Petőfi Népe, 2006. február (61. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-08 / 33. szám

SZERKESZTETTE: SINKOVICZ LÁSZLÓ TELEFONSZÁM: 06-78/452-295 E-MAIL: laszto.sinkovicz@petofinepe.hu PETŐFI NÉPE - 2006. FEBRUÁR 8., SZERDA KISKŐRÖS. VADKERT. KECEL ÉS KÖRNYÉKE A falu népe dönti el, milyen legyen a park akasztó A községben már ta­valy megkezdődött egy korsze­rű faluközpont kialakítása. Az önkormányzat megvásárolta, majd lebontatta a Fő utcába torkolló Szent István utca sar­kán lévő épületegyüttest, amelynek helyén több mint ezer négyzetméteres központi parkot alakítanak ki. Háti Miklós, a soltvadkerti Komszolg Kft. ügyvezetője ál­tal készített két tervrajzon vi­rágos, cserjés, ligetes,«vala­mint sétánnyal, padokkal ellá­tott pihenőpark szerepel. Ter­vezik még egy szökőkút és egy Szent István-szobor elhe­lyezését is. A kétféle elképze­lés között csak a sétány ívét il­letően van különbség. A váz­rajzokat a település több pont­ján is elhelyezték lakossági véleményezés céljából, és a visszajelzések értékelése után dönt az önkormányzat, hogy melyik variációról ké­szíttesse el az engedélyezési tervet. A beruházást pályázati pénzből és a lakosság támoga­tásából kívánják megvalósíta­ni a közeljövőben.' A közeli fa­luház teljes felújítása folya­matban van, az ősszel elké­szült járdák és parkolók, vala­mint a tervezett park együtte­sen alkotják majd a falu új, többcélú központját. A T. G. Virágúékor is pályázik pálinkaverseny Még nincs megegyezés a helyszínről A keceli T. G. Virágáékor konferenciatermében ülé­sezett a Magyar Szeszipa­ri Szövetség és Termékta­nács pálinkagyártó tago­zata. A tanácskozás napi­rendjén - egyebek között - az is szerepelt, hol le­gyen az idei HunDeszt pá­linkaverseny. Kecel Még nem mérhető a téli fagykár a szőlőben Egyelőre nem tudni, mi­lyen károkat okozott a szőlőültetvényekben a január végén bekö­szöntött, igazán hideg tél. Szőlőágazat Szakemberek szerint tartós mínusz 15 fok alatti hőmér­sékleten már fajtától és mű­velési ágtól függően károso­dik a szőlő. Az tff. Pszota Ist­ván kiskőrösi hegy­bíróhoz beérkezett adatok alapján ed­dig január 24-25- én mérték a legala­csonyabb hőmér­sékleteket a kis­térségben. Ezeken a napokon Bocsa és Tázlár térségében mínusz 18-18,5 fokra süllyedt a hő­mérő higanyszála, másutt 2- 3 fokkal ennél magasabb volt a hőmérséklet. A hegybíró úgy nyilatko­zott, hogy szerencsére az ül­tetvényekben kárt okozó rendkívüli hideg általában nem volt tartós, 3-4 nap után valamennyire enyhült az idő. - A magasművelésű fajták közül a cserszegi fű­szeres, valamint a kékfran­kos a legérzékenyebb a fagy­ra, de az óvatos termelőket az 1-2 szálvessző betakará- sával akkor sem éri jelentős kár, ha tovább tart a hideg. A kiskőrösi gazdák vannak a legkedvezőbb helyzetben, mert itt az ültet­vények 40 százalé­ka hagyományos fejművelésű, és a vastag földtakaró megvédi a tőkéket és a rügyeket. Mindezekkel együtt korai még fagykárról _____ beszélni, bizton­sá ggal csak a ve- getáció beindulá­sakor lehet megállapítani, hogy számolnunk kell-e ter­méskieséssel - vélekedett a hegybíró. Éveken keresztül Kecskemét adott otthont a gyümölcspárla­tok országos megmérettetésé­nek. Tavaly azonban - többségi javaslatra - már másodszor Bu­dapesten rendeztük meg a pá­linkaversenyt, amelyen már részt vehettek a bérfőzők és bérfőzetők is - tudtuk meg NAGY ANDRÁS­TÓL, a szövetség igazgatójától. A keceli tanácsko­záson értékel­ték az elmúlt évi verseny ta­pasztalatait, szó esett továbbá a 2006. év terveiről, valamint az idei verseny idejének és hely­színének kijelölése is szerepelt a napirendek között.- Milyen döntés született az ülésen? - kérdeztük az igazga­tótól.- Az időpontot illetően vi­szonylag gyorsan megállapod­tunk, miután a javasolt novem­ber vége mindenki számára el­fogadhatónak tűnt. Ez esetben ugyanis már - a tavalyihoz ha­sonlóan - a december eleji szimpóziumon ünnepélyes ke­retek között tudunk majd ered­ményt hirdetni, és nem húzó­dik át a díjak átadása a követ­kező évre. A helyszín tekinteté­ben azonban nem jutottunk egyezségre. A keceli T. G. Virágdekor Szakmunkásképző és Szakisko­la mellett szól az, hogy kétség­A kiskőrösi TREPÁK JÁNOS védett Petőfi-pálinkájával már számos díjat nyert az országos versenyeken. kívül ideális feltételek állnak rendelkezésre, amelyet a tava­lyi országos borverseny sikere is bizonyít. Egyelőre a többség úgy vélekedik: ha már egyszer elvittük Budapestre a versenyt, maradjon is ott. Néhányan pe­dig az ország öt pálinkarégiójá­ban minden évben másutt lát­nák jónak a szakmai esemény megrendezését.- Mikor kerül pont az ügy vé­gére?- Legkésőbb az áprilisi tago­zati ülésen megszületik a dön­tés, addigra várhatóan kialakul egy közös álláspont. ■ Sinkovicz László pálínkarégiók Magyarorszá­gon jelenleg öt pálinkarégiót alakított ki a szakma. Ezek: Kecskeméti barack, Gönci barack, Szabolcsi alma, Szatmári szilva, Békési szilva. A kistérségben Kiskőrösön, Soltvadkerten és Kecelen állíta­nak elő versenyképes párlatot. Álmodjon egy Pólót! Valóra váltjuk! VW Polo 600 000 Ft kedvezménnyel használtautó beszámítás esetén! Soltvadkerten az Autócent Kft-nél most 600 000 Ft* kedvez­ménnyel vásárolhatja meg álmai Volkswagen Pólóját! Mi most 13388 Ft-os havi törlesztő részlettel valóra váltjuk álmait. Ez nem álom, hanem valóság! Használja ki amíg lehet! Részletekről érdeklődjön márkakereskedésünkben! * A kedvezmény az akciós használtautó beszámítás ésa hitelkedvezmény összegéből adódik. A VWPolo motorizátságtöl függő átlagfogyasztása: 4,4-6,61/km, Co2kibocsátás: 119-19 g/km. Autócent Kft. 6230 Soltvadkert Kossuth u. 97/2 Tel: 78/ 581-900, Mobil: 30 / 284-0163 Email: lbozoradi@kevesauto.hu SIMPI Y TI FVFR FGYS7FRITFN NAr.YS7FRl'l SkodaOctavia Tour bírja a Ellenálló képességét tartósságát pajkos gyermekek tízezrei tesztelték világszerte, mindéi elképzelhető Az ön Skoda módszert bevetve. Most beszá- márkakereskedője: mítási akciónk segítségével családbarát törlesztő részlettel veheti meg: SkodaOctavia Tour 19.639.- Ft/hó- tói* Kévés Autó 6230 Soltvadkert, Kossuth út. 112. Tel: (78)581-030 Fax: (78)581-033 Mob:(70) 943-9794 www.kevesauto.hu ♦ az első 12 hftnapban futamidő 102 hő THM :579 <*> Kombinált átlagfogyasztás: 5,3-9,2l/100km. C02 Kibocsátás 143-221 g/km A képen extra felszereltség* modell láthat* KISKŐRÖS, Petőfi tér 3. TeL/fax: 78/414-020 SMS: 06-30/90-37-249 E-mail: kivansag@kunsagradio.hu website: www.kunsagradio.hu Kunság Rádió! Hát mi más? Pályázati hirdetmény Bocsa Község Önkormányzat (6235 Bocsa, Rákóczi út 27.) pályázati hirdetményt tett közzé a Petőfi Népe 2005. december 11. (szerda) számában Települési szilárd és folyékony hulladék begyűjtésére és elszállítására irányuló közszolgáltatás elvégzésére. Apályá­zat benyújtási határideje 2006. január 06., 12 óra volt. E határidőt mindkét pályázati felhívás esetében az ön- kormányzat 2006. február 24. (péntek), 12 óra határ­időre meghosszabbítja. A pályázati felhívás egy éb szövege változatlan marad. Részletes pályázati felhívás, illetve a pályázattal kapcsolatos további információ Eifert Ferenc polgármestertől kérhető személyesen, vagy a következő telefonszámok bárme­lyikén: 78/553-160, 78/453-110, munkaidőben (hétfő­péntek: 8-15.30 óráig). *

Next

/
Thumbnails
Contents