Petőfi Népe, 2005. december (60. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-12 / 290. szám

12 GYEREKEK BARÁTAI PETŐFI NÉPE - 2005. DECEMBER 12., HÉTFŐ Egy euro megment egy gyermeket fi Dévai mozaik Nemrégiben beállított hozzánk vsi* Van még teendő A kecskeméti orvoscsoport legutóbbi, októberi útja után Böjté Csaba azzal a kéréssel for­dult a csoportot vezető dr. Pongrácz Józsefhez, hogy irá­nyítsák a Szent Ferenc Alapít­vány által működtetett gyer­mekotthonok egységes egész­ségügyi rendszerének kialakí­tását. Korábban több számító­gépet, illetve a működtetésük­höz szükséges programot jut­tattak már az intézményekhez. Ezek segít­ségével rög­zítették a g y e r e ke k egészség- ügyi adatait, s így naprakész nyilvántartást vezetnek. Fontos feladat a Ma­gyarországról érkező segítség koordinálása is. Önkéntes fel­ajánlások ugyanis az ország sok részéről érkeznek, tehát lé­nyeges, hogy a gyógyszerek, műszerek és nem utolsó sorban a szaktudásukat és munkáju­kat felajánló orvosok azokba az intézményekbe jussanak el, ahol a legnagyobb szükség van rá. Az orvoscsoport vállalta azt is, hogy tanácsadással, köny­vekkel, magyarországi tanul­mányutak megszervezésével segítik a nevelők munkáját. A szűrővizsgálatok során olyan esetekkel is találkoznak a dok­torok, amelyek ellátása a kinti körülmények között nem lehet­séges. Gyógykezelésre, műtétre több esetben érkeztek hozzánk gyerekek. Kevesen tudják, hogy a kecskeméti Meditres Egészségház, népszerűbb nevén a Bagoly, orvosai kö­zül többen is rendszeresen felkeresik a Böjté Csaba fe­rences szerzetes által alapí­tott erdélyi katolikus gyer­mekotthonokat. Jelenleg tizenegy otthonban csaknem 900 gyermeknek vise­lik gondját a Szent Ferenc Ala­pítvány munkatársai. A csoda 1992-ben kezdődött. Akkor ke­rült Dévára egy fiatal ferences szerzetes, aki bebizonyította: szükség van magyar imádságra az elrománosított vidéken. Böjté Csaba atya először élelmet vitt az utcán kéregető, magyarul alig beszélő gyerekeknek. Ami­kor néhány kis koldus arra kér­te, hogy vigye őket magával, Csaba testvér megtette. Napok alatt 15 gyereke lett, akikkel együtt verték le a dévai kolostor­ról a lakatot, s tárták szélesre Is­ten házának kapuját. A szerzetes munkájának gyorsan híre ment: a 15 gyerek­ből 30 lett, majd 70. S ahogy a szükség dagasztotta az itt élő gyerekek számát, úgy érkeztek meg az első adományok, és nyújtották feléjük segítő kezü­ket jóérzésű emberek. A szom­szédos panelházak lakásaiból 10-15 gyermekes, nevelőszülős családok otthona lett, a kolostor­ból pedig iskola. - Aki kételke­dik az emberek nem múló jósá­gában, az tegyen valami jót, és meglátja, milyen sokan állnak mellé - vallja Csaba testvér. Az elmúlt években sorra nyíl­tak a gyermekmentő otthonok: Szovátán, Nagyszalontán, Szász­városban, Torockón, Kolozsvá­ron, Petrozsényban, Zsombo­lyán és Szárhegyen. Még több helyen működtetnek napközi otthonokat. Azért tudják mind­ezt megtenni, mert ahogy min­denütt akadnak éhező gyerme­kek, úgy mindenütt akadnak jó szándékú felnőttek, akik mun­kájukkal és adományaikkal já­rulnak hozzá, hogy meleg ott­honra találjanak azok a gyerme­kek, akik életük első néhány évében megtapasztalták már, mi a nyomor.- Van olyan ember, aki 50 ezer forintnak megfelelő össze­get keres egész évben, fent a he­gyekben, pásztorkodással - mondja Csaba testvér. Ha szoli- dárisabbak lennénk itt a Kárpát­medencében egymással, akkor megváltozna a világ. Nálunk egy gyermek ellátása napi egy euró­ba kerül. Napi egyetlen euró megment egy magyar gyerme­ket. Ha népünket szeretjük, nem siránkozni kell, hanem minél több gyereket megmenteni. egy asszony, azzal, hogy fogad­juk be a négy gyermekét. Hár­mat befogadtunk, a negyedik túl kicsi volt, féléves, szoptatós cse­csemő. Elmúlt a tél, jött a ta­vasz, és az asszony hívott Te­metni hívott. A kicsi, a negyedik gyermek négy és fél kilósán egy­szerűen éhen halt... Eltemettük." Egy magyarországi jó barát érke­zett az egyik gyermek születés­napjára egy otthonról hozott tortá­val - meséli egy óvónő. - Ezek a gyermekek ilyesmit életükben nem kaptak még, el tudja képzel­ni, mit érzett az a kicsi, amikor meggyújtották élete első születés- napi gyertyáját? Aztán nemrég egy angol bohóccsoport járt ná­lunk, ők a legértékesebb ajándé­kok egyikét hozták a gyerekek­nek: boldog, önfeledt nevetést. Zsuzsi ötödéves szegedi orvostan­hallgatóként szakmai gyakorlatra érkezett Dévára. Megérkezése másnapján 10 fiút indított reggel iskolába - nevelőszülőként - A hétköznapok egyszerűek: ahol ennyi gyerek van, ott pörögni kell a dolgoknak, nincs idő lelkizni. De sokszor 2-3 év is beletelik, mire egy gyerek először mesél arról, amit otthon hagyott és amit egész életében cipelni fog a vállán. A karitatív tevékenységben részvevő orvosok: Gyenes Vilmos dr., Fábián Erzsébet dr, Greminger Márta dr., Pongrácz József dr, Csendes Ágnes dr., Rákász Éva dr., Ávéd Katalin dr., Szalai Katalin, Egyedi Katalin dr., Kiss Éva dr., Juhász Márta dr. fül-orr-gégész, Bartáné Áldott Magdolna. támogatók: Petőfi Népe, Raiffeisen Bank, Gárdonyi Teaház, Pajzs Patika, írisz patika, SAS TRANSZ Kft., Röntgen Kft., Horváth Építő­mester Kft., Mátyás Király Gyógyszertár, Szent István Király Gyógy- szertár, Entel Kft., Meditres Kft, Kecskemétfilm Kft., Medident Kft., Fometti, TEVA. Orvosok, magánszemélyek adományait is köszönjük. Mesterek és tanítványok „Többet kapok, mint amennyit nyújthatok" Negyedik kiállításához érkezett a Meditres Egészségház Mester és tanítványok című kiállítás-sorozata. Ezúttal Strohner József képző­művész, főiskolai docens és húsz tanítványa mutatja be munkáit. A közelmúltban koncertet szervezett a kecskeméti Katona József Színházban a Reménysugár Alapít­vány. A dél-magyarországi régió rákos gyermekeinek ellátását segítő szervezet dr. pongrácz íózsef gyer- mekorvost kérte fel a véd­nöki feladat ellátására.- A koncert előtt nem kisfeszült­séggel készült beszédére. A visz- szajelzések egyértelműen pozití­vak voltak. Ön is így élte meg?- Nem vagyok hozzászokva a közszereplésekhez, de időn­ként félre kell tenni a húzódó­Igen az életre! Igen a szeretetre! Sok száz kilométerre a határtól, túl a Kárpátok láncain, évszá­zadok óta élnek csángó testvé­reink. Idegennek számítottak ők mindig és mindenütt: a ma­gyar államban, ahova sohasem tartoztak hivatalosan, s még in­kább a román nyelvtengerben. Ha az Erdélyben élő magya­rok helyzete sanyarú, akkor a moldvai csángóké kétségbeejtő. Böjté Csaba, így írt a csángó iskola alapításáról: „A tavaly decemberi magyarországi nép­szavazás utáni új fájdalom, arra vezetett, hogy ne más szemé­ben keressem a szálkát, hanem magaméból emeljem ki a ge­rendát. Mert arra kellett rájön­nöm, hogy én magam is mond­tam már nemet. Amikor megke­restek csángó testvéreim, hogy segítsek nekik iskolát létrehoz­ni, akkor valahogy nekem sem volt rájuk figyelmem. Ráébred­tem, hogy a fájdalmas nemre egyetlen válasz létezik: egy ha­talmas IGEN. Igen az életre! Igen a szeretetre! Igen a határo­kon, és a Kárpátokon túli testvé­rekre!” A moldvai csángók sok-sok generáció óta nem tanulhattak magyarul. Mégis őrzik nyelvü­ket és hitüket, nagy nyomorúsá­gukban. Zokszó és elkeseredés nélkül. Tele életerővel, akarással és hittel. 2005. május 15-e ün­nep volt számukra: letették a magyar iskola alapjait Rekecsin- ben. Közadakozásból épül az is­kola egy olyan helyen, ahol né­hány elszánt erdélyi magyar pe­dagógus garázsokban, istállók­ban oktat délutánonként 20-30, néhol 120-150 gyermeket. A Jobb Lator Polgári Kör tag­jai, akik eltökélték, hogy felka­rolják a moldvai csángó magyar gyermekeket az esélyegyenlő­ség felé vezető úton, arra kérik Önt, segítse azt az áldozatos, önzetlen munkát, amit Böjté Csaba atya kezdett. Kérjük, Ön is segítsen! Gyenes Vilmos dr., Pongrácz József dr., Pécsi Ferenc dr. A Jobb Lator Polgári Kör kezdeményezését az adományok fogadásá­val és célba juttatásával lebonyolítóként is támogatja a Funiculus Umbilicalis Alapítvány, melyet két kecskeméti orvos, Dr. Pongrácz József és felesége Dr. Greminger Márta alapítottak. A kuratórium döntött a „csángó iskola" megjelölésű adományok elkülönített keze­léséről és maradéktalan átadásáról az iskola felépítésére. Az alapít­vány számlaszáma: 1010252949815700-01000005. Csekkek átve­hetők a Meditres Egészségházban (Kecskemét, Bagoly utca 1/A). zást. Nem kényszerből, hanem örömmel. A Reménysugár Ala­pítvány tevékenységének kö­szönhetően ma már bent ma­radhatnak a szülők gyerme­kükkel a kórházban a kezelés idején. Ha egy ilyen rendez­vényre sokan eljönnek, adomá­nyukkal támogatják a jó ügyet, és ebben részem lehet, az köny- nyű feladat.- Milyen hasonlóan „könnyű feladatai" vannak?- A napokban megkezdtük a KTE ifi focistáinak szűrését. A 15 éves korosztály tejsavszint- méréssel összekötött terheléses EKG-vizsgálaton vesz részt. En­nek eredményeképpen összeál­lítható lesz egy olyan személy­re szabott edzésterv, amely úgy hozza ki a maximumot a fiata­lokból, hogy közben nem teszi tönkre szervezetüket. Egyide­jűleg megelőzhetőkké válnak a sportpályákon bekövetkező ha­lálesetek. Ehhez hasonló vizs­gálatot jelenleg csak a váloga­tottnál végeznek Magyarorszá­gon, de Kecskeméten a követ­kező években szeretnénk kiter­jeszteni a többi fiatal sportoló­ra is.- A Meditres Egészségház el­sőként indított olyan kiállítás-so­rozatot, amely az ismert alkotók­kal egy időben és helyen nyújt be­mutatkozási lehetőséget a fiata­loknak. Honnan jött az ötlet?- Mindannyian tudjuk, hogy milyen nehéz megtenni az első lépést. A művész­pályán hatványozottan igaz. A Meditresben évek óta rendezünk kiállításo­kat, és bebizonyosodott, hogy a fiatalok képesek új színt, frissességet hoz­ni ebbe a világba.- Miként egyeztethető össze a sok feladat - köz­tük például a karitatív er­délyi utak - a kiterjedt gyermekorvosi praxis na­pi teendőivel, illetve az egészség­ház vezetésével?- Ha leülnék és végiggondol­nám, valószínűleg azt monda­nám, hogy sehogy. A megoldás, hogy nem szabad leülni. Válla­lásaim többségéről - beleértve mindenekelőtt az erdélyi utakat - elmondható, hogy ezek során többet kapok, mint amennyit nyújtani tudok. Úgyhogy sok­szor érzem úgy: én tartozom kö­szönettel. ■ Rákász Judit Uj szárnnyal bővül az egészségház Három szinten 130 négyzetméteres új szárnnyal bővül a Meditres Egészség­ház. A betegek által jól ismert régi épület­rész belülről is össze­kapcsolódik az új épülettel, amelyben lift működik majd, és helyet kap az új gyer­mekorvosi rendelő, valamint a többfunk­ciós előadóterem. Az átadás várható idő­pontja 2006 kora ta­vasza. Dévai gyerekek a budai Ferencesek templomában tartott szentmisén.

Next

/
Thumbnails
Contents