Petőfi Népe, 2005. november (60. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-24 / 275. szám
4 PETŐFI NÉPE - 2005. NOVEMBER 24., CSÜTÖRTÖK KECSKEMÉT ÉS KÖRNYÉKE Az ORTT elnöke Kecskeméten KOVÁCS GYÖRGY és BUKOVINSZKY ZSOLT főszerkesztő. média Látogatást tett hétfőn a Kecskeméti Televízióban Kovács György, az Országos Rádió- és Televíziótestület elnöke, ahol tájékozódott a tévé működéséről, műsorairól, műszaki-technikai feltételeiről. Az elektronikus médiumok felügyeleti szervezetének elnöke az országot járva, ily módon térképezi fel a műsor- szolgáltatók szerepét az adott területen. A városi és megyei, valamint a helyi politikai pártok, civil szervezetek vezetőivel is eszmecserét folytatott, akik pozitívan nyilatkoztak a Kecskeméti Televízió és a Gong Rádió közéleti fontosságáról. Hol tanuljon tovább a gyerek? OKTATÁS A középiskolába készülő gyerekeknek valamint szüleiknek tartanak ma iskolabörzét a kecskeméti Ifjúsági Otthonban. A rendezvény délután kettőtől fél hatig tart, a belépés díjtalan. » 1 ■ ■ i—r-------Gé nhibából csodakaktusz művelődési központ Klubot alakítottak a tüskés virágok szerelmesei Sárga kaktuszt növesztett Ábel Győző. A kecskeméti gyűjtő nem tud róla, hogy Magyarországon másnak is sikerült volna ilyen kaktuszt előállítania. A növény elszíneződését egy génhiba okozta, amit a fiatalember később szelektálással felerősített. Kecskemét Országosan is egyedülálló növényritkaságot állított elő Ábel Győző. Az Erdei Ferenc Művelődési Központ dísznövényklubjának a vezetője tizenkét éve rajong a szúrós növényekért, eddig több mint 500 fajtára sikerült szert tennie. De nem csak gyűjti, nemesíti is kedvenceit. Több éves munkával például sárgára „festett” egy kaktuszt.- Észrevettem egy egészen pici sárga foltot az egyik növényemen - emlékszik vissza a tüskék szerelmese. - Letörtem ezt a génhibás hajtást és elültettem. Az új növényen már lényegesen nagyobb volt a folt. Már nyolc ilyen „albínó” kaktuszom van, de szeretnék még többet belőlük. Sok gyűjtővel tartom a kapcsolatot, ilyet még egyikük sem látott. A világon jelenleg mintegy 3 ezer 600 kaktuszfaj ismert. Egy emberöltő sem elég arra, hogy egy gyűjtő valamennyit beszerezze. Ezért a közelmúltban megalakult Kecskeméti Kaktuszbarátok Klub tagjai úgy döntöttek, hogy elsősorban a gömb-, és az oszlopkaktuszok gyűjtésére szakosodnak.- Magyarországon nincs olyan tudományos program, amelyik a kaktuszokban rejlő gyógyhatású anyagokat és azok egészségjavító hatásait kutatná - állítja Gedeon Tamás, a kör vezetője. - A gyűjtés mellett ezért elsősorban a növényekben rejlő, eddig még ismeretlen lehetőségeket szeretném feltárni. Talán egyszer lesz lehetőségem hosszabb időre kiutazni Dél-Amerikába, hogy eredeti környezetükben tanulmányozhassam a kaktuszokat. Nem titkolt vágyam, hogy egy eddig még ismeretlen fajt fedezzek fel. A kecskeméti kaktuszbarátok minden hónap második szerdáján találkoznak az Erdei Ferenc Művelődési Központban. Munkájukat két szaktekintély, Farkas János izsáki gyűjtő és a debreceni Molnár Imre segíti. December 10-ei összejövetelük Ábel Győzőnek sikerült sárgára „festenie” egy kaktuszt. rendhagyónak ígérkezik: bemutatják DeU Tamás Kristályvi- rágfélék című új könyvét, és minden érdeklődőt ajándékkal fogadnak. A klubról bővebb információ a 30/2424-458-as telefonszámon kérhető.- Szeretnénk a gyerekekkel is megszerettetni ezeket a egzotikus növényeket. Szívesen tartanánk az iskolákban szakköri foglalkozásokat - sorolja a terveiket Gedeon Tamás. - Nem kérnénk pénzt az előadásokért, ingyen adnánk az induláshoz szükséges kaktuszokat, a szakkönyveket, a lexikonokat és a fotókat. Az iskoláktól csak egy helyiséget kérnénk. ■ Galambos Sándor Hegedűseink sikere a testvérvárosban kultúra Galántán, Kecskemét szlovákiai testvérvárosában a Csemadok Galántai Területi Választmánya szervezte meg az V. Kodály Zoltán Nemzetközi Hegedűversenyt. Négy kategóriában versenyezhettek 6-14 éves korig a zeneiskolában tanuló tehetségek. Kecskemétet öt diák képviselte. AIV. kategóriában a 12 éves Kovács Adél, az M. Bodon Pál Zeneiskola növendéke, zsűri dicsérettel Arany fokozatú minősítést nyert. Felkészítő tanára: Sajtiné Szemerédi Anna hegedűművésznő. Az I. kategóriában Korb Vanessza, a II. kategóriában Kökény Eszter nyert Arany fokozatot, mindketten az M. Bodon Pál Zeneiskola tanulói, felkészítő tanáruk: Fellegi Jenőné. A Kodály Iskolából az I. kategóriában Dalos Margit Ezüst fokozatot, a II. kategóriában Katona Eszter Ezüst fokozatot ért el Pápai Erika tanárnő felkészítésével. Kunkovács-fotók a múzeumban kultúra A kecskeméti Népi Iparművészeti Múzeumban holnap délután két órakor nyílik Kunkovács László fotóművész Régi műhelyek, régi mesterek - késesek, kovácsok című kiállítása. A tárlatot Buda Ferenc Kossuth-díjas költő nyitja meg. A kiállítás április 15-ig látogatható, keddtől szombatig 10-től 17 óráig. December 20- tól január 2-ig azonban a múzeum zárva tart. Kedvezőbb megoldásra hajt? paftf Ha nincs megelégedve, váltson! A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás kiválasztása fontos döntés, hiszen évente csak egyszer - novemberben - válthatunk biztosítót. Ha jól döntünk, sok pénzt takaríthatunk meg, és biztosítónk megbízható partnerünk a bajban. Mit kell tennie, ha biztosítót kíván váltani? Biztosító váltásnál felmondását írásban juttassa el előző biztosítójához, legkésőbb 2005. december 1-ig! Az új szerződés megkötésére 2005. december 31-ig van lehetősége. Válassza az önnek legmegfelelőbb biztosítást) Alaposan tájékozódjon a lehetőségekről, hogy végül az Ön számára legkedvezőbb biztosítás mellett dönthessen! Válasszon olyan biztosítást, melynek díjszabása kedvező és egyszerűen áttekinthető! Ilyen az ország bármely postáján megköthető PostaAutóŐr kötelező biztosítás. A kedvező díjak mellett a Posta Biztosító gyors ügyintézést kínál Ügyfeleinek, akik kárbejelentésüket is bármely postán megtehetik. Ezenkívül kedvezményes szerviz és javíttatási lehetőséget biztosít az ország 26 pontján, amelyet káreseménytől függetlenül is igénybe vehetnek az Ügyfelek. Autója teljes körű biztonsága érdekében, a kötelező biztosítás mellé javasoljuk az elemi, lopás és törés károk esetén védelmet nyújtó, kedvező díjú PostaCasco gépjármű-biztosítást is megkötni. Példa: 5 éves, 1.3-as Suzuki Swifttel, B6 bonus besorolással rendelkező, 47 éves, Kecskeméten élő férfi Posta Au őr díja: 6 21 Ft/negyedév* Posta díja: 13 4 Ft/negyedév* *A díjak 2006. évre vonatkoznak. A számok magukért beszélnek! Győződjön meg Ön is a Posta Biztosító kedvező díjairól! Keresse fel az ország bármely postáját, ahol kiszámolják személyre szabott biztosítási dijait! yFosta Az elérhető gondoskodás Biztosító Több jut, többeknek. Az Országgyűlés elfogadta a kormány 5 éves adócsökkentési programját. Ennek köszönhetően már jövőre 200 milliárd forinttal több marad az adófizetők zsebében. 2006. január 1 -jétől ■ az általános forgalmi adó (áfa) 25%-os kulcsa 20%-osra csökken ■ a személyi jövedelemadó (szja) felső kulcsa 38%-ról 36%-ra csökken, és a sávhatár emelésének köszönhetően az eddiginél többen adózhatnak az alsó, 18%-os kulcs alapján • a társasági adó kulcsa 5 millió forint adóalapig 10%-ra csökken A 2006-tól induló program első lépéseit 2010-ig újabbak követik. így egyre több jövedelem maradhat a családoknál és a vállalkozásoknál, és a fizetendő adó mértéke hosszabb távon is tervezhető és kiszámítható lesz.