Petőfi Népe, 2006. április (61. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-13 / 87. szám
6 2006. ÁPRILIS 13., CSÜTÖRTÖK PANORÁMA Osztozkodik a koalíció . kampány Harcba indultak a szocialisták A választások második fordulójáig hátralévő alig több mint másfél hétben csúcssebességre kapcsol a nagyobbik kormánypárt. Gyurcsány Ferenc jelentősen átalakítaná a kabinetet, csökkentve a tárcák számát. Tibay Gábor Az MSZP korábban szokatlan intenzitású országjárással akarja megnyerni magának a „billegő” körzeteket. Úgy tudjuk, a szocialisták vezetői - elsősorban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Hiller István pártelnök - napi öthat állomásos kampányköruta- kon járják be az országot. Hiller ma Szabolcsban és a Borsod- Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen kampányol. A stratégia, vagyis a szocialista erősítés alapja, hogy például ez utóbbi helyen Szabó György MSZP-jelöltnek éppen hogy nem sikerült megszereznie az első fordulós mandátumhoz szükséges szavazat- számot (49,1 százalékot ért el). Ellenfele, a fideszes Koncz Ferenc azonban 44 százalékkal áll a második helyen - jobboldali összefogással elvben utolérheti és meg is előzheti a koalíció nagyobbik pártjának politikusát. Közben a kormányzati erők készülnek az új minisztériumi struktúra kialakítására. Ha nem is harmadával, de hárommal biztosan csökken a jelenlegi tárcák száma. Kiszivárgott információk szerint, ha tovább kormányozhat a koalíció, a tárca nélküli miniszterek - így Kolber István és Baráth Etele - posztja biztosan Kampányhajrába kezdett Gyurcsány Ferenc és Kuncze Gábor megszűnik, a Kovács Kálmán által vezetett informatikai minisztérium végnapjait pedig korábban maga a tárcavezető jelentette be. Igaz, míg a kormány a feladatok elvégzettnek minősítésével, addig az ellenzék a minisztérium körüli zűrös ügyekkel indokolja a tárca végét. Úgy tudni, tervbe vették továbbá az oktatási és a kulturális minisztérium összevonását is. Információink szerint a tárcák számának csökkenésével azok aránya változatlan maradna a koalíciós partnerek között, de az SZDSZ a jelenlegi oktatási helyett - amelyet Gyurcsány elszólása szerint a továbbiakban szocialista politikus irányítana - másik stratégiai minisztériumot, az egészségügyit kapná meg. Ennek élére Rácz Jenő jelenlegi tárcavezető helyett Molnár Lajost, a Liberális Egészség- ügyi Tanács elnökét, korábbi kórházigazgatót állítaná az ágazatot programja egyik alapkövének tekintő kisebbik kormánypárt. Emellett az informatikai feladatokat átvevő gazdasági tárca vezetője továbbra is Kóka János lenne. Elképzelhető továbbá, hogy Petrétei József igazságügyi miniszter helyett liberális politikus töltheti be a posztot - ez esetben Hankó Faragó Miklósé, a tárca jelenlegi államtitkáráé lehetne a bársonyszék. A szocialista vezetők közül Kiss Péter kancelláriaminisztert korábbi nyilatkozata szerint megtartaná Gyurcsány Ferenc, Lamperth Mónika belügyminiszter maradása azonban továbbra is kérdéses. Talány, hogy a költségvetési rekordhiány miatt megőrizheti-e posztját Veres János pénzügyminiszter, és folytatja-e a kormányzati munkát Gráf József, az agrártárca vezetője, aki korábbi interjújában arról beszélt, a ciklus végén fontolóra veszi a visz- szavonulást. Veseátültetési rekord a szegedi sebészeten Egy hároméves kislány kapott új vesét Szegeden. A gyermek az eddigi legfiatalabb a transzplan- tált páciensek között - nyilatkozta Szenohradszky Pál, a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikájának főorvosa. Hozzátette: a hároméves Sára születése óta beteg volt, veséi nem működtek rendesen. Egyéves korában mindkét veséjét el kellett távolítani. A kislány azóta művi méregtelenítésben részesült a hashártyán keresztül, mert a gépi kezelésnél, azaz a dialízisnél percenként 2,5-3 deciliter vérre van szükség. Ez pedig azért nem jöhetett szoba, mivel a gyermekeknek kicsik az erei, és még kevés a vérük. A távirati iroda közlése szerint a kislány szerepelt a vesevárólistán, de megoldásként csak gyermekvese kerülhetett szóba. Fiatalkorban kiemelten kezelik a szervátültetést, hogy szellemi és testi fejlődésük ne maradjon el. A műtét technikailag ugyan nem számít bravúrnak, ám a gyermek kora miatt mégis kiemelkedő fontosságú. A kislány már a Szegedi Gyermekklinikán van, jók a leletei, veséje is működik, így várhatóan az ünnepek után hazamehet. „A következő lépés, hogy megtanuljon vizeletet üríteni, hiszen eddig a betegsége miatt erre nem volt módja” - tette hozzá a főorvos. Az eddigi legfiatalabb páciens 8 éves volt. A 11 kilós gyermek kis testében alig fért el a szerv, újra meg kellett operálni, mert a beültetett vese nyomta a végtagok ereit. A magyarországi szervátültetések története 1962-ben kezdődött. Ekkor végezték el Szegeden az első veseátültetést, amely a világon a 39. ilyen jellegű beavatkozás volt, és rangot adott a magyar sebészetnek. A szervezett vesetranszplantáció több mint egy évtizeddel később, 1973-ban indult be. Ma Szegeden, Budapesten, Debrecenben és Pécsett működik vesetranszplantációs centrum. Hazánkban évente 300-400 szervátültetést végeznek. ■ Sz. Sz. Újra kutatnak a hejcei tragédia helyszínén Tegnap hatvankét szlovák katona érkezett a Borsod-Abaúj- Zemplén megyei Hejcére azzal a szándékkal, hogy a hó elolvadása után újra átkutassák a januárban lezuhant katonai gép becsapódásának környékét. Az új kutatás előzményéhez tartozik, hogy kedden nagy felháborodást keltett a szlovák parlamentben Ladányi Lajos, a Magyar Koalíció Pártjának képviselője, amikor bemutatta a hét végi hejcei látogatásakor az erdőben talált tárgyakat. Többen botrányosnak nevezték, hogy ez megtörténhetett azok után, hogy a helyszínt a szlovák vizsgálóbizottság alaposan átkutatta, és az utolsó csavarig Szlovákiába szállították a roncsokat. A koszovói békemisszióból hazatérő szlovák katonákat szállító repülőgép január 19-én, alig harminc kilométernyire célállomásától, a kassai repülőtértől zuhant le Magyarország légterében. A fedélzeten utazó 43 ember közül 42-en meghaltak, egy 27 éves katona, Martin Farkas csodával határos módon életben maradt. ■ Sz. Sz. ■ Hároméves kislányon végeztek szervátültetést. HIRDETÉS Knorr húsleves kocka 120 g + 20 g ajándék (1492 Ft/kg) Meggle márkázott vaj 100 g (1590 Ft/kg) Sárgarépa csomó KOCKA