Petőfi Népe, 2005. november (60. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-30 / 280. szám

PETŐFI NÉPE - 2005. NOVEMBER 30., SZERDA SPORT 11 A nehezebb ágon a magyarok kézilabda Kijelölték a szentpétervári női vb-re utazó keretet Tóth Tímea, a válogatott egyik átlövője mindig nagy harcot vív az ellenfél védőivel. December 5-én kezdődik Szentpétervárott a női vi­lágbajnokság. A megfiata­lított magyar válogatott igen nehéz csoportba ke­rült, hiszen a norvégok és a dél-koreaiak is a „ma­gyar hatosba” kaptak be­sorolást, később pedig akár az oroszokkal is megmérkőzhetnek. A vá­logatott edzője, Zsiga Gyula - aki a kiskunhala­si női csapat mestere - szerint: a magyar csapat­nak ott helye a világ leg­jobb hat együttese között. A múlt heti nemzetközi kupa megnyerésével hangolódott vá­logatottunk az oroszországi vb- re, A Németh András szövetségi kapitány és Zsiga Gyula által irányított magyar csapat két vb résztvevőt is magabiztosan győ­zött le - Ausztria 42-27, Horvát­ország 31-25 - a háromcsapa­tos balatonfüredi tornán. Zsiga Gyulát arról is kérdeztük, hogy mennyire sikerült „összeková­csolni” a válogatottat.- Ezzel nem lehet gond, hi­szen március óta lényeges vál­tozások nélkül ez a társaság ké­szül. Természetesen minden egyes mérkőzésen akad javíta­ni való, hiszen semmi sem töké­letes. A múlt heti két mérkőzé­sen amit akartunk, azt többsé­gében kihoztuk a válogatottból. Nos, persze ami a folyamatos kiegyensúlyozott jó teljesít­ményt illeti, abban vannak még adósságaink. Az általános kép azonban biztató - nyilatkozta a mesteredző.- Milyen elvek szerint állt ösz- sze a keret, sikerült-e megtalálni a megfelelő embereket, hiszen vi­lágklasszisokat, Radulovicsot, vagy Kulcsárt kell pótolni? Akad- nak-e hiányposztok?- A válogatási szisztéma az volt, hogy a jelenleg legjobb teljesítményt nyújtó játékosok és azok kerüljenek a keretbe, akik akár négy évig hajlandó­ak ezen a szinten teljesíteni. Ezen elvek alapján a legjobb kerettel dolgozunk a váloga­tottban. Nincs hiányposzt, sen­ki sem hiányzik! Tudomásul kell venni, hogy van egy alap­vetően fiatal és mindenre el­szánt keretünk, amely akarja a sikert. Ez a keret később egy­két helyen változhat még, ám ez inkább csak az aktuális sportformán múlhat.- A világbajnokságon mire le­het elegendő ez az elszántság?- Három nagy ellenfelünk van Norvégia, Dél-Korea és Oroszország. Az első kettő a csoportban a másik pedig az águnkon. Az ázsiaiak és az oro­szok elképzelése talán kiszá­míthatóbb, mint a skandinávok játéka. Akár mindhárom csa­pattal szemben győzhetünk, de ez természetesen nagyon sok összetevőn fog múlni. Ha a cso­portmérkőzéseinket sikeresen „vészeljük át", még a lehető leg­jobb is kisülhet belőle. Ha nem, úgy óriási csalódás közepette kellene levonni a kellő tanulsá­gokat. Szerintem a világ legjobb hat csapata között Magyaror­szágnak helye van! Remélem ezt sikerül is bebizonyítani. Azt, hogy ezen belül hol va­gyunk, a pillanatnyi forma fogja majd eldönti.- Tippelne a végső sorrendre?- Tippelni nem akarok, de tudni kell, a mi csoportunk és a mi águnk tartalmazza a legtöbb jó csapatot. ■ T.K. A szentpétervári világbajnokság csoportbeosztása: A-csoporú Hollandia, Horvátország, japán, Kína, Oroszor­szág, Uruguay. B-csoport Angola, Ausztrália, Dél-Korea, Magyarország, Norvégia, Szlovénia. C-csoport Ausztria, Brazília, Dánia, Elefántcsontpart, Len­gyelország, Németország EFcsopoit Argentína, Franciaország, Kamerun, Macedónia, Románia, Ukrajna. A magyar válogatott 16-os kerete: kapusok: Pálinger Katalin (FC Köbenhavn), Sugár Tímea (Cornexi), jobbszélsők: Kovacsics Mónika (Győr), Balogh Be­atrix (Cornexi), jobbátlövők: Mehlmann Ibolya (Dunaferr), Hornyák Ágnes (Vác) irányítók: Ferling Bernadett (Dunaferr), Görbicz Anita (Győr), Siti Eszter (FC Köbenhavn) beállósok: Borbás Rita (Dunaferr), Őri Cecília (Vác) balátlövők: Kindl Gabriella (Dunaferr), Tóth Tímea (FTC), Szűcs Gabriella (DVSC) balszélsők: Vérten Orsolya (Győr), Kenyeres Fanni (Cornexi) Fölényes félegyházi győzelem megyei sport Vert helyzetből fordítottak a vadkertiek Asztalitenisz NB l. A-csoportos női mérkőzés: Dobos Lakbér. Kecskeméti Sp.-Tolna. Kecske­mét, 17 órakor. Az ellenfélnél csupa saját nevelésű játékos sze­repel. Közülük Majzik Zs. és Wittinger tavaly még az Extra Li­gában játszott. Bár a Tolna csak a 6. bajnokságban, nem szabad lebecsülni, mert az előző fordu­lókban szoros meccseken kapott ki. A hazaiak a Dimanic, Kókai, Madarász, Misurák felállásban lépnek asztalhoz. Kunszt szalag­avatója miatt marad távol. A ta­lálkozót azért kellett szombatról előre hozni, mert Maradász a hét végén indul a serdülő Húszak Bajnokságában. Labdarúgás UEFA Kupa, 4. cso­portkor: Slavia Praha-Monaco, CSZKA Szófia-Stavanger, Brönby- Espanyol, Maccabi-Lokomotiv Moszkva, Sampdoria-Hertha, Steaua Bucuresti-Halmstad, Grasshoppers-Dnipro, Liteksz-AZ Alkmaar, 20.45-kor. asztalitenisz Extra Liga női mérkőzés: Akker Plus Soltvad- kerti TE-Eger 10:7. Gy.: Ambrus B. 4, Ambrus T. 2, Dragoljevic 2, Ambrus K. 1 és az Ambrus T- Ambrus K. páros. Az egriek már 7:4-re vezettek. Ambrus Beáta szenzációs játékának kö­szönhetően onnan fordítottak a vadkertiek. KOSÁRLABDA NB I. B-CSOportOS férfimérkőzés: Tiszaújvárosi Phoenix KK-Bajai Bácska FKE 89-64 (24-9, 21-19, 24-19, 20- 17). Bajai Bácska: Kancsár 8, Hosszú G. 9/3, Ágfalvi 10, Tóth N. 26, Kati. Csere: Radnóti 11/6, Mészáros, Szabó A. Edző: Kaj- tár Zsolt, Csányi Tamás. U20-as kcs.: Tiszaújváros-Baja 59-80. Kajtár Zsolt. - A rangadónak számító mérkőzésen végig fá­sultan mozogtunk, nem tudtuk felvenni a versenyt a sokkal frissebb hazaiakkal. Védekezés­ben sem a mezőnyembereket, sem a centereket nem sikerült semlegesíteni, hiányzott a fris­sesség a csapatból. Támadás­ban olyan helyzeteket elhibáz­tunk, melyeket máskor nem szoktunk. Esélyünk sem volt a szoros eredményre. Talán Tóth Norbert teljesítménye volt egy kicsit jobb. Legközelebb a Jász­berény ellen javítanunk kell. NB Il-es férfimérkőzés: Kis­kunfélegyházi KC-Békéscsaba 10945 (34-7, 29-20, 20-12, 26- 6). KKC: Simon 20/3, Varga I. 17/3, Hajdú 14/3, Varga M. 16, Szabrics 8. Csere: Dorvekinger 11, Vidéki 4, Konrád 14/6, Kiss 3/3, Hegedűs 2. Edző: Varga Imre. A végig nagy iramú, ötle­tes játékot hozó, színvonalas ta­lálkozón fölényesen nyertek a hazaiak. A félegyháziak eddigi sikereiket a jó csapatszellem­nek, a képzett játékosok igazo­lásának, továbbá annak köszön­hetik, hogy hét közben rendsze­resen edzőmeccseket játszanak az NB I/B-s Univerrel. röplabda NB I-es női mérkőzés: Szombathely-Kalocsai SE 3:1 (17, 15, -23, 19). KSE: Majoros, Gyimesi A., Faragó E., Csinta­lan, Vass, Sztopovszki. Csere: Bures (liberó), Gyimesi N., Czár. Edző: Faragóné Magyar Edit. Junior e.: 3:1. sakk NB I. B-csoportos férfimér­kőzés: Köszolg SC Kiskunhalas- Edelény 5.5:6.5. NB Il-es mérkőzések: Bajai SVSC-Tamási Koppány 5.5:6.5, OK Travel Kalocsai SE-Nagy- atád 4.5:7.5, Tákisz SE-Battonya 10.5:1.5, Szegedi Maróczy SE- Kunszentmárton Bege Márton SE 9:3. A másodosztályban is véget értek az őszi csaták labdarúgás Korábbi fordulók­ból elhalasztott mérkőzéseket pótoltak a megyei II. osztály két csoportjában, s északon és dé­len is kialakult az őszi sorrend. Bácsborsód-Kunbaia 1-2 (1-0) Bácsborsód: Kunbaja: Farkas A. Géczi Varga Zs. Halász G. Török Gy. Sáfár Várnai Kiss L. Győré Torma K. Héhn Hajdú B. Zavaros Páhor (Bihari) Molnár (Balázs) Szalai (Illés) Havasi (Zsumbera) Berghoffer Cifra Sipos P. (Varga M.) Merkler Torma Edző: Edző: Krascsenics Attila Florin Nenad Bácsborsód, 100 néző. Vezette: Állaga (Kriskovics, Süveggyártó). Gólszerző: Cifra, ill. Héhn (öngól), Illés. Sárga lap: Zavaros, ill. Szalai, Hajdú, Géczi. Kitűnt Farkas, Varga, Héhn, ill. az egész csapat. Erős iramot diktált a Kunbaja együttese, de az első félidő végén Cifra bomba szabadrúgásgóljával a hazaiak szereztek vezetést. A Kunbaja nem adta fel, s szünet után előbb egy szerencsétlen öngóllal egyenlítettek, majd egy kapu előtti kavaro­dást kihasználva a győztes gólt is megszerez­ték. Ifi: 6-1. Tudósító: Csontos János. Tabdi-Kiskunhalasi Soar. 6-0 (4-0) Tabdi: Kiskunhalas: Kapitány Cs. Kovács Fábián Suba Petróczi Nagy Mezei G. (Kiss) Moravecz Suba Ábrahám Lukács Rádi Szikszai (Digner) Kovács Sörös Lajkó Szabó N. Vida Tóth Z. Erdélyi Mezei K. Szem Edző: Edző: Kecskés Ferenc Siha János Tabdi, 100 néző. Vezette: Hozmán (Kohajda, Osztopáni). Gólszerző: Mezei G. 2, Fábián 2, Suba, Sörös. Sárga lap: senki, ill. Erdélyi, Áb­rahám. Kitűnt az egész csapat, ill. Nagy, Rádi. A hazaiak ilyen arányban is megérde­melten nyertek a sportszerűen játszó vendé­gek ellen. Ili: 2-2. Tudósító: Bránya Roland. Lakitelek-Ballószögi KSH 3-0 (1-01 Lakitelek: Ballószóg: Varga (Terjéki) Vankó Tóth Tar (Gödény) Budai (Kotvics) Dudás Magyar Holló Molnár(Újváry) Lángos (Verebélyi) Almási Edző: Dudás György Kajtár Turcsányi Bencsik Duzmath Szöböllődi Patai Szabó Fűz(Kosa) Szűcs (Sípos) Szalai (Kolozsi) Szitás (Apró) Edzó: Máté Gábor Lakitelek, 100 néző. Vezette: Ézsiás (Kiss, Patyi). Gólszerző: Lángos 2, Molnár. Sárga lap: Molnár, III. Bencsik, Duzmath, Szalai. Ki­tűnt az egész csapat, ill. senki. Tudósító: Szentirmay Tamás. Dudás György: - Örülök, hogy a kiesési mér­kőzésen sikerült nyerni. Sajnos most sem a játék, hanem az akarat dominált. A pihenő jól fog jönni a csapatnak. Máté Gábor. - Addig míg a helyzeteinket nem használjuk ki, csak ilyen eredményt érhetünk el. Hil 1. Bugac 15 12 2 1 41-13 38 2.Ladánybene 15 12 1 2 49-14 37 3.Tabdi 15 11 1 3 37-19 34 4. Csólyospálos m 10 0 5 36-26 30 5. Nyárlőrinc 15 7 4 4 31-22 25 6. Dunavecse 15 6 6 3 36-26 24 7. Pálmonostora 15 6 5 4 35-23 23 8. Helvécia 15 7 1 7 33-28 22 9. Kunfehértó 15 6 4 5 27-22 22 10. Kiskunmajsa 15 6 1 8 26-25 19 11. Jakabszállás 15 4 3 8 27-44 15 12. Khalasi Spart. 15 4 2 9 24-32 14 13. Kecel 15 4 2 9 20-34 14 14. Lakitelek 15 3 2 10 15-37 11 15. Tiszaalpár 15 3 2 10 16-44 11 16. Ballószög 15 1:1 0 14 12-56 3 1. Hajós 15 11 3 1 58-18 36 2. Bajászentistván 15 11 3 1 38-14 36 3.Sükösd 15 11 1 3 41­22 34 4. Katymár 15 10 2 3 32-22 32 5. Kelebia 15 8 1 6 35 26 25 6. Érsekcsanád 15 6 6 3 22-18 24 7. Bácsbokod 15 7 2 6 42­-29 23 8. Bácsborsód 15 6 2 7 29-25 20 9. Kunbaja 15 6 2 7 28­•32 20 10. Szakmar 15 5 4 6 27-28 19 11. Császártöltés 15 5 3 7 33-47 18 12. Nagybaracska 15 4 2 9 22­-30 14 13. Vaskút 15 2 5 8 23-34 11 14. Szeremle 15 2 5 8 22 •55 11 15. Fájsz 15 3 i 11 23-45 10 16. Gara 15 0 4 11 16­■46 4 Népes mezőny indul a szegedi világversenyen A kecskeméti Kovács Marianna és Domokos Szabina is indul a vb-n. kick-box vb Minden idők legné­pesebb mezőnye vesz részt a november 30. és december 4. közötti szegedi kick-box világ- bajnokságon. Várhatóan 84 ország csak­nem ezer versenyzője lép majd pástra, illetve a kötelek közé a három szabályrendszerben, semi-, light- és full-contactban rendezendő vb-n. Bár a sportág legjelentősebb világszövetsége, a WAKO százhúsz tagországot számlál, eddig egyetlen világ- versenyen sem indultak annyi­an, mint amennyien - az előze­tes nevezések szerint - a csong­rádi eseményen. A világbajnok­ságra valószínűleg minden kon­tinensről érkeznek versenyzők. A sportág meghatározó nemze­tein kívül olyan, hazánkban rit­kán látott vendégek is megfor­dulnak majd Szegeden, mint Banglades, a Seychelle-szige- tek, Mongólia,vagy Új-Zéland sportolói. A magyar válogatott ezúttal is meghatározó szerepre tör, Zrínyi Miklós szövetségi kapi­tány vezérletével akár az érem­táblázat elején is végezhet. Ezt már csak azért sem túlzás, mert a legutóbbi, párizsi vb-n ó arany-, 4 ezüst- és 9 bronz­éremét szerző magyarokat csak az oroszok tudták megelőzni. Az akkori magyar érmesek nagy része változatlanul a világ élvonalában található, így ismét célba érhetnek. Az 51 fős magyar válogatott­ba két megyeibeli sportoló: Ko­vács Marianna és Domokos Szabina került be. Mindketten a kecskeméti Sankudo SE ver­senyzői. Marianna az 55 kg-os, Szabina a +70 kg-os súlycso­port light-contact küzdelmei során debütál a felnőttek kö­zött. Felkészülésük jól sikerült, de újoncként, ebben az erős mezőnyben nagyon nehéz dol­guk lesz.

Next

/
Thumbnails
Contents