Petőfi Népe, 2006. február (61. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-13 / 37. szám

PETŐFI NÉPE - 2006. FEBRUÁR 13., HÉTFŐ SZERKESZTETTE: MIKLAY JENŐ TELEFONSZÁM: 06-53/355-918 E-MAIL: pnnagyko@axelero.hu NAGYKŐRÖS ÉS KÖRNYÉKE Képviselői kezdeményezés a másik megyébe lépésre A megyehatárok módosí­tásának előszítését kez­deményezi az egyik tele­pülési képviselő. Nagykőrös Zágráb Nándor még ebben a hónapban ismerteti a város Bács-Kiskun megyéhez való csatlakozásának előkészítésé­ről szóló indítványát a helyi szenátussal. Nagykőrösnek és vonzáskörzetének akkor lesz esélye fejlődési pályára állni, ha Bács-Kiskunhoz csatlako­zik, mert kedvezőbb politikai környezet alakulhat ki mind a foglalkoztatás, mind a helybeli­ek életszínvonalának javulása szempontjából - véli a képvise­lő. Tudomása szerint a közeli települések, így elsősorban Nyársapát és Kocsér is megyét váltana, Kőrös kezdeményezé­sére várnak. Első lépésként azt kéri a városi közgyűléstől, hogy egyeztessenek az érde­kelt települések között és kezd­jék meg a közigazgatási határ módosításának előkészítését. Információink szerint a városi képviselő-testületből Nyerges István, Révay György és Dénes Dénes is támogatják Zágráb képviselő indítványát. Bővítik az óvodát, megújul a lakodalmasház Idén folytatódnak a köz­építkezések. Az önkor­mányzat újabb fejleszté­sekre nyert pénzt megyei és uniós forrásokból. Csemő Tavasszal befejeződik az egészségház teljes felújítása és foghatnak hozzá az újabb épít­kezésekhez. Támogatást kap­tak az óvodaépület teljes re­konstrukciójára is. A tervek szerint még idén emeletet is húznak a falakra. A falu hatá­rában lévő lakodalmasház megépítésére uniós pénzt kap­tak, amit ugyancsak idén használják fel. A csemőiek a falu főterével sem elégedettek, további kiépítésére és szépíté­sére is költenek az év folya­mán. Az elmúlt években kifej­lesztett infrastruktúra, a barát­ságos tájkép is befolyásolja a nagyvárosokból kitelepülő családok lakhelyválasztását. A virágos Csemő lélekszáma nő, jelenleg megközelíti a négy és félezret. Lebukott Betöréssorozat tettese került horogra a múlt héten pénte­ken Kőrösön. A rendőrök a finán­cokkal egy bögrecsárdát vizitáltak és eközben tanyai fosztogatások­ból származó, körözött műszaki cikkeket találtak az illegális ivó­ban. A bögrecsárdás elszámoltatá­sa még tart. Koncert a körösi ^ Mf Weiner Leó V zeneiskola f /n * * tanárai ta- VM/ nítvá­Jj IT] nyaik­kai kö­zösen farsangi koncertet adnak ezen a héten pénteken a helyi mű­velődési központ színháztermé­ben. Előadásuk délután 4 órakor kezdődik. Pályázatírók Ingyenes tanfolyam kezdődött a civil szervezeteknek Kőrösön a Zrínyi utcai közösségi házban. A kurzusokon a hazai és uniós támogatási források pályá­zatainak elkészítésére tanítják meg a hallgatókat. Prizma és bírság Dél-Pest megyé­ben a kivilágrtatlanul közlekedő kerékpárosok okozzák a balesetek zömét. Ezért a rendőrök újabban minden ilyen szabálysértőnek fényvisszaverő prizmát adnak ajándékba. Magas bírságról szóló csekket is mellékelnek hozzá, mert mint mondják: a figyelmezte­tés már kevés. Látványos­nak ígérkező harcművészeti gá­lát tartanak február 18-án, pénteken dél­után 5 órától a nagykőrö­si Kossuth-iskolában. Többek között kutyás és fegyveres bemuta­tókra, önvédelmi sportágak sereg­szemléjére számíthat a közönség. HÍREK Mesedélután A diafílmes házimozi a múlté, ám a gyerekek szívesen megnézik, főleg, amikor Prohászkáné Száraz Erika mesél a képekhez. A művelődési központ munkatársa múlt csütörtökön is meghívta a kicsiket mesedélutánra az ifjúsági házba. Az előadás mindenkinek tetszett, ezért lesz folytatása. Az aktívak tizede ingázik foglalkoztatás Műszakiakat és betanított munkásokat keresnek Dél-Pest megye A ceglédi munkaügyi kirendelt­ség területén az álláskeresők száma jelenleg meghaladja a négyezret. Sokan ősszel, télen, a szezo­nális munkahelyek megszűnté­vel kerültek utcára. Csak janu­árban mintegy négyszáz új ál­láskeresőt regisztráltak a kis­térségben. A ceglédi munka­ügyi kirendeltségen - a nagy­kőrösi hivatal tavaly májusi be­olvadása óta - jelentősen meg­nőtt az ügyfélforgalom. Decemberben közel négy­ezer álláskeresőt regisztráltak s alig valamivel több mint há­romezer embert helyeztek el. Mivel a munkaadók közt a kö­zép- és kisvállalkozások van­nak túlsúlyban, a jelentkezők többnyire az állami foglalkoz­tatási szolgálat támogatásával tudnak elhelyezkedni. A kis­térségben kínálkozó összes ál­lá Az élelmiszer-feldolgozásból és a mezőgazdaságból élők sorsa a legbizonytalanabb. Télre elfogy a munkájuk. láshely felszippantaná ugyan a szabad munkaerőt, de ez csak számtanilag igaz. A környéken most főként a szabáshoz, var­ráshoz értőket keresik, vala­mint a fémipari szakemberek­re, továbbá betanított és segéd­munkásokra mutatkozik igény. Nagykőrösön szinte alig lehet álláshoz jutni, sőt, a kon­zervgyár újabb harminc em­bertől vált meg januárban a termelés átszervezése követ­keztében. A becslések szerint a telepü­lésről minden tizedik aktív ko­rú ingázik naponta, legalább másfél ezer ember. Főként Ceg­lédre, Kecskemétre és csaknem százan Budapestre és vissza. Idén a városba települ egy nagyáruház, amely néhány szá­zalékkal csökkentheti a munka- nélküliséget. Ugyanakkor szá­mítani kell arra is, hogy a helyi kiskerekedésekből kerülnek miatta utcára emberek. A múlt év nyarához ké­pest december óta több mint tíz százalékkal nőtt a munkanélküliek száma Dél-Pest megyében. Több­ségük a szezonális állás­helyeket vesztette el. Társulva jobb vagy magányosan? térségfejlesztés Hónapok óta nincs közös álláspontjuk Országosan majdnem mindegyik kistérségben összefogtak a települések többcélú társulásban. A Dél-Pest megyeiek kivéte­lek, a becslések szerint több száz millió forint ál­lami támogatástól estek el a késlekedés miatt. Dél-Pest megye A kistérségben közel tíz éve ala­pította meg tizenöt település sa­ját területfejlesztési társulását. Ezen keresztül jelentős forráso­kat szereztek a területi fejlesz­tésekhez. Még mindig vannak olyan tervezhető beruházások, amelyekhez igényelhetnek for­NAGY ISTVÁN Törteién a tanyasi élelmiszer-termelés híve. Ezt a fa­lugyűlésen Is népszerűsítette. rásokat, de a jelenlegi szerve­zeti forma nem alkalmas a konkrét helyi igények mene­dzselésére. Ehhez kellenek az úgynevezett többcélú társulá­sok. A településeken zömében rájöttek arra, hogy az önkor­mányzati bevételek csökkenése miatt nincs remény komolyabb helyi források feltárására. Az oktatás, a szociális ellátás, az egészségügy, a gazdaság és a többi ágazat, a helyi szolgáltatá­sok fejlesztésére a többcélú tár­sulásokon keresztül nyílik lehe­tőségük. Törteién a múlt heti fa­lugyűlésen elhangzott: A köz­ség máris legalább hatvanmil­lió forint értékű olyan támoga­tásról maradt le, amelyet éppen a többcélú társulás által lehetett volna megszerezni. Ott többek között a tanyai turizmus, a ven­déglátás kifejlesztésében látják a gazdasági helyzet javulásá­nak egyik útját. A múlt év végé­ig az országban tizenöt kivételé­vel az összes kistérség társult. A Dél-Pest megyei települések tavaly többször is tárgyaltak az új összefogásról, de nem jutot­tak előbbre. Ha a nyársapáti, kocséri, ceglédberceli, tápió- szőlősi, ceglédi, nagykőrösi döntéshozókon múlt volna, az­óta kipipálták volna a csatlako­zási tárgyalásokat. A többiek azonban egyelőre úgy látják, éppenséggel érdekeiket sérti az együttműködés. Mindenesetre abban azért már megegyeztek, hogy márciusig a helyi képvise­lő-testületek döntenek a csatla­kozásról. mulatság Tegnapelőtt este fél Kőröstetétlen bálozott. Százharmincán biztosan, ennyien fértek be a művelődési házba. Pásztor Pál családja főzte a vacsorát, nagykőrösi hastáncosok szórakoztattak, Jan- ka Ferencné pedig a tombola fődíját nyerte. Mindezek számláját nagyrészt Pásztor Imre polgármester állta. A polgármesteri farsangoló vendégei hajnalig bírták a bálozást. Lakatot tesznek a strandfürdő főbejáratára? városi fürdő A vízforgató be­rendezések nélküli strandok üzemeltetésének moratóriumát 2006 végéig meghosszabbította a kormány, ám, úgy néz ki, hogy a körösi fürdőn ez nem se­gít. Üzemeltetője, a városi köz- szolgáltató számítása szerint a működtetésre a jelenlegi szín­vonalon 17 millió forintot kell költeni. Meg kellene vásárolni a gáztalanítót is, mert metános a fürdővíz. Annak becsült ára be­szereléssel további 6-10 millió forint. A városi döntéshozók többsége már az új költségvetés elfogadása előtt úgy látja, hogy idén még ennyi pénzt sem tud­nak elkülöníteni. Ezért a gazda­sági és költségvetési bizottság nem javasolja a kinyitást. A vá­rosi szenátus e hónap végén dönt a strandról. Polgármesteri bál Tetétlenen

Next

/
Thumbnails
Contents