Petőfi Népe, 2006. március (61. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-11 / 60. szám

4 PETŐFI NÉPE - 2006. MÁRCIUS 11, SZOMBAT PETŐFI NÉPE Balatonlellei Szakmai Napok Nagy érdeklődés mellett rendezték meg a héten a Bács-Kiskun Megyei Ön- kormányzat által szerve­zett Balatonlellei Szakmai Napokat, melyen a megye településeinek polgár- mesterei, jegyzői, illetve a megyei önkormányzat intézményeinek vezetői vettek részt. Csizmár Gábor Foglalkoztatás­politikai és Munkaügyi Minisz­ter előadásával vette kezdetét az idei első lellei szakmai kon­ferencia. A szaktárca első em­bere először bemutatta azokat az adatokat, melyek szüksége­sek ahhoz, hogy reálisan érté­kelni tudjuk a munkaerőpiac helyzetét. Hangsúlyozta: egy adatból nem szabad következte­téseket levonni. Megtudtuk: a munkaerőpia­con mostanában jelentős moz­gás zajlik: bővül a munkahe­Tóth Ferenc polgármester. lyek száma, jobb és tartósabb munkahelyek teremtődnek. Van azonban egy bizonyos strukturális feszültség a mun­kaerőpiacon, mely a végzettség és a földrajzi elhelyezkedésből adódik. Egyes szakmákban ugyanis tartós a munkaerőhi­ány. Ez az oktatási rendszer problémája, mely nem tud lé­pést tartani a piac kihívásaival. A diplomás túlképzés, és az alulképzett szakmunkás réteg okozza a legnagyobb gondot - hangsúlyozta Csizmár Gábor. Másik hazai sajátosságunk, hogy munkavállalóink a nyu­gati országokhoz képest nem mobilisak, vagyis legfőképpen ott szeretnének elhelyezkedni, ahol élnek, és közben nehezen váltanak szakmát. A szakmi­niszter a statisztikai adatokra alapozva elmondta: még nem hevertük ki teljesen a rend­szerváltáskor bekövetkezett nagyarányú munkahelyveszté­seket, ennek ellenére munka­nélküliségi rátánk az uniós át­Farkas Gábor. lag alatt van, és jó jel, hogy évek óta folyamatosan nő a fog­lalkoztatás. Problémaként vá­zolta az aktív korúak nem dol­gozó arányát. Ennek oka, hogy hazánkban sok a korengedmé­nyes és a rokkantnyugdíjas, akik korukhoz képest dolgoz­hatnának. A fiatalok pedig so-, káig tanulnak, húzzák az időt, nem sietik el az elhelyezke­dést; gyakran újabb diploma megszerzésébe is belekezde­nek, miközben nem törődnek azzal, hogy végzettségükkel el tudnak-e majd helyezkedni. A nem dolgozók rétegének ne­gyedrészéről azonban egyálta­lán nincs adat, és ez óriási gond - hangsúlyozta a minisz­ter. Ez az a réteg ugyanis, ame­lyik nem fizet járulékot, feke­tén dolgozik, vagy eltartják. Csizmár Gábor a megoldást abban látja, hogy tovább kell bővíteni a foglalkoztatási lehe­tőségeket, tovább kell moderni­zálni az oktatást, és magasabb bérekre van szükség, mert csak Szécsényi Sándor. Kovács István Jászszentlászló és Mérlegeit címzetes főjegyzője és Blczó Mihály Tiszaalapár jegyzője. Szabó Attila, a megyei levéltár vezetője és Kriskó János. ezzel a vonzóerővel lehet ki­mozdítani a segélyekből élőket, a feketén dolgozókat, hiszen meg kell érteniük: a saját jövő­jük miatt fontos, hogy legálisan dolgozzanak, mert csak ezen az úton juthatnak nyugdíjhoz, és más egyéb juttatásokhoz. Reformra érett a buszközlekedés Tóth Ferenc Kunbaracs polgár- mestere arra hívta fel a minisz­ter figyelmét, hogy környékü­kön a szakképzési programok által már nagyon sokan végez­tek el tanfolyamokat, van okle­velük, de csak a városban tud­nak elhelyezkedni, zömében három műszakban, miközben a kistelepüléseket érintő busz­járatok nem alkalmazkodnak a három műszakos munkarend­hez. Csizmár Gábor egyetértett azzal, hogy meg kell reformál­ni közlekedési rendszerünket. Hozzátette: más országokhoz hasonlóan nem biztos, hogy a kistelepülések járatait a legna­gyobb buszokkal kell ellátni, lennének erre kisebb jármű­vek is, amelyek ezt hatéko­nyabban végrehajtanák, de ezt teljes körű felmérést igényel. Többen a Kecel-Soltvad- kert-Kiskőrös vidékén idény jelleggel dolgozó külföldiek helyzetét és az ellenőrzéseket említették meg. Csizmár Gábor válaszában el­mondta, hogy a helyzet sokat moralizálódott, mivel bevezet­ték a hatvan nap legális mun­kavégzést biztosító zöld köny­vet. A probléma viszont nem a munkaügy területén van, ha­nem idegenrendészeti téren, mert a külföldieknek haza kell utazniuk ezt követően munka- vállalói vízumért, ez viszont hosszú Idő, és a gyors idény­munkánál ez nem engedhető meg. Szécsényi Sándor, a kecske­méti Faragó Béla Gyermekott­hon vezetője a bürokratikus pá­lyázati rendszerekről beszélt, miszerint túl hosszú idő telik el egy pályázat beadásától a szer­ződéskötésig. ................ Cs izmár Gábor egyetértett az igazgatóval. Elmondta, hogy a rendszert nem ők találták ki, az jelentősen túl van biztosít­va. Ennek oka az, hogy az unió, ha hibát talál, akkor nemcsak a pénzt kell visszafi­zetni, hanem büntetést is kiró, az ettől való félelem tette bü­rokratikussá és nehézkessé a rendszert, ráadásul mindezek ellenére is fordulnak elő visz- szaélések. Hozzátette: az idei új pályázatok elbírálásánál már történt némi könnyítés a rendszerben. Az előadáson jelen volt Far­kas Gábor, az Európa Jövő Egyesület Elnöke is. Elmond­ta: köszönet illeti a megyei ön- kormányzat vezetését, hogy meghívásukkal gondoltak a civil szervezetekre is, hiszen bennünket egyértelmű, hogy más érdekel, mint a polgár- mestereket, vagy a jegyzőket. Hozzátette: nagyon hasznos volt számunkra a munkaügyi miniszter előadása, hiszen ki­Csizmár Gábor szerint ki keli csa­logatni a feketemunkásokat a le­gális piacra. derült belőle, a munkaerőpiac is számít a civil szervezetek­re. Támogatják azoknak a fog­lalkoztatását, akik a civilme­nedzseri és egyéb civil szer­veztek irányításával kapcsola­tos végzettséggel rendelkez­nek, ugyanis egy településen az ilyen pályázatokhoz, a civil szervezeti joghoz értő szak­ember aranyat ér. Tóth Ferenc Kunbaracs pol­gármestere is elégedetten szólt a lellei fórumról. Elmondta: a megyei polgármestereknek ez az egyetlen szakmai fóruma, ahol találkozhatnak, megvitat­hatják a problémáikat. Hozzá­tette: számára ezek a találko­zók a megyerendszer értékeit, az összetartozást ébresztik fel a kistelepülések elöljáróiban, és ezért őszinte köszönet illeti a megyei önkormányzat veze­tését. A Ramháb Mária, a Katona József Könyvtár és Lackó János, a megyei múzeumi szervezet igazgatója. Papp József Jászszentlászló polgármestere (balra) és Gyulai Tamás, a regionális fejlesztési kht. igazgatója.

Next

/
Thumbnails
Contents