Petőfi Népe, 2006. március (61. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-18 / 65. szám
2 PETŐFI NÉPE - 2006. MÁRCIUS 18., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP » VÉLEMÉNY Fejreállt a logika valasek TIBOR Azt hinné az ember, hogy az olimpia évének teljesítményét nem lehet reprodukálni egyhamar. Az ötkarikás játékokra készülő és azon részt vevő sportoló tudatában van annak, hogy az olimpia megismételhetetlen, kivételes, egyszeri. Nemzetközi és történelmi fontossággal bíró, világméretű társadalmi és sportesemény. Ennél fogva azt hinné az ember, hogy a sportolók a négyévenkénti olimpiára, illetve az azt megelőző kvalifikációs versenyekre időzítik csúcsformájukat. A legutóbbi, athéni játékokon is volt eredménye a jó forma- időzítésnek. így aztán lett siker, méghozzá nem is akármilyen! Bács-Kiskun megye például 2004-ben olimpiai bajnokot köszönthetett, miután a kecskeméti Majoros István, alias Erős Pista az athéni döntőben magabiztosan gyűrte le ellenfelét Athént követően az ugyancsak hírős városbéli Juhos Gergely búvárúszó világbajnoki címei késztethették emelkedett hangvételre a tudósítókat, majd jött 2005. Nem várt, jó Bács-Kiskun megyei eredményekkel. Pedig azt hinné az ember, hogy az olimpia évének teljesítményét nem lehet reprodukálni egyhamar. Főként nem a játékokat követő esztendőben. Ám az élet a sportban is hoz furcsaságot, sokszor itt is fejreáll a logika: a megyei sportolók is remek eredményekkel zárták az olimpiát követő évet. Tegnap a tavaly kiváló eredményeket elért megyei sportolókat köszöntöttük. Az arra legméltóbbak ezúttal is megkapták a Petőfi Népe-kupát, csakúgy, mint 1971 óta minden esztendőben. Persze, számukra is az olimpia marad a legfontosabb viadal - kivéve a focistákat, akiknél a világbajnokság a legdicsőbb esemény. Itt, Magyarországon is nagyon várjuk már a júniusban kezdődő, németországi foci vb-t, amelyen a magyar labdarúgó-válogatott ezúttal sem lesz ott. Annyi baj legyen! Negyedév alatt legalább addig eljutott a labdarúgók szövetsége, hogy pótolni tudták - mégpedig Bozsik Péterrel - az exkapitányt, Lothar Mätthaust. És ha már az olimpiáról ejtettünk szót, idekívánkozik egy merőben szokatlan döntés. Úgy határozott ugyanis a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, hogy ezentúl sehol és semmilyen szervezet nem tűzhet zászlajára a játékokra utaló emblémát, illetőleg nem adhat egyesületének olyan nevet, amit a NOB képvisel. Konkrétabban: az olimpia szót felejtse el mindenki más. Jó döntés. A jó eszmét védeni kell. KÖZÉLETI HÍREK • A Bajai Liberális Klub Vágó István játékos politikai vetélkedőjére várja az érdeklődőket március 21-én, kedden fél hatkor a Bányai-szakképzőbe. Házigazda: Nemes Gábor. (FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS) • A Jobb Bácsalmásért Polgári Kör vendége lesz Kondor Katalin, a Magyar Rádió volt elnöke március 22-én, 18 órakor a Sárga Csikó étteremben. (fizetett politikai hirdetés.) Tapintható nevezetességek bronzmakett Megmutatná a vakoknak, amit nem láthatnak A leendő bronzmakett makettje. A köztéri alkotás elkészítésének ötlete a Rotary Club kecskeméti csoportjától származik. A városmag egy részének méretarányos bronzmakettjét szeretné elkészíttetni és kiállítani a főtéren a Rotary Club hírős városi csoportja. A nulla kilométerkő és a Kossuth- szobor közti részre tervezett, talapzattal együtt több mint egy méter magas bronzalkotás a vakok és csökkentlátók számára mutatná be az épületeket méretarányosan. Kecskemét- A maketten a városháza, a Nagytemplom, a református templom és a barátok temploma 1:270 arányú modellje lesz látható, illetve tapintható - mondja Lakatos Pál szobrász- művész. - Ez azt jelenti, hogy ami a valóságban 2 méter 70 centi, az 1 centi a maketten. A városháza például 37 centiméter széles az összesen egy méterszer egy méteres, bronzból készítendő részen. Ilyen méreteknél arra van lehetőség, hogy az arányokat, szögeket, formákat emeljük ki. A 3 millió 500 ezer forintba kerülő köztéri alkotás elkészítésének ötlete a Rotary Club kecskeméti csoportjától származik.- Meg vagyok róla győződve, hogy a bronzmakett is olyan viszonyítási pont lesz a városban, mint a nulla kilométerkő vagy a millenniumi szökőkút - mondja Felföldi Mihály, a Rötary Club projektvezetője. - A tervek elkészítéséhez felvettük a kapcsolatot a Vakok és Csökkentlátók Szövetségével, amely örömmel vette, hogy Budapest után Kecskeméten is létrejöhet egy olyan szobor, ami bemutatja a város szép épületeit azoknak, akik nem láthatják. A fővédnökséget dr. Szőke László, a szövetség elnöke vállalta.- Kecskemét főtere az egymás mellett évszázadok óta békében élő öt felekezet templomairól híres. Miért csak három lesz a maketten?- Technikailag nem tudjuk megoldani az evangélikus templom vagy az egykori zsinagóga megjelenítését. Túlságosan nagy ugyanis a távolság az épületek között, amit az egy négyzetméteres alkotáson nem lehet megfelelően ábrázolni. Biztos vagyok benne, hogy a látók számára is érdekes lesz a makett. Nap mint nap elmegyünk a városháza mellett, de általában csak a homlokzatát ismerjük. Arról mi, kecskemétiek is keveset tudunk, hogy milyen az épület tömege, és belső arányai. A tervek elkészültek, sikerült kijelölni a helyszínt, s ha összegyűlik a szükséges pénz, augusztusban, a Hírős Héten, esetleg október 2-án, a város napján felavathatjuk Kecskemét új köztéri nevezetességét. Mint megtudtuk, a Rotary Club a költségek harmadát saját erőből fedezi. A kulturális bizottság 500 ezer forinttal támogatja a bronz főtér megvalósulását a városmarketingre fordítható keretből. ■ Rákász Judit online interjú THURMER GYULA Március 20., hétfő 13.00-14.00 Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke lesz szerkesztőségünk vendége március 20-án, hétfőn 13 árától. A politikus egy órán keresztül válaszol az olvasók kérdéseire. vuww petofinepe.hu <3 ' A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza gazdasági igazgatója pályázatot.hirdet az intézmény Nyíri úti és Izsáki úti telephelyein ital- és szárazáru-automaták üzemeltetésére, 2006. május 1-jétől, 48 hónapi időtartamra. Pályázatokat a gazdasági igazgató címére, 2006. április 10-éig kérjük eljuttatni. A részletes pályázati feltételek a kórház gondnoksági osztályvezetőjénél szerezhetőek be. Érdeklődni a 76/516-731 tdefonszámon lehet 758fW w Ujramotorizálták a falu rendőrét kmb Inkább a kamionokra és a krosszmotorosokra panaszkodnak a helybeliek Most már robogóval és terepjáróval is üldözheti a bűnözőket Kelemen Miklós pirtói körzeti megbízott. A rendőrnek a település vásárolta a szolgálati járműveket, és hamarosan egy számítógéppel is segítik a főtörzsőrmester munkáját. Pirtó A Suzuki terepjárót még a múlt héten adta át az önkormányzat a rendőrségnek - az adományért dr. Király Ferenc megyei főkapitány és Fekete Béla halasi kapitány mondott köszönetét. Előbbi megígérte: az új kocsi csak Pirtó közigazgatási területén szolgál. Ahol amúgy jónak mondható a közbiztonság, a helybeliek inkább a hatalmas forgalomra panaszkodnak. Gyakran még a hétvégéken is kamionok dübörögnek a falut kettészelő 53-as főúton. Bár szinte állandóan a községben strázsál a halasi kapitányság sebességmérő járműve, a kirótt bírságokat általában nem fizetik be a külföldi gyorshajtók. Már nem kell a sajátját szolgálati célokra használni, Király Ferenc és Nagy Ferenc polgármester közt arról is szó esett, hogy várhatóan az önkormányzatok is pályázhatnak majd sebességmérő készülékekre, és a büntetésekből származó bevételek is náluk maradhatnak.- A krosszmotorosokkal is akadnak gondjaink; akik a védett buckásokon is átgázolnak. A buckavirág élőhelyeinek megóvásáért már a természet- védők is felemelték szavukat - mondta Nagy Ferenc, aki bízik benne, hogy sikerül olyan területet kijelölni a motorosoknak, ahol kedvükre hódolhatnak a szenvedélyüknek. ■ A hároméves Suzuki terepjáróért a község alapítványának közreműködésével az önkormányzat és a helybéli vállalkozók adták össze a 2 millió 500 ezer forintot. A robogót amúgy azután vette meg az önkormányzat, hogy a polgármester szemtanúja volt, amint a falu rendőre a saját motorjával ered egy renitens nyomába. Az állandó benzingondokkal küszködő rendőrség is örömmel fogadta a kétkerekűt. Korábban egyébként egy kilencéves Lada Nivája volt a káembésnek, de a „fenyőlopási szezonban” totálkárosra tört egy balesetben.- Az autó roncsait látva sokan elcsodálkoztak, hogy ép bőrrel megúsztam - emlékezett vissza Kelemen Miklós, aki vétlen volt a karambolban. ■ T.K.