Petőfi Népe, 2005. november (60. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-18 / 270. szám
2 Top-Lap • A Bidoker Kft. időszaki értesítője - 2005. nyár Az ősi agyagművességtol a korszerű kerámia burkolatokig rephez is jutottak a németek pedig padlócsempék gyártásával törtek előre. A cserépkályhák elterjedése is biztos vásárlóéról jelentett a manufaktúráknak. Angliában eleinte a szerzetesek váltak mestereivé a burkolólapok készítésének, ahol ka- tedrálisok, templomok, apátságok és más kegyhelyek padlóit fedték be. H azánkban az első kályhacsempék az Árpád-korban jelentek meg. Mátyás király palotáiban talált míves csempék arról tesznek tanúbizonyságot, hogy magasfokon űzték már akkoriban is ezt a mesterséget. Az első magyarországi Az emberiség már ősidők óta formáz agyagból használati tárgyakat, de az első mázas téglák csak az időszámításunk előtti harmadik századból származnak. Mezopotámiában leltek rá az „őscsempékre“, mellyel a babiloniak díszítették házaik falát. Jó tudni alaplap: burkolólap bordűr: alaplapra nyomott, folyamatos minta (dekoráció) dekorcsík: külön, általában keskeny alapon lévő erősen mintázott dekoráció dekorelem: dekorcsík, bordűr, középdekor összefoglaló neve diagonális felrakás: a felület oldalaiboz képest 45°-ban elforgatott burkolat fuga: a burkolólapok közötti hézag, amelyet fugázó anyaggal töltünk ki bálás felrakás: a felület oldalaihoz képest nincs elforgatva a burkolat középdekor: alaplap közepén elhelyezett erőteljes dekoráció lábazat: oldalfalon lévő burkolat, amely a padlószinttől max. f m-ig terjed listelli: dekorcsík parapet: 80 100 cm magas fal. könyöklő présmintás lap: az alaplap anyagában plasztikusan mintázott szanlter: fürdőkád, zuhanytálca, mosdó, WC, hídé összefoglaló neve terrakotta: mázatlan, kiégetett agyag z ónmázas burkolatokat később színezték és a római birodalomban is népszerűvé váltak ezek a díszítőelemek. Az idők folyamán a Közel-Keleten készültek a legszínpompásabb és leggazdagabban díszített csempék. Európában a spanyol, majd az olasz kerámiakészítés volt a legjelentősebb. A ragyogó színekben pompázó itáliai majolika félévszázad alatt meghódította az öreg kontinenset. Később a hollandok és a franciák is bekapcsolódtak a korabeli piaci versenybe - vezető szemanufaktúrát a XVIII. századközepén alapították a Nyitra-megyei Holicson. Később sok kőedény-, és porcelángyár létesült az országban. Az első nemzetközi elismerést az 1852-ben alapított pécsi Zsolnay-gyár érte el. Ott fejlesztették ki a pirogránitot, azaz a fagyálló burkolólapot, mellyel sok középületet díszítettek. kerámia burkolólapok mára tömegtermékké váltak és manapság automata gépsorokon, gyorségetéssel állítják elő a kiváló minőségű termékeket. Bidoker, a burkolatok és a fürdőszobák szakértője Top-Lap • A Bidoker Kft. időszaki értesítője - 2005. nyár 3 Megbízhatóság és minőség Még egy évtizede sincs, hogy megalakult a Bidoker Kft., ám a cég ügyvezető igazgatója Domonkos Zoltán már korábban megismerte a szakma minden csínját-bínját.- Üzletkötőként kezdtem 1994-ben egy importáló cégnél és három év alatt alaposan megismertem minden fontos részfeladatot, ami ehhez a szakmához tartozik - emlékezett a kezdetekre a 37 éves ügyvezető.- Társaságunk 1996 novemberében nyitotta meg első boltját Kecskeméten, ami egy Zalakerámia márka- kereskedés volt. A megbízhatóság, a jó minőség, a hozzáférhetőség, a gazdag választék és kedvező árfekvés jellemezte mindig az általunk forgalmazott termékeket - sorolta Domonkos Zoltán, akitől megtudtuk, hogy a folyamatos fejlődés révén, a piaci igényeknek megfelelően; olasz, spanyol, cseh és lengyel burkoló lapokkal is bővült a kínálatuk.- Az európai trendet követő stílus és gazdag színvilág jellemzi az általunk forgalmazott lapokat, amelyek a legmagasabb elvárásoknak is megfelelnek. Partnereinkkel háromdimenziós látványterveken is egyeztetni tudjuk az elképzeléseket és munkatársaink is készséggel segítenek a helyiségek esztétikus és praktikus berendezésében. A szaktanácsadás mellett, garanciát is biztosítunk a nálunk vásárolt termékekre - mondta el a cégvezető. A Bidoker Kft. 1998 tavaszán Kiskunmajsán nyitott üzletet, majd 2002. júniusában Békéscsabán is megkezdte az árusítást. A cég idővel a különböző burkolóla- f pok és kötő- anyagok mellett, a fürdőszobai felszerelések szakértőjévé is vált. Kádakat, zuhanykabinokat, csaptelepeket és fürdőszobai kiegészítőket is forgalmaznak. 2005. januárjában a Bidoker Kft. is tagja lett a Kerámia Hungária Team Kft- nek, mely szövetség tagjai a legkedvezőbb árakon tudják kínálni az építőipari kerámiákat az országban.- Mindezekről személyesen is meggyőződhetnek boltjainkban és kibővített bemutatótermeinkben. Kecskeméten és Békéscsabán is többszáz négyzetméteres területen állunk vásárlóink rendelkezésére - tájékoztatott Domonkos Zoltán, a Bidoker Kft. ügyvezetőigazgatója. tk Egy fürdőszoba is lehet hangulatteremtő. Legjobbat a legjobb áron A burkolatokról általában Tervezzünk együtt! Mi megvalósítjuk álmait. A burkolatok a falakat, padlókat széppé, tartóssá és könnyen gondozhatóvá teszik. A burkolatoknak többnyire valamilyen funkciót kell betölteniük, de nem mindegy az sem, hogy mennyire tetszetősek. A jól megválasztott burkolatok nem csupán az otthonunk hangulatát határozzák meg, hanem segítik mindennapi munkánkat is. Vannak egyéb megkötések is: például ha padló-, vagy falfűtést akarunk otthonunkban, akkor nem használhatunk olyan burkolóanyagot, amely rosszul vezeti a hőt. Még egy fontos tanács: ne bízzanak a kontárokban, a burkolatokkal kapcsolatos munkákat mindig szakemberekkel végeztessék! Bidoker, a burkolatok és a fürtiőszobák szakértője