Petőfi Népe, 2006. január (61. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-09 / 7. szám
GAZDASÁGI TŰKOR 2006. JANUAR 9., HÉTFŐ Nehezebb képzési támogatáshoz jutni az idén csak azokhoz a képzésekhez adható támogatás, amelyeknél a munkáltató vállalja: legfeljebb 3 hónapon belül alkalmazza a képzésben részt vevó't és legalább fél évig foglalkoztatja. Ha ez a dolgozók több mint 55 százalékánál nem valósul meg, a szervezet két évig nem kérhet támogatást. Plazmatévédömping várható Kínából A két kínai televíziógyártó a külföldi piacok teljes meghódítására készül idén. A Konka mintegy 400 millió dolláros (80 milliárd forint), míg a Changhong 500 millió dolláros (100 milliárd forint) exportot vár 2006-ban. Másfél óránként egy bankrablás egyre nagyobb összegeket fordítanak a bankok biztonságra, ami a rablóknak újabb és újabb kihívást jelent. Az Európai Bank- szövetség szerint kilencven- percenként rabolnak ki egy bankot, s egyre nagyobb arányban alkalmaznak erőszakot. 2004-ben összesen 5864 bankrablás történt az EU-ban, Svájcban, Izlan- don és Norvégiában. A hirsav a pannon gsm tamogatasaval. készült lassan jön az SMS a földhivatalból tulajdoni lap Egyelőre levélben értesítik a tulajdonosokat a változásról Nagyobb lesz a szigor a földhivatalokban. Ellenőrzik például azokat, akik betekintenek egy tulajdoni lapba. Január elsejétől minden széljegyzéssel kapcsolatban, amely egy tulajdoni lapon történik, levelet küldenek a földhivatalok az ingatlan birtokosának. Az ígért SMS-szolgálta- tásra még várni kell. Braunmüller Lajos Füsi Piroska Jelentősen változott január l-jé- től az ügyintézés a földhivatalokban. A lakosságot érintő egyik legfontosabb módosítás, hogy értesítenek minden ingatlantulajdonost ö.t napon belül, tértive- vényes levélben, ha a nyilvántartásban bejegyzett tulajdonjoga törlését, illetve arra vételi jog bejegyzését kéri valaki. Ez a lépés a lakásmaffia elleni fellépést hivatott szolgálni. Ha a tulajdonos 30 napon belül valamilyen panaszt nyújt be, a széljegyzetfolyamatot azonnal felfüggesztik és vizsgálatot indítanak - tudtuk meg Zalaba Piroskától, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium földügyi és térinformatikai főosztályának főtanácsosától. így még a bejegyzés előtt lépéseket lehet tenni egy csaló lebuktatására, aki esetleg hamis adásvételi szerződéssel próbálja megszerezni a lakást. Az eredeti elképzelések szerint novembertől már e-mailen, január elsejétől pedig SMS-ben is bárki megkaphatná az információkat a tulajdoni lapon kezdeményezett változásokról, aki szolgáltatási szerződést köt a földhivatalokkal. A rendszer kiépítése azonban késik, még mindig csak annak a körülbelül négyezer ügyfélnek küldenek e-mailben értesítést - szeptember 15. óta -, akik hozzáférnek a Takarnet rendszerhez, vagyis a földhivatalok központi adathálózatához. Ezek az előfizetők ügyvédek, bankok, valamint ön- kormányzatok. A késés okáról a főtanácsos a következőt nyilatkozta lapunknak: „Az új ingatlan-nyilvántartási törvény jelenleg nagy terhet ró a földhivatalokra, ám az elektronikus értesítési rendszer kiépítése folyamatban van. Várhatóan még az év első felében kiterjesztjük az e-mail- és SMS- küldést a Takarnet-előfizetőkről az összes ügyfélre.” Már most is védelmet nyújt viszont a lakásmaffiával szemben Szolgáltatások díjai Szoláltatás Ár Tulajdonjog bejegyzése 5000 forint Jelzálog bejegyzése A követelés 5%-a, max. 12 000 forint Soron kívüli eljárás 10 000 forint Fellebbezés _______10 000 forint Va gyonértékű jog törlése 2000 forint EUROPRESS-GYÜJTÉS az ingatlan-nyilvántartási törvény azon passzusa is, amely szerint a tulajdoni lapon, a széljegyekben egyértelműen utalni kell arra, hogy milyen ügy van folyamatban az adott ingatlannal kapcsolatban (például adásvétel vagy mondjuk jelzálogbejegyzés). Az okiratokat, amelyek alapján ezek a bejegyzések készülnek, csak azok tekinthetik meg, akik írásban igazolják, hogy érdekeltjei a folyamatban lévő ügynek. Ugyanezen módosítás értelmében a földhivatalnak a jövőben ellenőriznie kell, hogy kik azok, akik be szeretnének tekinteni egy tulajdoni lapba. Igazolvánnyal, vállalat esetében cégpapírokkal kell igazolnia magát annak is, aki másolatot kér a tulajdoni lapról. További változás, hogy bizonyos esetekben olcsóbb lesz az eljárás a földhivatalokban, mivel már nem teszik kötelezővé a jogszabályok az ügyvédi vagy közjegyzői közreműködést. Ugyanakkor bonyolítja az ügyintézést, hogy míg korábban elég volt egy eredeti és egy másolati példányt beadni az ügyiratokból, ezentúl két eredeti példányra és egy másolatra lesz szükség. Idén már nem illetékbélyeggel kell fizetni, hanem eljárási díjat kérnek az ügyintézésért. Ha az ügyfél ezt nem fizeti ki, akkor 15 napon belül hiánypótlásra szólítják fel, és amíg nem fizet, addig szüneteltetik az eljárást Az új évben új sztenderd nyomtatványok használatát tették kötelezővé, ezek beszerezhetők a földhivatalokban és a www.takarnet.hu honlapról letölthetők. Az Országgyűlés már elfogadta, de majd csak márciustól lesz hatályos az a módosítás, amely alapján elektronikus formában kérhetnek hiteles másolatot a tulajdoni lapokról az ügyfelek, akik ugyanehhez az okmányirodákban is hozzájuthatnak. A közjegyzők továbbra is kiállíthatnak majd tanúsítványt a tulajdoni lap tartalmáról, amely egyenértékű marad a hiteles tulajdonilap- másolattal. f-. ..r. .ija.i s. ií ji i HIRDETÉS