Petőfi Népe, 2005. november (60. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-05 / 259. szám
PETŐFI NÉPE - 2005. NOVEMBER 5., SZOMBAT 3 MEGYEI KÖRKÉP A DUNA-TISZA KÖZE A-TÓL Z-IG HÍVJON - SEGÍTÜNK! Tűzhalál a temetőben borzalom Nem tudta eloltani égő ruháját az idős asszony A sírokat dézsmáló tolvajokról BOROSIMRÉNÉ- Rendszeresen felkeresem a nagyszüleim és az apósom sírját. Eddig még soha nem lopták el a virágainkat Kint voltam hétfőn este és kedden délelőtt Semmit nem vittek el, minden ott volt, ahol hagytuk. Tapasztalataim szerint az idén jobban vigyáztak a temetők nyugalmára. Sok rendőrt és biztonsági őrt láttam. FARKAS GÁBOR- Rokonaimtól és ismerőseimtől sokszor hallottam, hogy ellopták a virágaikat Amit az egyik nap kivittek, másnap nem volt ott. Most láttam rendőröket a temetőnél, de szerintem még többre lenne szükség. A sírok környékére pedig lámpák kellenének. Nem díszkivilágításra gondolok, de legalább 30-40 méterre el lehessen látni. ” m s % mi fi • . ^ A Jk DR. KIRÁLY ISTVÁNNÉ- Szegény férjem sírjáról na- . gyón sokszor el-1 ** lopták a virágo- Mi kát Áttették egy^ß, /^'i másikra, vagy'a* kapu előtt árul- ^ ták. Sírva tanultam meg, hogy csak olyan virágot szabad kivinni, amelyiknek ilyenkor van az idénye. Vagyis: amit az ára miatt nem érdemes ellopni. A szárát pedig mindig le kell vágni, hogy ne lehessen újból eladni. lassú Tibor (Hírösgazda Kft.) - Kerékpáron és gyalogosan ügyeltek a temető rendjére idén a megerősített járőrszolgálat tagjai. Úgy tapasztaltam, hogy a szeretteik nyughelyéhez kilátogatók is jobban odafigyeltek egymásra, a szomszédos sírokra. Mindennek meg is lett az eredménye: a korábbi évekhez viszonyítva idén lényegesen kevesebb mécsest és virágot loptak el. Hogyan épülhetne új óvoda? tiszaalpár Új óvodát szeretne építeni az önkormányzat, de a beruházásnak feltételei vannak. Elsősorban pénz kellene hozzá. A nagyközségben jelenleg három helyen is van óvoda: egy Újfalun, kettő Alpáron. Már korábban is felvetődött a képviselők ülésén, hogy' egy új óvodaépületet kellene építeni, de elképzelés volt arra is, hogy az újfalusi iskolát alakítanák át kisdedóvóvá. Ott ugyanis tornaterem is van, miáltal olcsóbb lenne a beruházás. A legutóbbi testületi ülésen azonban úgy határoztak a képviselők, hogy mégiscsak célszerűbb volna egy új, hét csoportnak helyet adó óvodát építeni. A legalkalmasabb hely erre a Thököly és Móricz út sarka lenne, ami nagyjából a település közepén van. Az iskolát meg inkább el kéne adni, s abból a pénzből az önerőt lehetne állni az óvodaépítés költségeinek megpályázásakor. A képviselők abban maradtak, hogy készüljön el a terv, és keresik a pályázati lehetőséget. ■ Sz. T. Baja Országos turnéval ünnepli a Magyarországi Német Színház a Schiller-évet. A turné első állomása Baja lesz. Hétfőn délelőtt 10 órakor a városi színházteremben Taskovics Judit, Gombár Viktória és Solymár Dániel előadásában részletek elevenednek meg három Schiller-drámá- ból, az Ármány és szerelemből, a Haramiákból és a Stuart Máriából. Baja Ötödik alkalommal rendezik meg az Onkológiai Napot. Kedden 14 órakor a művelődési központ előtt faültetéssel kezdődik a program. Ezt követően az intézmény konferenciatermében dr. Szarka Ildikó, a bajai kórház tüdőgondozójának vezető főorvosa a tüdő daganatos megbetegedéseiről beszél. Utána Árvái Magdolna Élek, jól vagyok, előzzük meg a daganatos betegségeket címmel tart előadást, majd dedikálja könyvét. FÜlÖpSZállás Felújításra szorul a lelkészi hivatal és a hozzá tartozó lakás. Ezt a református egyház úgy szeretné megoldani, hogy áruba bocsátja az úgynevezett kisparókiát. Az eladás után, illetve az időjárás függvényében, hozzáfognak az épület renováláshoz. Kalocsa Csütörtökön a városban tartotta megyei rendezvényét a Sikeres Magyarország Mozgalom Országos Egyesülete és a BalEgyenes Munkacsoport. A program egyik eseményeként megalakult a Sikeres Kalocsáért Egyesület. Kecel Csütörtökön három elhullott hattyút talált nem messze a DVCS-től egy keceli gazda, aki a földjére igyekezett. Az esetet jelentette a városi hatósági állatorvosnak, aki az előírásoknak megfelelően intézkedett, hogy a madarakat elszállítsák az Országos Állategészségügyi Intézetbe. Az ottani vizsgálat eredménye után dől el, hogy miben pusztultak el Kecel határában a szárnyasok. Kecskemét Marcus lesz a Közéleti Kávéház következő vendége november 8-án, kedden 18 órától a Trendo étteremben (Malom Center). Az álnév egy fiatal Tolna megyei rendőr vizsgálótisztet takar, akinek fergeteges humorral fűszerezett írásai egyre ismertebbek. Az est fő témája Marcus Vér a véremből című, a közelmúltban megjelent könyve, de szó lesz többek között a rendőrök körében igen népszerű Intézkedés- taktika sorozatról is. Itt égett a gyertya - mutatja BAGÓ ANDRÁSNÉ. A tragédia következtében, sajnos, felkerül a 2005-ös évszám Is a sírkőre. Egy gyertyától lángra lobbant egy 84 éves asszony ruházata a szakmári temetőben. A két bottal járó Veronika néni még el tudta magát vonszolni a közeli kúthoz, de vizet már nem volt ereje nyomni: halálra égett. Szakmár A tragédia csütörtökön történt. Bűncselekményre nem utal semmi, de a temetői horror érthetően megviselte a falu lakóit. A betegsége miatt nehezen járó idős asszony délután kettő tájban elindult otthonról, hogy a közeli temetőben gyertyát gyújtson az 1949-ben elhunyt férje végső nyughelyén.- Nézze, milyen szűk itt a hely a sírok között! - mutatta ottjártunkkor a helyszínt Mácsai Lajosné, aki unokáját, Katicát \itte ki tegnap a temetőbe. - Nem csoda, hogy belekaptak a lángok Veronika néni bő szoknyájába! Szakmáron sokan járnak még most is az idősebbek közül úgy, hogy több rétegű szoknyát viselnek. Ez lehetett talán a tragédia oka.- Itt égett a gyertya, erre utal a rendőrök által itt hagyott azonosítási szám is - mutatta a márványon Bagó Andrásáé, akit a csütörtök délutáni helyszínelés miatt már nem engedtek rokonai sírjához a rendőrök. Veronika néni férjének sírjától 35 méterre van egy temetői nyomókút. Valószínűleg azért ment oda az asszony, hogy eloltsa a tüzet. De az is lehet - találgatják a szakmának -, hogy csak a virágoknak vitt volna vizet, vagyis akkor még fel sem fogta, hogy lángol a ruházata.- Hogy pontosan mi történt, mi okozta a tüzet, majd a rendőrségi vizsgálat megválaszolja - mondta Ferenczi László alezredes, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A kalocsai rendőrök állam- igazgatási eljárásban vizsgálják á borzalmas halálesetet. Tény - és ezt a ruháról lehullott pernyefoszlányok is mutatták hogy az idős asszony még mintegy 20-25 métert tehetett meg a kúttól vissza a sír felé; elesett és négykézláb vonszolta magát, amíg a lángok végeztek vele. Holttestét az időközben odaérkező lánya fedezte fel. Olyannyira összeégett, hogy elsőre fel sem ismerte: azzal szaladt ki segítségért a főútra, hogy talán az anyukája éghetett meg. A cipőjéről azonosította később... ■ Noszlopy S 06-40/200-379 TAKACS VALENTINA ROVATA Egy olvasónk ikreket vár és arra kíváncsi, hogy kismamaként ebben az esetben hogy alakulnak a járandóságok. A megyei egészségbiztosító ez ügyben úgy tájékoztatta lapunkat, hogy az általuk folyósított pénzbeli ellátás - például a gyed - ebben az esetben is egyszeres. Más azonban a helyzet az anyasági támogatással és a gyessel, amely a Magyar Államkincstár hatáskörébe tartozik. Dr. Kása Zoltán területi igazgató ez ügyben elmondta: az anyasági támogatás gyermekenkénti összege azonos a gyermek születésének időpontjában érvényes öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 225 százalékával, míg ikergyermekek esetén 300 százalékával. Amennyiben a jogosultsági feltételek fennállnak, akkor jelenleg az anyasági támogatás összege egy gyermekre 55 575 forint, ikrek esetében pedig gyermekenként 7410Ö forint. A gyermekgondozási segély (gyes) havi összege azonos az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegével, míg ikerszülés esetében az ellátás összege - függetlenül a gyermekek számától - megegyezik az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200 százalékával. Töredékhónap esetében egy naptári napra az ellátás harmincad része jár. Ennek alapján egy gyermek után - egészséges gyermek hároméves koráig, tartósan beteg gyermek tízéves koráig - jelenleg havi 24700 forint a gyes összege. Egészséges ikergyermekek esetében a tankötelessé válás évének végéig, valamint a tartósan beteg gyermek tízéves koráig 49 400 forint gyesre jogosult a szülő. A gyermekgondozási segély összegéből nyugdíjjárulékot kell vonni, így az ellátás folyósításának időtartama szolgálati időnek minősül. HÍVHAT BENNÜNKET NAPONTA 13 ÉS 15 ÓRA KÖZÖTT! | Bajmok Hatvanegy évvel ezelőtt, a második világháborúban kétszáz magyar és német férfit végeztek ki a település határában. A tömegsírnál a bajmokiak három akácfát ültettek, amiből még egy áll. Itt emlékeznek meg az ártatlan áldozatokra, amit csak tizenkét éve tehetnek meg a helybéliek és a környező települések lakói. Bajmok két magyar testvértelepülése Bácsalmás és Lakitelek képviselői is koszorút helyeztek el a kegyeleti helynél. Ikrek születnek MEGKÉRDEZTÜK A KECSKEMÉTIEKET