Petőfi Népe, 2006. április (61. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-10 / 84. szám
PETŐFI NÉPE - 2006. ÁPRILIS 10., HÉTFŐ 3 MEGYEI KÖRKÉP mmm Más ár a polcon és a kódon húsvét előtt Az előrecsomagolt húsáru veszít a tömegéből! Vásárláskor mindenképpen érdemes a termékek lejárati idejét ellenőrizni: az üzletek 56 százalékában találtak lejárt szavatosságú élelmiszert. Dögös kérdésre keres választ az önkormányzat és a tenyésztők kerekegyháza baromfis település: több százezer szárnyast tartanak a tenyésztők. Könnyen belátható, hogy csak a természetes elhullásból származó állati tetem is jelentős mennyiséget tesz ki. Az önkormányzat - pénzhiányra hivatkozva - most ki akar szállni a dögelszállítás finanszírozásából, amire semmi sem kötelezi. A helyi baromfitelepekről, magánportákról, sőt, más településekről származó baromfitetemeket az eddigi gyakorlat szerint egy külterületi konténerben gyűjtötték. Ha megtelt, jött érte a solti Fehérjefeldolgozó Rt., majd küldte a számlát - a városnak. Ez éves szinten 6-7 milliós, önként viselt kiadást jelentett az önkormányzatnak, amiből az érintettek semmit sem vállaltak. Most sem igen akarnak. A feldolgozóval csak néhány nagyobb vállalkozás áll közvetlen kapcsolatban, a városi költségvetés ugyanakkor mí- nuszos. Ezért is, meg az előírások szigorodása miatt is hónapok óta szerepel a téma a képviselői ülések napirendjén, és volt kerekasztal is az ügyben. Ám úgy tűnik, a városvezetés nem tud jó megoldást ajánlani az állattartóknak. Építhetnének sokmillióért egy dögtelepet, de cseppet sem biztos, hogy mire elkészül, még szükség lesz rá. Mert az ágazat kevésbé jövedelmezősége, illetve a nagyokra vonatkozó szabályozás szigorodása miatt mind többen hagynak fel a baromfitartással. Más megoldás is felvetődött, de mindenképpen a tetemet leadónak kellene állnia a költségeket. Hamarosan fórum is lesz az ügyben, ám várhatóan július 1-től változik a dögkezelés. ■ P. S. Hetven éve halt meg Kosztolányi: irodalmi kávéház baja Kosztolányi Dezső halálának 70. évfordulója alkalmából irodalmi kávéházat rendeznek be a Szent László ÁMK színház- termében holnap 9-től 12 óráig. Középiskolások beszélgetnek a költő életéről, szerelmeiről, műveiről. Érdemes pár percet szánni arra, hogy újra leméressük a kiválasztott, előrecsomagolt húskészítményt, mielőtt a kasszához mennénk. A száradás miatt ugyanis kisebb lehet a füstölt áru tömege, így az ára is. Rákász Judit Folyamatosan vizsgálódnak a Bács-Kiskun Megyei Fogyasztó- védelmi Felügyelőség munkatársai. Most a sonkán és egyéb húsféleségeken kívül a jellegzetes húsvéti édesipari termékek, a gyümölcslevek és a szeszes italok állnak figyelmük középpontjában. baján szombaton hajnalban tetőzött a Duna 952 centivel. Lassan apad, tegnap délután 945 centit mutatott a mérce. A Fel- ső-Dunán folyamatos és jelen- Hetven ellenőrzést végeztünk eddig a megyében - mondta dr. Horváth Zsuzsanna, a felügyelőség igazgatója. - Elsősorban a nagykereskedéseket és a nagy forgalmat lebonyolító hipermarketeket néztük meg. Célunk, hogy megelőzzük az olyan áruk kiskereskedelmi forgalomba kerülését, amelyek eredete ismeretlen, minőségileg kifogásolhatók, vagy szabálytalanok rajtuk a jelölések. A tapasztalat azt mutatja, tős apadás következett be, Bajától lefelé nagyon lassan árad a folyam. A bajai tetőzés után marad az éjjel-nappali figyelőszolgálat, a hármadfokú készültség. hogy vásárláskor mindenképpen érdemes a termékek lejárati idejét ellenőrizni: az üzletek 56 százalékában találtak lejárt szavatosságú élelmiszert a pultokon a fogyasztóvédők. A próbavásárlások során kiderült: továbbra is gyakori, hogy más ár szerepel a polccímkén, mint amennyit a pénztárnál felszámolnak, noha az elmúlt hónapokban több, kiugróan magas bírságot szabott ki emiatt a felügyelőség. A töltések még mindig másfélkétméteres vízoszlopot tartanak. Egyre több helyen van átnedvesedés, de a kisebb csurgá- sok és pangó vizek a mentett ol- Érdemes az iparilag csomagolt húskészítmények tömegét is ellenőrizni fizetés előtt - tanácsolta dr. Horváth Zsuzsanna. - A száradás következtében ugyanis veszíthetnek a tömegükből a termékek, ami magas egységár esetén jelentős árkülönbséget tesz ki. Több üzletben nem tudták a helyszínen igazolni az egyedileg nem jelölt húsipari készítmények eredetét a fogyasztóvédőknek, akik így megtiltották ezek további értékesítését. További probléma, hogy a hagyományos húsvéti füstölt áruk tárolása speciális körülményeket igényel. A csomagolatlan, nyers, füstölt árut nem szabadna a csemegepultban, hűtve, a többi hústermékkel azonos légtérben kínálni. dalon nem veszélyeztetik a védvonal állékonyságát. Bajánál a folyam vízállása valószínűleg kedden csökken kilenc méter alá. ■ G. Zs. Nem az a konyak, amit annak hívunk a polccímkéken, reklámtáblákon gyakran csokoládéként szerepelnek a kakaós édesipari készítmények, illetve pálinkának, rumnak, konyaknak titulálják a fmomszesz és aroma elegyítésével készítettszeszes italokat - tapasztalták a fogyasztóvédők. A tetőzés után lassú apadás kezdődött a Dunán SEGÍTÜNK! Garázsadóról és nyugdíjról TAKÁCS VALENTINA ROVATA Lapunkból értesült egyik olvasónk arról, hogy a garázsok után adót kell fizetni a kecskeméti önkormányzatnak. A kérdése az, hogy mi számít garázsnak? Bartosnédr. Bátor Mária, a kecskeméti polgármesteri hivatal adóügyi osztályának vezetője elmondta: ezt minden esetben a használat jellege, a tényleges állapot határozza meg. Ez azt jelenti, hogy hiába szerepel egy ingatlan tulajdoni lapján vagy a használatbavételi engedélyén, hogy - például - kamra, ha a valóságban garázsként funkcionál, illetve arra a célra alkalmas. Az önkormányzat ezeket az építményeket folyamatosan ellenőrzi majd. Ha például egy épületen garázskapu vagy olyan két- szárnyú nyílászáró van, amelyen befér egy gépkocsi, akkor azt garázsnak tekinti - még akkor is, ha a papírforma szerint nem az. * * ★ A MÁV nyugdíjpénztárától kapja a nyugdíját egy másik olvasónk. Nyugellátása három tételből tevődik ösz- sze: öregségi, özvegyi illetve kárpótlási nyugdíjból. Ez utóbbi mintegy 2600 forint. Olvasónk úgy kapta meg a 13. havi nyugdíj most esedékes részét, hogy levonták a kárpótlási nyugdíjat, és a megmaradt összeget felezték meg. A kérdés, hogy ezt milyen jogon tették meg. A nyugdíjpénztár jogszerűen járt el. A 13. havi nyugdíj ugyanis a nyugellátásokra jár, a társadalombiztosításról szóló törvényben szereplő ellátási típusokra érvényes. Ennek a kárpótlási nyugdíj nem része, így az senkinél nem számít bele a 13. havi nyugdíjba. HÍVHAT BENNÜNKET NAPONTA 9 ÉS 11 ÓRA KÖZÖTT! 8 06-76/518-264 Nyílt közgyűlés a VOSZ-nál előadások A tagok mellett minden érdeklődőt várnak A Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) Bács-Kiskun Megyei Szervezete 2006. április 13-án (csütörtökön), 15 órától a kecskeméti Bozsó Gyűjteményben tartja meg soron következő közgyűlését.- A mostani egyben tisztújító közgyűlés is lesz, hiszen elérkezett az ideje a tisztségviselők háromévenként esedékes újraválasztásának - mondta vérségi János, a VOSZ megyei elnöke. A rendezvényre nemcsak a szervezet tagjait várjuk, hanem minden olyan érdeklődőt, aki szeretne megismerkedni a VOSZ tevékenységével, a vállalkozók érdekében kifejtett érdek- képviseleti munkájával, a tagok számára nyújtott szolgáltatásokkal. A jelentkezők részvételi szándékukat a 76/481-380-as, vagy a 30/278-6982-es telefonszámon jelezhetik. A tisztújító szavazáson természetesen csak tagjaink vehetnek részt, de minden jelenlévő hasznos információkhoz juthat. A rendezvényen jelen lesz Lepsényi István, a VOSZ soros elnöke, aki beszámol a VOSZ országos munkájáról és feladatairól - tette hozzá Vérségi János megyei elnök. Emellett dr. Balogh László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke a megye területfejlesztési koncepciójáról, míg dr. Szécsi Gábor, Kecskemét polgármestere az önkormányzat és a vállalkozók együttműködéséről tart majd előadást. Á VOSZ további stratégiájáról dr. Dávid Ferenc, az országos szervezet főtitkára szól, míg Fodor Zoltán, az OTP képviselője a Széchenyi-kártyáról beszél. ▲ Dél-alföldi Regionális innovációs ÜGYNÖKSÉG A Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség és a Szegedi Tudományegyetem Innovációs Igazgatósága ismét meghirdeti Innováció-menedzsment a gyakorlatban címmel hat napból álló képzéssorozatát Szegeden. A kéüzés Droaramia: 1. nap Április 21. 2. nap Április 28. 3. nap Május 5. 4. nap Május 12. 5. nap Május 19. 6. nap Május 26. Innovációs rendszerek és intézmények A szellemi tulajdon szerepe, értéke, védelmé Tudásalapú vállalkozások indítása Tudásalapú vállalkozások menedzselése Vállalkozástámogatás és a nem kockázati finanszírozási formák Innovatív vállalkozások kockázati finanszírozása Atanfolyam minden témának külön napot szentelve tekinti át az innováció fontos kérdéseit, így lehetővé teszi azok mélyebb feltárását, egy-egy kérdés több oldalról való körbejárását. Ezúttal is törekszünk képzésünk gyakorlat- orientálttá tételére, az ismeretek átadását esetpéldákkal színesitjük. Előadóinkat a téma szakértőinek köréből válogattuk különös gondot fordítva arra, hogy gyakorlati szakembereket is megszólaltassunk. A rendezvénnyel kapcsolatos kérdésekben Buliás Mónika áll az érdeklődők rendelkezésére a 62/549-598 telefonszámon, valamint a bullas@del-alfold.hu e-mail-címen; a képzéssorozat meghívója és programja letölthető, valamint regisztrálnia www.darinno.hu honlapon lehet. 7fKnvi