Petőfi Népe, 2006. március (61. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-21 / 67. szám

PETŐFI NÉPE - 2006. MÁRCIUS 21, KEDD 3 MEGYEI KÖRKÉP A DUNA-TISZA KÖZE A-TÓL Z-IG Baja Az egészségvédelmi sorozat mai előadásában az érrendszeri megbetegedésekről tartanak tá­jékoztatót 18 órától a művelődé­si központ Árpád téri előadóter­mében. A 40 év felettieknek szó­ló program két vendégelőadója dr. Nagy György és dr. Garbai /ni­ne főorvos. Baja Szerdától péntekig nemzeti­ségi napokat tartanak a Magyar­országi Németek ÁMK-jának óvo­dájában. Holnap délután fél öttől nemzetiségi est lesz az általános iskola aulájában, fellépnek a nagycsoportosok és a felső tagozatos kórus. Másnap dél­előtt az ovi konyhájában hagyo­mányos sváb édességet készít Hainczné Tokay Anna a gyere­kekkel. Pénteken Knipf János a kosárfonással ismerteti meg a gyerekeket és a szülőket, majd sváb dallamokat játszik gombos harmonikán. Fél 11-kor táncház kezdődik. Az óvónők várják a szülőket és a nagyszülőket is. Baja A városi könyvtárban műkö­dő Bárdos Ferenc Helytörténeti Klub összejövetelén holnap 17 órától Lukin László országos hírű zenepedagógusra, a város dísz­polgárára emlékezik dr. Gál Zol­tán, lapunk nyugalmazott mun­katársa. Kecskemét Nagy érdeklődés mellett nyitották meg Walter Gá­bor festőművész könyvbemutató­val egybekötött kiállítását a Túróczy Étterem és Kávéház ren­dezvénytermében. A tárlat márci­us 31-ig látható, és ez idő alatt kedvezményes áron kínálják a művész alkotásait bemutató, most megjelent könyvet is. Lajosmizse A művelődési ház­ban tartják csütörtökön 17 óra­kor Szálé László újságíró „Ha Is­ten nem volna: egyház és állam másfél évtizede a Magyar Köz­társaságban” című interjúköteté­nek Bács-Kiskun megyei bemu­tatóját. A rendezvényen kerek­aszta l-beszélgetés keretében fej­ti ki álláspontját a témáról több jeles egyházi és önkormányzati vezető. Nyárlőrinc az ifjúsági klub és a NyárlőrinC Jövőjéért Egyesület meghívta Somogyi Lehelt. A bib­liaoktató holnap este hat órakor Merre tart a világ? címmel tart előadást a teleházban. Tiszakécske/ Kecskemét újabb megrontási ügyben emeltek vá­dat a napokban. Az ügyészség szerint tavaly októberben Kécs- kén egy 37 esztendős férfi közö­sült egy 14. életévét még be nem töltött kislánnyal, bár tisztá­ban volt a gyermek életkorával. A bűncselekménynek számító ak­tusból szerencsére nem lett ter­hesség. A szabadlábon védekező férfi büntetőügye a kecskeméti bíróság elé kerül. Tiszakécske Micimackó és bará­tai címmel a Holló együttes elő­adását láthatják a gyerekek csü­törtökön délelőtt tíz órától a mű­velődési központban. Rekordkísérlet Kecskeméten guinness-könyv Sikert hozhat a zöldség- és gyümölcsfaragás A svédeknek a magyar levesek nagyon ízlenek Tudáscsomag határőröknek a természeti környezetről Három tonna zöldségből és gyümölcsből készítik el a világ legnagyobb „vitaminbombáját” Kecs­keméten. Öt szakács 72 órán keresztül faragja a Guinness-rekordot megcélzó alkotást, amit végül a Kecskeméti Vadaspark lakói kapnak majd meg. Mesterszakácsok A kecskeméti főtéren tegnap reggel kezdődő rekordkísérlet résztvevői olimpia és világbaj­nok mesterszakácsok. Varga Károly, Kecskeméti Krisztián, Kovács Sándor, Szabó László és Faragó László. Akik ezúttal nem a fakanállal mutatják meg mire képesek. Hanem kést fog­va a kezükbe faragják majd a zöldséget és a gyümölcsöt egy 6 méter magas, 6 méter hosszú és 3 méter széles kompozícióba. Egyebek között tök, cékla, kara­lábé, cukkini, sárgarépa, fekete és piros retek, valamint gyü­mölcshegyek kerülnek a hatal­mas tálra, amit statikussal ter­veztettek a szakácsok.- Nem lesz olyan gyümölcs és zöldség, amit kézbe ne ven­nénk, és meg ne faragnánk - mondta Varga Károly „csapat- kapitány”. Szétosztották a fel­adatot: Varga például 870 kiló- nyi tökfélét farigcsál majd a ké­két mellékszereplő, akit a rekordok könyvébe készülő alkotáshoz faragtak a szakácsok. sével. Méghozzá folyamatosan, mert a Guinness-szabályok sze­rint az öt szakács nyolcórányi munkát követően mindössze egy-egy óra pihenőidőt kaphat a háromdimenziós, ehető alko­tás készítése közben.- Nem okoz problémát, mert világbajnokságokon már vala­mennyien éltünk meg hasonló terhelést - állítja a kecskeméti mesterszakács. - Előfordult, hogy kilenc napot úgy dolgoz­tam végig, hogy eközben na­ponta átlagosan mindössze egy- egy órát aludtam. A tegnaptól csütörtök hajna­lig készülő látványos és egye­dülálló zöldség-gyümölcs kom­pozíciót az ízek Fesztiválján te­kintheti meg a nagyközönség. Majd a világméretű alkotást a Kecskeméti Vadaspark lakói is élvezhetik: legvégül ugyanis ők ropogtatják el a zöldség és gyü­mölcshegyet. ■ Tudósítónktól bács-kiskun Természetvédel­mi oktatáson vesznek részt ma a határőrök. A Kiskunsági Nemzeti Park szakemberei tar­tanak előadás-sorozatot ma Kelebián a Kiskunhalasi Határ­őr Igazgatóság munkatársai, elsősorban a Kelebia és Szeged Határrendészeti Kirendeltsé­gek határőrei részére - tudtuk meg Németh Zoltántól. A Kis­kunhalasi Határőr Igazgatóság sajtóreferense elmondta, hogy a délvidék határőrei ismerete­ket szerezhetnek a védett ter­mészeti területekről. A nemze­ti park munkatársai a védett, egyedi növény- és állatfajokról és a leggyakrabban előforduló természetvédelmi szabálysér­tésekről és természetkárosító cselekményekről tartanak elő­adásokat. A „tudáscsomag” se­gítheti a határőrök munkáját. 11 RENAULT AUTÓKAT ALKOTUNK Most én vezetek! Új Mégane Limousine 2.0 dC* * 1SO LE motorral is. Nyílt hétvége: rmrcíus 2í>-£í6. Az új Renault Mégane kiegészült egy páratlan. 2 literes, 150 LE~s dízelmo­torral Ha emellett még megszépüli külsejét és vezetöbarát belső kialakítását is felfedezi, nem lesz kérdés, hogy beleszeret-e. Ráadásul most kedvező finanszírozással, 4,99%-os THM-mel elviheti, és akár 10 000 km-re elegendő üzemanyagkártyát is adunk ajándékba5 Ä2 njAriteCt 2!J0b. ÚJ ül-jót* a készet orcjáig érvénye* Jb8.‘J Fi i cited áron. i á ad ab vagy *Öt> l£-s motor 4 (ff00 km orszä&sxi afúnfoll trtoSoii KA<kutólv<í. 105 000 K óriökű fvlOL fűit* nmcf, A ü'wiszims«« wjwríMí HYtqnArftftk-HtopM, wíotyanr 1&8 HLKVCHF i200íi 02 Cri.; FogyAMZtás Mwr/lOO Km: vegyes: várói»: $,5-3,0, orsráfjút»: A.0-5,?: CO^-kiÖOCJlBWT 120-175 üugjjbem FORMOMT AUTO KFT 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi út 53. Tel: 76/503-700 Kiskunmajsa A homokvilág változásai címmel látható a művelődési köz­pontban Tóth Sáncforfotóriporter kiállítása. A tárlat szombatig várja az érdeklődőket naponta 10 és 16 óra között. HÍVJON - SEGÍTÜNK! ,\y Bejelentkezett egy vadidegen^ 8 06-76/518-264 TAKÁCS VALENTINA ROVATA Sajátos helyzetbe keveredett egy nyugdíjas olvasónk. Az otthona cí­mére érkeztek ugyanis ajánlott levelek, sőt, még kopogtatócédula is olyasvalaki nevére, akit az idős ember nem is ismer. Ezek után el­ment az okmányirodára, ahol két tanú jelenlétében sikerült kijelen­tenie a saját házából az ismeretlent. Ettől azonban még nem nyugo­dott meg. Attól tart, hogy bármikor bejelentkezhet akár ezer idegen is az ő otthonába. Az önkormányzattól szeretett volna további ada­tokhoz jutni az ismeretlenről, ám semmilyen információt nem ka­pott. Az ügyintéző a személyiségi jogok védelmére hivatkozott. Dr. Nyírádi Judit, Kecskemét aljegyzője rovatunknak megerősítette: az érvényben lévő törvények szerint ugyan kell a lakás tulajdonosá­nak az aláírása a lakcímbejelentőre, de nem kell személyesen meg­jelennie az okmányirodán. Ez valóban lehetőséget ad az ilyen visz- szaélésekre. Mivel azonban az ismeretlen aláhamisította olvasónk aláírását, ezért panaszosunk minden további nélkül feljelentést te­het a rendőrségen. Mint kiderült, a személyiségi jogok védelme mi­att további információt valóban nem adhattak ki az okmányiroda munkatársai. (Azt már csak mi Jegyezzük meg, hogy valami nagyon nincs rendben ott, ahol egy hamisítónak több joga van, mint egy becsületes polgár­nak, és ahol ez utóbbit szinte a törvények szolgáltatják ki.) HÍVHAT BENNÜNKET NAPONTA 9 ÉS 11 ÓRA KÖZÖTT! Jól érzik magukat Kecske­méten a Gripen svéd szakemberei és családtag­jaik. Legtöbb nehézséget a nyelv okozza nekik a magyar levesek viszont egyöntetű sikert arattak, Svédországban ugyanis ez az étel ismeretlen. Kecskemét Február elején a Gripen-prog- ram keretében svéd pilóták és repülőgép-szerelők érkeztek családjukkal Kecskemétre. Ti­zennégy gyerek tanul a II. Rá- ^Jcóczi Ferenc Általános Iskolá­ban, négy pici pedig az iskola melletti óvodába jár. A szülők és a gyerekek az eddig szerzett tapasztalataikról számoltak be tegnap az iskolában rendezett sajtótájékoztatón. Az igazgató, Schóber Ottó elmondása alap­ján, intézményében megpezs­dült az élet: a magyar gyerekek intenzívebb nyelvtanulásba fog­tak, hogy beszélhessenek új társaikkal. Az igazgató elmond­ta továbbá, hogy a 14 általános iskolás korú gyermeknek a készségtárgyak óráit együtt tartják a magyar diákokkal. Két svéd tanár tanítja az alsósokat, míg a felsősök interneten, táv­oktatás formájában tanulnak és vizsgáznak. A tegnapi sajtótájékoztatón részt vett Lengt Lundborg, Svéd­ország magyarországi nagykö­vete, dr. Balogh László, a megyei közgyűlés elnöke és dr. Szécsi Gábor Kecskemét polgármeste­re, aki bejelentette, hogy a svéd szülők és gyermekeik ingyen látogathatják a város kulturális intézményeit és rendezvényeit. ■ G. Z. ma délután landol a kecskeméti repülőbázis betonján az első öt magj'ar Gripen vadászrepülőgép. A magj’ar kormány 2001. december 21-én írta alá a tizennég}' Gripen bérlésére vonatkozó szerződést, melyben hazánk tizenkét darab egy-, és két darab kétüléses vadászrepülőgéppel kívánja biztosítani légtere védelmét. 2005. január 24-én kezdődött el Svédországban az első öt magyar pilóta átképzése. Másnap gör­dült ki a linköpingi SAAB gyárból az első magyar Gripen. Eddig öt darab készült el, amelyek ma délután szállnak le Kecskemé­ten. A teljes flotta 2007. végére érkezik meg. KÖZÉLETI HÍR • Az MSZP Kecskemét Városi Szervezete március 22-én, szer­dán 17 óra 30 perces kezdettel la­kossági fórumot tart a Csapiár Vendéglőben. Vendég: dr. Balogh László, az MSZP - SZDSZ ország- gyűlési képviselő-jelöltje (Kecs­kemét, 1. vk.). A fórumra minden érdeklődőt szeretettel várnak. (FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS)

Next

/
Thumbnails
Contents