Petőfi Népe, 2006. január (61. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-03 / 2. szám
SZERKESZTETTE: PÁNCSICS HAJNALKA TELEFONSZÁM: 06-78/561-840 E-MAIL: hajnalka.pancsics@petofinepe.hu PETŐFI NÉPE - 2006. JANUÁR 3„ KEDD KALOCSA ÉS KÖRNYÉKE Egy központ, három orvos, új ügyelet Aki orvosi ügyeleti ellátásra szorul, egyelőre az eddig megszokott helyen és időben keressen segítséget. Kalocsa és térsége Változik az orvosi ügyeleti rendszer a kalocsai térségben.- A következő napokban, hetekben minden ügyeleti ellátásra szoruló beteg az eddig megszokott helyen és időben keresse az ügyeletes orvosát - mondta Schön Ferenc, a kalocsai kistérség elnöke. Az új ügyeleti rendszer felállításával kapcsolatos engedélyek beszerzése folyik, a szerződéseket előreláthatóan januárban írom alá. A tervek szerint a térség orvosi ügyeletét három orvossal látjuk majd el. Az északi régióban Solt központtal egy orvos, egy ápoló, egy sofőr és egy autó áll majd a betegek rendelkezésére. Kalocsa, Bátya és Foktő lakosai a városban az eddig megszokottak szerint számíthatnak segítségre. Kalocsai központtal a solti felállás szerint látja el külön csapat a térség déli régiójának betegeit. A tervek szerint egy központi számra futnak majd be a telefonos segítségkérések. Ott kap tájékoztatást a beteg, illetve küldik ki az orvost, szükség esetén. Idén dupláztak a lányok Kalocsa A város első babája az új esztendő első napján született, 10 óra 55 perckor. Bal oldali felvételünkön az anyuka, Mészáros Norberttá, és a kislány, Mészáros Nikolett látható. A kalocsai lányok rögtön dupláztak. Másodikán megszületett a második baba is a városban. Jobb oldali fotónkon a boldog és büszke mama, Gömbös Andrea és kislánya Kontra Orsolya látható. A sportszervezőre emlékeztek dusnok Asztalitenisz- és sakkbajnokság A tavalyi év utolsó napjaiban tartották meg Dusnokon az általános iskola tornatermében a hagyományos Facskó István Emlékversenyt. Az idei már a negyedik volt a sorban, melyet a néhány évvel ezelőtt elhunyt dusnoki sportszervező és sportoló emlékére rendeztek. Ebben az évben is asztaliteniszben, valamint sakkban mérte össze tudását a mintegy ötven résztvevő. Az asztaliteniszezők között Papp Lajosné a női, Nánai Lajos a férfi kategóriát nyerte meg, dr. Bajusz István pedig a sakkozók között bizonyult a legjobbnak. A névadó Fia, iß. Facskó István egy multinacionális elektronikai cég magyarországi leányvállalatának második embere örömének adott hangot, a sok lelkes résztvevő láttán, s megígérte, hogy jövőre a szervezők még jobb szervezéssel és egy meglepetéssel készülnek az ötödik versenyre. Nagyobb területen fogható a Korona Rádió adása Kalocsa térsége Újabb fejlesztést hajtott végre a Korona Rádiót üzemeltető Kalocsai Rádió Bt. Az FM 100 Mhz-es frekvencián fogható műsorfolyam a korábbi 30 kilométeres sugárzási körzet helyett, immár 50 kilométeres körzetben fogható jó minőségben. Németh István, a rádiót üzemeltető cég ügyvezetője elmondta, hogy a műsorszórást eddig 250 wattos adóval végezték, amelyet eltérő minőségben lehetett fogni az engedélyezett határokon belül. A közelmúltban megvalósult beruházás eredményeként egy új 1000 wattos adóberendezés állt üzembe, melynek köszönhetően jelentősen javultak a vételi lehetőségek. A Korona Rádió a közvélemény-kutatási adatok alapján - évek óta - a térség leghallgatottabb rádiója, mely a megnövekedett sugárzási körzetnek megfelelően a jövőben újabb települések életéről kíván információkat közölni. A jövő évtől újabb műsorelemek fogják teljessé tenni a tájékoztatást és a szórakoztatást, melynek köszönhetően remélhetőleg tovább tudjuk növelni hallgatóink létszámát olyan városokban is, mint például Solt, vagy Kecel.- Munkatársaim nevében is eredményekben gazdag újévet kívánok a Petőfi Népe olvasóinak! - mondta Németh István. Csapatban jól lépegettek sakk A hét végén a kalocsai Logikusakk Kulturális és Sportegyesület ifjú sakkozói Szabó Gergő, Galambos Menyhért, Mészáros Martin, Galambos Márton, Csesznók Adrián, Istella Milán, Maros Pál, Kiss Sydney Olimpia Mohácson vettek részt az Ifjúsági Magyar Sakk Csapatbajnokságon. Az induló 74 egyesület közül a kalocsai csapat a ó fordulóból 2 győzelmet, 1 döntetlent és 3 versséget ért el, és így összesen 6 ponttal a 44- 53. helyen végzett. ■Tudósítónktól Gazdag karácsony 1 a gyerekeknek az oviban Kalocsa Az újvárosi tagóvoda karácsonyi ünnepségét nagyvonalúan támogatta a Duna túlpartjáról a Paksi Atomerőmű Rt. A gyerekeket nagy öröm érte, hiszen a karácsonyfa alá bőven jutott a mozgás-, készség- és képességfejlesztő játékokból. Az óvodások csillogó szemmel vették birtokukba az ajándékokat. A néphagyományokat őrző óvoda nagycsoportosai pásztor- játékot adtak elő, melyet a Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézet tanárai, Borbély Lászlóné és Bethlenné Dajkó Agnes hangszeres kísérete tett hangulatosabbá. A kisebb csoportok is műsorral készültek az ünnepre. Az óvónők karácsonyi dalcsokorral és bábelőadással kedveskedtek a gyerekeknek. Az ünnepségen részt vettek a nyugdíjas dolgozók és a helyi cigány kisebbségi önkormányzat képviseletében Aranyné Rostás Ibolya, aki szintén támogatta a rendezvényt. Csomagok a fa alatt dunapataj Kellemes meglepetésben volt része 50 dunapataji családnak. A Gyermekétkeztetési Alapítvány jóvoltából a nagyközségben ennyi rászoruló család juthatott ugyanis hozzá egy jókora élelmiszercsomaghoz még az ünnepek előtt. Szalay Szabolcsáé a dunapataji pályázat referense, iskolai gyermek- és ifjúságvédelmi felelős elmondta, hogy az alapítványnál pályázatot nyújtottak be és ebből futotta a 25 kilogrammos csomagokra.- A Gyermekétkeztetési Alapítvány a személyi jövedelem- adók 1 százalékának felajánlásaiból tudta a programot megvalósítani. A dunapataji pályázat megírásában és a lebonyolításban Szakács Anikó művelődésszervező volt segítségünkre. A kartondobozban az alapvető élelmiszerek mellett némi édesség is helyet kapott. A csomagosztás célja a hátrányos helyzetű gyermekek étkeztetésének segítése a karácsonyi ünnepek alatt. Mindenekelőtt a nagycsaládosok, az egyedül nevelő szülők és a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülők kaptak a csomagokból. A községben éjő 221 hátrányos helyzetű gyermekből így 113 gyermek részesül támogatásban. A több mint 12 mázsát nyomó csomagokat a pataji polgár- mesteri hivatal segített Budapestről Dunapatajra szállítani. Az átadás december 16-án volt az általános iskolában. A családokat Nagy Zoltán ÁMK igazgató, az önkormányzat kulturális- és sportbizottságának elnöke köszöntötte és jelképesen átadta a csomagokat. A kalocsai óvodások örömmel próbálták ki az ajándékba kapott játékokat. A PAKSI ATOMERŐMŰ 30 KM-ES KÖRZETÉBEN A KÖRNYEZETI GAMMA-SUGÁRZÁS HAVI ÁTLAGOS DÓZISTELJESÍTMÉNYE JNGY/H) NOVEMBERBEN, A TÁRSADALMI ELLENŐRZŐ ÉS INFORMÁCIÓS TÁRSULÁS (TEIT), ILLETVE A PA. RT. ÁLTAL MÉRVE Települések PA. Rt. PA. Rt. TEIT TEIT adatok 1 adatok 2 adatok 1 adatok 2 Kalocsa 82 112 65 135 Foktő 89 109 82 110 úszód 79 109 98 116 Dunaszentbenedek 77 107 87 86 Géderlak 85 122 81 120 Ordas115 Bátya124 Kiskőrös 68Dunafóldvár 86Paks 7372 73 Gerjen70 69 Fadd76 72 Tengelic 6877 75 Pusztahencse71 72 Dunaszentgyörgy 8071 74 Szekszárd 89 71 /ÁNTSZ/1 - AZ ÁLLOMÁSOKON, 2 - AZ ÉPÜLETEKBEN Az eredmények értelmezése: a PA. Rt. és a TEIT által mért értékek az eltérő mértékegységek és a mérési módszerek miatt csak arányaiban hasonlíthatók össze. Valamennyi mért érték a természetes környezeti gamma-sugárzás dózisteljesítményének szabad térben, illetve épületben általában tapasztalható értékállományába esik. Ezekből az adatokból, valamint az erőmű, illetve a különböző hatóságok által mért sok más adatból (kibocsátási, környezeti mintamérési, egyéb helyeken végzett sugárzás-mérési adatokból) az a következtetés vonható le, hogy a Paksi Atomerőmű normálüzemi radioaktív kibocsátásai áprilisban olyan kicsik voltak, hogy az a környezetre és a közelben élő lakosság egészségére semmiféle káros hatással nem lehetet. TÁJÉKOZTATÓ 1. Elnyelt dózis: a besugárzott anyag egységnyi tömegében a sugárzás hatására elnyelt energia. Egysége: az 1 Gy (gray, ejtsd: „gréj”); 1 Gy = 1 J/kg. 2. Elnyelt dózisteljesítmény: az anyag által elnyelt dózis időegységre jutó része. Egysége: az 1 Gy/h (gray/óra). 3. A mérési eredmények nGy/h-ban (nano- gray/órában) értendők. Á nGy/h a Gy/h egymilliárdod (10-9-ed) része. 4. A mostaninál gyakoribb méréseket egymillió nGy/h (0,001 Gy/h) feletti érték esetén, biztonsági intézkedéseket pedig ötmillió nGy/h (0,005 Gy/h) érték elérése esetén kell elrendelni. 5. Az atomerőmű beindítása előtt, 1978-1982 között végzett ún. alapszint felmérések során az erőmű 30 km-es körzetében, a települések szélén, illetve egyéb helyeken kiépített környezetellenőrző állomásokon a környezeti gamma-sugárzás szabadban mért dózisteljesítményének ötéves átlaga a következő jellemző értékeket mutatta: a legkisebb érték 55 nGy/h (az A7 állomáson az atomerőműtől Északnyugatra), a legnagyobb érték 84 nGy/h (a C20 mérőállomáson Kalocsa határában), az összes állomást figyelembe vevő ötéves átlag 67 nGy/h volt. Természetesen, az egyes állomásokon kapott havi adatok az állomásra jellemző hosszú idejű átlag körül változtak, illetve változnak ma is kisebb-nagyobb eltéréssel. 6. A különböző anyagokban (talaj, építőanyagok, stb.) a természetes radioaktív (sugárzó) izotópok mennyisége jelentősen eltérő lehet, következésképp a tőlük származó gamma-sugárzás szintje, illetve dózisteljesítménye is helyről helyre változik. A pillanatnyi értéket az időjárási tényezők (pl. csapadékosság) is befolyásolják. A szabadban mért dózisteljesítmény általában kisebb - néhányszor tíz százalékkal - az épületek helyiségeiben mért értéknél. 7. Radioaktív koncentráció: a vizsgált közeg (levegő, víz, stb.) egységnyi térfogatában másodpercenként végbemenő bomlások száma. Egysége: az 1 Bq/m', 1 Bq/1, stb. (Becqurel/nT , ejtsd „bekörel”...).