Petőfi Népe, 2006. április (61. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-11 / 85. szám
2006. ÁPRILIS 11.. KEDD PANORÁMA 7 Egymást ünnepelték gyűlés Győzelemre készülnek a kormánypártok „Az ajtó nyitva áll” orbán Csak összefogással győzhet az ellenzék Gyurcsány Ferenc: tizenhárom nap múlva nemcsak nyerni, de győzni is fogunk Orbán Viktor: nincs hova hátrálnunk, ellenfeleink kimutatták a foguk fehérjét Majdnem egyórás késéssel kezdődött a 16 órára meghirdetett MSZP-nagygyűlés a budapesti Batthyány-örökmécsesnél. Szerencsére a többezres tömeg addig sem unatkozott, a hangszórókból a 90-es évek slágerei szórakoztatták a megjelenteket. Eleinte a vasárnapi események és esélylatolgatások kötötték le a figyelmet, majd egy rövidnad- rágos fiatalember a nyolcemeletes ház tetején. A fiú fényképezett, majd letolta a nadrágját, ám azt mindvégig lehetetlenség volt eldönteni, hogy ellendrukkerről vagy komplett idiótáról van-e szó. Az MSZP „igen” dala már másodszorra csendült fel, amikor Hiller István pártelnök futott a színpadra. Megköszönte mindenkinek a vasárnapi részvételt, mondván, a koalíció kettős győzelmet aratott: az MSZP legyőzte a Fidesz-t, az SZDSZ pedig növelte támogatottságát. Orbán Viktorra utalva azt mondta: „Az elnök úr saját bevallása szerint 3,2 millió emberrel beszélt, ám a Fideszre 2,2 millióan szavaztak. Hol a többi egymillió?” A kérdést pedig maga válaszolta meg: „ők talán épp azért nincse■ Hiller István: a koalíció kettős győzelmet aratott a vasárnapi választásokon. nek meg, mert Orbán Viktor beszélt velük.” A „húzzunk bele, húzzunk bele” szólam eközben nagyjából kétpercenként csendült fel. Hiller a tömeget túlkiabálva elmondta, az SZDSZ-szel másfél óra alatt sikerült megállapodniuk. A színpadra érkező Kuncze Gábort is hatalmas ováció fogadta. Közölte: „sokan voltunk, elegen lettünk”. A pártelnök beszélt Kovács Pistiről és az uniós felzárkózásról, majd arra kért mindenkit, két hét múlva is menjen el szavazni. Gyurcsány Ferenc beszédét úgy kezdte, ez a koalíció a szabadság és a demokrácia koalíciója. „Egy olyan országot teremtünk, amibe lehet kapaszkodni, ahol lehet nyugodtan élni és tenni a dolgunkat. Olyan világot, ami nem a múltról szól.” A tehetséges szót többször is emlegető Gyurcsány szólt még a koalíció közös és saját álmáról is: „A haza és haladás ne egymást kizáró akaratok legyenek." Végül a többi megszólalóhoz hasonlóan ő is arra kért mindenkit, hogy 13 nap múlva menjenek el szavazni, és akkor „nemcsak nyerni, de győzni is fogunk”. ■ Dreissiger Ágnes Két dolgot tett egyértelművé a Fidesz tegnap, a budai várban rendezett nagygyűlésén: a párt vezetői részben híveiket lelkesítették, leszögezve, van esélyük a győzelemre, másrészt az MDF- nek üzentek azzal, a kormányt leváltani csak jobboldali összefogással lehet. „Az ajtó most nyitva, és azok fognak belépni azon, akik egyesítik erőiket” - jelentette ki Orbán Viktor pártelnök. Hangsúlyozta: a Fidesz készen áll a megállapodásra az ország és a haza érdekében, felülemelkedik az önös érdekeken, hiúságon. Orbán úgy vélte, megvannak az MDF-fel való megállapodás alapjai: a közös értékek, a korábbi együtt kormányzás, a közös rendszerváltó múlt és a közös célok. Ez utóbbit erősítve Pokorni Zoltán alelnök úgy fogalmazott: kétszer veszítette el a jobboldal a választásokat, mert nem tudtak pártjai összefogni. „Ha nem működik együtt a nem-. zeti oldal, történelmi vétket követ el” - jelentette ki Pokorni. A Dísz téren sok ezren jelentek meg, a hangulat jóval felfoko- zottabb volt, mint a korábbi gyűléseken. A felszólaló Fidesz-ve- zetők szavait folyamatos bekia■ Orbán Viktor: én maradok fenn vagy lenn, ez nem jutalom, hanem hűség kérdése. bálások kísérték, a tömeg hangos füttyszóval tiltakozott az MSZP-s politikusok neve hallatán. Az első fordulóban győztes Áder János szerint csornai szavazói azért segítették már most képviselői mandátumhoz, mert úgy vélték, az ügyeskedőkről ki kell mondani, hogy ügyeskedők, a tolvajokról, hogy tolvajok, a csalókról, hogy csalók. „Neve- sítsd őket!” - kiáltják többen. Áder ezt nem teszi meg, de a többség tudni véli, kikre gondolt. A Fidesz vezetői azt is nyilvánvalóvá tették, nem hajlandók feladni: többen a 2002-es helyzethez hasonlították a mostani eredményeket, leszögezve, ezúttal sokkal több az esély a győzelemre. „Nincs hová hátrálnunk: ellenfeleink kimutatták foguk fehérjét. Kíméletlenek, agresszívek, az ország könnyen a játékszerükké válhat. De mi ezt nem hagyjuk!”- mondta Orbán Viktor. „Én maradok, akár fenn, akár lenn - ez nem jutalom, hanem hűség kérdése” - üzente a szimpatizánsoknak, cáfolva a politikai pályája végét vizionálókat. Zárszavában az elkövetkezendőkben várható hozzáállást is egyértelműsítette: harcolni fogok, harcoljatok ti is”- mondta. ■ Tibay Gábor Megállapodott a koalíció egyezség Ötvennyolc helyen lép vissza SZDSZ-]elölt MDF: nem a Fidesz ajánlatára dávid Nem lépnek vissza a demokrata fórum jelöltjei Igen gyorsan, már tegnap délben megegyezett egymással az SZDSZ és az MSZP a második fordulós választási együttműködésről. A megállapodás értelmében a Szabad Demokraták Szövetsége és a Magyar Szocialista Párt kölcsönösen visszalépteti jelöltjeit - jelentette be a két párt vezetője hétfőn. Az elnökök több mint két órán át folytattak megbeszéléseket Gyurcsány Ferenc miniszter- elnöknél a Parlamentben. A tegnapi sajtótájékoztatón elhangzott, az SZDSZ 58 helyen állt a harmadik helyen, közülük a liberálisok 55 személyt léptetnek vissza az MSZP javára. Három helyen viszont az SZDSZ-es jelölt - Pető Iván (V.-XII1. kerület), Kuncze Gábor (Szigetszentmiklós) és Gegesy Ferenc (IX. kerület) indulhat versenybe MSZP-s támogatással. „A kormánypártok arra szólítják fel saját szavazóikat, hogy a koalíció jelöltjeire szavazzanak” - mondta Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke. Hozzátette: öt helyen a két párt korábbi közös jelöltjeinek - Hankó Faragó Miklós Szombathelyen, Szécsi Gábor Kecskeméten, Sándor Klára SzeGyurcsány Ferenc már vasárnap este felkereste Kuncze Gábort geden, Balog József Kecskeméten, Kóka János Budapesten - van esélyük nyerni. Ezeken a helyeken erős kampányt folytatnak majd. A politikus megjegyezte azt is, a következő két hétben összehangolják kampányukat. Hiller István MSZP-elnök az egyeztetés után elmondta, a szocialista-liberális kampánystratégia jegyében közösen lépnek fel egymás eseményein. „A szavazók többsége vasárnap úgy döntött, hogy a koalíció folytassa a munkáját, és a két koalíciós párt mindent tegyen meg azért, hogy megalakulhasson a második Gyurcsány-kormány. A két koalíciós párt vette az adást” - jegyezte meg. Hiller István újságírói kérdésre elmondta, hogy Gyurcsány Ferenc hajnalban felhívta Dávid Ibolyát, gratulált neki és a telefonbeszélgetésben Dávid megerősítette, hogy az MDF önállóan indul a második fordulóban, és nem segíti elő Orbán hatalomra kerülését. „Mi hiszünk neki” - fűzte hozzá. Arra a kérdésre, hogy vajon az MSZP koalíciót köt-e az MDF-fel, Hiller István azt mondta: „erről nem volt szó”. ■ D. Á. Zsákutcába jutottak tegnap a Fidesz-MDF lehetséges együttműködéséről szóló kezdeményezések. Az MDF nevében Dávid Ibolya bejelentette, visszautasítják a fideszes ajánlatot, nem léptetik vissza képviselőjelöltjeiket a második fordulóban, és nem is akarnak együttműködni a legnagyobb ellenzéki párttal. Emlékeztetett arra, hogy székházuk kertjében felállítottak egy falat, ahol „kőbe vésték", hogy nem kívánják hatalomra segíteni Orbán Viktor Fidesz-elnököt. Dávid hallani sem akar a tárgyalásról Dávid kifejtette: az MDF egy „önálló jobbközép centrumpárttá kíván válni 2010-re”, és a választókat, akik szerinte erre felhatalmazást adtak, nem fogják becsapni. A politikus egyébként még abban az esetben is kizárta a koalíciót, ha miniszterelnöki posztot ajánlanak fel neki. Kifejtette: most egy tízszázalékos támogatottságú párt elnöke lehetne, ha a Fidesz nem támadta volna éveken keresztül módszeresen az MDF-et, és nem gátolta volna kampányukat minden eszközzel az utolsó pillanatig. A legnagyobb ellenzéki pártnak azonban égető szüksége van a demokrata fórum támogatására, enélkül szinte biztos, hogy ismét Gyurcsány alakíthat kormányt. Rogán Antal tegnap bejelentette, hogy a Fidesz felvette a kapcsolatot az MDF-fel, Gémesi György (MDF) pedig megerősítette: megkapták a Fidesz „tárgyalási szándékáról” szóló lét, erre ma válaszolnak. Az ajánlat tartalmáról tegnap estig eltérő információk láttak napvilágot. Egyes szerint a kormányváltás érdekében Orbán felajánlotta volna a miniszterelnöki posztot Dávid Ibolyának. Ezen kívül sok olyan körzetben lépnének vissza az MDF javára, ahol az első fordulóban a Fidesz nyert. Ilyen például Tamási, ahol Dávid Ibolya 12,8 százalékot, míg a fideszes Hirt Ferenc 45,05-öt ért el. A fideszesek szerint ajánlatuk visszautasítása egyértelműen Dávid Ibolya vállára helyezi a felelősséget. ■ Bánky Bea Orbán ajánlatot küldött