Petőfi Népe, 2006. március (61. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-17 / 64. szám
CSONGRAD MEGYE Négy milliárd forint megyei fejlesztésekre Az ön a Rop k{ ?én*kaPott étében. V^songrád megye települései mintegy 4 milliárd forintos, vissza nem térítendő támogatást nyertek el a ROP keretében. Ebből a megye minden településére átlagosan 67 millió forint jutna, a támogatásból azonban közvetlenül azok a kistérségek részesülnek, amelyek sikeresen pályáztak a ROP forrásokra. A megye 23 nyertes projektjének összköltsége meghaladja a 4,6 milliárd forintot. A csongrádi pályázatok egyenletesen oszlanak meg a három fő ROP intézkedési terület között, 7 turisztikai, valamint 8-8 infrastrukturális és képzési-foglalkoztatási program valósul meg. A legtöbb forrást itt is az infrastrukturális fejlesztések kötik le, a rendelkezésre álló keret mintegy 70%-a ezen a területen hasznosul. Ezen intézkedés keretében öt útszakasz felújításával javítják a közlekedés biztonságát, és korszerűsítésre kerül a magyarcsanádi, valamint a kisteleki iskola is. Az értékben legjelentősebb infrastruktúra-fejlesztő beruházás Szentes városközpontjának rehabilitációja. A turisztikai projektek megvalósítása során Szentes és Csongrád bekapcsolódik az EUROVELO nemzetközi kerékpárút-hálózatba, a szegedi Móra Ferenc Múzeumban pedig látogatóbarát fejlesztéseket hajtanak végre. Hódmezővásárhelyen, Makón és Opusztaszeren a turisztikai fogadóképességet bővítő beruházások kerülnek megvalósításra. A Dél-Alföldi Régióban képzési és foglalkoztatási projektekre Csongrád megye nyerte el a legtöbb ROP támogatást. A 8 pályázat összesen 440 millió forintot használhat fel, amelyből többek között Szegeden a tanulási nehézségekkel küzdő Kempingfelújítás Ópusztaszeren gyermekek napköziotthonos kiegészítő jellegű képzése, a Szegedi Tudományegyetemen a fiatalok elhelyezkedési esélyeit javító karrieriroda és különböző tudományterületekhez kapcsolódó szakmai gyakorlatok és képzések valósulhatnak meg. BÁCS-KISKUN MEGYE Baja: megújul a Szentháromság tér A /\ Bajai kistérség központjának városrehabilitációs tervében nagy hangsúlyt fektetnek a turizmusfejlesztő beruházásokra. A ROP által támogatott program keretében az önkormányzat felújítja a műemlék jellegű város- központot, a Közép-Európában egyedülálló méretű, mediterrán hangulatú Szentháromság teret, amely egyben a város legjelentősebb turisztikai célpontja. A Szentháromság tér a belváros legfrekventáltabb helyszíne, ahol A 600 millió forintos ROP támogatással most lehetőség nyílik a tér méltó megújulására. A beruházás során kicserélik a főtér teljes burkolatát és a csapadékcsatornákat, korszerűsítik a közvilágítási rendszert, valamint több területen pihenést szolgáló parkokat alakítanak ki. A forgalmi rend átalakításával a belváros környezeti terheit is csökkentik. A főtéren található barokk és neoreneszánsz stílusban épült egykori Grassalkovich-kastély, a A kastély főbejárata jelenlegi Városháza udvara is új burkolatot kap. A fejlesztést követően a különleges akusztikával rendelkező udvar, amely a 70-es években számos koncert színhelye volt, újra megnyílhat a nagyközönség előtt. A főtér burkolatának felújítása Bács-Kiskun megye ■ Baja ■ turisztikai vonzerők fejlesztése ■ 600 millió forint jelenleg is megtalálhatók a turisták kiszolgálását biztosító létesítmények, mint például tájékoztató iroda, kiállító termek, galériák és vendéglátóhelyek. Adottságai, jellege, elhelyezkedése egyedülálló az országban, de felújítása forráshiány miatt már évek óta húzódott. s