Petőfi Népe, 2006. március (61. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-11 / 60. szám

18 KÉK TÜKÖR PETŐFI NÉPE - 2006. MÁRCIUS 11, SZOMBAT Polt: enyhék az ítéletek ügyészség Eredménytelen volt a fellebbezések kétharmada Szén-monoxid okozhatta halálukat HOLTAN TALÁLTÁK százha­lombattai otthonukban M. Mihályt és F. Zsuzsannát. A pár halálát az előzetes orvosi vizsgálatok szerint szén-monoxid-mérgezés okozta. Még az áldozatok száját is leragasztották elfogta a rendőrség azt a 30 esztendős férfit, aki is­meretlen társával kedden kirabolt egy gazdasági tár­saságot. A tettesek egy 28 és egy 63 esztendős nőt megkötöztek, szájukat lera­gasztották. Nyolc moldáv volt az üregben lebukott egy embercsem­pész Ártándnál, a román ha­tárnál. Egy görög férfi nyolc moldáv állampolgárt próbált Magyarországra hozni lakó­kocsijának üregében. Két helyszínen találtak cigarettát lefoglaltak a vámosok 61 millió forint értékű adó- és zárjegy nélküli cigarettát. A dohány egy része egy szentesi ház udvaráról, míg a többi egy Ml-esen megál­lított kamionból került elő. @ további hírek: www.reggel.hu Az ügyészség folytatja a fellebbezési gyakorlatot az enyhe ítéletek miatt, annak ellenére, hogy a bíróságok nem fogad­ták el a súlyosbításra vo­natkozó fellebbezéseinek döntő többségét. Nagy Eszter Dóra „A jelenlegi ítélkezési gyakor­lat enyhébb az elvártnál” - fo­galmazott Polt Péter. A legfőbb ügyész annak kapcsán mond­ta ezt, hogy tavaly a büntető­ügyekben elsősorban súlyos­bítás miatt fellebbeztek a vád­hatóság képviselői, ám a má­sodfokon eljáró bíróságok a ja­vaslatoknak csak egyharma- dát fogadták el. Polt szerint a jövőben az ügyészek folytatni fogják a súlyosbításra vonat­kozó fellebbezési gyakorlatu­kat. A Legfelsőbb Bíróság bün­tetőkollégiuma Polt vélemé­nyére úgy reagált, hogy sze­rintük igenis kiegyensúlyo­zottak és megalapozottak az ítéletek. Szerintük az ügyészi fellebbezéseket sokszor szak­mai kifogások miatt kénytele­nek elutasítani. A legfőbb ügyész beszámolt arról, hogy tavaly több mint 952 ezer irat érkezett az ügyészségre. Hozzátette: ha az évről évre növekedő ten­dencia tovább folytatódik, ak­kor ez problémát okozhat. Polt szerint ez „egyelőre nem ment az ügyészi feladatok ro­vására”. Ugyanakkor figyel­meztetett: több a feladat, de ezt nem követte létszámnö­vekedés. Habár az ügyészek minden évben kijelentik, hogy a vád­eredményességükön már nincs mit javítani, 2005-ben mégis több esetben értettek egyet a bírák az ügyészek ál­tal megfogalmazott vádak lé­nyegével, mint egy évvel ko­rábban. A váderedményességi mutató 96,7 százalékos volt. A büntetőügyekkel kapcsolat­ban Polt azt mondta: a sze­mély elleni bűneseteken kívül szinte valamennyi bűncselek­ményi kategóriában több ügy­gyei kellett a vádhatóságnak foglalkoznia. Drasztikusan megnőtt a házasság, család, if­júság és nemi erkölcs elleni esetek száma, ezt a rendőrség­hez hasonlóan az ügyészek is a tiltott pornográf felvételek­kel való visszaélésekkel ma­gyarázták. Polt Péter lapunk kérdésé­re, hogy felkérés esetén to­vábbra is betöltené-e a leg­főbb ügyészi posztot, azt mondta: kész válasza van er­re Sólyom László köztársasá­gi elnök részére, ám nekünk nem árulta el mi ez, mond­ván: a tavalyi évről tartott saj­tótájékoztató nem megfelelő fórum erre. Lottónyeremény miatt ölték meg az idős asszonyt Egy nap alatt elfogták azt a 28 éves férfit, aki megölt egy 67 éves asszonyt Nyírbélteken - tudta meg lapunk Fülöp Ger­gelytől, a Szabolcs-Szatmár-Be- reg Megyei Rendőr-főkapitány­ság sajtószóvivőjétől. A gyanú­sítottat - akinek még a monog­ramját se árulják el a rendőrök, nehogy kitudódjon a kis falu­ban, hogy ki volt a tettes - kom­mandósok kapták el péntek reg­gel. A rendőrség azt mondja, ■ Azt is vizsgálják, igaz-e a pletyka: a nőnél volt a milliárdos szelvény. hogy a helyszínen talált nyo­mok alapján jutottak el a férfi­ig, aki azonban állítja: ott sem volt a bűncselekmény helyszí­nén, az asszony lakásán. A nő holttestét egyébként csütörtök reggel a szomszédok fedezték fel. A többszörösen büntetett előéletű férfit őrizetbe vették, letartóztatásáról várhatóan va­sárnap döntenek. A faluban az a szóbeszéd jár­ta, hogy az asszony azt hirdeti magáról: ő nyerte meg a lottó­főnyereményt. A nyomozók azt feltételezik: ezért kellett meg­halnia. A nő otthonát átforgat­ta a gyilkos, ám végül semmit sem vitt el. Az ügy nyomozása során a rendőrök arra is meg­próbálnak választ találni, hogy vajon igazat mondott-e az asz- szony, valóban ő nyerte-e meg a milliárdos főnyereményt. ■ N. E. D. HALAK (II. 21-111.20.), Álljon meg egy pillanatra, és gondolkozzék el, hogy milyen irányban tart az élete, és milyen választási lehe­tőségek előtt áll. Otthona nyu­galmat nyújt. KOS (IH.21-IV.20.). Jól alakulnak hétvégi napjai. Olyan változás következik be, ámi kedvezően befolyásolja életét. Egy baráti társaság a mai napot különösen kellemessé teszi. BIKA (IV.21-V.20.). Reggel szinte ki­robban az energiától, munkater­vében csodákra képes. Később mégis visszahúzódik csigaházá­ba és elhanyagolja elképzeléseit. IKREK (V. 21—VI. 21.). A csillagok ál­lása kedvező, ragyogó hétvégi programot tervezhet. Kibonta­koztathatja egyéniségét és elő­állhat saját ötleteivel. Este jól érezheti magát egy társas össze­jövetelen. eamoMBi RÁK (VI.22-V1I.22.). Derűs, de ese­ménytelen napok következnek. Most lesz ideje odafigyelni csa­ládtagjaira, akikkel végre hosz- szabb beszélgetésbe elegyedik. OROSZLÁN (VII. 23-VIII. 23.). Pihen­nie kell. Hagyja, hogy az esemé­nyek csak úgy megtörténjenek Önnel. Valószínűleg csak jelen­téktelen apróságokban lesz ré­sze, de nem zárható ki egy fel­zaklató információ. SZŰZ (V1II.24-IX.23.). A Vénusz haj­nalban tündököl a délkeleti ég­bolton. Szerelmi kapcsolatában nemcsak a szex lesz kellemes, hanem szellemileg is egy hul­lámhosszon lesznek. MÉRLEG (IX24-X.23.). Tapasztal­hatja, hogy a sors a legnagyobb rendező. Összefut azzal az isme­rősével, aki már régóta izgatja a fantáziáját. Merjen kezdemé­nyezni! vmw.astronet.hu SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.). Érezhetően közeledik a tavasz és Önt a mo­torizáció, az autók, az utazás, a sportfelszerelések érdeklik leg­inkább. Minden jöhet, csak nem az otthon ülés. NYILAS (XI.23-XII.21.). A Merkúr al­só együttállásban a Nappal. Minden amellett szól, hogy a hét végén a munkahelyének kö­zelébe sem szabad mennie. Ve­gyen ki szabadságot! BAK (XII. 22-1.20.). Kreativitása ma a csúcson van, minden feladatot vidáman és hamar elvégez. Szót ért azokkal, akik Önhöz közel állnak. A romantika kicsit hát­térbe szorul. VÍZÖNTŐ (1.21-11.20.). A hétvégi na­pok kedveznek az utazásnak, a társas összejöveteleknek. Az azo­nos érdeklődésű barátokkal van sok közös megbeszélnivalójuk. Alkalmazkodjon rugalmasan. Többet akar tudni? Gondja van? Hívja Herczeg Katát a 06 (90) 520-000-ás közvetlen számon. A hívás díja 432 forint/perc. A két rajz között hat eltérés van. Keressétek meg! KECSKEMET Malom Center AJÁNLATA 2006. március 11-12., SZOMBAT-VASARNAP Jegyrendelés: 76/500*490 Büfé és jegypénztár egyben 3 óra ingyenes parkolás. GAGYI MAMI 2 11.45, 14.00, 16.15,18.30 és 20.45 órakor PIROSSZKA - A JÓ, A ROSSZ, A FARKAS, MEGANAGYI 10.30, 12.30, 14.30, 16.30 és 18.30 órakor KÚTFEJEK 19.30 és 21.30 órakor BAMBI 2 - BAMBI ÉS AZ ERDŐ HERCEGE 13.30 és 15.15 órakor ZATHURA AZ ÜRFOGÓCSKA 17.15 órakor ROKONOK 11.15 órakor AZT BESZELIK 20.30 órakor NANNY MCPHEE A VARÁZSDADA 11.00, 13.00 és 15.00 órakor BÜSZKESÉG ÉS BALÍTÉLET 17.00 órakor TIBOR VAGYOK, DE HÓDÍTANI AKAROK 19.15 és 21.00 órakor DE KIK AZOK A LUMNITZER NŐVÉREK? 10.45, 13.00, 15.15, 17.30, 19.45 és 22.00 órakor MA NAPKELTE 6.06 - NYUGTA 17.43 HOLDKELTE 14.00 - NYUGTA 5.05 SZILÁRD napja szilárd. A nyelvújítás során keletkezett a Konstantin név magyarosításával, jelentése: szilárd, állhatatos, követke­zetes. HOLNAP NAPKELTE 6.04 - NYUGTA 17.45 HOLDKELTE 15.09 - NYUGTA 5.26 GERGELY napja GERGELY. Görög eredetű név, latin közvetítéssel érkezett hozzánk, jelentése: ébren őr­ködő. Védőszentje: Nagy Szent Gergely pápa. ITWOTOT1 MÁRIA, BECÉZVE RÓMAI 650 HEINRICH HEINE VERSE FORDÍT­VA CSOKI FELEGYE­NESEDIK VESZTES FIZETI ÉSZAKI FÉRFINÉV RAG: IRÁNT L ▼ ▼ .. KO RGÓ GYOMRÚ ÁSVÁNY: SÚLYPÁT ► ▼ ▼ EGYESÜ­LET ► T ...KE­ZEKKEL! HALKAN MONDÁS ► r SOMOGYI HELYSÉG BEUGRIK ► T HEVES KEZDET! SZOMO­RÚSÁG ► ▼ LÁNC VÉGEI! ► GABONA­FÉLE TÁTONG SZER­KESZT ▼ ► BIBIM T TARTA­LÉK CSIKÓS DOLGA PÁNCÉL­SZEKRÉNY ► KISSÉ JAVUL) T L KOPÁR, SIVÁR ► ▼ SÖRÉT, MÁSKÉNT ► ITT, OROSZUL ► A rejtvény megfejtését legkésőbb a jövő hét keddjén adják postára! A levelezőlapra írják rá: „Heti rejtvény”!

Next

/
Thumbnails
Contents