Petőfi Népe, 2006. február (61. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-13 / 37. szám
14 PETŐFI NÉPE - 2006. FEBRUÁR 13., HÉTFŐ KÉK TÜKÖR Elítélték Sebestyén anyját bíróság Jogellenesen tartották Magyarországon a gyermeket Egy év próbára bocsátást kapott Sebestyén édesanyja, amiért nem engedte vissza a gyermeket Németországba. HIRSAV Holnap folytatódik a dandártábornok pere tanúk meghallgatásával folytatódik ma Bácskai János pere. A dandártábornokot - aki a vádbeli cselekmények idején a maffiaellenes központ főigazgatója volt - hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással, valamint gondatlanságból elkövetett államtitoksértéssel vádolták meg Kulcsár Attila exbróker ügyében. Bombariadó nyolc budapesti piacon szombat délelőtt nyolc budapesti piacot ürítettek ki, miután egy telefonáló azt közölte, hogy bombát helyezett el. Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a helyiségeket azonnal átvizsgálták, ám robbanószerkezetet nem találtak. Halálos baleset Sopron közelében VASÁRNAP REGGEL egy gépkocsi a soproni elkerülő- úton lévő körforgalmi csomópontban kisodródott, majd felborult. Az autó utasai közül az egyik azonnal életét vesztette, egy másikat kórházban ápolnak. @ további hírek: www.reggel.hu Nem jogerősen egy év próbára bocsátotta a bíróság Zombori Krisztinát. A makói kisfiú édesanyja ugyanis nem engedte vissza fiát Németországban élő volt férjéhez. Dávid Szonja A makói kisfiú körüli huzavonát tavaly nyáron követhette nyomon az egész ország. Az anya akkor azt mondta: „ha kell, a testemmel védem meg a gyermekemet attól, aki bántja”. Sebestyént végül is az édesapja egy éjjel a budapesti Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetből érvényes bírósági végzéssel visszavitte Németországba. A gyereket korábban Makóról menekítette Budapestre a nagymamája teljes titokban, mert a kisfiú a családi dráma miatt sokkot kapott. J Ám a bíróság kimondta: Sebes- I tyén jogellenesen volt édesanyjánál, miután a nő 2004 tavasza óta nem adta vissza a német állampolgárságú gyermeket külföldön élő apjának. Az anya viszont arra hivatkozott, hogy az apa bántotta a fiút, és ugyanezt mondta Sebestyén is. Zombori Krisztina azonban elvesztette a felügyeleti jogát a gyermek felett, inert megszegte a német bíróságon az apával kötött megállapodást akkor, amikor nem adta vissza a kisfiút. A bonni családjogi bíróságon ugyanis korábban megállapodtak, hogy Sebestyén és testvére tartózkodási helyéről kizárólag az apa dönt. Az anya ügyvédje, Erdélyi Miklós a hét végén azt közölte: ügyfele nem tudta, hogy a gyermek elhelyezését jogilag megváltoztatta akkor, amikor nem engedte haza. A jogi képviselő szerint ez olyan bonyolult kérdés volt, hogy az eljáró bíróság is az Igazságügyi Minisztériumtól kért állásfoglalást. Az anya ellen tavaly májusban indult büntetőeljárás kiskorú elhelyezése megváltoztatásának vétsége miatt. A Szegedi Városi Bíróság elítélte az ügyben az édesanyát, és egy év próbára bocsátotta. Erdélyi Miklós ügyvéd kijelentette: az anya nem mond le gyermekéről, és ma fellebbeznek az ítélet ellen. Zombori Krisztina utoljára január 3-án beszélhetett telefonon a nagyobbik gyermekkel, állítólag nyolc percet. Pályudvar: vidéken egyelőre nem lesz térfigyelő Az utasokat és a vagyonbiztonságot ezentúl térfigyelő rendszer is védi a Keleti pályaudvaron, amely az egyik legnagyobb személyforgalmat bonyolító terület. Egyébként bűnügyi szempontból is a legveszélyeztetettebbnek ezt a pályaudvart tarják a szakemberek. Tavaly 214 lopást jeletettek be az utasok, és 113 esetben követtek el garázdaságot vasutasokkal szemben. Az új kamerarendszer célja, hogy javítsa az utasok biztonságát, és ellássa ■ Vidéki pályaudvarokon egyelőre nem építenek ki térfigyelőket. a vasúti személykocsik vagyonvédelmét. A képek rögzítését és kiértékelését a pályaudvaron működő rendőrőrs végzi. Az új rendszerben a rosszabb fényviszonyok esetén a színes kamera átvált az érzékenyebb fekete-fehér üzemmódba. A fővároson kívüli pályaudvarokon a rövid távú tervekben nem szerepel térfigyelő kiépítése. „Csak a távlati elképzelésekben szerepel a vidéki kialakítás, mindez finanszírozás kérdése. Debrecenben működik egy térfigyelő rendszer de az kevésbé kibővített, mint a budapesti. Rövid időn belül a Nyugati és a Déli pályaudvaron lesz továbbfejlesztett térfigyelő” - mondta Kavalecz Imre, a MÁV Rt. szóvivője. ■ D. Sz. Tis/.a-parti TISZA-PARTI TERMÁLFÜRDŐ CAMPING TISZAKÉCSKE GYÓGYVÍZ - USZODA - JACUZZI - SZAUNA - INFRASZAUNA SPORTOLJ! GYÓGYULJ! PIHENJ! fry Telefon: 76/441-363 • www.thermaltiszapart.hu ----'**’ Nyitva mindennap 6-22 óráig! Eg észségpénztárakkal szerződött szolgáltató. Használja ki Ön is! FEDETT USZODA ES GYÓGYFÜRDŐ KECSKEMÉT Szabadtéri gyógyvízes medencékkel (fűtött összekötő folyosóval), beltéri medencékkel és gyógyszolgáltatásokkal várjuk pihenni, gyógyulni vágyó vendégeinket! Akadálymentesített létesítmény! Rendes nyitva tartás: 06.00- 22.00 óráig Termálmedencéink nyitva tartása: 06.00- 20.30 óráig! Kecskemét, Izsáki út 1. Tel.:76/482-152, Fax:76/418-910 www.ksport.hu ^Strand k Termálfürdő MPiMf, HALASTHERMÁL KFT. Csipke Gyógyvízzel, mozgássérült lifttel, fényterápiás álló szoláriummal várjuk kedves vendégeinket. KISKUNHALASON Nagy Sz. István u. 1. Tel.: 77/422-590. Tel/fax:77/427-700 E-mail: halasthermal@einitelnet.hu www.halasthermal.hu HÉTFŐN: 7-tŐl 13 ÓRÁIG, KEDDTŐL VASÁRNAPIG 7-TŐL 19 ÓRÁIG Pénteken és szombaton éjszakai fürdőzési lehetőség 19.15-től 22 ÓRÁIG. « I n rw« fi j ( N> O O O I Fuvarozd cég keres tapasztalattal rendelkező fuvarszervezőt, , vagy orosz nyelvtudással. Német nyelvtudás előny. A jelentkezéseket önéletrajzzal együtt a 30/339-9246-os telefonszámon, vagy a sped@cl.axelero.net e-mailen, vagy levélben a 6001 Kecskemét PF 767-es címen várjuk. M7B| MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Petőfi Népe., evre □ ,éi ] egy hónapra a Duna-Tisza köze NAPILAPJÁT ] negyedévre A megrendelőlap átadható a Petőfi Népe kézbesítőjének, terjesztési ügynökségén, valamint ingyenes telefonszámunkon is megrendelhetik az újságot: 06-80/480-756 Levélcímünk: Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Nevem: Címem:. Telefonszámom:. A Mecanova Fémlemezgyártó Kft. keres minőségbiztosítási menedzsert. A pozíció betöltésének feltételei:- angolnyelv-tudás- néhány éves szakmai tapasztalat- problémamegoldó képesség- csapatszellem. Angol és magyar nyelvű önéletrajzokat az attila.juhasz@phoeni\-niecano.hu e-mail címre váijuk. AUTÓFLEX KFT. A BOSAL-Autóflex Kft. termelésének bővülése miatt szakmunkásokat és betanított munkásokat keres 2 ill. 3 műszakos munkarendben az alábbi munkakörökre: • Hegesztő • Előkészítő lakatos • Festő-csomagoló • Lézergépkezelő Fémipari gyakorlat előny. Jelentkezés személyesen február 13-án és 20-án, hétfőn 10 órától a Kft. telephelyén (Kecskemét. Kadaíálva-Heliport) 74!0K A Ciáspár András Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium felvételt hirdet egyetemet végzett matematika szakos tanári állásra. Bérezés: közalkalmazottak jogállása szerint. Pályázat henvú jtása: Leviczky Cirill igazgató úrhoz., Kecskemét, Hunyadi J. tér 2. i Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzat Margaréta Otthona költségvetési gazdálkodási területen gyakorlattal rendelkező könyvelő-pénzügyi ügyintézőt keres Feltétel: minimum mérlegképes könyvelői képesítés. Fizetés: Kjt. szerint. A pályázatokat 2006. február hó 27-éig, írásban, Margaréta Otthon 6000 Kecskemét, Nyíri út 77/A címre kérjük benyújtani. 746774 Számlázói és készletkezelői munkakörbe keresünk telephelyünkre munkatársat. Feltételek: • középiskolai végzettség • számítógép-kezelői ismeretek és • legalább 5 éves hasonló munkakörben eltöltött gyakorlat Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezés: levélbeh, bérigény megjelölésével, 2006. február 17-éig. Postacím: Bács-ZöldértRt. : 6000 Kecskemét, Pf. 150 Vágókat keres a Kecskeméti Televízió! lelentkezni önéletrajzzal a Kecskeméti Televízió szerkesztőségében lehet: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 2. Tel.: 76/570-440 Bérezés: Kjt. szerint A Hírős Mester Kft. keres agilis munkatársat LAKATOS kiilszereló munkakör betöltésére Követelmények: *- szakirányú végzettség- hasonló területen szerzett gyakorlat- gépszerelésben való jártasság -jogosítvány Előny: minősített hegesztő végzettség. Jelentkezés önéletrajzzal. | Cím: Kecskemét, Ceglédi út 62. |;J Logisztikai cég keres felvételre raktárost. Feltételek: min. középfokú végzettség, min. 2 éves szakirányú tapasztalat. Mgol, orosz, német nyelvtudás « előny. A jelen tkezéseket önéletrajzzal együtt a compland97feAonlme.hu e-mailre, vagy- levélben a 6001 Kecskemét PF 767-es címre várjuk. Multinacionális cég mélyépítésben jártas, középfokú végzettségű munkatársat keres azonnali belépéssel Kecskemét és környékéről ASZFALTOS MŰV EZETŐI munkakörbe Útépítésben jártasság előnyt jelent. Jelentkezni írásban, fényképes szakmai önéletrajzzal lehet, telefonos* elérhetőség megjelölésével. Címünk: DEBMUTRl. 3/1. Sz. Területi Főmérnökség $ 6000 Kmét, László Károly u. 16. Í