Petőfi Népe, 2006. március (61. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-03 / 53. szám
14 PETŐFI NÉPE - 2006. MÁRCIUS 3., PÉNTEK KÉK TÜKÖR Beismerte tettét a bombákkal fenyegető elfogta a rendőrség azt a fiatalembert, aki még február 11-én több fővárosi piac felrobbantásával fenyegetőzött. A 21 éves elkövető beismerte tettét, ellene közveszéllyel fenyegetés miatt indult eljárás. Késelés történt a szociális otthonban megkéselte három társát a szolnoki Kaán Károly úti szociális intézmény egyik lakója. A 76 éves tettes felmászott egy oszlopra, hogy végezzen magával, ám végül rendőri felszólításra lemászott a magasból. Áldozatai súlyosan megsérültek. APEH-alkalmazottak ellen emeltek vádat FELFÜGGESZTETTÉK beosztásából az APEH Komárom- Esztergom Megyei Igazgatóságának egyik revizorát, illetve végrehajtási igazgató- helyettesét, miután vádat emeltek ellenük. Az ügyészség szerint a gyanúsítottak jutalékért egyes cégek köztartozásait és késedelmi pótlékait ütemezték át, így a vállalkozások nullás adóigazoláshoz juthattak. @ további hírek: www.reggel.hu Nagy Eszter Dóra „Meggyőződésünk, hogy nem lopnak el annyi autót, mint ahány esetről bejelentést tesznek a rendőrségen” - jelentette ki Tóth Gábor, a budapesti rendőr-főkapitány bűnügyi helyettese. Hozzátette: tavaly az autólopásokról szóló bejelentések 34 százalékáról kiderült, hogy nem lopás, hanem csalás vagy hitelsértés. Az elmúlt évben Budapestről 5003 autót vittek el, ebből csupán 438 került elő. Országosan 6503 kocsinak veszett nyoma. Legalábbis papíron. A ténylegesen eltulajdonított kocsik többségét alkatrészekre szedve értékesítik, de számos olyan esetről is beszámoltak a rendőrök, amikor külföldre vitték a járműveket. Tavaly például a Budapestről elvitt kocsik afrikai országokban vagy épp Svédországban, Irakban vagy Bulgáriában kötöttek ki. A lízingcsalásokra friss példákat is említett Pásztor Attila, a BRFK Gépjármű Bűnözés Elleni Osztályának vezetője. Egy férfi A késelés után a mélybe vetette magát egy férfi Tíz autóból egy kerül elő bűnbandák Az autólopások egy része csalás vagy hitelsértés Évről évre kevesebb autót lopnak el a rendőrség statisztikája szerint, ám a nyomozók azt állítják: a bejelentések sokszor más bűncselekményt takarnak, Megkéselte volt feleségét és a nő szüleit egy 43 éves férfi Veresegyházán. N. István és J. Erika évekkel ezelőtt elvált, de a felek között hosszú ideje vita folyt a vagyonmegosztásról, elsősorban egy épülőfélben lévő családi házról. N. István szerdán felkereste volt házastársát, és ismét összevesztek. Sovák Csaba, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője lapunknak azt mondta: korábban is volt már olyan eset, amikor a felek vitája tettlegességig fajult. A férfi ellen akkor büntetőeljárás is indult. ■ „Öngyilkos lettem” - írta SMS-ben barátainak a keseló férfi, majd végzett magával. Ezúttal N. István minden előzmény nélkül egy 30 centiméter hosszú késsel több helyen mellkason és arcon szúrta a 34 éves nőt. Szintén megkéselte az asszony szüleit, a 65 éves J. Jánost és 60 éves feleségét. J. Erika válságos állapotban került kórházba, de már túl van az életveszélyen. Anyja súlyosan, apja könnyebben sérült. N. István a történtek után beült az autójába és Szadára, a Margit- kilátó felé vette az irányt. Közben SMS-eket küldött barátainak, amelyekben azt írta: „öngyilkos lettem”. A férfi felmászott a kilátóra és kivetette magát. Holttestére és gépkocsijára szerda késő délután találtak rá. ■ N. E. D. Pásztor Attila szerint a Kocsitolvajok speciális berendezéseinek elkészítését nem tiltja a törvény. fiktív cégek közreműködésével hajléktalanokkal vetetett autókat hitelre, majd ezeket a kocsikat rögtön Svédországba szállíttatta. Idehaza természetesen lopottként jelentette be a járműveket. Egy másik tolvajbanda Ausztriából lopott autókat. Magyarországon szétszerelték a járműveket, és az alkatrészek egy részét megtisztítva, becsomagolva visz- szavitték Ausztriába értékesíteni. Az ügy nyomozása során elfogtak egy férfit, akinek zalaegerszegi lakásán fél kilogramm plasztik robbanóanyagot találtak, valamint több mint száz lőszert. A büntetett előéletű férfi azonban egyelőre nem adott választ arra, hogy mire akarta használni, és hogyan került hozzá a robbanóanyag. Legutóbb a héten kaptak el egy 25 éves fiatalembert, aki még december közepén lopott el egy autót Budapesten. Egy héttel később a kocsiból kifogyott a benzin, ekkor a tettes tankolt bele üzemanyagot, ám a töltőállomásról fizetés nélkül távozott. A fiatalembert végül úgy fogták el szerdán, hogy a lopott autóval frontálisan nekirohant egy másik kocsinak. Otthonában Rolex órákat és egyéb értékeket találtak, amelyek eredetét még vizsgálják a rendőrök. GEPEK 8 MTZ-82 kis fülkés, kitűnő állapotban, műszakival: 650 E Ft eladó. Érdeklődni lehet: 20/490-37-07.--------------------------*728436* 8 Ne hézgép-szállító trailer 2009-ig műszakival, piros rendszámmal, 10 t teherbírású eladó. 30/9-759-649.--------------------;------------------------------------------*728247* PIR OS rendszámos Multicar, terepes billencs IFA eladó. 20/95-82-449.---------------------------------------------------------------728535* 8 Tűzoltó szivattyú, 800 l/perc eladó, cserélhető. 30/621-76-10. — *728294* TZ4K összkerék-meghajtású kistraktor eladó. Ár: 380 E Ft 1:20/94-49-666 *726312* T-087 trágyaszóró, fekvő hengeres és MTZ 45- ös elöl tolóiapos, hátul markoló, eredeti. Irányár: 195 E Ft; 35 E Ft Érdeklődni lehet: 06- 20/315-83-02.-------------------:------------------------- *725711* 3 FOES Lajta eke, 1 késes altalajlazító, 14 db 80 mm-es alumínium öntözőcső eladó. 30/2839-681. —------------------------------;----------------------------*728625* RÁBA-15 kistraktor eladó. 20/99-51-236. •728327* ÁLLÁST KÍNÁL A PILZE-NAGY Kft. Kecskemét, Talfája 50. sz. alatti telephelyére felvételre keres gomba alapanyag gyártásához nehézgép-kezelői képesítéssel rendelkező munkatársat változó munkaidő-beosztású munkakör ellátására. Bérezés: megegyezés szerint. Előzetes jelentkezés: 2006. március 10-éig, 9-12 óra között, a 76/502-030 telefonszámon. 'hör is Szövtt ÜlcqfrrnitÚTfrk, CtyÁrtéjfr Boltvezetői szakképesítéssel és „B” kategóriás jogosítvánnyal rendelkező üzletvezetőt keresünk. Bútoripari tapasztalat és saját gépkocsi előny. Fényképes önéletrajzokat várunk r a 6000 Kecskemét, Semmelweis I. u. 1. sz. Alá, a Soft Leather Plusz Kft címére. A P0LI-FARBE Kft. (6235 Bocsa, III. kér. 2.) termékfelelős munkakör betöltésére vegyi/mű- szaki felső- vagy középfokú végzettségű, illetve festékgyártó segédmunkás munkatársakat keres. Érd.: 78/453-133.---------------------------------------------------------------*728215* A TÓTH László Általános Iskola (6000 Kecskemét, Czollner tér 1.) 1 fő magyar-történelem szakos általános iskolai tanárt keres. Jelentkezés az iskola igazgatójánál személyesen, vagy a 76/508-453 telefonszámon.----------------------------------------------------------------*728522* ÁLLATOK gondozására Kecskemét mellé házaspárt keresünk ottlakással. T.: 76/427-451, 70/453-50-22------------------- -------------------■ -726524Hi degburkolatok kivitelezésével foglalkozó építőipai cég VÁLLALKOZÁSI ELŐKÉSZÍTŐT keres Elvárasaik:- min. középfokú szakirányú végzettség,- tárgyalóképes angaínyeiv-tudás,- 3 éves szakmai tapasztalai (hidegburkobsi területen előny),- felhasználó sántű számítógépes ismeretek (Word, Excel),- T kai. Jogosítvány. A fényképes onélelrajzokal fizetési igény megjelölésével oz alábbi címre kérjük: Hungarian Project Kfl. s éOOO Kecskemét, Szövetség tér 1.1/Í. £ AUTÓBUSZGYÁR magyarországi képviselete keres vevőszolgálati munkatársat. Műszaki diplomával (közlekedésmérnök: járműgyártás/gép- járművek), B kategóriás jogosítvánnyal, felsőfokú angol szakmai nyelvtudással, 2-3 év szakirányú tapasztalattal rendelkező, leinformálható, nyitott, dinamikus, flexibilis szakemberek önéletrajzos (az előző munkahelyek megjelölésével) jelentkezését várjuk. Jelentkezéséseket “Közlekedésmérnök" jeligére a kiadóba kérünk.--------------------------------------------------------------------------------*728495* Gum ikerekes forgó kotróra gyakorlattal rendelkező GÉPKEZELŐT keres kecskeméti cég. 30/548-52-88. BUDAPESTI család keres minden 2. hónapra bentlakással beteg ember ápolásához friss nyugdíjas hölgyet. Tel: 20/9687-104 •728292* CÉGÜNK dinamikusan fejlődő, 100% magyar tulajdonban lévő vállalkozás. Fiatalos, jól ösz- szeszokott csapatunkba keresünk egy fő férfi munkaerőt virágfestő munkakörbe. Alkalmazási feltételek: nagy munkabírás, érettségi, általános színismeret, lajosmizsei lakhely. Jelentkezni: Magyar Szárazvirág Kft. Telefon: 76/507-995------------------------------------.------------------------*728427* DUNAVÖLGYI Gazdák Szövetkezete ügyvezetői állás betöltésére pályázatot hirdet. Feltételek: agrár szakirányú végzettség. Érd.: 20/94-15- 947.---------------------------------------------------------------------------------*728509* ÉVHALASZTÓ és évismétlő diákokat keresünk folyamatos munkáinkra! Fürge Diák 76/504- 818, 70/450-4685.--------------------------------------------------------------------------,—*722030* FIG YELEM! Ismét személy- és vagyonőr tanfolyam indul Kiskunfélegyházán. Színvonalas képzés, gyors elhelyezkedés, jó kereseti lehetőség! Részletfizetéssel, igény szerint fegyvervizsgával. Hölgyek jelentkezését is várjuk! Minden SMS-re válaszolunk: 06-20/444-0712.----------—-----------------------------------------;-----*723769* FŐ ÁLLÁSÚ varrónőket felveszek. Érdeklődni: 30/284-3384-------------;------------------------------------!-----------*725806* INF ORMÁCIÓBIZTONSÁGI rendszer bevezetéséhez, üzemeltetéséhez tapasztalattal rendelkező, felsőfokú végzettségű munkavállalót keresünk. Kézzel és géppel írott önéletrajzot, motivációs levelet “IBIR-27001” jeligére, a kiadóba kérünk.---------------------------------*728409* ING ATLANFORGALMAZÓ cég munkatársat keres. 76/508-608. INTERNET-KERESKEDELMI cég mozgó üzletkötőket keres magas jutalékban. Érdeklődni: 20/9445-053.--------------------------------------------7------------------*728613* KE CSKEMÉTI autómosóba munkaerőt keresünk: Tel.: 20/22-22-905----------------------------------------------------------------*728621* KECSKEMÉTI nyomda keres jó kézügyességű, férfi munkaerőt nyomdai kisegítő munkára. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal, “Nyomdai kisegítő” jeligére, a kiadóban.----------------------------------------------------------------• 726305* KISMAMÁK, NYUGDÍJASOK! MUNKA! 30/4646*970.----------------------------------------------------------------*726037* KM ÉT, Auchan melletti utcában 8. osztályos gyermekünk mellé felkészült, határozott korrepetáló tanárt (nyugdíjas is lehet) keresünk. Reál szakos előnyben. Tel.: 76/494-017,8-16 ——---------------------------------*728238* KM ÉTI virágüzletbe gyakorlattal rendelkező virágkötőt felveszek. Érdeklődni lehet: 06- 30/219-2289.----------------.------—------------;---------*----------—* 726949* KÖ ZÉPFOKÚ műszaki végzettségű (autószerelő, gépszerelő, géplakatos), gépkocsijavításban jártas, 2-3 év szakirányú tapasztalattal, E kategóriás jogosítvánnyal és Kecskemét környéki lakhellyel rendelkező, leinformálható gépkocsivezető, -karbantartó munkatársat keresünk. Dinamikus, nyitott, rugalmas szakemberek önéletrajzos jelentkezését várjuk az előző munkahelyek megjelölésével. Jelentkezéseket “Megbízható/Korrekt” jeligére a kiadóba kérünk.--------------------7-------------------------------------------*728495* LAJ0 SMIZSÉN nyíló cukrászdánkba, illetve kecskeméti mintaboltunkba gyakorlattal rendelkező üzletvezetőt és szakképzett eladókat keresünk fiatal, csinos hölgyek személyében. Érdeklődni: 06-30/676-8020, 06-76/458- 478.------------------*726340* MU NKATÁRSAKAT keresek másodállásban. Érd.: 70/543-2134.----------------------------------------------------------------*728465* NEMZETKÖZI gépkocsivezetőt keresünk azonnali belépéssel. ADR-jogosítvány előny. Jelentkezni: 30/95-34-320. NEMZETKÖZI munkára keresnék gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket 7,5 tonnás és 40 tonnás gékocsikra. Telefon: 06-30/9-531- 815----------------------------------------------------------------*726191* ORSZÁGOS hálózattal bíró ingatlaniroda területi képviselőket keres betanítással! Tel: 06- 1/219-0972, 400-1594-----_-----------------------------------------------------*727971* PÉ NZÜGYI folyamatok menedzseléséhez keresünk legalább érettségizett munkatársakat. Érdeklődni lehet a 70/234-94-04-es telefonszámon.-------T-------------------------------------------------------*725688* PI ACVEZETŐ pénzügyi tanácsadó központ Kecskeméten alakuló hitelspecialista csoportjába 3 fő felsőfokú végzettséggel rendelkező munkatársat keres lakossági és kisvállalkozó ügyfeleinek kiszolgálására. Fényképes szakmai önéletrajzokat penzkereso07@freemail.hu SMS-ben bejelentkezés 06-20/257-05-04 számon.----------------------------------------------------------------*728161* RAKTÁRI dolgozókat keres osztrák szállítmányozási cég kecskeméti munkahelyre azonnali belépéssel, két műszakos nappali munkarendbe. Bejelentett, korrekt fizetés, béren kívüli juttatások! Elvárások: raktári gyakorlat, targoncavezetői jogosítvány, erkölcsi bizonyítvány. Jelentkezés: fényképes önéletrajzzal 2006. márc. 10-éig: Gebrüder Weiss Kft. (Knorr-Bremse Kft. címén) 6000 Kecskemét, Szegedi út 49. Fax: 76/481-025 e-mail: marta.balog@gw-world.com •728639* SVÁJCI multinacionális cég kereskedelmi osztályára négy fő munkatársat keres. Rugalmas munkaidő. EU-konform jövedelem. Autóvásárlási hozzájárulás. Érdeklődni lehet: 9-18 h-ig, a 30/958-4822 telefonszámon.-----------------------------------------------------:-------*728150* SV ÁJCI tulajdonú cég regisztrált mérlegképes könyvelőt keres. Elvárásaink: önálló munkavégzés, analitikus könyvelés teljes körű ellátása, statisztikák elkészítése, adóbevallások előkészítése, német és/vagy angol nyelv alapfokú ismerete. Fizetés megegyezés szerint. Érdeklődni: 2006. március 3-ától március 10-éig, 14.00-16.00 óráig, a 76/322-390 telefonszámon.----------------------*728337* ÜZ LETKÖTŐ munkatársat keresünk 25 év feletti férfi személyében, aki szereti a kihívásokat, nagy munkabírású, kecskeméti lakos, leinformálható. Szükséges: min. “B" kát. jogosítvány, kereskedelmi/érettségi végzettség. Jelentkezni személyesen, kézzel írott önéletrajzzal a hirdetés megjelenése napján, 17-19 óráig: Kecskemét, Dráva u. 52., Sárainé.---------------------------------------------------------------*728592* VAGYO NŐRÖKET keresünk kecskeméti bevásárolóközpontokba. Érd.: 76/516-610; 06-70/3720-574.-------------------------------------------------------------—*728091* VILLANYSZERELŐT, erősáramúberendezés- szerelőt felveszek Kecskemét és Tiszakécske vonzáskörzetéből. Érdeklődni lehet: 30/95- 33-360.----------------------------------------------------------------*727962* VEZETŐ BANKBIZTOSÍTÓ felvételre keres 2 fő pénzügyi tanácsadót befektetési és hiteltermékek értékesítésére, 1 fő ügyfél-kapcsolattartót alkalmazotti jogviszonyba. Feltétel: min. középfokú végzettség. Előny: banki és biztosítási tapasztalat. Időpont-egyeztetés munkanapokon, 06-30/558-3851.----------------------------------------------------------------*723885* VILLAMOSIPARI technikust vagy villamosmérnököt keresünk felvételre előkészítői, irányítói munkakörbe. Pályakezdők jelentkezését is várjuk. Fizetés megegyezés szerint. Érdeklődni: 30/281-9026 telefonszámon, egész nap.----------------------------------------------------------------*724276* VILLANYSZERELŐT Kecskemétre felveszünk. Érd.: 30/95-89-453.------i----------------------*728471* ÁL LÁST KERES KONYHAI kisegítői, takarítói munkát vállal középkorú hölgy Kecskeméten: 30/52-22-627-----------------------------------.----------------------------*728488* 8 Peugeot Boxer furgonnal munkát keresek. 2.8HDI hosszú, magas kivitelű. Érd.: 70/386- 4527.-----------------------------------------------—------------*728663* 30-AS férfi állást keres. 70/77-49-450.---------------------------------------------------------------*728578* AD ÁSVÉTEL AKÁC és hulladék tűzifa eladó. Telefon: 20/241-1513--------------------------------------------------------------*728543* AKC IÓS tűzifa 7000 Ft/m3: 20/327-5596.-----*728581* BO NTOTT építőanyag; 2 db 120 m!-es faház; kisméretű tégla, hullámpala, faanyag, B30 tégla olcsón eladó. 70/581-52-90; 30/351- 7328. *726309* DUNNÁT, párnát, liba- és kacsatollat vásárolunk. 30/527-10-11.------------------------------------------------*--------------• 728370* EL ADÓ garanciális, kis fogyasztású Bosch hűtő-fagyasztó. 06-30/319-9890. •726328* 8 Fenyőgally, kék, zöld, douglas nagyobb tételben eladó Vas megyében. 30/23-50-486.-----------------------—-----------------------—<720300*. LA KODALMI sátor teljes felszereléssel együtt eladó. Érd.: 06-30/2439-464, este.---------------------------------------------------------------*726174* TÖ RTÉNÉSZEKNEK: William L Shirer: A Harmadik Birodalom felemelkedése és bukása Teleteatcher Kiadó csonkítatlan, teljes 1995-ös kiadás eladó. Tel.: 19-20 óra: 30/638-4322. •66000* NYÚLKETRECEK eladók. 70/28-48-978. — *725582* 4000 db apatin cserép eladó: 20 Ft/db. 20/461-8495.-----*728221* ÁL LAT ELŐNEVELT csibe rendelhető. Kecskemét, Máriahegy 62. Tel.: 76/475-486---------------------------------------------------------------*725682* 8 Hasas anyadisznók eladók. Irányár: 80 E Ft/db 76/325-387.--*726231* « Húshízók hasítva eladók. 76/706-461.---------------------------------------------------------------*728611* JU G. farkasölő kutya eladó. 20/237-19-27. •728291* 8 Nagy tejű, pottyanós, hf. tehén eladó. 30/683-5456.---------------------------------------------------------------*728491* NAPOS csibe rendelhető: 76/411*023.----------------------------*725583* TA CSKÓKÖLYKÖKET ajándékoznék. 30/561- 3700.----------------------------------------------------------------*728486* 810 hónapos fekete pónicsödör eladó. Ár: 75 E Ft Érd.: 70/387-2463.---------•— -------------------------------------------------*728551* 81 20 kg hízók eladók. Érd.: 70/273-47*41.---------------------------------------:----:------------------*728472* 8 30 db kecske eladó. 30/290-59-79.----------------------------------------------------------------*727945* 8 4 éves, ma^ar-szürke bika eladó. 76/441- 027.------------------ *728656* _________OKTATÁS_________ A B0LVÁRY Security Kft. személy- és vagyonőr tanfolyamot indít Kecskeméten részletfizetéssel. Nytsz.: 06022702 L: 30/9258-127 DIESEL-MARKT '95 Kft. tanfolyamai részletfizetéssel: OKJ-s személy- és vagyonőr; Fegyvervizsga; Vadászvizsga. Tel.: 76/493-082, 30/219-0501 Nyt. sz.: 03-0123-04 •711569* AL:0338 . Nysz: 03-0029-06 KÖZBESZERZÉSI REFERENS EU PÁLYÁZATÍRÓ KÖRNYEZETVÉDELMI SZAKELŐADÓ tanfolyamok indulnak! Kedvezményes árak, részletfizetési lehetőség! fu ÖVEGES KÉPZŐ Kft IMI Kecskemét Rékiczi út 9., ■-“■"I 76/505-068 www.ovegestepzo.ta JELNYELV tanfolyam a SINOSZ-ban, márciustól. Érd.: 30/284-1794.----------------------------------------------------------------*728483* KÉZ-LÁBÁPOLÓ, műkörömépítő, OKJ-s 3 hónapos tanfolyam indul Kecskeméten. Érd.: 30/376-17-02. Nyt. sz.: 06-0023-06 •726141* MIXERTANFOLYAM - Campari Bartender Képzőben - Kecskeméten indul március 14-én. Felvilágosítás: 06-30/509-5953.-----------------------------:----------------------------------*726346* MÜKÖRMÖ S tanfolyam indul márciustól Kecskeméten. 30/359-0151. •728442* OKLEVELET adó masszőrtanfolyam indul Kecskeméten márc. 11-én. Tel.: 06-70/314-02-46-----------------------*719607* PLC-PR 0GRAM0ZÓ tanfolyam Kecskeméten. www.optoved.hu 1/284-9513.----------------------------------------------- *727431* PÉ NZPIAC HITEL másképpen: 20/332-84-83.----------------------------------------------------------------*726323* SZEMÉLYI Kölcsön a CC Credit Zrt. kecskeméti fiókjában. Kisfaludy-ház, Kisfaludy u. 5.1. em. 106. Érdeklődni: (06-76)507-892, (06- 76)507-893-----• 728045* •7 28097*