Petőfi Népe, 2005. november (60. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-14 / 266. szám

SPORT 9 PETŐFI NÉPE - 2005. NOVEMBER 14., HÉTFŐ Az érett játék diadala férfi kosárlabda nb i. A Univer KSE-Pécs 69-61 „A palánk alatt erősek, jól tá­madnak, jól védekeznek, kintről is jól dobnak, vagyis szinte mindenben igen jók” - összegzett az ellenfélről Meszlényi Róbert, az Univer mestere a klub által kiadott műsorfüzetben. A Pécs pe­dig valóban jól kezdte az első etapot, de aztán Lapov vezér­letével ébredt a hazai alaku­lat is és a negyed végére már nyolc egységnyi lett az elő­nyük. A második felvonás­ban sem vitézkedtek különö­sebben a vendégek, egyedül Alekszics nyújtott elfogadha­tót, de gyanítható, ha akad­tak volna megfelelő partne­rei a szerbnek, akkor sokkal többre lett volna képes. A ha­zai oldalon Jovanovic, Brad­ford és Vaisvila biztos kézzel szórta a triplákat, McClen­don remekül szedte a lepat­tanókat. Mindezek eredmé­nye pedig nem is lehetett más, minthogy ezt a játék­részt is előnnyel zárta a Kecskemét. A nagyszünetet követően valamelyest csök­kent a hibák száma a PVSK- nál, de a továbbra is jól tfip- lázó Univer biztosan tartotta előnyét. A befejező negyedet megnyerte ugyan a Pécs, de ez csak szépségtapasz lehet a számukra, hisz ezen a szombat estén meglehetősen tudásuk alatt játszottak Völ­gyi Péter tanítványai. Ez volt a negyedik meccse a bajnok­ságban az Univernek, és úgy tűnik, hogy egyre érettebben játszanak a kecskemétiek. Az első mérkőzés óta sokat javult a védekezésük, és kez­denek igazi csapatként mu­zsikálni. Meszlényi Róbert - Végig mi uraltuk á meccset. A har­madik tíz perc után már megnyugtató volt az elő­nyünk, így biztos győzelmet szereztünk Völgyi Péten - Változatos mérkőzés volt. Az első félidő­ben gyengék voltak a táma­dásaink, a második játék­részben pedig futottunk az eredmény után. ■ B. K. NB I. A-CSOPORTOS FÉRFI KOSÁRLABDA-MÉRKŐZÉS: UNIVER KSE - PÉCS 69-61 (18-10, 23-19, 18-16, 10-16). Kecskemét, 1200 néző. Vezette: Földházi, Kóthay, Pozsonyi. Univer. Jovanovic 3/3, Bradford 21/9, Vaisvila 20/9, McClendon 11/3, Lapov 9/3. Csere: Horváth Cs. 5, Mérész Cs., Vida, Gémes. Vezetőedző: Meszlényi Róbert. Az eredmény alakulása, 3. p.: 2-5. 7. p.: 9-8.13. p.: 23-13.16: p.: 27-17. 24. p.: 47-35. 28. p.: 54-43. 34. p.: 63-49. 37. p.: 67-49. Kipontozódott: Vaisvila a 39. percben. Kitűnt Bradford, Vaisvila, McClendon, illetve Alekszics 20/3, Ivkovics 14. Chad McClendon (labdával) remekül szedte a lepattanókat. Megfáztak az Elefántok az őszi idényzárón NB l-ES RÖGBIMÉRKÖZÉS: ELEFÁNTOK DRE - KECSKEMÉTI ARC 5-31 (5-19). Vác, Király Endre SZKI-pálya, 50 néző. Vezette: Holzmann. Kecskeméti ARC: Kiss, Szitás, Dobosi, Asztalos, Beliczaí (Tóth), Réfí(Baranyi), Borbély, Sütő, Popovici (Németh), Beke, Túri, Hegedűs Sz., Hegedűs F., Bartus, Kovács. Pontszerzők: Bartus 10, Sütő 5, Hegedűs F. 5, Túri 5, Hegedűs Sz. 6. Csípős hideg fogadta a csapato­kat Vácott az NB I -es rögbisze­zon záró mérkőzésén, ahol az Elefántok a Kecskeméti Atlétika és Rugby Club-ot fogadták. A zsinórban hatódik győzelmükre készülődő kecskemétieknél sé­rülés miatt kénytelen volt vál­toztatni az Esztergom ellen győztes csapatán Popovici edző. A mérkőzés heves kecskemé­ti rohamokkal kezdődött és ta­lán még az öltözőben voltak fej­ben az Elefántok, mikor a máso­dik percben egy szélre kiját­szott vendégtámadást Hegedűs Ferenc juttatott a hazai célterü­letre. Úgy hogy közben három védőjátékoson hámozta át ma­gát (0-5). A korán jött vezetés megnyugtatta a kecskemétieket és felpaprikázta a hazaiakat, akik Herpai Gyula révén az ötö­dik percben egalizáltak (5-5). Innentől kezdve magasabb se­bességi fokozatba kapcsoltak a vendégek és az első játékrész közepéig előbb a junior Bartus Gábor, majd a rutinos Sütő László céljaival és Hegedűs Sza­bolcs jutalomrugasaival öt perc alatt tetemes előnyre tettek szert (5-19). Az Elefántok nem találták játékukat, rengeteg hi­bát vétettek, míg a vendégek tet­szetős támadásokat vezettek és egyértelműen domináltak az el­ső félidőben. A második játékrészben mindkét edző cserékkel frissí­tett, de míg a hazaiak rutinos öregeket, addig a vendégek fia­talokat hoztak a pályára. A váci taktika ezúttal jobbnak bizo­nyult, mivel szemmel láthatólag feljavult az Elefántok játéka, sorra vezették támadásaikat ez­zel védekezésre kárhoztatva az eddig remeklő kecskemétieket. A KARC érthetetlen módon ma­gára húzta ellenfelét. Ezúttal azonban a védelem bizonyított: a hazaiak hiába ostromoltak, nem sikerült feltörniük a kecs­keméti reteszt. A szorításból két támadás erejéig tudott csak ki­szabadulni a KARC, azonban mindkét kontraakcióból célt ért el, ezzel foszlatva szét a mara­dék váci reményeket. A félidő derekán Bartus elfutásából, majd a hajrá perceiben Túri re­mek akciójából született cél, míg Hegedűs mindkét jutalom­rúgást a keresztléc fölé juttatta (5-31). A tetemessé duzzadt vendégelőny a hátralévő né­hány percben már nem nőtt to­vább. A remek őszt produkáló kecskeméti csapat győzelmével a tabella élére ugrott. Az őszi szezon végén: 1. KARC 12 pont, 2. Vitézek 10,3. Bulldo­gok 10,4. Vadkanok 6. okker tüzép Az akció a készlet erejéig érvényes! Kecskemét, Korhánközi út 10-12., Tel.: 06-76/505-848, Fax: 06-76/508-713 Kiskőrös, Dózsa Gy. u. 67., Tel.: 06-78/413-224, Fax: 06-78/413-164 Soltvadkert, Szentháromság út 86., Tel.: 06-78/481-254, Fax: 06-78/581-010 Akasztó, Fő út 189., Tel.: 06-78/451-248, Fax: 06-78/551-010 HIRDETÉS wmmuv. ! mm i I GARANCIÁVÁ BÁRHOL ELERHETO ■: mér 1Ó ezer forintos címlettől megvásárolható ■ á legnépszerűbb magyar lakossági állampapír ;* fix, lépcsős kamatozású ■ egy- vagy kétéves, futamidőit! ■ kapható a postán ■ ■ további információ: 06.40 24 §4 24, wyyw.aliánipepir.hu ■ A (OVO BIZTONSÁGA

Next

/
Thumbnails
Contents