Petőfi Népe, 2006. április (61. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-19 / 91. szám
3 PETŐFI NÉPE - 2006. ÁPRILIS 19., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Lehet ez még rosszabb? volt kte-pálya A tulajdonos nem tudja megkezdeni az építkezést Őket nem igazán kérdezték, hogy akarnak-e cirkuszi látványosság lenni, és Kecskeméten fellépni, de mindenesetre tovább amortizálták a volt KTE-pályát. Baja FUTÁS Minden idők legnépesebb budapesti városvédő futásán, a FuTeam Baja csapatából hárman versenyeztek 10,5 kilométeren: Kuritár Zoltán 44 perc 30 másodperc, Németh Zoltán 46:46, Hon/áth Mónika pedig 52:23 időeredménnyel teljesítette a távot. Bajaszentistván márkó-nap a hagyományos Márkó-napot április 29-én rendezi meg a Szentist- váni ÁMK. Háromkor Horvátország természeti szépségei címmel kiállítást nyit meg Marjáno- vity Dusán fotóiból Hajdú István megyei nemzetiségi előadó. Háromkor folklórműsor kezdődik a Szent István-szobor előtti téren. Utána csapra vernek egy hordó bort. Az ÁMK udvarában a bográcsfőző verseny résztvevői serénykednek. Négykor a katolikus templomban búzaszenteléssel egybekötött horvát nyelvű szentmisét mutatnak be. Kecskemét eszmecsere a város egészségügyének jelenéről és jövőjéről lesz szó ma a Szent- család-plébánián. Dr. Zombor Gábor, a Bács-Kiskun megyei kórház főigazgatója várja kötetlen eszmecserére az érdeklődő kecskemétieket. A rendezvény ma délután hat órakor kezdődik. Kiskunfélegyháza rablás Hétfőn délután egy rabló - kezében késsel - rontott be a város egyik bárjába. Megfenyegette az ott dolgozó 24 éves hölgyet, majd az illemhelyre bezárta. A támadó megrongálta a falra szerelt telefonkészüléket, elvitt egy mobiltelefont, egy pénztárcát, 50 ezer forintot, 10 angol fontot, egy bankkártyát, egy pincértárcát, a benne lévő napi bevétellel és két doboz cigarettát. A hölgynek 74 ezer, a bárnak 102 ezer forint kárt okozott. Kiskunfélegyháza kiállítás a Gyökereink, Jászfényszaru a Duflex Fotográfai Stúdió szemével címmel nyílik fotókiállítás pénteken 17 órakor a Kiskun Múzeumban. A tárlatot Samuné Tusor Mária, a stúdió alelnöke és Kovács Béláné Pető Magdolna, a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolái Társaság elnöke nyitja meg. Kiskunhalas verseny Megyei szavalóversenyre várják az általános iskolásokat április 22-én a Szűts József Általános Iskolába. Az intézmény névadójáról elnevezett verseny délelőtt 9 órakor ünnepi műsorral kezdődik. Idén várhatóan már nem kezdődik meg a bevásárlóközpont építése a volt KTE-pályán. Ez azonban nem jelent haladékot azoknak, akik odajártak sportolni. A belvárosi pálya használhatatlanná vált: a cirkuszi kamionok mély árkokat szántottak a földbe, trágyakupacok mindenfelé, és a legújabb: lopják a füvet. Rákász Judit Tavaly ilyenkor esténként benépesült a KTE-pálya. Sok család is érkezett: amíg a felnőttek futottak, a gyerekek tollasoztak, labdáztak, fociztak. Az elmúlt hétvégén azonban alig lehetett embert látni Kecskemét egyetlen, tömegsportolásra alkalmas sportpályáján. Nem csoda: szemét, trágya és bűz mindenütt - a cirkuszosok nem takarítottak össze állataik után. Ráadásul nagy területen hiányzik a fű, valószínűleg gyeptéglának lopták el. Kár a pályáért - vélik a futók, annál is inkább, mert a legfrissebb információk szerint idén várhatóan nem kezdődik el a bevásárlóközpont építése.- Egyelőre nem tudjuk elindítani a beruházást, mivel a Kurucz körúti telken álló egykori tiszti kaszinót ideiglenes országos védelem alá helyezte a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal - mondta Sedlmayr János, a KTE-pályát tavaly 520 millió forintért megvásárló Magnum Hungária Eta Kft. műszaki igazgatója. - Az épület rendkívül rossz állapotban van, nem titok, hogy szeretnénk lebontani. Legkésőbb decemberig kiderül, hogy megte- hetjük-e. Az ideiglenes védelem ugyanis legfeljebb egy évig tartható fenn, utána vagy végleges védelem alá helyezi a kulturális miniszter, vagy feloldják a védettséget. Utóbbi esetben a bontási engedély megszerzése után még legalább egy évre lesz szükségünk a megfelelő tervek és engedélyek beszerzéséhez. A városban elterjedt a hír, hogy a befektető cég megvásárolta a szomszédos telket, és a víztornyot is szeretné lebontani. Ezzel kapcsolatban a műszaki igazgató elmondta: bár folytak tárgyalások a szomszéd telek megvásárlásáról, cégük eddig egy telket vett meg. Azt, amin a sportpálya van. Kezelésről\ tárolásról Kiskunhalashoz tartozik, de Kecskemétre jár kezelésre egyik olvasónk. Kérdése, hogy jár-e neki útiköltségtérítés. Annak, hogy útiköltség-térítést kapjon, két alapvető feltétele van. Az egyik az, ha Kiskunhalason nem áll rendelkezésre az a kezelés, amire szüksége van. A másik feltétel, hogy abban az intézményben kezeltesse magát, amelyik a lakóhelyéhez a legközelebb esik. Tehát: ha a lakóhelyéhez legközelebb csak Kecskeméten van ilyen kezelés, akkor jár a térítés, egyéb esetben nem jár. Azt, hogy hova kell mennie kezelésre, az orvosa dönti el. k k k Több külterületi háznál is probléma, hogy a bejárattól alig néhány méterre gyűjtik a trágyát - panaszolja egy másik olvasónk. Milyen előírás van erre? Minden önkormányzat elkészíti az állattartási rendeletét. Ennek bizonyos előírásai külterületre nem vonatkoznak, mások igen. Ilyen - külterületen is betartandó - előírás, hogy az ingatlannak zárt, szivárgásmentes trágyatárolóval kell rendelkeznie. Dr. Molnár Ilona kecskeméti tiszti főorvos azt javasolja, hogy olvasónk elsőként nézzen utána: a helyi rendeletben a zárt, szivárgásmentes trágyatároló kötelme szerepel-e. Ha igen, akkor forduljon az önkormányzathoz és kérje a rendelet betartatását. Amennyiben nem szerepel ez az előírás, akkor keresse fel a területileg illetékes ÁNTSZ-t. Ez utóbbi kivizsgálja a panaszt és indokolt esetben átadja az ügyet a polgármesteri hivatal hatósági osztályának. HÍVHAT BENNÜNKET NAPONTA 9 ÉS 11 ÓRA KÖZÖTT! ® 06-76/518-264 Nincs visszafordíthatatlanul tönkrement épület- kollégáim a téma alapos áttanulmányozása után felterjesztették Bozóki András kulturális miniszterhez az ügyet- nyilatkozta lapunknak Hajdú István, a Kulturális Örök- ségyédelmi Hivatal munkatársa. - A választások természetesen befolyásolhatják a döntés időpontját, ugyanakkor a miniszter nem köteles kivárni a rendelkezésére álló egy évet. Indokolt esetben újabb egy évig meghosszabbítható az épület ideiglenes védelme. A hivatal nem változtatta meg álláspontját: az ideiglenes védettség jogerős, bízunk benne, hogy végleges védelmet kap az épület. A ház állapotával kapcsolatban Hajdú István azt mondta: nincs visszafordíthatatlanul tönkrement épület, ha megvan a szándék arra, hogy helyrehozzák. Ehhez egyébként bizonyos pénzalapokat is igénybe vehet a tulajdonos. Bandi, a környezetbarát Már csak rokonok és barátok birtokán vállal tavasszal szőlőnyitást lóval a kecskeméti farkas zsiGMOND (69). A 13 éves bandi is nehezen kapaszkodik a helvéciai homokban, de még így is az ő izmai garantálják a legolcsóbb - és a leginkább környezetbarát - művelési módot. A hónap végén tartják a Tekóban a ballagást kiskunhalas Már április végén ünnepélyesen elbúcsúznak az alma matertől a II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági, Közgazda- sági, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium (vagyis a Tekó) végzősei. A középiskolában idén 107 diák fejezi be tanulmányait. A 29-én, szombaton délelőtt 10 órakor kezdődő ballagás előtt felavatják az iskola felújított számítástechnikai szaktantermét. 2006. ÁPRILIS 20. CSÜTÖRTÖK 13.00 ÓRA KECSKEMÉT FŐTERÉN BESZÉDET MOND GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök, miniszterelnök-jelölt KUNCZE GÁBOR az SZDSZ elnöke DR. BALOGH LÁSZLÓ DR. SZÉCSI GÁBOR országgyűlési képviselőjelöltek a 2. fordulóban is HÚZZUNK BELE! (Fizetett politikai hirdetés)