Petőfi Népe, 2006. március (61. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-17 / 64. szám

CSONGRAD MEGYE Kerékpárút Csongrádi és Szentes között V^songrád Város Önkor­mányzata által a tiszai árvíz- védelmi töltésre tervezett, az EUROVELO programhoz tartozó kerékpárút kiépítése része annak a tíz éve tartó együttműködési programnak, amely a Szentest és Csongrádot összekötő kerékpár­út megépítésére irányul. Az épülő kerékpárút minden térségi turizmusfejlesztési, illetve terület- és városfejlesztési koncepcióban is szerepel. A kerékpárút 6,6 km hosszú csongrádi szakasza része lesz a nemzetközi EUROVELO kerék- párút-hálózatnak, és elkészültével elérhetőek lesznek a Tisza men­tén található természeti és építészeti értékek. A kerékpárút nyomvonalának egy szakaszát a csongrádi Fahídtól a Tisza közúti hídjáig egy árvízvédelmi töltésen jelölték ki a tervezők, ezért a Vízügyi Igazgatóság engedé­lyével 500 méter hosszúságban megerősítik a töltéseket, így az érintett Tisza-szakasz vízi jár­művek számára is használható lesz. Az útvonal mentén szemét- gyűjtőket és a turisták számára információs táblákat is elhe­lyeznek. Csongrád és Szentes a támogatott pályázat keretében közösen elindítja aktív turisztikai prog­ramját „Szállj ki és mozogj!” címmel, ahol a résztvevők EUROVELO térképet kapnak. Erre az eseménysorozatra Az új kerékpárút a tereprendezés előtt alapozva végzik majd az új kerékpárút kommunikációját, hogy az minél szélesebb körben ismertté és népszerűvé váljon. Csongrádi megye ■ Csongrád ■ Turisztikai vonzerők fejlesztése • 296,6 millió forint 14 RÉGIÓS EREDMÉNYEK 16,6 milliárd forint ROP támogatás Dél-Alföldnek 2004-2006-os uniós ier.e- zési időszakban a Regionális Fejlesztés Operatív Program (ROP) keretében 16,6 milliárd Ft állt a Dél-Alföldi Régió ren­delkezésére. Ez az összeg a régió fejlesztési szükségleteinek szem­pontjából jelentős, bár a valós fejlesztési igények ennél többet is képesek lennének felvenni. A három évre kiutalt források 1-1,5 év alatt szinte teljesen lekötésre kerültek. A ROP pályáztatási időszaka alatt több mint 52 milliárd Ft értékben kerültek fejlesztési igények pályázat formájában kidol­gozásra, amelyeknek egyharmada realizálódhat a ROP forrását képező Európai Regionális Fej­lesztési Alap, valamint az Európai Szociális Alap támogatásával. A jelenleg futó ROP a turisztika, a települési infrastruktúra és a foglalkoztatási tevékenységek helyi koordinációjához kapcso­lódó tevékenységeket öleli fel. A beruházások súlypontját a régióban a települési infrastruk­túra fejlesztése jelentette, a bajai főtér, a szentesi városközpont és Gyula történelmi belvárosa is e program keretében kerül felújításra. Legkorábban az útfej­lesztésre rendelkezésre álló for­rások merültek ki, míg a legna­gyobb mértékű túligénylés az óvodák és általános iskolák fejlesztése esetében jelentkezett. A ROP támogatások segítségével a régió 12 hátrányos helyzetű iskolája és óvodája válik alkal­massá az európai színvonalú, integrált oktatásra. Az infrastruk­turális beruházások mellett a ROP lehetőséget teremtett 17 munkaerő-piaci helyzet javítását célzó projekt megvalósítására is, egymilliárd forint értékben. Csongrád, Békés és Bács-Kiskun megyékben 68 pályázat valósul meg a jelenlegi tervezési peri­ódusban. A folyamatban lévő beruházások újabb és újabb fejlesztéseket és magántőkéből megvalósuló beruházásokat gene­rálhatnak a jövőben, közvetetten hozzájárulva új munkahelyek teremtéséhez. A jelenlegi ROP megmutatta azt, hogy a régió nagymértékű forráshoz jutási kapacitással bír, ennek tapasztalatai alapján pedig biztosan állítható, hogy a 2007- 2013 között rendelkezésre álló források lekötése sem okozhat majd gondot Dél-Alföldön. 3

Next

/
Thumbnails
Contents