Petőfi Népe, 2005. november (60. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-29 / 279. szám
12 PETŐFI NÉPE - 2005. NOVEMBER 29., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Hírős Hét már van, de lesz-e „hírős nap”? Lassú az összefogás vízminőség Késésben van az arzénmentesítés A vas és a mangán eltávolítása a vízből szintén költséges. Kecskemét Újra napirendre került Kecskemét város napjának kérdése. A megyeszékhelynek ugyanis - sok más nagyvárostól eltérően - nincs ilyen ünnepe. Egyelőre. A városi nap szükségességét praktikus szempontok indokolják. Segítene például megoldani a kiemelt városi díjak átadásának problémáját. Jelenleg ugyanis szinte minden közgyűlés díjátadással kezdődik, ami az ünnepeltek és a közgyűlési munka szempontjából is rossz megoldás. A múlt hétfői kulturális bizottsági ülésen több dátum is felmerült. Kodály Zoltán és Katona József születésnapja mellett a két legesélyesebb: október 2-a és április 5-e. Előbbi egy oklevél kiállításának dátuma: 1368. október 2-án kelt az az okirat, amely- mai ismereteink szerint - először említi Kecskemétet mezővárosként. 1564. április 5-e is várostörténeti jelentőségű dátum: ezen a napon egyeztek meg Végh Mihály kecskeméti főbíró házában a katolikus és református elöljárók az „öreg kő Templom” (a mai Barátok temploma) közös használatáról. Ezt magyar nyelven írásba foglalták, az iratot a református egyház kecskeméti levéltárában őrzik ma is. Mikortól város a város?- Meggondolandó az október 2-i dátum - mondja Pétemé Fehér Mária, a megyei önkormányzat levéltárának csoportvezetője -, mivel az 1368-as oklevél nem konkrétan Kecskemétről szól. Egy birtokadományozás kapcsán említik meg Kecskemétet. Ilyen jellegű forrásunk van már 1353-ból is, igaz, abban nem városként, csupán helységként említik a települést. Elképzelhető, hogy bármikor előkerül egy eddig ismeretlen irat, amely módosítja azt a dátumot, hogy mikortól tekintették városnak Kecskemétet. Tehát ehhez az 1368-as oklevélhez kötni a város napját, talán nem lenne szerencsés. Az április 5-ei dátum mellett szólhat az 1564-ben, ezen a napon keletkezett irat tartalma. Egymás iránti megértés A közös templomhasználat szimbolizálja a város lakóinak egymás iránti megértését, a megbékélést, a toleranciát, egymás véleményének tiszteletben tartását. Ennek a megállapodásnak a következtében alakult ki a hírős városban az a háromszáz évig működő rendszer (az úgynevezett alternáció elve), amely szerint az évente választott főbírókat egyik évben a református, másik évben a katolikus felekezetű jelöltekből választották, miként a tanácsnokok, utóbb pedig a városi képviselők is egyenlő arányban kerültek ki a katolikus, illetve református vallású- ak közül. Kecskemét napjának kérdéséről a bizottsági egyeztetések után a képviselő-testület dönt. ■ Rákász Judit A Dél-Alföldön 111 milliárd forintot kell a következő években a vízminőség javítására fordítani. A kötelesség mellett hosszú távú érdekünk és egészségünk biztonsága is amellett szól, hogy a beruházások mielőbb megtörténjenek. Nehéz feladat előtt állnak a Dél-Alföld települései. Az ivóvíz minőségét erre az időpontra kellene összhangba hozni az európai uniós normákkal, ám ez óriási kiadást jelent. Ha viszont nem fordítjuk rá az ivóvízre a milliárdokat, előállhat, miszerint 2009 után arról híresül el Magyarország, hogy itt arzénnel szennyezett az ivóvíz. Az EU-ban ugyanis legfeljebb 10 mikrogramm arzén lehet egy liter vízben, Magyarország több száz településén viszont ez az érték jelenleg ennél több, 20- 30 mikrogramm. Az eltérés abból adódik, hogy az uniós csatlakozás előtt nálunk 50 mikrogramm volt az arzén megengedett értéke literenként, s még nem végeztük el a víztisztító technológiai beruházásokat.- A dél-alföldi régióban 225 településen nem felel meg az ivóvíz minősége a magyar szabályozásnak, ami 2001-től azonos az uniós normákkal - mondta dr. balogh László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, aki 2003-tól ellátja a DARFT elnöki tisztét is. - Egy 2002-es tanulmányterv szerint összesen 111 milliárd forintba kerülne az összes víztisztító beruházás, aminek 60 százalékát fedezné az EU a strukturális alapból, 30 százalékát a magyar kormány a központi költségvetésből, s 10 százalékot kellene az önkormányzatoknak előteremteniük. Kormányrendelet született arról, hogy azokon a településeken, amelyeken 30 mikrogramm feletti az arzén mennyisége literenként, 2006-ig kell megvalósítani a víztisztító beruházásokat, a többi településen pedig 2009-ig. Ám már most látszik, hogy a 2006-os határidő nem tartható. Kész tervekkel rendelkezve sokkal előbb kellett volna beadni a pályázatot az EU-hoz, hogy időben pénzt lássunk. Megjegyzem: amikor 2003-ban átvettem a régió elnöki tisztét, Észak-Ma- gyarországhoz képest kétéves elmaradásban voltunk a felkészülésben. Csak a tervek készítése 2 milliárd forintba kerül, amihez a kormány 75 százalékos támogatást ad, de az önkormányzatoknak is le kellene ten♦T, * Környezetvédelmi és Vliüfyl Minisztérium niük a maguk részét. A Bácsvíz Rt. a maga területén átvállalta az önkormányzatoktól az idei tervezési költségeket. Jelenleg ott tartunk, hogy szervezés alatt áll az az önkormányzati társulás, amelyik a tervek elkészülte után 2006-ban benyújthatja a pályázatot az EU kohéziós alap terhére. Ám nem könnyű összefogni a településeket, pedig egy 111 milliárd forintos közös fejlesztési program sikere összekovácsolhatná a régiót, erősítve az egymásra utaltság tudatát - mondta dr. Balogh László. ■ Bálái F. István NÁLUNK A JELENLEGI táplálkozási szokások mellett nem okoz gondot az 50 mikrogramm sem, hiszen egy ember egy nap alatt 250 mikrogramm arzént is folyamatosan „elfogyaszthat” anélkül, hogy a méreg a szervezetében felhalmozódna. Nyu- gat-Európa azért ragaszkodik az alacsony arzéntartalmú vízhez, mert ők a mi 20 mikro- grammunkkal szemben átlagosan 80 mikrogramm arzént „esznek meg” naponta (a magas tengerihal-fogyasztás miatt), így a magasabb arzéntartalmú ivóvíz már nagyobb kockázatot jelentene a polgárok egészségére. ■ ■ ONE lehet a ini autónk! Akar ÖN egy nagy értékű HŰTŐSZEKRÉNYT nyerni? Petőfi Népe Nincs más dolga, csak decemberben velünk játszani nyereményautós játékunkon. JÁTÉKSZABÁLYOK: decemberre érvényes Petőfi Népe- előfizetéssel kell rendelkeznie fejtse meg a játékhoz tartozó kvízkérdést lapunk 1. oldalán a megfejtés hatbetűs szavát helyettesítse be az SMS-számok pirossal kipontozott helyére szavazzon az autók alatt lévő SMS-számra (Ne felejtse el beírni a kereszt- rejtvény megfejtésének hatbetűs szavát!) december 1-jétől január 9-éig szavazhat MEGLEPETÉS AUTO M Mihály Zoltán : - Nagyon örülnék, ha egy Ignist vagy egy Swiftet nyernék. A megyei rendőr-főkapitányság gépjárműal- ^ osztályának vezetőjeként tapasztalatból tudom, hogy mind a kettő nagyon megbízható, alacsony szervizköltségű típus. Mi üzemeltetjük, javítjuk a rendőrségi -. gépjárműveket, szinte egyáltalán nincs » rájuk panaszunk. Pedig a kollégáim egyáltalán nem „hétvégi autósként” használják ezeket a szolgálati gépkocsikat. Finoman fogalmazva, munka közben bizony I gyakran fokozott igénybevételnek vannak kitéve az autók. Mégis bírják a strapát. Arra persze mindig figyelünk, hogy a kötelező időszaki ellenőrzéseket, a javításokat időben végrehajtsuk rajtuk. I Simon Gergetyné: - Nem értek a műszaki dolgokhoz, az autót is csak vezetni tudom. Azzal viszont tökéletesen tisztában vagyok, hogy a Suzukik nagyon keveset fogyasztanak, megbízható kocsik és megfelelő a teljesítményük. Az általam ismert típusok nagyon tetszetősek, egy nő ennél jobb autót el sem képzelhet. Amikor megkezdték magyarországi gyártásukat, bevallom egy kicsit kétkedve fogadtam a dolgot. Arra gondoltam, valamit biztosan elrontunk. Szerencsére tévedtem. Úgy tudom, hogy a japánok folyamatosan ellenőrzik a gyártást, ez pedig minőségi garanciát jelent. A szervizelésük is megoldott, a drága, eredeti alkatrészek helyett pedig ugyanolyan minőségű magyart is lehet kapni. S Dr. Hegedűs Kálmán: - A feleségem 3 év-] vei ezelőtt beleszerelmesedett a Suzuki Swiftbe. Nem bántam meg, hogy bead j tam a derekam. Fantasztikus erő és dina-j mika van ebben a kocsiban. Már elmúl-j tam 77 éves, de ez a fiatalos, mozgékony autó tényleg remek. Fantasztikusan gyorsul. A Jansik autóházban vettük, ahol nagyon kedves, figyelmes kiszolgálásban volt részünk. Legjobban a klímája tetszik. Amióta megvan, semmi probléma nem volt vele, a fogyasztása is nagyon kedvező. Márkafüggő vagyok, más típus azért sem kellene, mert az unokahúgom japán tolmács, személyesen ismeri Suzuki urat. látszani fogok a Petőfi Népével, szeretném, ha én nyerném a Swift legújabb modelljét. Kecskemét, Szegedi út 90. T.: 76/498-555,498-554 Cegléd, Külső-Jászberényi út T.: 53/314-005, 316-495 e-mail: mravai@jansik.hu mfabian@jansik. hu A szavunkat adjuk Jansik Autóház SMS-szám: 06-30/461 -25-58 1 SMS-szám: 06-30/461-25-58 2 SMS-szám: 06-30/461-25-58 3