Petőfi Népe, 2006. február (61. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-18 / 42. szám
3 PETŐFI NÉPE - 2006. FEBRUÁR 18., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP A DUNA-TISZA KÖZE A-TÓL Z-IG Bácsalmás Hétfőn délután fél 5-kor gazdálkodói fórumot tartanak a Sárga Csikó étteremben. Bemutatják a tavalyi bácskai kukorica-fajtakísérletek eredményét, továbbá ismertetik az aktuális növényvédelmi technológiákat és a tavaszi vetőmag kínálatot. Bugac Idén 477,321 millió forintból gazdálkodhat a nagyközség önkormányzata - tájékoztatta lapunkat Csitári Tibor polgár- mester. Ebből az összegből finanszírozzák az iskola, óvoda, könyvtár működtetését, az idősek otthonát és az ott működő szociális szolgáltatásokat, valamint az egyéb kiadásokat. Pályázat útján szeretnének új aszfaltos utcákat kiépíteni és felújítani Bugacon és Bugacpuszta- házán. Ezek mellett szerepel a községben található sportpálya felújítása, illetve az öltözőhelyiségek kialakítása is. Dunavecse Jövő pénteken 17 órakor koszorúzással veszi kezdetét az a Kalevala-nap nevezetű emlékműsor, melyet a Vikár Béla Művelődési Központban rendeznek névadójuk tiszteletére. Kovács Péter polgármester köszöntője után a műsorban többek között fellép a Kék Duna Népdalkor, a Petőfi Baráti Társaság, a Violin művészeti iskola néptánctagozata és a T’Rakija együttes. HerCCgSZántÓ Hétfőtől február 27-ig mezőgazdasági folyóiratok és könyvek kiállítása lesz látható a helyi közművelődési intézmény olvasótermében. A bemutatandó szakirodalomban a vetőmag-előállító és -forgalmazó cégek legújabb termékajánlatait is fellapozhatják az érdeklődők. A kiállítás nyitvatartási időben látogatható, tájékoztatta lapunkat Prodán Marín könyvtáros. Petőfiszállás a héten elfogadta idei költségvetését a község ön- kormányzata. Seres Lajosné polgármester elmondta: a 259,171 millió forintot az intézmények és az intézményekhez nem kötött feladatok működtetésére, személyi juttatásokra, dologi kiadásokra és egyéb fejlesztésekre fordítják. A közeljövőben fel szeretnék újítani a község belterületi útszakaszait is. Terveik közt szerepel egy park létrehozása, illetve öltözőhelyiségek kialakítása az iskola melletti sportpályán. Tiszakácske Szerdán este ismeretlen tettes Tiszakécskén ellopta az IZN-576 forgalmi rendszámú, lila színű Mitsubishi! 200 típusú tehergépkocsit. A jármű értéke 5 millió forint. Ladánybene Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke, Ladánybene díszpolgára tegnap ünnepélyes keretek között avatta fel a megújult orvosi rendelőt. A rendezvényen beszédet mondott Rácz Sándor polgármester és Habsburg György, majd köszönetét mondtak dr. Rácz Imre Gábor orvosnak. HÍVJON - SEGÍTÜNK! Adókedvezményről és pálinkáról S 06-40/200-379 TAKÁCS VALENTINA ROVATA Igaz-e, hogy a jövőben nem vehető fel az adókedvezmény az önkéntes pénztárakba befizetett összeg után? - kérdezi egyik olvasónk. Igaz, tudtuk meg Fehér Andreától, a Bács-Kiskun Megyei APEH sajtóreferensétől. A magánszemélyeknek idén van utoljára lehetőségük arra, hogy az önkéntes pénztárakba befizetett összeg után tavasszal megkapják az adókedvezményüket. Ezt az adóhivatal a bevallást követő harminc napon belül utalja. A jövőben azonban az adókedvezmény a magánszemély egyéni számláján jóváírt támogatássá alakul át. Ez azt jelenti, hogy az összeget változatlanul ráteszik a számlánkra, de ahhoz csak a nyugdíjba vonulás után juthatunk hozzá. Azok a magánszemélyek, akik a nyugdíjpénztár mellett tagjai egészség- vagy önsegélyező pénztárnak is, a két pénztár után együtt 120 ezer forint adókedvezményt érvényesíthetnek. Akik 2020 előtt betöltik a nyugdíjkorhatárt, azoknál az együttesen igénybe vehető kedvezmény összege 150 ezer forint. ^ @ ® Pálinkát adna el egy másik olvasónknak a szomszédja. Panaszosunk azonban nem akar törvénysértést elkövetni, ezért arra kíváncsi, hogy miképp tudhatja meg: törvényesen főzték-e a pálinkát. Gombár Gábor, a Kecskeméti Fővámhivatal parancsnoka ez ügyben elmondta: amikor egy magánszemély hivatalosan pálinkát főzet, akkor arról kap egy származási igazolást. Azt a pálinkát azonban nem adhatja el. Az igazolás csak arra szolgál, hogy egy esetleges ellenőrzés esetén bizonyítani tudja: hivatalos helyen főzette. Olvasónk tehát hiába bizonyosodik meg a pálinka törvényes eredetéről, annak magánszemély által történő értékesítése, és magánszemélytől történő megvásárlása nem jogszerű. HÍVHAT BENNÜNKET NAPONTA 13 ÉS 15 ÓRA KÖZÖTT! Agyonverték a kereskedőt gyilkosság Elásták a holttestet a tettesek a tanyájuk mellett Gyilkosság áldozata lett az a ceglédi gabonakereskedő, akinek eltűnése miatt egy hónapja indított nyomozást a Pest megyei rendőrség. Az 55 éves férfi holttestét tegnapra virradó éjszaka közösen ásták ki Bács-Kiskun és Pest megyei rendőrök Fülöpszállás határában, egy tanya melletti bozótosban. Fülöpszállás / Cegléd Kecskemét A súlyos bűntényre a két szomszédos megye nyomozóinak együttműködése eredményeként derült fény. A feltételezett elkövetők egyikét már őrizetbe is vették a kecskemétiek, sőt, tegnap 30 napos előzetes letartóztatásáról döntött a kecskeméti nyomozási bíró. A 35 éves BALOGH ISTVÁN, a gyanúsított fiatalabb fivére ellen pedig országos körözést rendeltek el, mert nem tudni, hol van. A gyilkosság áldozata, a gabonakereskedelemmel foglalkozó férfi január 16-án tűnt el Cegléden. Ezt másnap jelentette be a családja a rendőrségen, Az igazság borzalmas pillanata. Még januárban tűnt el a vállalkozó, akinek a holttestét megtalálták tegnap. de akkor még csak közigazgatási eljárás indult, ahogy az ilyenkor szokás. Január 20-án megtalálták a férfi sötét színű Skodáját Kecskeméten, a megyei kórház parkolójában. Ekkor fogant meg a gyanú, hogy a kereskedő bűncselekmény áldozata lett. A két megye nyomozói elkezdték felderíteni a férfi üzleti kapcsolatait, esetleges haragosait. A nyomozás szálai Fü- löpszállásra, egy 38 éves gazdához vezettek, aki most csütörtöki kihallgatásakor ellentmondásokba keveredett, végül megtört. Elmondta, hogy 35 éves fivérével együtt agyonütötték a vállalkozót. Holttestét elásták a tanyájuk mellett. Hogy kevésbé legyen feltűnő a januári friss ásásnyom, kis facsemetéket is ültettek fölé. Az indítékról egyelőre nem vallott a gyanúsított. ■ Noszlopy Csorbul a vezetők hatásköre? megyeháza Kézi vezérlés az intézményi munkaerő-felvételnél A takarékosságra helyezi a fő hangsúlyt a megyei önkormányzat idei költségvetési rendelete. Bács-Kiskun / Kecskemét Hosszas vita alakult ki tegnap a megyegyűlésben arról, hogy - például - a megyei kórházban milyen eljárásrend mellett lehet betölteni egy nyugdíjba vonuló orvos álláshelyét. A vitát hallgató és csendben kommentáló intézményvezetők saját hatáskörük csorbításaként értékelték, hogy ezentúl a megyei közgyűléssel kell egyeztetniük, ha nyugdíjba ment kollégájuk helyére új dolgozót akarnak felvenni. Az egyébként is rigorózus létszámgazdálkodást előíró határozati javaslatot a pénzügyi bizottság módosító indítványa szigorította ilyen mértékben - kiváltva bizonyos törvényességi aggályokat is. Különösen, hogy a megyei kórház igazgatója kivételezett helyzetbe került, ugyanis neki elegendő dr. Balogh László megyei közgyűlési elnökkel egyeztetnie, ha be akarja tölteni a megüresedett helyet. A vitában dr. Ivanics István (Fidesz) több alkalommal is kérte dr. Ferenczi István főjegyző állásfoglalását arról, hogy ez így törvényes-e. Végül annak találtatott, és meg is kapta a többséget az indítvány. Az egyéb módosító javaslatok között csak Karsai Péter (MDF) javaslatát fogadták el, miszerint a kecskeméti Nemzetközi Kerámiastúdió nem 17 millió, hanem 19 millió forint támogatást kap a megyétől az idén. A megyei költségvetés 23 milliárd 982 millió forintos főösszeggel számol, aminek bevételi oldalán 511 millió forint a hitel. Ez az összeg megegyezik a beruházásokhoz tervezett saját erő mértékével. A költségvetés kétharmadát a megyei kórház bevételei és kiadásai adják, ahol a 4271 alkalmazottnak mintegy a fele dolgozik. ■ B. F. I. SZINTÉZIS MODERN TUDOMÁNYOK ISKOLÁJA Szakközépiskola a 2006/2007-es tanévben Kecskeméten és Kiskunfélegyházán induló nappali és esti tagozatos képzésre az érettségiződ, illetve érettségizettek részére tájékoztatót tart 2006. február 21-én (kedden) 16.00 órakor Kecske m éten az Erdei Ferenc Művelődési Központban, Deák F. tér 1. ,. 10 éve az oktatás szolgálatában ” Tel/fax: 76/561-040; honlap címünk: www.szintczis.t-online.hu; e-mail címünk: postmasteraszin tezis.t-online.hu OM azonosító számunk: 100540. ECDL vizsgaközpont A Phoenix Mecano Kecskemét Kft. Kundisch üzeme szitanyomdai munkára keres ambiciózus fiatalokat. Követelmény: műszaki szakmunkás végzettség. Érettségi előnyt jelent. Jelentkezni Gajdácsí Franknál (76/515-532), 10.00-14.00 óráig. J