Petőfi Népe, 2005. december (60. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-03 / 283. szám

SZERKESZTETTE: GÉCZY ZSOLT TELEFONSZÁM: 06-79/426-371, 522-480 E-MAIL: zsolt.geczy@petofinepe.hu BAJA. BÁCSALMÁS ES KORNYÉKÉ PETŐFI NÉPE - 2005. DECEMBER 3., SZOMBAT Erőművet építeni nem természetbarát dolog NEMZETI PARK A tolnai dr. Kalo- tás Zsolt, az Országos Környe­zetvédelmi és Vízügyi Főfel­ügyelőség természetvédelmi osztályának vezetője lett a Du- na-Dráva Nemzeti Park Igazga­tóság most megalakult Nemzeti Parki Tanácsának elnöke. A tíz­tagú testület akadémikusokból, biológusokból, zoológusokból áll, feladata az igazgatóság szakmai segítése. Az elnök el­mondta: jövőre főként az igaz­gatóság vagyongazdálkodását szeretnék áttekinteni. Az igaz­gatóságoknak ugyanis január 1-jétől megváltozik a feladata, hatósági jogkörüket a zöldha­tóság veszi át. Emellett főként a horvátországi Kopácsi Rét Nemzeti Parkban dolgozókkal szeretnék szorosabbra fűzni a kapcsolatot. A szakemberek a hivatalos magyar álláspontot osztják, e szerint a határ men­tén egy erőmű építése nem egyeztethető össze a termé­szet védelmével. Megmutatja a naptár, mi rejtezik az ifjakban baja A Jelky-szakképző hajdani és jelenlegi tanulóinak munkái­ból készült naptárt mutatták be ünnepélyes keretek között az in­tézményben a minap. - Akik ke­zükben tartják, feltétlenül büsz­kék lehetnek valakire. Vagy mint én, mindenkire, akinek ré­sze van megalkotásában. Egye­sek ötlettel, mások a szervezés­sel, az építő kritikával, illetve az alkotás egyediségével, az ön­megvalósítás látható, csodálatot kiváltó módjával járultak hozzá- ajánlotta a nagyközönség fi­gyelmébe Welchner Antal igaz­gató a kiadványt. Hozzátette: hónapról hónapra lehetőséget ad a naptár arra, hogy elgon­dolkodjunk, mi minden rejtő­zik egy fiatalban. Láthassuk nap mint nap a tanítványaink­ban felhalmozódott öröm, bá­nat, fájdalom és boldogság ki­robbanását. A kiadvány ötlete, szervezése és szerkesztése Fa- ludi Mária, Gonda Péterré és Sipos Loránd nevéhez fűződik. A kiadók azt remélik: a naptár - felvételünkön Welchner Antal igazga­tó mutatja - jövőre hozzájárul a mindennapok ünneppé varázslásához. Nyílt Hétvége dec. 3-4 ! Nissan micra ■MKQ* Mozgékony. ÉPP®- ' tPSHbI Sportos. gá$yNyughatatlan. Tele van élettel és energiával, Nálunk ez már 2 490 000 Ft-tól 20% !| befizetéssel mindössze havi 9836 Ft- ;-S tói az Öné leheti THM: 6,1% áf rtonWnalt aw>m*nyagf<8ya«té*; a ívf.tf um km Kombii Cí>2 mociM*: 119-183 M. NISSAN ALMERA Kényelmes. Biztonságos.. Testr eszabott Most 2 790 000 Ft-tól, 20% befi­zetéssel mindössze i2 749 fio$ havi részlettel elvihető! THM 5,7%. Kombira« üzem 4,5*'/.& -JiOOkso ,, Kombinált Co2 119-163 gíkm san Soltvadkert Solt vad kert. Kossuth u.95 r8>' 480-447 Email. mfö@ní Vaskúton tudnak valamit BACS KiSKUN A vaskútiak nyerték az általános iskolások megyei közlekedésbiztonsági vetélkedőjét. Szerdán Kecskeméten, a rendőr-fő­kapitányságon tizenegy iskola csapata vett részt a gyermekbalesetek megelőzése érdekében meghirdetett verseny megyei döntőjén. Fel­vételünkön a Vaskúti Általános Iskola csapata: Hammer Dóra, Schwan Krisztián, Kelemen Lilla, Rideg Attila, Kulisity Klaudia, Bérezés Le­vente (felkészítő tanár: PappPál) látható a győztes gárdának járó kerékpárokkal. Végképp befutott a bajai Főmanó életműdíj a játszva tanító számítógépes oktatóprogram szülőatyjának A hazai digitális kultúra fejlesztésére a Magyar Tartalomipari Szövetség ötödik alkalommal ren­dezte meg az eFestivait. Életműdíjjal tüntették ki a bajai Borsódi Donátot, az általa kiváló minőségű oktatóprogramok fejlesz­tésére alapított Profi-Mé­dia ügyvezetőjét. Ez alka­lomból kerestük fel az in­formatikai szakembert. Számítástechnika- Mivel érdemelte ki ilyen fiata­lon az Életműdíjat, illetve a Fő­manó elnevezést?- Tíz évvel ezelőtt történt, hogy megkíséreltük - a sok sebtében magyarított oktató- program után - egy nyelvezeté­ben igazán magyar, módszeré­ben pedig játszva tanító számí­tógépes oktatóprogram kifej­lesztését. Elindultunk a Manó- Kalanddal, melyet szinte elkap­kodott a közönség. Mindenek­előtt a kisgyermekes szülők tar­tottak rá igényt. Ezt követően hasonló sikert hozott a ManóSo- rozat többi, óvodásoknak, kisis­kolásoknak készült darabja, az ábécét, olvasást, ének-zenét, a környezetismeretet, nyelveket oktató lézerlemeze. A legutóbb megjelent Manóinformatika a számítógéppel való ismerke­dést könnyíti meg a kicsik szá­mára. Egyik sem az iskolai taní­tás helyett, hanem kiegészíté­sül készült. A ManóMagyaror- szág egyébként már három év­vel ezelőtt I. díjat kapott az eFestivalon.- Melyek a következő tervei?- Rövidesen elkészül a Manó­sorozat internetes változata. De nem csak a Manókkal foglalko­zunk. Folyamatban van, de még jó ideig eltart az 1893-tól megje­lenő Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok digitalizálása. Visszafelé haladunk az időben, a legutolsó évtized már el is ké­szült. Személyes érdeklődés is fűz a témához, magam is mate­matikus vagyok. A nagy fela dathoz négy másik szervezettel együtt pályázaton nyertünk pénzt. Külön érdekesség, hogy a neves szakfolyóiratot 24 meg­változott munkaképességű munkatársunk viszi CD-re szá­mítógépes otthoni távmunkával - nyilatkozta a kitüntetett. ■ Gál Zoltán borsodi DONÁT 1957-ben született Baján. 1981-ben diplomázott a JATE matematika szakán. 1982-től 94-ig a bajai Finomposztóban, a vízügynél, majd a polgármesteri hivatalban volt informatikus. 1995- től a Profi-Média Kft. ügyvezető igazgatója. Nős, fe­lesége angol szakos tanár. Három leánygyermeke van. Hobbija a túrázás és a futás. BAJAI PETŐFI NÉPEi 79/323-974, 79/426-371, 79/522-480. Hirdetésfelvétel e-mail-ben: baja.hirdetes@axelspringer.hu ^ Piacvezető rt. N 2006-os kezdéssel ügyfélszolgálati asszisztenst, adminisztrátort és kapcsolattartót keres. Várjuk 25 év feletti, min. érettségizett, jogosítvánnyal rendelkezők fényképes | önéletrajzát Kalocsa, Baja, Bácsalmás körzetéből az alábbi cimre: 6501 Baja Pf. 75 A „Bácsalmási Gimnáziumért” Alapítvány köszönetét mond mindazoknak, akik személyi jövedelemadójuk 1%-ával támogatták az alapítványt. A befolyt összeget az alapítvány alapitó okiratában foglalt céloknak megfelelően a kuratórium döntése alapján használtuk fel: hátrányos helyzetű tanulók támogatására, nyári túrára, testvériskolai | kapcsolatok ápolására, r Adószámunk: 18345241-1-03 Alig változik a Duna vízállása előrejelzés Nem valószínű, hogy a közeljövőben 2 méteres­re duzzad a folyam. Mára 149, szombatra pedig 143 centiméte­res vízállást mutat az előrejel­zés a Duna bajai szakaszán. Mo­hácsnál 175, illetve 170 centit várnak. Vízhőmérséklet: tegnap Bajánál 4,5, míg a mohácsi sza­kaszon 5 Celsius-íbkot mértek. MA HOLNAP HÉTFŐ KEDD Baja 149 147 147 143 Mohács 175 173 173 170 FORRÁS: HYDROINFO nuáSHIRDCTCS Ügyvezető igazgató mellé asszisztenst keresünk. Feltételek: számítógép felhasználói szintű ismerete, középfokú némelnyelv-tudás. Előny*, pénzügyi területen szerzett ismeretek. A jelentkezéseket .,1 .ehetőség" jeligére a Petőfi Népe Szerkesztősége 6500 Baja, Árpád tér. 6. cint alá kérjük. Határidő: 2005. dec. 09. Olajképeket festettek baja Színesre alapozott festőtáblára tájképeket festettek a köz­ponti iskolában kedden és szerdán. A képek speciális technikával készültek Maász Imre programvezető segítségével. Felvételünkön Csornai Kinga és Urbán Donna Bátmonostor Számítógéphez jutott az iskolai könyvtár. A Becsei Töttös Általános Isko­la sikerrel pályázott. A me­gye közoktatásáért alapít­vány 60 ezer forintos támo­gatásához a község 30 ezret tett, így számítógépet vettek. /

Next

/
Thumbnails
Contents