Petőfi Népe, 2005. november (60. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-17 / 269. szám

2 PETŐFI NÉPE - 2005. NOVEMBER 17., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Hová folyik el a pénz? mihályka gyula A kisebb települések pol­gármestereinek a kezében is vannak aduk. A vizsgálóbizottságok korát éljük. Kecskemé­ten is leledzik egy: a víz- és csatornaszolgálta­tó cég dolgaiban mélyed el. Sajnos, nem a Bácsvíz Rt. meggazdagodását vizsgálja. A kecskeméti önkor­mányzat - mint a Bácsvíz 63 százalékos tulajdonosa - a rész­vénytársaság költséghatékonyságát és vagyongazdálkodását ve­szi górcső alá a grémium által. Sokkolónak nevezte a bizottság egyik tagja az elkészült szak­értői anyagot. A három vidéki üzemegység ugyanis évi 250 millió forint veszteséget termel, csak a kecskeméti nyereséges. A városatya magyarra is lefordította e közgazdasági jelenséget: a kecskeméti vízfogyasztók fizetik meg ezt a - mai áron - ne- gyedmilliárd forintot, vélhetően már 10-15 éve. A képviselők egy része szerint ezért cserébe most Kecskemétnek ingyen meg kell kapnia a Bácsvíz Rt. tulajdonában lévő Tó és Szauna Hotelt, a szabadidőparkot és a kempinget. Illetve a három vidé­ki egység gazdálkodását a jövőben legalább nullszaldósra kell kihozni. A kecskeméti önkormányzat delegáltjai ott ülnek (nem is in­gyen) a Bácsvíz igazgatóságában, felügyelőbizottságában. Ti­zenöt éve. Ekkor hozta létre több mint harminc önkormányzat a részvénytársaságot. Azt nem értem, a tizenöt év alatt hogy nem tűnt fel egyik kecskeméti küldöttnek sem a faramuci helyzet. Hogy a kecskemétiek fizetik meg a kistelepüléseken élők számára az elérhető díjú szolgáltatást. No, de nézzük, mi várható? Az biztos, hogy még sokáig eltart a számháború. Lesz olyan harcos is, aki szerint a hírős város nem is járt rosszul. Az is nyilvánvaló, hogy a választási kam­pányok egyik témája lesz Kecskemét kiválása a Bácsvízből. A kistelepüléseknek ez azért megnyugtató, mert a választások győztesei igen ritkán tartják be ígéreteiket. Továbbá a kisebb települések polgármestereinek kezében is vannak aduk, va­gyis részvények: szavazatukkal a cég közgyűlésein rendesen keresztbe tudnak tenni a megyeszékhelynek. Kecskemét va­gyoni követelésének ugyanis maximum erkölcsi és nem jogi alapja van. Azon is el lehet tűnődni: ha Kecskemét megkapja a hoteleket, a szabadidőparkot és a kempinget, mi a fenét fog azokkal kez­deni? Mert, sajnos, önkormányzatunk soha nem a kiváló va­gyongazdálkodásáról volt hírős. Lehet bátran válogatni 2006-ban is! KCCSKEMCT Jövőre is foly­tatódhat a megyeszékhe­lyen a szelektív hulla­dékgyűjtés. 18 millió fo­rintot szán rá a város. A jelek szerint örülnek a kecs­kemétiek a szelektív hulladék- gyűjtésnek, amihez jelenleg huszonhárom lakossági gyűjtő­sziget és huszonnégy, iskolá­ban elhelyezett gyűjtőpont áll rendelkezésre. A szolgáltatást végző Városgazdasági Kft. ta­pasztalatai szerint ugyanak­kor ennél többre volna szük­ség. A cég a rendszer jövő évi működtetéséhez 18 millió fo­rintot kért az önkormányzat­tól, és legutóbbi ülésükön a képviselők megszavazták az összeget. A szelektív hulladék- gyűjtés kérdése 2006-ban vár­hatóan véglegesen megoldó­dik, hiszen a tervek szerint jö­vőre indul be a Duna-Tisza- közi nagytérségi szilárdhulla- dék-gazdálkodási ISPA-pro- jekt, amihez a 110 ezres me­gyeszékhely is csatlakozott. Az önkormányzat vállalta, hogy addig saját költségvetéséből tá­mogatja a Városgazdasági Kft. által végzett szelektív gyűjtést. KÖZÉLETI HÍREK • Márfai Péter országgyűlési képviselő fogadóórát tart ma ló órától a tataházi községhá­zán. • Karsai Péter országgyű­lési képviselő fogadóórát tart holnap 15 órától a jánoshalmi MDF-irodában. Ha nincs megelégedve, váltson! A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás kivá­lasztása fontos elöntés, hiszen évente csak egy­szer - novemberben - válthatunk biztosítót. Ha jól döntünk, sok pénzt takaríthatunk meg, és biz­tosítónk megbízható partnerünk a bajban. Mit kell tennie, ha biztosítót kíván váltani? Biztosító váltásnál felmondását írásban juttassa el előző biztosítójához, legkésőbb 2005. december 1-ig! Az új szerződés megkötésére 2005. decem­ber 31-ig van lehetősége. Válassza az Önnek legmegfelelőbb biztosítást! Alaposan tájékozódjon a lehetőségekről, hogy végül az Ön számára legkedvezőbb biztosítás mellett dönthessen! Válasszon olyan biz­tosítást, melynek díjszabása kedvező és egy­szerűen áttekinthető! Ilyen az ország bármely postáján megköthető PostaAutóŐr kötelező biztosítás. A kedvező díjak mellett a Posta Biztosító gyors ügyintézést kínál Ügyfeleinek, akik kárbejelentésüket is bármely postán megtehetik. Ezenkívül kedvezményes szerviz és javíttatási lehetőséget biz­tosít az ország 26 pontján, amelyet káreseménytől függetlenül is igénybe vehetnek az Ügyfelek. Autója teljes körű biztonsága érdekében, a kötelező biztosítás mellé javasoljuk az elemi, lopás és törés károk esetén védelmet nyújtó, kedvező díjú PostaCasco gépjármű-biztosítást is megkötni. Példa: 5 éves, 1.3-as Suzuki Swifttel, B6 bonus besorolással rendelkező, 47 éves, Kecskeméten élő férfi PostaAuti Őr díja: 6 214 Ft/negyedév* PostaCasco díja: 13 437 Ft/negyedév* *A díjak 2006. évre vonatkoznak. A számok magukért beszélnek! Győződjön meg Ön is a Posta Biztosító kedvező díjairól! Keresse fel az ország bármely postáját, ahol kiszámolják személyre szabott biztosítási díjait! Ügyfélszolgálat: 06 40 200 480 • www.mpb.hu Az elérhető gondoskodás L1 Posta Biztosító Nagy, csábító játékok interjú premier előtt Alföldi Róbert rendezővel „Nem szabad ilyet mondani, de én szeretem, amit csináltunk' hogy csak a színészeivel szabad lefotóznunk. így Alföldi Róbert rendező, aki kikötötte, A keddi próba előtt még gyorsan kiválasztja a ki­rálynő gyűrűjét, Álba herceg nadrágszíját, lebe­széli az Ebolit alakító Ba­logh Erikát a vendéghaj­ról, majd közli velünk, hogy csak a színészeivel együtt fotózhatjuk. Gyor­san pereg minden: pénte­ken bemutató, a darab nehéz, és a próbafolya­mat mindössze négy hé­tig tartott - Alföldi Róbert Schiller Don Carlos-át ál­lította színpadra a kecs­keméti Katona József Színházban. Kecskemét- Két hónap, két Schiller-da- rab: október elején az ön ren­dezésében mutatta be a Pesti Színház a Stuart Máriát, Kecs­keméten pénteken lesz a Don Carlos premierje. Tudatosan alakította így?- így jött ki a lépés - vonja meg a vállát a rendező.- Jó, hogy így lett? Vagy mind­egy is?- Semmi sem mindegy. Ha egymás után két darabot csi­nálsz egyazon szerzőtől, az olyan, mintha hosszabb ideig élnél valakivel: jobban megis­mered.- Jó élettárs Friedrich Schil­ler?- Isteni! William Shakes­peare után ő a legjobb. Már nincs köztünk az a megillető- dött, vad szerelmi tűz, inkább normális együttélés, amikor az ember jobban oda tud figyelni a másikra, így aztán az aprósá­gok is kiderülnek.- Egy interjúban azt mondta: előadásaival kérdéseket tesz fel. Mit kérdez a Don Carlos- szal? 1- Ha én ezt verbálisán megfo­galmaznám, akkor író lennék. Nem szeretek arról beszélni, hogy miért csinálok meg egy darabot. Ha nem árulja el magáról az elő­adás, akkor a fene megette az egészet. Azt remélem, hogy valami ismerős érzést sikerül fölrakni a színpadra: milyen az, amikor olyan világban kell élni, ahol semmi sem az, aminek lát­szik. Ahol mindig résen kell lenni, hogy tudd, éppen ki kit ver át, és ki akar a másikba be­lerúgni, ki mond igazat, és ki nem. Kérdés, hogyan lehet eb­ben a helyzetben normálisan, bizalommal, pozitívan elindulni- és hogyan toppantanak a fe­jedre, ha ezt teszed.- Milyen volt a próbafolya­mat?- Amikor az ember készül egy darabra, és ott ül az íróasz­tala mellett, akkor mint egy hat­éves, úgy legózik a gondolatai­val, a színészeivel, a színdarab­bal, a leikével. Aztán egyszer- csak elérkezik egy pillanat, és azt látja, hogy 50-60 normális, felnőtt ember mindent megtesz azért, hogy az ő dilijét megvaló­síthassa. Ez önmagában megrá­zó és megható dolog. A próbák egyébként nagy, csábító játé­kok, különösen ha új helyen dolgozom, olyan színészekkel, akikkel korábban nem volt kö­zös munkánk. Ilyenkor fölbor­zolom a tollaimat és megpróbá­lok nagyon csábító táncot járni, hogy magammal csalogassam őket. Persze, ők is járják a ma­guk táncát, mert ők is szeretnék elcsavarni az én fejemet. Ha ta­lálkoznak a szándékok, ak­kor este, amikor fölmegy a füg­göny, újra létre­jön majd a csá­bítás, és ma­gunkkal visszük a nézőt is. Szá­momra erről szól a színház.- A premier előtt pár nappal hogyan látja: létrejött a talál­kozás?- Abszolút. Nem szabad ilyet mondani, de én szeretem, amit csináltunk. Persze, soha nem le­het tudni, hogy a tűz, ami ben­nünk van, vajon a nézőkben is elindít-e valamit. Tény, hogy a Don Carlos nem könnyű anyag. De azt tapasztaltam, hogy ha va­lami komolyan van véve ré­szünkről, végiggondolt, átélt, nincs benne blöff, azt a legnehe­zebb közönség is érzékeli, Érzel­mileg, zsigerileg hat rá. Ezt tar­tom a színház legfontosabb ré­szének: hogy zsigerileg, gyomo- rilag hasson. ■ Rákász Judit • Antikor an ember készül egy darabra, és ott ül as íróasztala mellett, ak­kor mint egy hatéves, úgy legózik a gondolata­ival, a szülészeivel, a színdarabbal, a leikével, Munkában egy ország ÁMK-sai KUNSZENTMIKLÓSON tartotta éves vándorgyűlését az Általá­nos Művelődési Központok (ÁMK) Országos Egyesülete a múlt héten. A mintegy hetven résztvevő arra vállalkozott az oktatási minisztérium megbí­zásából, hogy közös munkával stratégiai értékű alaptantervi ajánlást tegyen le a szakma és a kormányzat asztalára. Eh­hez előzetesen már fogalmaz­ványokat készítettek a Nemze­ti Alaptanterv nyolc művelt­ségterületének megfelelő szekciók. ÁMK-s szakembe­rek, különböző típusú ÁMK- intézményegységek munka­társai és az adott témakör je­les hozzáértői voltak ebben a segítségükre. E dokumentu­mok képezték a Kunszent­miklóson elkészült program alapját. A munkát az tette indokolt­tá, hogy az általános művelő­dési központ sajátos intéz­ménytípus. Magába foglalhat óvodát, iskolát, múzeumot és művelődési központot is. Ma­gyarországon 286 ÁMK mű­ködik, egynegyedük a dél-al­földi régióban.

Next

/
Thumbnails
Contents