Petőfi Népe, 2005. december (60. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-03 / 283. szám
ÜZLETI élet Grátisz 2. oldal ■Grátisz . . i * ■ ■ TAKÁCS VALENTINA [ÉT JEGYZET I A nagy áram-átverés Olyan fontosak lettünk mostanában! A politikusok a kezüket tördelik azért, hogy ne menjen rá a gatyánk a villanyszámlára. Hetek óta erről folyik a merő jóindulat és segítő szándék által vezérelt vita. Na, ezeket a heteket, hónapokat kell megőriznünk szép emlékezetünkben. Elrejteni a lelkünk mélyére, mint valami bimbózó szerelem gyönyörűséges pillanatait, mert utána négy évig megint a kutya sem törődik velünk. Nekem ebben az egész áramár-sztoriban az tetszik a legjobban, ahogy megint egymásra mutogatnak. Az istennek sem bírják eldönteni, hogy az Orbán-kormány idején fabrikált törvény nagyobb kötöttséget jelentett-e az energiaárak alakításában, avagy szabadjára engedte őket. Tiszta hülyének néznek, és ahhoz, hogy ne érezzem én is hülyének magam, hosszasan kellene tanulmányoznom: az elmúlt években melyik kormány mikor, milyen döntést hozott energiaügyben, és annak mi van a hátterében. De nem teszem. Ehhez sem erőm, sem időm nincs. Meg aztán nem is érdekel. Valamelyik zsebemből úgyis ugyanannyit fizetek majd. Ha nem villanyszámla formájában, akkor állami támogatás formájában, ami - ugyebár - megint csak az én pénzem, a mi pénzünk. A nagy hajcihő arra mindenképpen jó, hogy kiderüljön: azért rend van a fejekben. Mármint a mi fejünkben. Az egyik tévécsatorna - nem reprezentatív - felmérése szerint a polgárok alig tíz százaléka hiszi azt, hogy a nagy vita az ő érdekében folyik. A fennmaradó kilencven százaléknak, szerencsére, nincsenek illúziói, és meggyőződése, hogy ezt az árcsökkentést egyik párt sem gondolja komolyan. A - finoman fogalmazva - színlelt aggodalom egy nagy átverés, politikai haszonszerzés. Megnyugodtam. Jó az, ha a választó tudja, hogy mi a keserűség történik körülötte. A villanyszámlán tutira nem spórol majd, de legalább nem esik pofára. MP3 lejátszót ajándékoznak a Mikulás n A kecskeméti Füredi Autósiskola ismét bőkezűségéről tesz tanúbizonyságot. Minden leendő tanuló, aki december 6-án jelentkezik az autósiskola valamely tanfolyamára, egy MP3 lejátszót kap ajándékba! Mint megtudtuk, nem csak ezért érdemes aznap betérni! December 6-án 8 és 20 óra között hosszabbított nyitva tartás mellett várják a tanulók jelentkezését. Ráadásul Mikulás napja lévén 14 órától ügyességi feladatokkal és sok-sok meglepetéssel színesítik az arra járó érdeklődők délutáni programját, amelyről a Gong Rádió élőben közvetít. Minden korosztálynak - jogosítvány meglététől függetlenül - megéri felkeresni az autósiskolát, hiszen a betérők tesztlapot tölthetnek ki ajándékokért, továbbá elsajátíthatják a hóláncfelrakás praktikáit, sőt ennek kapcsán a legügyesebbek össze is mérhetik tudásukat. Mindez csak egy kis ízelítő a rendezvény programjából, de már most felhívnánk az autósok figyelmét, hogy aki ebben az időben a Füredi Autósiskola környékén szabályosan közlekedik akár egy Mikulás-csomaggal gazdagabban térhet haza. A közelgő ünnepek apropóján - az elmúlt évekhez hasonlóan - az autósiskola ismét készít ajándékutalványokat, amelyek remek ajándékok lehetnek szeretteinknek a karácsonyfa alá. Az utalványokat egy meglepetés ajándékcsomaggal együtt adják át. Végezetül még egy érv az idei beiratkozás mellett: január elsejétől várhatóan az infláció mértékével emelkedik majd a tanfolyam díja. Ennek kapcsán azonban arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Füredi Autósiskola egyénre szabott részletfizetési kedvezményeket kínál, minden családnak a „saját kasszájának” megfelelően. Tér mészetesen lehetőség van banki kölcsön felvételére is, amelynek kapcsán mindenki maga dönt a felvett összeg mértékéről, illetve a fizetési határidőről. Széchenyiváros • Kecskemét, Aradi vértanúk tere 3. Belváros • Kecskemét, Petőfi Sándor u. 3. Tel: 76/494-382 20/3-494-382, Nyitva: H-Sz-P: 8-16, K-Cs: 10-18 AL0334 • OKÉV 06-0144-02 [APetro-Chem Kft. (Kecskemét, Vágó u. 2-4.) n^at lan fej lesztésében a Hunyadivárosban, a Serleg és a Görbe utca térségében sorházi lakások, garázzsal, terasszal, kerttel kulcsrakészen eladók! A lakások megvásárlásához jogosultság esetén szoc. pol. kedvezményes hitel, a vételárba beszámít. Használt lakás beszámítása lehetséges. Telefon: 06-30/625-07-85,06-30/928-30-39 FŰTÉSTECHNIKAI Kecskemét, Kurucz krt. SZAKÁRUHÁZ 28. Tel.: 76/481-716 VAILLA3VT VIJW 240-3 XE PRO KOMBIKAZÁN: Törlesztő részlet: 18x9 709 Ft Kezelési ktg: 0 % Önerő: akár 0 Ft 3 hónap halasztott törlesztés Baxi, Junkers, Buderus A feltételekről érdeklődjön üzletünkben! Az akció a készlet erejéig tart! Nyitva: H-P.: 7-18-ig; Szó.: 8-12-ig H) .íui .1) Információs telefon (ingyen hívható) hétköznap munkaidőben! Petőfi Népe zöldszám: 80/480-756 D-EG Thermo Star Kft Kecskemét, Bajnok u, 1:> • Tol. 76/009-000 CSAVAR-GAZ BT Kissköftféleflyhá/.). Alpári út 38. * Tál 76/461 316 N ifiykúio' Arany í. u. 70/A • tel. 53/347 377 Vas Műszaki Kereskedés Kaloc'.'i, u. 4 • r.-i 79/461 687 STRANG Bt. Kecskemét, íj/em Miklós n. 19/B • tel 70/322*199 Németh István Fürdöszobasralon Solt. Kecskeméti út tfi • 70/9 771*739 OOOOOQO^fc HARMS S/zAIü7zU;i Előlapos és rúdkarnisok minden színben, méretben; előszobabútorok, zsalugáteres ajtók készítése több színben és méretben! Nyitva: HP: 9-16.30; Szó: 9-12 óráig. T.: 20/232 25 65 Kecskemét, Petőfi S. u. 13. (CITIBANK melletti átjáró, hátul) Bemutató termünk költözése miatt a kiállított SANPLAST • zuhanykabinokat • zuhanytálcákat • hidromasszázs kádakat- 40% engedménnyel kínáljuk. SANGLASS KABIN Kft. 6000 Kecskemét, Máríahegy 173. Tel.: 76/482-252 MM* ######## f i.f ír ír ír ír ír ír ír ír ír ír + ír ír ír ír í' ír ír ír ír ír ír # ír # ÜNNEPI AKCIÓK A SPORT 2000 SPORTÁRUH.' Sherpa, Columbia, Spyder, Maier síkabátok, sínadrágok, Atomic, Rossignol, Salomon, Elan, Fischer, Head sílécek, Dalbello, Nordica, Salomon sícipők kedvezményes áron megvásárolhatók a Sport 2000 Sportáruházban. SHERPA DUPLA ÍZ SPORT KÁBÁT 28.990 Ft ATOMIC C-series SÍSZETT 64.990 Ft 44.990 Ft ■■■■ SPORT 2000 sport - és szabadidő ÁRUHÁZ Kecskemét, Petőfi Sándor u. 5-7. (A volt RENO áruház helyén.)