Petőfi Népe, 2006. március (61. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-27 / 72. szám

2 PETŐFI NÉPE - 2006. MÁRCIUS 27., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP * VÉLEMÉNY Teljes az energiakáosz bäum f. istvan Beindult a hatalmas bio­biznisz, valójában viszont a közpénzekért indult meg a roham. Kampány van. Nem a választásira gondolok, az ugyanis - bárhogy is végződjék - múló semmi­ség a megújuló energia körüli kampányhoz ké­pest. Ma már úgyszólván a tátott szájú maflák gyülekezetének számít az a település, amelyik nem forgat a fejében biomasszára épülő erőműterveket, ahol nincsenek látomások hatalmas szél­kerekekről, energiájúról és -erdőről, s olyan kukoricatáblákról, amelyekre üzemanyaggyártás céljából szórják ki a vetőmagot. Beindult a hatalmas biobiznisz, harsogja a sajtó, szinte egész Európában. Valójában a közpénzekért indult meg a roham. A hatóságoknál versenyt futnak a befektetők, az átláthatatlanul bonyolult pénzügyi támogatási, adó- és árviszonyok zavarosá­ban pedig egyre többen próbálnak olykor megalapozatlan ötle­tek halmazával is halászni. Nem minden remény nélkül. A „zöld energia” iránti igényt ugyanis egyaránt táplálja a hagyo­mányos energiahordozók elfogyásától való félelem, a környeze­tünk iránti aggodalom és a túltermelési válsággal küzdő euró­pai mezőgazdaság alternatív (nem élelmiszertermelő) jövőjébe vetett hit. Most kell tehát észnél lenni. Én Viszont nem látom, hogy az illetékesek észnél lennének. A zöld áramot előállító befektetők részére például olyan kedvező a hatóságilag előírt termelői ár, hogy röpke egy év alatt 1200 megawatt szélerőmű kapacitásra tettek ajánlatot (összehasonlításul: a paksi erőmű 1600 mega­wattos). Ez eddig nagyszerű. A magyar rendszer a széljárás in­gadozása miatt viszont csupán 330 megawatt szélteljesítmény- nyel képes együttműködni, tehát a jelentkezők háromnegyedét elküldik. Még ez sem baj, de úgy látszik, azokat is elküldik, akik tényleg hasznosítható ötlettel álltak elő, viszont nem vol­tak elég gyorsak. így elképzelhető, hogy a Bács-Kiskun megyei Rémre beharangozott szélkerekek ügye lekerül a napirendről. Ez viszont baj. Szerintem az energiahivatalnak most árversenyt kellene hirdetni a jelentkezők között, de ennek semmi jele. A megújuló energia frontján tehát teljes a káosz, és akkor még szót sem ejtettünk azokról a szakmai fenntartásokról, amelyek az energetikai célú mezőgazdasági termeléssel állnak szemben. Oroszlánházra pályáznak kecskémét A majomház elké­szülte után oroszlánház építé­sére pályázik idén a Kecske­méti Vadaskert. A beruházás előreláthatólag közel 16 millió forintba kerül. A Nemzeti Kul­turális Örökség Minisztériu­ma idén 300 millió forintot biztosít a hazai állatkertek fej­lesztésére, amelyből - a Ma­gyar Állatkertek Szövetsége javaslata alapján - 12,6 millió forint forráskiegészítést kap­hat a kecskeméti kert. A város képviselő-testülete úgy dön­tött, hogy támogatja a pályáza­tot és az oroszlánház építésé­hez szükséges mintegy há­rommillióforintos önrészt biz­tosítja. Készülj az érettségire a Gáspár Andrásban! HÁROM ÉV nappali tagozaton, ingyenesen Felnőtt középiskolai kép­zést kínál - nappali ta­gozaton - a következő tanévre a kecskeméti Gáspár András Szakkö­zépiskola, Szakiskola és Kollégium. A képzés in­gyenes, államilag finan­szírozott. A Gáspár András Szakközép- iskola, Szakiskola és Kollégi­um 200ó/2007-es tanévre meghirdetett képzésének cél­ja az érettségi vizsgára való felkészítés. Azon 20 év alatti, de a 16. életévét betöltött, nem tanköteles fiatalok részé­re ajánlják, akik 10. osztályos bizonyítvánnyal vagy szak­munkás végzettséggel rendel­keznek. A képzési idő 3 év nappali tagozaton. Ingyenes, államilag finanszírozott, a ta­nulókat a tanulói jogviszony­ból eredő minden kedvez­mény megilleti. Jelentkezési lapok a www.agaspar.hu internetes címről lehet letölteni. A jelent­kezési lapot legkésőbb 2006. április 03-áig lehet beküldeni postai úton, vagy személyesen az iskolában. A felvételi elbe­szélgetés időpontja: 2006. áp­rilis 10-én 13 óra, ahol kérik az ellenőrzőt és a már meglévő bizonyítványokat. A felvételi elbeszélgetés tantárgyai: ma­gyar nyelv és irodalom, illetve matematika. ▲ Gáspár András Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Kecskemét, Hunyadi tér 2. e-mail: agaspar@mail.datanet.hu www.agaspar.hu Tel.: 76/480-744 Fax: 76/487-928 Az MDF két baloldali pártot lát dávid ibolya: Csak az önmagukról gondoskodni képes emberekre építhetünk Dávid Ibolyát számos párthíve mellett dr. Kiss Ákos Csaba (elöl jobbról) MDF-es képviselőjelölt fogadta tegnap Kiskunfélegyházán. Az MDF célja nem lehet olyan ország - mert nincs olyan - ahol mindenki ki­nyújtja a kezét, és az ál­lam beleteszi, amit kér. Kiskunfélegyháza Hétvégi Bács-Kiskun megyei körútja során tegnap délután Kiskunfélegyházán ismertette az MDF programját Dávid Ibo­lya, a Magyar Demokrata Fó­rum elnöke. Az Innovációs Köz­pontban tartott rendezvényen erőteljes konzervatív fordulatot sürgetett a gazdaságban, mert ha így haladnak a dolgok, az 1500 milliárd forintos államház­tartási hiány és a 13 ezer milli­árd forintos államadósság oda vezet, hogy az ország „deficit el­járás” alá kerül az EU-ban, s nem jut hozzá a fejlesztési for­rásokhoz. A két nagy párt 5-6 ezér milliárdos felelőtlen ígér- getésLwpsenye nem orvosság a bajokra, az MDF szerint sem a Fidesz, sem az MSZP nem állt elő helyes és végrehajtható programmal, elképzeléseik kö­szönő viszonyban sincsenek a valós helyzettel. Az MDF „Nor­mális Magyarországért” prog­ramja ezzel szemben a megta­karítások ösztönzésére és - önálló hivatal felállításával - a korrupcióellenes küzdelemre helyezi a hangsúlyt. Az MDF a tovább nem terhelhető közép- osztály mellett száll síkra, s az egykulcsos, 18 százalékos szja- t, valamint az »örökösödési ille­ték és a kamatadó eltörlését ál­lítja a középpontba, segélyekért pedig munkát kér. Az MDF cél­ja ugyanis nem lehet olyan or­szág - mert nincs olyan - ahol mindenki kinyújtja a kezét, és az állam beleteszi, amit kér. A leszakadó térségek felzárkózta­tása, az infrastrukturális beru­házások folytatása és a munka­helyteremtés az önerő mellett csak az uniós források haté­kony felhasználásával képzel­hető el. Dávid Ibolya szerint egyedül az MDF az igazi jobbkö­zép párt, amelynek reális prog­ramja két baloldali párt (MSZP és Fidesz) ígérgetéseivel és „set­tenkedő szocializmusával” áll szemben. ■ Bálái F. István MEGKÉRDEZTÜK OLVASÓINKAT Várják-e már a kampány végét? FÜRJES GYULA, ÁMK igazgató, Császártöltés: Nagyon unom már a mostani választási kampányt. Túl éles, időnként etikátlan és dur­va, amivel a pártok megoszt­ják a társadalmat, sőt viszályt szítanak családokban, baráti társaságokban. Többet kellene törődni a politikai kultúra alapvető elemeinek betartásá­val. SZABÓ ISTVÁN, Kecskemét: En­gem nem na­gyon zavar a kampány. Ta­nyán élek, ide még szórólapo- ü kát sem hordanak. A pártok ígéreteit az újságból és a tévé­ből ismerem. Szerintem egy átlagember képtelen eligazod­ni a rengeteg szám között. A leggyalázatosabbnak azt tar­tom, hogy már a politikusok családtagjait is megfenyegetik. PÓLYÁK LÁSZLÓ, Kunfehértó: Nem zavar a kampány, rendszeresen figyelem az ez­zel kapcsolatos híradásokat. Az viszont már túlzás, miként próbálják túlli­citálni egymás ígéreteit. Mind­ezekért illene felelősséget is vállalni, azaz legyen mindenki számon kérhető az ígéreteinek betartásáért, ha megválaszt­ják. DR. BOBOR KRISZTINA, Ba­ja: Már nem érdekel a kampány. Sze­rintem a szó­nokok elru­gaszkodtak a valóságtól. Nem követem az ígérgetése­ket, vitákat, inkább átkapcso­lok valami szórakoztatóbb műsorra. Ismerem a pártok programjait, céljait. Rég el­döntöttem, kire fogok szavaz­ni április 9-én. Teher alatt nőtt a pálma Kecskeméten négy évszázada alapították a református alma mátert Ahogy a kitüntetett minősíti a kitüntetőt, úgy minősítik a ta­nítványok tanáraikat és iskolá­jukat - mondta Szabó Gábor es­peres köszöntőjében a Kecske­méti Református Gimnázium alapításának 400 éves jubileu­ma alkalmából pénteken meg­tartott diáktalálkozón. Hova vezethet a diák útja, ha a jobbra, többre törekvés útra- valóját viszi magával az iskolá­ból? - erről adtak számot a mai gimnazistáknak azok az egyko­ri hallgatók, akik az intézmény 1990-es újraindítása óta ki­emelkedő eredményt értek el az Országos Középiskolai Tanul­mányi Versenyen.- Teher alatt nő a pálma - sokszor hallottuk ebben az isko­lában. Azóta rájöttünk: ez az életben is így van - mondta dr. Borbély Gábor, aki 1995-ben tör­ténelemből bizonyult az ország legfelkészültebb középiskolásá­nak. Időközben elvégezte a jogi egyetemet, s jelenleg egy nem­zetközi ügyvédi iroda jogásza. - A különbség az, hogy míg az is­kolában sok segítséget kaptunk ahhoz, hogy jó eredményeket ér­hessünk el, addig az egyetemen már egyedül kellett boldogulni, az életben pedig még inkább. Az elmúlt 15 évben huszon­hét református diák került be az OKTV döntőjébe. Valameny- nyien felvételi vizsga nélkül ta­nulhattak tovább az általuk vá­lasztott egyetemen.- A kecskeméti diákok min­dig kiemelkedően szerepeltek a tanulmányi versenyeken - em­lékezett vissza Honfi Mária ta­nár, közoktatási szakértő. - A versenytársak sokszor előre tu­dakozódtak, hogy egyik-másik református tanuló nevezett-e a versenybe, mert így tudták fel­mérni esélyeiket. A beszélgetés után nagyszabású gálán mutat­koztak be a gimnázium jelenle­gi tanulói. Musical és színpadi bohózat, szalontánc és néptánc, kamarazene és rock tette sok­színűvé a műsort. A gála után iskolatörténeti kiállítás nyílt az intézményről fennmaradt do­kumentumokból. ■ R. J.

Next

/
Thumbnails
Contents