Petőfi Népe, 2006. február (61. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-01 / 27. szám
PETŐFI NÉPE - 2006. FEBRUÁR 1, SZERDA 3 MEGYEI KÖRKÉP A DUNA-TISZA KÖZE A-TOL Z-IG Baja Idén ad át első ízben főiskolai szintű közgazdászdiplomát az Eötvös József Főiskola a vállalkozásszervező szakos hallgatóinak. A 33 végzős szombaton 11 órakor veheti át az oklevelet a polgár- mesteri hivatal dísztermében. DllSnok Itt a disznótorok szezonja, ami egyebek közt onnan is tudható, hogy a tolvajok előszeretettel törnek be füstölőkbe húst lopni. Ez történt a napokban Dusnokon is, ahol a lakattal őrzött füstölőből három sonkát lopott el valaki több mint 50 ezer forint kárt okozva. A kalocsai rendőrkapitányság kér mindenkit,.hogy a disznótoros időszakban gondoskodjon a mellék- épületek megfelelő őrzéséről, fokozott ellenőrzéséről. Homokmégy A napokban betörtek a település egyik sörözőjébe. Az ismeretlen tettes váltópénzt és mobiltelefont lopott el, így 20 ezer forint kárt okozott. Izsák Tanyás gazdálkodás az Alföldön és a Székelyföldön a címe annak az előadásnak, ami február 11-én, szombaton 18 órakor lesz a polgárőr egyesület Dózsa György téri székházában. A programot az Izsák és Környéke Erdélyi Magyarok Közhasznú Egyesülete szervezi, a belépés díjtalan. Kerekegyháza Ismét napirendre kerül a mai képviselő-testületi ülésen a Farkas-erdő ügye. A városatyák - első fordulóban - megtárgyalják a város idei költségvetését is, emellett szó lesz a tanyagondnoki szolgáltatásról, a polgármesteri hivatal elmúlt két évben végzett munkájáról, a bérlakásépítésről és a helyi piac működtetéséről is. LajOSmiZSe Szombaton 16 órakor kezdődik az aprók tánca Kovács Lászlóval a művelődési házban, egy óra múlva pedig moldvai táncház lesz a Flótás együttessel. A részvétel ingyenes. Tiszakécske Dr. Szíj Rezső és Kovács Rózsa tudományos és művészeti gyűjteményéből nyílik kiállítás vasárnap délelőtt 11 órakor a református általános iskola galériájában Gyalai Béla festőművész rendezésében. A tárlatot Szabó Gábor lelkipásztor méltatja, közreműködnek a református iskola diákjai. Kecskemét A Bocskai utcai gyakorlóóvodában hagyomány, hogy évente színre visznek az óvónők egy mesejátékot. A múlt hétvégén a Lúdas Matyinek tapsolhatott a nagyérdemű. A szövegkönyvet írta, a darabot rendezte és a címszerepet játszotta Horvát Éva. Döbrögi Benkéné PungorZsuzsanna volt. Fellépett még Tibáné Horváth Gabriella, Krajnemé Nyúl Jolán, Kecskemétiné Molnár Zsuzsanna. A liba szerepét Horvát Veronika játszotta. A zenét Prakschné Jónás Éva állította össze. HÍVJON - SEGÍTÜNK! A nem létező munkaszerződésrqk^^^ és az álláskeresési segélyről S 06-40/200-379 TAKÁCS VALENTINA ROVATA Két éve egy iskolában dolgozik fűtőként és karbantartóként - 24 órás váltásban - egyik olvasónk. Amikor elfoglalta ezt az állást, semmilyen szerződést nem látott, nem írt alá. Most azt vette észre, hogy a havi 320 órájából 168 órát számolnak el rendes munkaidőként, a többire csak 25 százalék készenléti pótlékot kap. Az előző munkahelyén - ami szintén egy iskola volt ugyanilyen munkakörrel - éjszakai és vasárnapi pótlékot is kapott. A kérdés, hogy melyik munkahely jár el jogszerűen. A mostani munkahelye semmiképpen - tudtuk meg Dudásné Vass Éva közgazdásztól. Az alapvető probléma az, hogy szerződés eleve csak írásban köthető. Mivel olvasónk semmiféle szerződést nem írt alá, ettől kezdve azt sem tudni, hogy nála mi számít rendes munkaidőnek és mi rendkívüli munkavégzésnek. Ezt tehát elsőként kell rendezni, mert szerződés nélkül dolgoztatni jogszabályellenes. Elképzelhető, hogy ez a szerződés mást tartalmaz majd, mint az, amit az előző munkahelyén kötött. Aztán az sem mindegy, hogy melyik iskolában milyen kazán van, hiszen lehet, hogy egy modernebb készülék csak felügyeletet igényel. Mindenesetre, amíg nincs szerződés, addig kiindulási alap sincs az elszámolás jogszerűségéhez. ■k ~k . k Már olvasott rovatunkban egyik előfizetőnk a vállalkozói járulékról. Mint ismeretes, ezt tavaly január elsejével vezették be. Amennyiben ezt a főállású vállalkozó 365 napig fizette, akkor a vállalkozása megszűnésekor jogosult lesz a munkanélküli segélyre - mostani hivatalos nevén: az álláskeresési járadékra. Olvasónk kérdése: ha ő tavaly mintegy negyedéven át táppénzen volt, akkor nem esik-e el a segélytől. Sajnos elesik. A táppénz ideje alatt ugyanis - a tébéjárulékhoz hasonlóan - a négyszázalékos vállalkozói járulékot sem kell fizetni. Ez azt jelenti, hogy olvasónknak most semmiképpen sem lehet meg a 365 fizetett napja. HÍVHAT BENNÜNKET NAPONTA 13 ÉS 15 ÓRA KÖZÖTT! Az első volt a városban bormustra Összegyűltek a környékbeli borkészítők Az első bormustrát a tájházban rendezték meg, harminckét bort ízleltek meg. Ferenczy József rizlingszilvánija nyert. szabadszállás Tavaly még azt mondták volna a városban: itt még sosem volt bormustra. Idén már túlvannak az elsőn. A hegyközség a József Attila Közösségi (Házzal együtt hagyományteremtő szándékkal azért szervezte meg e versenyt, hogy fellendítsék a bortermelői kedvet - tudtuk meg Szőke Sándor hegybírótól. A hegyközség első embere nem kis örömmel mutatta a sorba állított palackokat. A 32 palack nagyobb része fehérbort zárt magába. A tucatnyi vörös mellett, egy üvegben rozé várta, hogy megízlelje a zsűri. A hegyközségben 331 szőlő- termelő 360 hektáron gazdálkodik, ám tavaly mindössze 180 hektárról érkezett szüreti jelentés. A zömmel öreg ültetvények művelői között kevés fiatal szőlészt találni. Az ágazat vesztesége is sarkallta a hegyközséget, hogy Szabadszálláson is legyen bormustra, aminek házigazdája Szűcs Sándor, a tájház gondnoka volt. Az ötfős bírálóbizottság elnöke Keresztes József, a kunsági borvidék titkára volt. Ő és a többi borász szakember - Oreskó Imre, Lukácsi János, Birkás Zoltán, Pásztor Sándor - az első díjat Ferenczy Józsefnek ítélte oda. Második lett Adorján Imre, mindketten rizlingszilvánival érkeztek. Pásztor Sándor (az idősebb) rizlingszilváni-kövidinka házasítása kapta a harmadik helyet. A polgármesteri külön- díj Gáspár Jánosé (arany sárfehér) és Birkás Menyhérté (kékfrankos rozé) lett. A díjkiosztót a Zöld Ászban tartották, ahol Keresztes József dicsérettel illette a jó szervezést, majd a borok fajtaösszetételét, illetve jó ihatósá- gát méltatta. ■ Pulai Sára Felszállt a fekete füst Kunszentmiklóson Reggelre mindent elborít a fekete, mérgező füst - írják levelükben Kun- szentmiklós lakói, akik tehetetlenek a műanyag- és gumihulladékkal fűtő cigány családokkal szemben. Úgy érzik, az illetékes szervek nem foglalkoznak a problémával. Holland import Szinte minden kunszentmik- lósi roma család hetek óta Hollandiából kamionszámra behozott kétes eredetű rongyokkal és műanyag, illetve gumi cipőkkel fűt. Reggelre mindent elborít a fekete, mérgező füst. Érezni lehet a konyhában, sőt még a hálószobákban is az égett rongy bűzét - írták panaszos levelükben Kunszentmiklós öt utcájának lakói lapunknak. Az ügyben felkerestük a polgármesteri hivatal illetékesét, aki elmondta: múlt héten a jegyző és a szabálysértési szakértő egy bejelentés nyomán meglátogatta az egyik szóban forgó családi házat, ami akkor is éppen fekete füstfelhőben állt. Háromnapos határidőt adtak a családnak, hogy befejezzék a „ködösítést”. A hétfői terepszemlén azonban bebizonyosodott, hogy továbbra is gomolyog a fekete, büdös füst. Az ügyintéző ötvenezer forintos hulladékgazdálkodási bírságot szabott ki és újra felszólította a romákat az egészségre is ártalmas anyagok égetésének a befejezésére. Ha most sem tartják be a felszólítást, akkor százezer, majd százötvenezer forintos, adók módjára behajtható bírsággal kell számolni a gumiége- tőknek. A szomszédokat nem vigasztalja a bírságolás, mert nem tartják elég hatékony visszatartó erőnek. Pesszimista olvasónk szerint nem az illetékes szervek, hanem a tavasz fog leghamarabb véget vetni a gumiégetésnek. ■ G. Z. TÁRLAT Kecskemét Farsangi Karnevál címmel dr. Konczné Nagy Mária Terézia festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás hétfőn 17 órakor a helyőrségi klubban. A tárlat február 23-ig tekinthető meg. Dr. Szőnyi Gyula 1921-2006 Gazdálkodó családban, Fülöpszálláson született. Hatévesen árva lett. Neveltetéséről rokonai gondoskodtak. Tizenhat évesen Budapestre ment munkát vállalni és tanulni. Magánúton leérettségizett. Álma, hogy orvos legyen, a II. világháború miatt nem valósult meg. 1945-ben részt vett a zsidók bújtatásában. Élete további része az 1956-os forradalomhoz - melynek egyik főszereplője volt - kapcsolódik. Életrajzából, korabeli felvételekről, tudósításokból tudjuk: ő volt az, aki a szovjet harckocsi ágyúcsövére rátette a nemzetiszínű zászlót, és így vonultak az Országház elé. A forradalom alatt tüntetéseket szervezett, szoros kapcsolatban állva a Kilián laktanya és a Széna téri harcosokkal. 1956. október 30-án megalakította a Magyar Forradalmi Ifjúsági Pártot, hogy a győzelem után a harcosoknak is legyen képviselete a Parlamentben. A Forradalmi Párt megalakulásának bejelentése a Parlament előtt, a Kossuth-szobor talapzatáról történt. Nagy Imre kérte a vezetőséget, hogy keressék fel, majd fogadta is őket. Szőnyi Gyula részt vett az Andrássy úti hírhedt épület, az ÁVH-s székház elfoglalásában is. 1957. január 1-jén letartóztatták: 15 és fél év börtönbüntetésre ítélték. Hosszú ideig abban a zárkában volt, ahol Mindszenty József bíborost tartották fogságban. Börtönéveit a gyűjtőfogházban, a váci és a sátoraljaújhelyi börtönben töltötte, ahonnan 1963-ban szabadult. Ám 1966-ban ismét megvádolták, és újra lecsukták. A 14 év 2 hónap és 12 napi börtön letöltése után 1972-ben szabadult, és a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége elnökségi tagjának és a Hon újság szerkesztőjévé választották. A börtönévei után több verses kötete jelent meg. Kitüntetései között van a Magyar Köztársasági Érdemrend kiske- resztje, a Hazáért érdemkereszt, az 1956-os emlékérem, a Budapest PRO ŰRBE arany fokozata is. Doktori címet kapott dr. Göncz Árpád köztársasági elnöktől, s Szabad Magyarorországért emléklapot Orbán Viktor volt miniszterelnöktől. Budapest és Fülöpszállás díszpolgára. Dr. Szőnyi Gyula élete Magyarország szabadságáról, az abban vívott küzdelméről szólt. Temetése február 3-án (pénteken), 14 órakor lesz a fülöp- szállási református temetőben. Emlékét megőrizzük. Fülöpszállás Község Önkormányzata