Petőfi Népe, 2005. november (60. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-04 / 258. szám

REKLÁMKIADVÁNYOK - DOBOZOK - CÍMKÉK Kecskemét, Végvár u. 71. - Tel.: 76/501-257 - E-mail: info@print2000.hu - utfwuu.print2000.hu Énekesmadarakat rejtettek a sporttáskák vizsgálják azt a mintegy tízmillió forint értékű vé­dett madártetemet, ame­lyet két sporttáskában ta­láltak a rédicsi határát­kelőnél egy buszban. A több mint ezer állatot Ro­mániából hozták be ha­zánkba. (ned) Felborult az uszály egy borsodi tóban MEGHALT egy 39 éves nyék- ládházi férfi, amikor felbo­rult egy uszály Nyékládhá- zánál, egy kavicsbányához tartozó tóban. A vízi járműn még egy személy volt, ő a partra tudott úszni, (ned) Megvan az első nagy petárdafogás lefoglalt a rendőrség több száz petárdát, füstbombát és rakétát egy rakamazi üzlet­ben. A tulajdonos engedély nélkül és szabálytalanul tá­rolta a pirotechnikai eszkö­zöket. (ned) Folyóban találták meg a nő tetemét megfulladt egy 23 éves csengeri lány a Szamosban. A fiatal nőt hétfő óta keres­ték, akkor látták utoljára, amikor távozott otthonából. A rendőrség szerint vízi bal­eset történt, (ned) Kaiser Ede apja pakkot kap nyílt levél A két férfi a hatóságoktól várja a választ Egy héttel a móri per íté­lete után egyre többen ér­deklődtek a két rács mö­gött ülő férfi állítólagos móri bizonyítékai iránt. Az áruba bocsátott anya­gok egy részét Kaiser ap­ja is megkapja. Nagy Eszter Dóra Egy héttel ezelőtt tényleges életfogytig tartó szabadság- vesztésre ítélték Kaiser Edét a móri mészárlás miatt. Hajdú esetében új eljárást írt elő a Fő­városi ítélőtábla, hogy ismét megvizsgálják, volt-e szerepe, és ha igen, akkor milyen a 2002. május 9-én, nyolc halá­los áldozatot követelő véreng­zésben. Az ítélettel egy időben két, rács mögött levő férfi je­lezte, áruba bocsátják a szerin­tük igazi tettesekről szóló bi­zonyítékokat. „Magánszemélyek, médiu­mok, cégek érdeklődtek” - mondta lapunknak Faragó La­jos, a két férfi jogi képviselője. Konkrét árajánlatot azonban még nem tettek az adathalmaz­ra, amelynek egy részletét a tervek szerint néhány napon belül nyilvánosságra hozzák. Az ügyvéd szerint ebben már konkrét nevek is szerepelnek, akik érintőlegesen kapcsolat­ba hozhatók a bűncselekmény­nyel. Állítólag több magyar fér­ss Az informátorok azt állítják: tudják, kik voltak az igazi móri mészárosok. firól és négy-öt külföldi nőről, illetve férfiról van szó. Az adatok és dokumentumok egy részét Kaiser Ede édesapjá­nak is eljuttatják. Faragó sze­rint már meg is keresték az ügyben a korábban rendőrként dolgozó idősebb Kaiser Edét. Az ügyvéd úgy fogalmazott: „az adatok azt bizonyítják, hogy mások voltak a tettesek.” A tel­jes anyagot azonban nem kapja meg ő sem. A szivárogtatással párhuza­mosan a két férfi nyílt levél­ben fordul több magas rangú rendőri vezetőhöz, miniszter­hez és a legfőbb ügyészhez. Ebben arra várnak választ, hogy miért nem érdekelte a hatóságokat az információik, amelyekkel segíthették volna a nyomozást. Mint ismert, október elején, a Pesti Központi Kerületi Bíró­ságon egy magyar és egy kül­földi vádlott azzal fordult az egyikük ügyében eljáró bíró­hoz és ügyészhez, hogy infor­mációikkal megoldódhat a mó­ri mészárlás rejtélye. A kétol­dalas beadvány ellenére azon­ban nem jutottak dűlőre a fe­lek. A rendőrség szerint azért nem, mert követeléseikkel szemben nem tudtak felmutat­ni konkrétumokat az állítóla­gos informátorok. Megölte feleségét, fiát, majd magával is végzett a férfi Az albertirsai T. család ottho­nához állampolgári bejelentés­re mentek ki a rendőrök. Az idős szülőket és velük élő fiu­kat már napok óta nem látták a környékbeliek és aggódni kezd­tek értük. Lukácsi Zsuzsanna, a Pest Megyei Rendőr-főkapi­tányság sajtóügyeletese la­punknak azt mondta: a rend­őrök belülről zárva találták a lakást. Szakember segítségével és tanúk jelenlétében feltörték T.-ék otthonát, ahol a háromta­gú családot holtan találták. A tetemek mellett, egy búcsúle­vélben a 67 éves családfő elis­merté, hogy ő ölte meg 61 éves feleségét és 41 éves fiát, ám nem indokolta meg, hogy mi­ért követte el tettét. Úgy tudjuk, a férfi megfojtot­ta feleségét, fiával pedig egy, a fejére mért erős ütéssel vég­zett. A fiatalember halálát az első vizsgálatok szerint kopo­nyatörés okozta. Amikor vég­zett családtagjaival, megírta búcsúüzenetét és felakasztotta magát. A tragédia azért is ért­hetetlen, mert a helybeliek szerint a család rendezett kö­rülmények között élt, és semmi se utalt arra, hogy komoly problémáik lennének. A rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben, ám mivel a búcsúlevélen kívül más bizonyí­tékok is igazolják, hogy a család­fő volt az elkövető, ezért várha­tóan rövid időn belül megszün­tetik a nyomozást. ■ Nagy E. D. SBBBH mm APRÓ mmm ALLAST KÍNÁL AZ AGRON Kft. lajosmizsei üzemébe keres azon­nali belépéssel gépkezelőket betanított munká­ra. Gépipari képzettség, szakmai tapasztalat és esetleg németnyelv-ismeret előny. Csoportveze­tőt gépipari, vezetői gyakorlattal. Németnyelv-is­meret előny. Gépbeállító munkavezetőt gumi­ipari szakmai ismeretekkel, korábbi üzemi fa­korláttal, alapfokú németnyelv-tudással. Érd.: 76/356-596, Lajosmizse, Dózsa Gy. út 2. — --------------------------------------------------------------------------689m­DIÁ KMUNKA! 16 éven felüli diákokat keresünk hamarosan nyíló kiskunfélegyházi hipermarket- be. Jelentkezni lehet: 06-30/382-9219. SMS- ben jelentkezőket visszahívjuk. — -----------------------------------------------------------------------692135­DIÁ KOK (18. életévet betöltötték) jelentkezését várjuk kecskeméti hipermarketben történő áru- feltöltöi tevékenységre. Folyamatos nyolcórás délelőtti, délutáni vagy éjszakai munkalehető­ség! Érdeklődni munkanapokon, 12-16 óráig Tel.: 76/321-441 vagy 62/543-276------------------------------------------------------------------------------692059­ER EDETISÉGVIZSGÁLATBAN jártas férfi munka­erőt keresek kecskeméti telephelyre. Érd.: 06- 20/263-8200.----------- ---------- ----- — * *668689* FI ATAL érettségizett, idegen nyelven beszélő el­adót keresünk. Jelentkezni személyesen, ma ön­életrajzzal: Kecskemét, Malom Center, Esprit.------------------------------- *692041* GY AKORLATTAL rendelkező állatgondozót keresek ottlakás+teljes ellátással 30/399-0328----------------------------------------------------------------------------------689412­GYAKORLATTAL rendelkező, megbízható férfi lógondozót keresünk. Érdeklődni a 30/349-33- 25 telefonszámon lehet. *689105* HEGESZTENI jól tudó lakatost felveszek. 30/2181-483.---------------------------------------------------------------------------------692065­HE TÉNYEGYHÁZI vendéglátó egységbe dekoratív pultoshölgyet keresünk. Érd.: 30/6354-912, 20/5598-194. *691489* KARÁCSONYI ajándéktárgyak, üdvözlőlapok ké­szítése. Kereset: 11E-60 E Ft Válaszborítékért tá­jékoztatjuk. Kreatív 3000 Kft. 1538 Bp., Pf. 512-----------------------------------------------------------------------------------691475­Kecskeméti ékszerüzletbe fiatal, leinformálható eladót keresünk hosszú távra. 20/9551-476. *690110* KECSKEMÉTI cipőboltba eladót felveszünk. Fiúk jelentkezését is várjuk. 20/569-9173.------------------------------------------------------------------------------692025­KE CSKEMÉTI épületgépészeti üzletbe raktárosi és bolti eladói munkakörbe keresünk érettségi­zettjó munkabírású munkatársakat Kezdő fize­tés nettó 80 E Fttbejárási költségtérítése. Fény­képes önéletrajzot Szerelvénybolt Kft. Kecske­mét Ceglédi út 38. címre kérünk.------------------------------------------------------------------------------*689727­KE CSKEMÉTI közintézmény éttermébe munka­társat keresünk adminisztratív és pénztárosi munkakörbe. Alkalmazási feltétel: érettségi bi­zonyítvány és számítógépes ismeretek. Előny: vendéglátó-ipari szakképzettség és pénztáros gyakorlat. Telefon: 76/501-772---------- — -692170­KE CSKEMÉTI székhelyű ipari és kereskedelmi kft. felvételt hirdet adatfeldolgozó-ügyintéző munka­körbe 30-40 éves, rendezett családi körülmé­nyekkel rendelkező hölgy személyében. Középfo­kú végzettség, számítógépes ismeretek szüksé­gesek (WORD, EXCEL). Kizárólag kecskeméti la­kosok jelentkezését várjuk rövid, szakmai önélet­rajzzal “stabil munkahely" jeligére a szerkesztő­ségbe----------------------------------------------------------------------------------692154­MAGYAR-NÉMET vállalkozás cégvezető mellé hu­mánpolitikai asszisztenst keres. Jogosítvány, számítógépes fakorlat, németnyelv-tudás elő­feltétel. Fényképes önéletrajzokat 6001 Kecske­mét, Pf. 791-re várjuk. Tel.: 30/313-31-69; 49- 160-9475-1064----------------------------------------------------------------------------------692060­MUNKA eü.-ben: 20/544-44-45, 30/46-46- 970. — ----------------■-------------------------------—-----------— -687144­NÉ METORSZÁGBA és Budapest környékére kere­sünk henteseket 30/686-8830,30/399-0362. — -------------_-------------------------------------------------------689440­NÉ METORSZÁGI csontozásra gyakorlott szak­munkásokat keresünk (fej, comb, lapocka). Tel.: 20/330-92-14----------------------------------------------------------------------------------692056­NEMZETKÖZI gk.-vezetőt keresek MB Actros sze­relvényre azonnali felvételre. 20/419-17-07.---------------------- ------------------------- — *692080* Ne zetközi munkára keresünk gyakorlattal rendelkező gépko­csivezetőket 24 t és 7,5 t gépjár­művekre. 06-30/9531-815. .,lWM. ORSZÁGOS ingatlaniroda területi képviselőket keres átképzéssel! 06-70/3349-443.----------------------—---------------------------------- -690022­SVÁJCI kereskedelmi cég orvostechnikai eszkö­zök értékesítésére magas kereseti lehetőséggel munkatársakat keres fő- és mellékállásban. Érd.: 8-12-ig 30/239-8422; 13-15-ig 20/214- 6891. •692196* SZAKKÉPZETT, nyelvvizsgával rendelkező valu­tapénztárost keresek Kiskőrösre! Érdeklődni: 06-70/380-02-08.----------------------------------------------------------------------------------689647­SZAKKÉPZETT, nyelvvizsgával rendelkező valu­tapénztárost keresek Kiskunfélegyházára! Ér­deklődni: 06-70/380-02-08.-------;--------------------------------689647­SZ ÓRÓLAPOK vidéken történő szórására kecske­méti lakhelyű munkatársakat keresünk heti 2-3 egész napos elfoglaltsággal. Érd.: 06-30/425- 98-88.----------------------------------------------------------------------------------692162­SZERKEZETLAKATOSOKAT és CO-hegesztőket ke­resünk budapesti munkahelyre. Szállást biztosí­tunk. Tel.: 06-30-245-7143------------------------------------------------- *692155* TAKARÍTÓ cég Baján lévő munkahelyre 6 órában helyi lakosú, megváltozott munkaképességű ta­karítókat keres. Tel: 06-30/904-4240-----------------------------------------------------------------------------------690290­WWW.fere-a-nemet-iparba.de--------------------- -684732­25-35 év közötti mérlegképes könyvelőt kere­sünk. Előny: autókereskedések könyvelésében való jártasság. 06-20/263-8209.-------------------------------------------------------------------------------- -692176­ÁLLÁST KERES a Megbízható, leinformálható, középkorú hölgy takarítást, vasalást esetleg fermekfelüf eletet vállalna heti 2-3 alkalommal, Szabadszállás és környékén. 30/973-7434.---------------------------------------------------------------------------------*692178* ________ADÁSVÉTEL________ AK ÁCFA 9000 Ft/m szállítva. 30/215-1421. —;-------------------------------i--------------------------------690268­AK ÁC hulladék tűzifa eladó. 20/241-1513.----------------------------------------------------------------------------------690049­AK ÁC hulladék tűzifa eladó. 20/3246-447-----—------- *677619* AK ÁC tűzifa rendelhető 12.000 Ft/m3 szállítva! 72/371-988,06-30/479-7435.---------;----------------------------------------------------------------------687104­AK CIÓS akác tűzifa 11.000 Ft/m inf enes ház­hoz szállítással. 30/452-4211.-----------------------------------------------------------------------------------691968­AKCIÓS tűzifa inf enes szállítással m3-ben 7500 Ft-tól megrendelhető. 20/312-5502 *690148* AKCIÓS vef es és akác tűzifa 8800 Ft/m-től, in­fen házhoz szállítva: 30/413-9233------------------------—,------------------------------------------------*692007* BO NTOTT építőanyag kisméretű tégla, B-30-as, faanyag, ajtók, ablakok, gázkazán haszonvas ol­csón eladó. 70/581-5290.--------------------------------- -692024­IRO DAHÁZ bontásából alumíniumablakok, eféb vasanyagok bontásra eladók. 70/581- 5290------------------------------------------------------------------;--------------692024­B Kerékpár, kb. 80 db eladó. Ár: 2 E Ft/db 70/33-53-152 — ----------------------------------------------------------------------692063­MŰANYAG rekeszeket, boroskannákat vásárolok, selejt és ép formában. 1:70/311-95-38---------------------------------------------- -689411­SA LGÓPOLCOK adás-vétele. 06-30/455-6432. — ------------•-------------------------------------------------------652583­TŰ ZIFAAKCIÓ nov. 15-ig 8000 Ft/m vágva is, in­fen házhoz szállítva: 30/580-75-15. — -------------------------------------------------------------------------690376* 600.000 db PÉT kupak, garanciazáras, PCO me­nethez ef tételben Izsákon eladó. Ár: 0,90 Ft/db+áfa Érdeklődni: 30/955-1674. A '‘JÖVŐ Záloga" Alapítvány, Kerekefháza kö­szönetét fejezi ki támogatóinak, akik 2003. évi személyi jövedelmadójuk 1%-át az alapítvány ré­szére felajánlották. A kapott 72.115 Ft-ot to­vábbtanulók támogatására fordítottuk. —---------------------------------------------------------------------------*692185* ÁLLAT MALACFELVÁSÁRLÁS 10-20 kg-ig. 30/9782- 884; 06-30/655-3304; 76/343-223.----------------------------------------------------------------------------------692146­a Mangalicahízók eladók. 77/457-057. *691990* NÉMET dog kölykök eladók. T.: 20/965-82-45------------------------:--------------------------------------;-----------------692077­a N yurga ponty 8 cm eladó. Érd.: 20/3-105- 304.------------­--- - -691971­VÁ GNI való kukoricázott fehér csirke: 280 Ft/kg. 76/478-671,06-30/490-4641.-----------------------------------------------------------------.----------------691993­1 DB 3 éves (jó kocsis) fekete-deres kanca el­adó. 30/26-66-844.---------------------------------------------------------------------------------690335­a 4 éves piros pej hidegvérű kancaló, jóindula­tú eladó. 76/440-376.-----------------------------------------------------------------------------------692113­80 DB anyajuh, 20 db jerke, 15 db anyakecske és 2 db kancaszamár eladó. 20/93-77-853 A B0LVÁRY Security Kft. személy- és vagyonőr tanfolyamot Indít Kecskeméten részletfizetéssel. Nytsz: 060227021:30/92-58-127----------------------------------------------------------------------------------595697­DIE SEL-MARKT 95 Kft. tanfolyamai részletfize­téssel: OKJ-s személy- és vafonőr fegyvervizs- gával. Állami vadászvizsga. 30/219-0501; 76/493-082. Nytsz.: 03-01-23-04----------------------------------------------------------------------------------647800­IN GATLANKÖZVETÍTŐ-ÉRTÉKBECSLŐ OKJ-s kép­zés indul Kecskeméten. Vizsgával, jegyzettel: 85.000 Ft Kapos Kft. 70/209-05-41. tan- folyam.hu —------------------------------------------------------------------------—*659480­MŰKÖRMÖS tanfolyam indul Kecskemét belvá­rosában novemberben. 30/359-01-51.----------------------------------------------------------------------------------689350­NÉ MET beszédcentrikusan, hatásosan. Efedi igény szerint! 06-20/410-81-39----------------------------------------------------------------------------------689690­PÉ NZPIAC DEVIZAHITELEK ÁRFOLYAM-GARANCIÁVAL! További részletekért keresse munkatársunkat! Inter-Európa Értékesítési Kft. az Inter-Európa Bankcsoport tagja 6000 Kecskemét, Rákóczi út 26. Telefon.: 06-76/505-305; 06-30/440-05-88 SZEMÉLYI kölcsön a CC Credit Rt. kecskeméti fi­ókjában. Kisfaludy-ház, Kisfaludy u. 5. I. em. 106. Tel: 06-76/507-892-------------------*681747* LAKÁSHITEL állami támogatással 2-15 M Ft-ig, 10,15, 20 évre. Személyi kölcsön 3 nap alatt. Hitelkiváltás alacsony törlesztéssel. Szabó István mobilbankár. 20/9376-390. RENDEZVÉNY KOÓS JÁNOS, GROOVEHOUSE és az EDU-SHOW a kméti Konzervfár ebédlőjében nov. 25-én a KATALIN-BÁLON. Jef: Csertő A. 76/518-188.----------------------------------------------------------------------------------690324­SZOLGÁLTATÁS BUDAPESTI üfintézések vállalása. 06- 30/9679-086.---------------------------------------------------------------------------------689385­BU RKOLÁST és lakásfelújítást vállalunk. 20/57- 19-583; 76/495-344.--------------------------------------------------— — —-690021­EG YEDI méretű zuhanykabinok, kádkabinok, ipari WC-válaszfalak, térelválasztók gyártása. In- f enes felmérés. 20/454-4552. KŐMŰVESMUNKA építés átalakítás 30/906- 1144- -690054­REDŐNYAKCIÓ 75%-os áron. Gyártás, szerelés garanciával. Tel.: 70/519-1419---------------------------------------------------------------------------------*690295* ZÁLO GBÓL VISSZAMARADT ARANY ÉKSZEREK SZINTE FÉLÁRON AZ EXPRESS ZÁLOGHÁZBAN! KECSKEMÉT, BOCSKAI U. 1. 76/416-392.------------------------------*692219* TÁ RSKERESÉS IGAZI kapcsolatra vágyik2 Cronos Iroda! Kecske­mét 30/259-4334, Baja 20/455-0678, Kunszentmiklós 70/576-7800--------------------------------------------------------------------------------690032­KE CSKEMÉTEN hölf ismerkedne. Telefon: 06- 70/226-86-92----------------------------------------------------------------------------------692043­VÁLLALKOZÁS Kisteleken és Kiskunrnujsán üzlethelyiséggel rendelkező vállalkozókat keresüni i kultúrcikküzlet üzemeltetésére, kereskedelmi ügynöki rendszerber Érdeklődni lehet: 06-30/639-42-22. 06-30/925-72-10­VEGYES AKÁC tűzifa darabolt, házhoz szállítással: 1600 Ft/q eladó. Érd.: 30/420-4746. EZT NE SZALASSZA EL! Óriási árengedmény Mo. legnagyobb használtcikk-kereskedésében. HASZNÁLT NYUGATI BŰTOROK, KERÉKPÁROK ÉS MŰSZAKI ÁRUK. MÉLYKÚT. 77/460-044. www.91.hu-689956­KÖLTÖZÉS miatt konyha-, szobabútorok, festmé­nyek, gázpalackok, szoba WC stb. eladó. Érd.: 76/499-366. —-------------'----------------------------------------------------------------691966­_________GARÁZS_________ GA RÁZS akciós áron (1,3 M Ft) eladó. Kecskemét, Mátyás kir. krt. Érd.: 30/9438-976.-------------------------------------------------------------------------00000­GA RÁZS kiadó a Vágó utcában. 30/403-9047------r------- --------------------------------------------------691482­GA RÁZS kiadó belvárosban. 20/916-88-03. —--------1--------------'-------------------------------------------------692218­KM ÉT, Óz u.-i garázs eladó. 30/995-01-78. *690029* MEZŐGAZDASÁG AKÁCCSEMETE eladó: 5, 6, 8 Ft 53/315-045 (reggel 7-ig, du. 17 h után)-687565­B Cékla eladó. 70/259-06-32.----------------------------------------------------------------------------------691992­CUKORCIROK, muhar eladó. 20/94-15-540.-689946­ERDEIFENYŐ-TOBOZT veszek 10 kg-os zsákok­ban, tiszta állapotban: 800 Ft/zsák. Tel.: 76/507-995------------;--------------------------------------------------------------------692039­ÉT KEZÉSI és apró haf ma eladó. Tel: 20/382- 02-97 *692112* GYÖKERES nemesbodza eladó: 200 Ft/db. Érd.: 30/314-98-75.----------------------------------------------------------------------------------692012­B Káposztaszeletelő, vecsési: 76/410-141.- -692202­a Késői érésű őszibarack-, cseresznye-, szilva­oltványok eladók. 76/455-689; 30/25-58-194. — -692101­B Kis bálás lucerna eladó. 20/36-88-055.---------------------------------------------------------------------------------674955­KU KORICA eladó. 20/94-15-540.-689946­a Kukorica eladó. 30/284-60-81.------------------------------------‘---------------------------------------------691980­B Kukorica szállítva eladó. Telefon: 20/444- 7043. *692023" B Kukorica tört szem szállítva: 20/444-7043.---------------------------------------------------------------------------------692023­KU KORICACSUHÉT veszek (aáraz, csutka nélkül, világos aínben). Ár: 900 Ft/kg Tel.: 76/507-995-------------------------------------------------------------------------i--------692039­KU KORICÁT vásárolunk. T.: 06-20/543-72-93 —-------------------------------------------------------------------------------692198­SÜTŐTÖK eladó takarmánynak: 5 Ft/kg. Tel.: 30/299-16-33---------------------------------------------------- *690305* a S zőlőoltványok kaphatók: cardinal, hambur­gi, aőlőskertek, saszla, aürkebarát bianka, zalafönfe stb. 30/9985-546,37/366-109.----------------------------------------------------------------------------------691975­TA KARMÁNYBURGONYA eladó. Tel.: 30/413- 0228 —:-------------------------------------------------------------------------692091­TA KARMÁNYTÖK eladó Kméten. Telefon: 20/588-0580.---------------------------------------------------------------------------—-692061­a Ta kart körbálás sarjúszéna eladó. 20/9669- 913. •692115*

Next

/
Thumbnails
Contents