Petőfi Népe, 2005. november (60. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-19 / 271. szám
2 PETŐFI NÉPE - 2005. NOVEMBER 19., SZOMBAT MEGYEI KORKÉP • VELEMENY Kinél csörögtek a telefonok? barta zsolt Csak ők maguk tudják pontosan, mikor és kit hívtak fel. Politikai hacacáré volt, de semmire sem jutottak. Nagyjából így lehet jellemezni az Orbán Viktor és a Gyurcsány Ferenc meggazdagodását vizsgáló parlamenti bizottságok munkáját. A két grémiumnak az volt a feladata, hogy megvizsgálja: a jelenlegi és a korábbi kormányfő vagyonosodásában játszott-e szerepet a politika. A politikusokon kívül szerintem nincs egyetlen épeszű lakója sem ennek az országnak, aki hitt abban, hogy követhető e két embernél a gazdagodás folyamata. Ezen, persze, nem kell csodálkozni. Gazdagodásuk abban a 15 évben történt, amit a történészek lehet, hogy a zűrzavaros jelzővel illetnek majd. A múlt évszázad végén volt egy eladósodott, szegény ország. A polgárok zsebében nem volt semmi, amikor jött a rendszerváltás. Meghirdették az állami vagyon eladását, aminek megszerzéséért a mai elit jelentős része üres bukszával indult. Kihagyva az eredeti tőkefelhalmozás évszázados korszakát, jó tíz év alatt privatizáltak az országban szinte mindent, ami csak eladható volt. Időközben gazdasági rezsimváltás történt politikai-társadalmi átalakulással, amit óriási munkanélküliség és infláció követett. Nem voltak áttekinthető viszonyok. Az újabbkori magyar kapitalizmus hőskorában a feketegazdaság termelte a GDP negyedét, erősítve a tőkefelhalmozás sajátosan kelet-európai folyamatát. Ezzel, persze, a politikusok nem nagyon törődtek. Olyany- nyira nem, hogy az egyik magyar miniszterelnök egy interjújában meg is jegyezte: Amerikában sem kérdezték meg Rockefellereket, honnan és hogyan szedték össze az első milliójukat. így aztán a változások zajában mindenki any- nyit kapart össze, amennyit tudott. Nyilvánvaló, hogy a tőke megszerzése kapcsolatok nélkül sokak számára nem ment volna ilyen rövid idő alatt. A hazai tőkés osztály megszületésének ez volt az egyik lehetséges járható útja. A két miniszterelnök meggazdagodásának valódi történetét - gyanítom - soha nem tudjuk meg. Csak ők maguk tudják pontosan, mikor és kit hívtak fel vagyono- sodásuk megkönnyítése érdekében. Egy hajléktalan az áldozat 52-ES út Egy kamion halálra gázolt egy gyalogost csütörtökön este Kecskeméttől 17 kilométerre. A megyeszékhely felé tartó sofőr állítása szerint egy út menti nádasból a járműve elé ugrott a fiatalember. A 21 éves, lakcímmel nem rendelkező áldozat a helyszínen életét vesztette. A tragikus baleset pontos körülményeit szakértő bevonásával vizsgálja a rendőrség. ■ OH NYERTESEK A Petőfi Népe Heti rejtvényének nyertesei (november 12-ig): Zakariás Józsefné, Szabadszállás; Farkas Katica, Kiskunhalas; Barna Krisztina, Homokmégy; Kallainé Mezei Tünde, Kiskunfélegyháza; Sebőkné Kerekes Andrea, Kecskemét; Takács László, Baja. A Gyerekrejtvényt helyesen megfejtők közül a következőknek kedvezett a szerencse (november 12-ig): Pivarcsi Tamás, Kiskőrös; Nagy Valentina, Kecskemét; Karockai Balázs, Lakitelek; Földi Gitta Adél, Baja; Hajnal Tünde, Kiskunfélegyháza; Sebők Alex, Kecskemét. FELHÍVÁS A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat versenytárgyalási eljárás keretében értékesítésre meghirdeti a tuladonában lévő Baja, Kölcsey u. 86. II./4. Baja, Petöfi-sziget szálloda Baja, Petöfi-sziget kemping Sugovica Szálloda és Kemping Kft. Üzletrész Kecskemét, Kiskert tér 6. Solt, Mátyás kir. u. 11. Kecskemét, Nagykőrösi u. 13-15. Kiskunhalas, Körösi út 16. (megoszlás alapján) Lajosmizse, Dózsa György út 2. hrsz.: 974/55/A/34 hrsz.: 5314/7 hrsz.: 5314/11 hrsz.: 3201/A/3 Hrsz.: 2114/5 hrsz.: 4141,4139/2 hrsz.: 1815/32 Hajós, Jókai u. 2. Ingatlanokat. hrsz.: 0397 (megosztás alapján) hrsz.: 884/1 A részletes ajánlattételi feltételeket tartalmazó dokumentáció ingatlanonként 5.000,- Ft +ÁFA ellenében átvehető a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Hivatala Közgazdasági Főosztály Beruházási és Vagyongazdálkodási Osztályán (Kecskemét, Deák F.tér3. VII. em. 711. szoba, tel.: 76/513-864, fax: 76/513-801). ^ Az ajánlattételfeltételeadokumentációmegvásárlása. £ R Az ajánlatok benyújtásának határideje: 2005. december 8. csütörtök 10 óra. Nem veszhet el a sok víz! homokhátság A Duna-Tisza csatorna sem irreális ötlet? Ha nem teszünk meg mindent a víz visszatartása érdekében, el fog sivatagasodoni a Du- na-Tisza köze - véli nemcsók János. Az Alföld felzárkóztatásáért felelős kormánybiztos szerint azonban már készen van egy olyan kormányzati terv, ami a folyamatot visszafordítaná. Részben pénz is van rá. Kiskunhalas .i.. . __________ ___________.. ,r. ' 1i - . ‘ . „ CU' ~ — - Mielőbb rehabilitálni kell a térség vízháztartását - hangsúlyozta Nemcsók, aki a városi fejlesztési tanács meghívására tartott előadást Halason. - Az elmúlt évtizedekben rengeteg szikes tó kiszáradt a Duna-Tisza közén, amik újjáélesztésével lehetséges volna a belvizes időszakokban a felesleges vizet fölfogni. Ezt aztán aszályos nyarakon lehetne hasznosítani. Az elképzelésekben hatvan, 10 ezer és 200 ezer köbméter közti befogadóképességű szikes tó rehabilitációja szerepel. A beruházás 3040 milliárd forintba kerülne - eddig a kormányzat négy évre 10 milliárd forintot irányzott elő erre a célra. A miniszteri biztos szerint ennek ellenére is megvalósítható az elképzelés: uniós támogatások bevonásával. Hangsúlyozta: hosszti távon egy Duna és Tisza közti, hajózható csatorna megépítésében is érdemes gondolkozni.- Ez nem csak a vízutánpótlás érdekében lenne fontos, komoly gazdasági haszonnal is járna. Hiszen akár a Németalföldről is el lehetne érni vízi úton - mondjuk - Buga- cot. A beruházás költsége valóban magas, mintegy 130-150 milliárd forintra tehető, de nem irreális - fogalmazott Nemcsók. A fórumon szóba került a tanyák árammal és egészséges ivóvízzel való ellátásának fontossága is. Egy nemrég készült felmérés szerint a Homokhátságon a tanyák 7 százalékában nincs áram.- Hagyományos módon átlagosan 4 millió forintba kerülne egy tanya villamosítása, ám napelemekkel másfél millió forintból megvalósítható. Ugyanez a helyzet az ivóvízzel is: léteznek kiválóan működő háztartási víztisztító berendezések - ezek támogatásáért igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni - mondta a biztos. ■ S. I. Csak egy lehetőség, de érdemes élni vele A jogosultságunk igazolása is szükséges ahhoz, hogy Európai Egészség- biztosítási Kártyát igényeljünk. Az egészségbiztosító tapasztalatai szerint azonban egyelőre kevesen tudják, hogy nem elég a személyi igazolvány és a TAJ-kártya. Bács-Kiskun / EU A korábbi, úgynevezett E 111-es nyomtatványt november 1-jétől felváltotta az Európai Egészség- biztosítási Kártya. Az új év első napjától már csak ezzel tudjuk igénybe venni a sürgősségi egészségügyi ellátásokat az uniós tagországokban. Dr. Kiss- né dr. Bori Klára, a megyei egészségbiztosító igazgatója szerint a plasztikkártya több szempontból is jobb elődjénél. Könnyebben kezelhető, nem veszik el az uniós egészségügyi szolgáltatók, ráadásul utólag - tehát a hazaérkezést követően - is ki lehet váltani. Szintén előnye, hogy nem három hónapra szól, hanem egy évre, a nyugdíjasok és a 16 évnél fiatalabbak esetében pedig három évig érvényes. Kevesen tudják viszont, hogy igénylé■ Az Európai Egészségbiztosítási Kártya egy hatósági igazolvány. Amennyiben idő előtt megrongálódik és ki kell cserélni, vagy elveszítjük, akkor 2200 forintot kell fizetnünk az újért. séhez nem elegendő a személyi igazolvány és a TAJ-kár- tya. A jogosultságot is igazolni kell - például munkáltatói igazolással, egyéni vállalkozói igazolványnyal vagy nyugdíjas-igazolvánnyal. Ezenkívül nyilatkozni kell arról is, hogy ha megváltozik a biztosítotti jogviszonyunk - például megszűnik a munkahelyünk - akkor azt bejelentjük. Dr. Bori Klára hangsúlyozta: a plasztikkártyát nemcsak a területileg illetékes, hanem az ország bármelyik egészségbiztosítójánál ki lehet váltani. Ami pedig a legfontosabb: a kártya akkor tehet jó szolgálatot, ha uniós országba utazunk. De akkor is csak egy lehetőség arra az esetre, ha ott szorulnánk egészségügyi ellátásra. Kiváltani nem kötelező. ■ Takács Valentina Tanuljak tovább a GAMF-on? Kecskemét Akik a fenti kérdésen töprengenek, talán választ kaptak rá tegnap a Kecskeméti Főiskola műszaki karának nyílt napján. A tanárok több mint 400 középiskolást fogadtak, 10-15 fős csoportokban járták velük körbe a tanszékeket. Nemsokára másfelé dübörögnek a kamionok Hamarosan kitiltják a teherforgalmat a félegyházi Mártírok útjáról. Már megrendelte a KRESZ- táblákat a polgármesteri hivatal - amint elkészülnek, azonnal kihelyezik őket. Kiskunfélegyháza A teherforgalom kitiltását a közelmúltban kezdeményezték a Mártírok útja lakói. A tiltakozó levelet aláírók arra hivatkoztak, hogy a helyi nyomdába papírt, illetve onnan készterméket elszállító kamionok nemcsak az új aszfaltréteget, de a járdákat, a virágágyásokat is tönkreteszik az egyébként szűk utcában. Kiss Jenőtől, a polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztályának vezetőjétől megtudtuk, hogy a napokban bejárást tartott dr. Kardos András, a körzet önkormányzati képviselője a rendőrséggel és a városháza szakembereivel. Ezután a nyomda igazgatójával közösen kidolgozták a papír- és áruszállító kamionok új útvonalát. A jelzőtáblák kihelyezésével a burkolati jeleket is átfestik. ■ PN-információ