Petőfi Népe, 2005. november (60. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-16 / 268. szám
2005. NOVEMBER 16., SZERDA 17 PETŐFI NEPE Költségvetési vita közben az önkormányzati pénzekről Több pénz jut jövőre az önkormányzatoknak a tervezettnél - a kormány is elfogadta a szocialista és szabaddemokrata képviselők 30,2 milliárd forint nagyságú módosító javaslatait. A részletekről - lásd a mellékelt táblázatot - dr. Balogh László szocialista ország- gyűlési képviselő, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke tájékoztatta lapunkat.- Miért volt szükség arra, hogy latba vessék befolyásukat?- A 2006. évi költségvetés tervezésekor a szakértők abból a feltételezésből indultak ki, hogy a személyi jövedelemadó, az egészségügyi hozzájárulás, illetve az általános forgalmi adó csökkentése miatt az önkormányzatok működéséhez kevesebb forrásra lesz szükség. A mi számításaink azonban nem támasztották alá a költségvetés tervezőinek elképzeléseit, ezért sokan - szocialista és szabaddemokrata képviselők, ön- kormányzati szövetségek, illetve önkormányzati tisztségviselők - összefogtunk.- Mi az eredmény?- Szerintem ezt jól tükrözik a táblázat adatai. A büdzsé vitája ugyan még folyik, de az úgynevezett első körös módosító indítványok beadási ideje lezárult. Azt jónak tartom, hogy szinte minden javaslatunk beépült a költségvetésbe, így biztos, hogy az önkormányzatoknak 2006-ban meglesz a működési biztonsága. Ugyanakkor a Pénzügyminisztériumnak az a törekvése, hogy a tényleges feladatellátásra adja a szükséges pénzt - tehát ha valamely területen csökken a létszám, akkor nyilvánvalóan csökkenti a forrásokat -, logikus. Dr. Balogh László, a MÖOSZ elnöke- Nézzük egy kicsit részletesebben: mit értek el a bérek ügyében?- Jövőre kb. 4 százalékos béremelésre nyílik mód az önkormányzati szférában. Hasonlóan az eddigiekhez, ennek egyrészt az alkalmazotti létszám csökkentése a fedezete, ám a másik hányadot a központi költségvetés finanszírozza úgy, hogy ehhez megnyitja a zárolt alapokat. Csak ez a tétel 15 milliárd forintos többletet jelent és persze azt, hogy a béremelés nem a szűkös önkormányzati forrásokból történik.- Mi lesz a szociális normatí- vákkal?- Egészében itt 6,3 milliárd az elért plusz. A legnagyobb eredménynek azt tartom, hogy a fokozott ápolást - és ezáltal természetszerűleg nagyobb költséget jelentő - vagy gondozást igénylő személyek ellátására jelentősen megnő a normatíva. Ez összhangban van azzal a kormányzati céllal is, hogy annak kell többet adni, aki jobban rászorul. Az egész ágazat, mint említettem, 6,3 milliárddal kap többet a tervezettnél, ezen belül az önkormányzatok kb. 5,2 milliárd forintos pluszhoz juthatnak. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy az új - az év közben felépülő, belépő - intézmények működtetésére is rendelkezésre áll 800 millió forint.- Az oktatás ügye volt még vitás.- A feszültség a művészeti képzés finanszírozásának kérdésében volt, de ezt vélhetően mindenki megelégedésére megoldottuk. A különleges nevelési igényeket jelentő speciális kollégiumoknál is bővült a rendelkezésre álló keret. Ugyanígy a kisebbségi oktatás is megkapja a szükséges többletet. Egészében az ágazat 8,7 milliárd forinttal jut többhöz, mint az eredeti tervekben szerepelt.- A kistelepülések életmentő készülékhez juthatnak. Bács-Kis- kunban ez az elmúlt évben a megye kezdeményezésére és anyagi támogatásával megtörtént. A költségvetés készítői ellesték a példát?- Ez a kezdeményezés, büszkék is vagyunk rá, valóban tőlünk indult. Ez a program válik most országossá: 200 millió forintot különítettek el rá. A MAGYAR POSTA RT. Kelet-magyarországi Területi Igazgatósága Bács-Kiskun megyében, postai létszámhelyre (Kiskőrös vagy lakcímtől függő, Kiskörös környéki postai székhellyel) POSTAHELYI ÉRTÉKESÍTÉSI ÜGYINTÉZŐI munkakörben munkatársat keres Működési terület: Izsák, Kecel, Kiskőrös, Soltvadkert, Szabadszállás, Akasztó, Császártöltés, Fü- löpszállás, Hajós, Orgovány postahelyek. Főbb szakmai feladatok; • az üzletági és területi igazgatósági elvárásoknak megfelelően a területéhez tartozó postahelyek értékesítési munkájának szakmai támogatása, értékesítési tevékenységük koordinálása a forgalmi tervek teljesítése érdekében, • az ügyfélkapcsolati munkatársak (felvevők, kézbesítők) értékesítési tevékenységének megfigyelése (munkavégzés közben), elemzése, értékelése, értékesítési tevékenységének fejlesztése különböző értékesítési módszerek (pl. BEST, MÁT, Értéknövelés) segítségével. Az egyes termékekhez konkrét ajánlási, eladási technikák elsajátíttatása, értékesítési szemlélet, ügyfélorientált gondolkodásmód kialakítása, • részvétel az akciók, ügyféltéri kitelepülések előkészítésében és lebonyolításában, • ügyfélkapcsolati munkatársak (felvevők, kézbesítők) csoportos vagy egyéni értékesítési oktatásának megszervezése, részvétel lebonyolításukban, • területéhez tartozó posták körében értékesítési, üzletkötési lehetőségek felkutatása. A munkakör betöltésének feltételei: • középfokú állami iskolai és középfokú szakmai végzettség, • postai szolgáltatások ismerete, postai gyakorlat, • jó kommunikációs, motivációs kézség, határozott fellépés, jó szervezőkészség, • jogosítvány, saját személygépkocsi használat, • bejegyzés mentes erkölcsi bizonyítvány. Előnyt jelent: • értékesítésben szerzett tapasztalat, • szakmai felsőfokú végzettség. A jelentkezés tartalmazza a jelentkező: • szakmai önéletrajzát, • iskolai, szakmai végzettségét igazoló okiratok másolatát. Jelentkezési határidő: 2005. november 30. A munkakör betölthető: 2005. december 1-jétől. Jelentkezési dm: Kelet-magyarországi Területi Igazgatóság, 4046, Debrecen Múzeum u. 3. ill. az 52/315-007-es fax-számon. A munkakörrel kapcsolatban érdeklődni lehet: Szűcs Ibolya hálózati értékesítési munkatársnál a 62-623-137 vagy 70-466-3750 telefonszámokon.- Probléma tehát már nincs is?- Hogyne lenne! De mint említettem: most még csak az első közös módosításokon vagyunk túl. Természetesen harcolunk tovább azért, hogy az önkormányzatok minél jobb kondíciókkal várhassák a következő évet. A pénzből sehol és soha nincs elég, pl. a területfejlesztésre valóban kevesebb jutna, de a költségvetési vita még nem zárult le: van remény, hogy Igényeink teljesülhetnek. ▲ A 2006. évi költségvetés koalíciós önkormányzati csomag I. SZOCIÁLIS NORMATÍVÁK Beterjesztett javaslat Új javaslat Felhasználható többlettámogatás Időskorúak, pszichiátriai és szenvedélybetegek, hajléktalanok nappali intézményi ellátása 191.000 197.000 Fogyatékos személyek nappali intézményi ellátása 418.000 465.100 Fokozott ápolást-gondozást igénylő ellátás 805.300 815.000 Átlagos gondozást, ápolást igénylő ellátás 710.000 730.000 Emelt színvonalú bentlakásos ellátás 447.000 615.000 Hajléktalan átmeneti 518.100 548.000 Gyermekvédelmi speciális, különleges ellátás 805.000 900.000 Otthont nyújtó gyermekvédelmi, utógondozó szakellátás 710.000 785.500 A területi kiegyenlítés rendszerének többletigénye 0 800.000.000 I. ÖSSZESEN 6.300.000.000 II. OKTATÁSI NORMATÍVÁK Beterjesztett javaslat Új javaslat Felhasználható többlettámogatás ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁS A: Zeneművészeti ág 80.000 105.000 B: Képző- és iparművészeti, táncművészeti, szín- és bábművészeti 40.000 59.000 KOLLÉGIUMI TÁMOGATÁS Kollégiumi, externátusi nevelés, oktatás 292.000 308.000 Sajátos nevelési igényű gyermekek kollégiumi nevelése, oktatása 584.000 645.000 NEM MAGYAR NYELVEN FOLYÓ NEVELÉS ÉS OKTATÁS, ROMA KISEBBSÉGI OKTATÁS Nemzeti etnikai kisebbségi óvodai nevelés, iskolai oktatás, nyelvoktatás, roma kisebbségi oktatás 41.000 45.000 Kizárólag magyar nyelven folyó roma oktatás 20.500 45.000 Nem magyar ajkú, nem magyar állampolgár tanköteles tanulók magyar nyelvű oktatása 20.500 22.500 Két tannyelvű oktatás 61.500 71.500 Nyelvi felkészítő oktatás 61.500 71.500 ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSA Intézményi társulás óvoda, általános Iskola, tanulók támogatása 30.000 45.000 Az 1500 fő lakosságszám alatti kistelepülések támogatása 25.000 35.000 Nemzetiségi iskolák támogatása 400.000.000 1.100.000.000 II. ÖSSZESEN 8.700.000.000 III. KÖZALKALMAZOTTI BÉREK FEDEZETÉNEK (ZÁROLÁS FELOLDÁSÁVAL) Beterjesztett javaslat Új javaslat Felhasználható többlettámogatás 0 15.000.000.000 15.000.000.000 IV. KISTELEPÜLÉSEK ÉLETMENTŐ KÉSZÜLÉKKEL VALÓ ELLÁTÁSA Beterjesztett javaslat Új javaslat Felhasználható többlettámogatás 0 200.000.000 200.000.000 ÖSSZESEN 30.200.000.000 Magyar Posta ; ■ . . ....................... Te lefonvonal napi 18 óra ingyen beszélgetéssel Egyéni ügyfeleknek • * Új analóg vagy ISDN2 vonal belépést díj nélkül Fix-Favorit vagy Fix-Favorit Plusz díjcsomaggal • Ász, Szolid, Lebeszélhető 50, Lebeszélhető 75, Joker vagy Alap díjcsomag rendelése esetén a vonal belépési díja 5.000 Ft Rendeljen a vonalhoz Siemens CT100 hordozható készüléket 20% kedvezménnyel! Már havi 960 Ft-ért az Öné lehet a hívószámkijelzős készülék) (14 hó x 960 Ft díj megfizetése után kerül az előfizetőhöz) Hozzon egy új előfizetőt s választhat ajándékaink közül! 4.000 Ft lebeszélhetőség vagy Villám ADSL 1 hónapra vagy Panasonic készülék 3.750 Ft-ért! (A készülék típusa és ára a készlet függvényében változhat. Akció 2005. november 15-től december 31-lg.) Üzleti előfizetőknek Új analóg vagy ISDN2 vonal Siemens hordozható készülékkel most csak 13.000 Ft-ért! A vonal belépési díja 0 Ft, ha Joker Plusz vagy Tárgyaló díjcsomagot választ hozzá. Ajánlatunk 2005. december 15-ig érvényes. Áraink az ÁFA-t tartalmazzák. Az akcióban szereplő készülékajánlatok a készlet erejéig érvényesek. Ha valamely készülékből készlethiány mutatkozna, úgy másfajta, azonos értékű és felszereltségü készüléket ajánlunk a telefonvonalhoz. Akciós vonal megrendelésének feltétele egyéni előfizetőknek: két közüzemi számla bemutatása, valamint három hónapig emeltdíjas hívás nem lehetséges az új vonalról.