Petőfi Népe, 2005. november (60. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-12 / 265. szám
SZERKESZTETTE: GÉCZY ZSOLT TELEFONSZÁM: 06-79/426-371, 522-480 E-MAIL: zsolt.geczy@petofinepe.hu BAJA BÁCSALMÁS ES KÖRNYÉKE PETŐFI NÉPE - 2005. NOVEMBER 12., SZOMBAT Lesz néhány millió? országgyűlés Állami pénzeket remélhetnek Rézsisakban pompázhat Bácsalmás Megkezdték a római katolikus templom új toronysisakjának összeállítását. Teljes cserére van szükség, mert a régi faszerkezet elkorhadt. A mintegy 10 millió forintos beruházás az egyházmegye és a hívők támogatásával valósulhat meg. Rézborítást kap a torony, Mikulásra megszépülhet a templom. A fő cél a hatékony együttműködés lehet Megelőzte, elsodorta, majd elhajtott baleset Cserbenhagyásos baleset elkövetőjét keresik a bajai rendőrök. A baleset november 2-án, szerdán délelőtt 10 órakor történt a Szent Antal és Damjanich utca kereszteződésében. Egy bordó színű személygépkocsi a Bara lakótelep irányából az útkereszteződéshez érve, balról megelőzött egy egyenes irányba haladó kerékpárost. Ezt követően azonnal befordult jobbra a Damjanich utcába, elsodorva a biciklist, aki az úttestre esett. A sofőr megállás nélkül továbbhajtott. A kerékpáros nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett. A rendőrség, a baleset körülményeinek tisztázása végett szemtanúk jelentkezését várja. Jelentkezni a kapitányság közlekedésrendészeti alosztályán, a 79/321-955-ös telefonszámon, továbbá a 107-es és a 112-es segélyhívó számon lehet, tudatta lapunkkal András István alezredes, kapitányságvezető. Egy métertől kicsit távolodik az alacsony Duna vízállás Mára 120, keddre pedig 132 centiméteres vízállást mutat a vízügyi előrejelzés a Duna bajai szakaszán. Mohácsnál 151, illetve 163 centit várnak. Ami a vízhőmérsékletet illeti, tegnap Bajánál 9,3, míg a mohácsi szakaszon 10 Celsius- fokot mértek. Útépítésre, csatornázásra és kompüzemeltetésre kért pénzt a jövő évi költségvetésből a térség országgyűlési képviselője. Hogy mi jut a bajai kistérségnek, az a parlamenti vita során derül ki. Költségvetés Négy, a térséget érintő módosító javaslatot nyújtott be a 2006- os költségvetésről szóló törvény]' avaslathoz Zsigó Róbert or- szággyűlési képviselő. Kettő Baját érinti: az 55-ös főút várost elkerülő északkeleti, illetve déli Ma kezdődnek a Bácskai Mézes Napok. Hatodik éve szervezi meg a fesztivált a 170 taggal bíró Baja és Körzete Méhész Klub Egyesület. Jó minőségű mézeik felett hazánk első mézlovagokat tömörítő szervezete, a Szent Ambrus Mézlovag Rend tagjai őrködnek. Védőszentjük faszobrát ma avatják majd fel a Magyarországi Németek ÁMK sportcsarnokában. Bácskai Sándor Reve atya szenteli majd meg a japán akácból faragott szobrot. Lovagot idén nem avatnak. Nemcsak akác- és vegyes szakasz építésének megkezdése. Indoklása szerint a megfelelő infrastruktúra elengedhetetlen a régió gazdasági fejlődéséhez. Kérte továbbá Sükösd és Érsekcsanád - pályázatokon már hétszer elbukott - közös szennyvízközműnek a kiépítését. Annál is inkább, mivel a községek lakói 90 százalékot meghaladó arányban csatlakoztak a megalakult közműtársuláshoz. A legkisebb falu, a mintegy 1050 főt számláló Duna- falva a komp üzemeltetéséhez remélhet segítséget. Az úgynevezett zsáktelepülés korábban csődbe jutott, ám így is igyekszik pénzzel támogatni a tövirágméz lesz terítéken, hanem hárs-, bükköny-, mézharmat- (más néven erdei méz), selyem- kóró-, repce- (krémes változatban is), esetleg gesztenyeméz is. Gégény Benjamin egyesületi elnök elmondta, a méhészek egyharmada kért és kapott az idén támogatást az EU-s alapokból és a Nemzeti Programból. Közösen kaptak pénzt az elméleti oktatásra, a varroa elleni védekezésre (nagyon szigorú feltételek mellett), a vándorlás korszerűsítésére (egy utánfutóra maximum 300 ezer forintot, megközlekedést. Három busz jár, egy a falu költségén. A kompra nagy szükség van, a túlparton van gyógyszertár, de ott vannak iskolák és megfelelő buszjáratok is. Nem sokat, évi 2,5 milliót kér az üzemeltetésére a képviselő az államtól. ■ Géczy Zsolt A Fidesz megyei országgyűlési képviselői közösen adtak be módosító javaslatot annak érdekében, hogy több pénzt kapjon a megyei rendőr-főkapitányság. Az emberek biztonsága érdekében megfelelően felszerelt kapitányságokra van szükség. illetve a bekerülés költség felét), valamint a méz bevizsgálására. Támogatást lehet kérni korszerű aggregátor vásárlásához is, 3,5 kilowattig ’ (maximum 50 ezer forint, ami a bekerülési költség fele). Ezzel a méhesben könnyebbé válik a méz pörgetése. Méhcsaládonként még 2 euro értékben lehet támogatást nyerni az unió által engedélyezett védőszerek vásárlására, illetve 3 eurót kaptáranként cukorlepényre, a legyengült méhek felerősítésére. ■ Király László kistérség Életre hívták a koordinációs értekezletet a bajai kistérségben. Fő célja a hatékony együttműködés megteremtése, az állami szervek szereplőinek koordinálása. Minden második szerdán, 14 órakor gyűlnek ösz- sze az érintettek a bajai polgár- mesteri hivatalban. Az értekezlet állandó résztvevője a falugazdász, a vidékfejlesztési menedzser, valamint a munkaügyi központ, a civil szervezetek, a vállalkozásfejlesztési alapítvány és a kistérségi munka- szervezet képviselője. Elnöke Széli Péter polgármester, titkára dr. Robotka Árpád kistérségi megbízott. Kérdésekkel utóbbi kereshető a 70/331-61-81-es telefonszámon, vagy a robotka.ar- pad@vipmail.hu e-mail címen. Megvédik a méz becsületét Bácska Összefogva jobbak a piaci esélyek Mit jelent a korona a dobozon és a tojáson? Garantáltan kiváló minőséget, biztonságos és magyar terméket, ami megfelel az "egészséges tojás" védjegy feltételeinek. * A védjegy használatára jogosultak: Aranykorona Rt.f Barkev Kft., Gyermelyi Tojás Rt., Nyugat-Nyíregyházi Szövetkezet, Pák-to Kft., Szerencsi Mg. Rt. Érsekcsanádi Szövetkezet. Telefon: 79/566-239 Mobil: 06/30-349-0681 ANYAKÖNYVI HÍREK • BAJA Születtek, 2005. október 24. és november 2. között anyaköny- vezettek: Kovács Réka (anyja neve: Gergely Marianna) Bát- monostor, Farkas Dominika (Szudár Zsuzsanna) Érsekcsanád, Agócs Enikő (Rutai Mónika) Csikéria, Varga Dániel (Lovászi Rita) Tataháza, Nébl András (Mezei Mónika) Baja, Debe- la Patrícia (Farkas Katalin) Má- tételke, Mityók Ronald (Mohai Andrea) Érsekcsanád, Dági Beatrix (Sándor Eszter) Borota. Meghaltak, 2005. október 24. és november 2. között anya- könyvezettek: Hofgesang Mi- hályné Nagy Mária (Baja), Bakos János (Mélykút), Bérces Magdolna Veronika (Baja), Bokányi Erzsébet (Baja), Istókovics József János (Baja), Gyenge Sándorné Hodován Éva aVBŐR- ÉS apiac MINDEN VÁSÁRLÓ + 1 DB AJÁNDÉKOT VÁLASZTHAT! BŐRÁRUHOZ BŐRAJÁNDÉK! TEXTILÁRUHOZ TEXTILAJÁNDÉK! BATAN csak 2 napig! 2005 november 17 18 án (csütörtök péntek) 8 17 óráig A HONVÉD KLUB (TISZTI KLUB) NAGYTERMÉBEN Széchenyi u. 4-6. VALÓDI BŐRÁRUBÓL VÁSÁROLHAT! Női, férfi hosszú bőrkabátok Női, férfi bőrzakók, vadászkabátok Női, férfi bőrdzsekik Női, férfi 3/4-es bőrkabátok Bőrszoknyák, -nadrágok, -mellények Motoroskabátok, -nadrágok 1.500- 6.000 Ft-ig 1.500- 3.000 Ft-ig 1.000- 4.500 Ft-ig 3.000- 5.000 Ft-ig 600- 3.000 Ft-ig 8.000- 15.000 Ft-ig Egyedi áras bőráruk minden választékban 6.000-15.000 Ft-ig Női ruhák, selyemblúzok, szoknyák Farmernadrágok és vászonnadrágok Férfi-női szövetnadrágok Férfiöltönyök Férfizakók Férfiingek Kötött pulóverek, joggingok, pólók Ballondzsekik, -blézerek 200- 800 Ft-ig 400- 800 Ft-ig 300- 700 Ft-ig 1.500-2.500 Ft-ig 600 Ft/db 1 200- 400 Ft-ig * 200- 300 Ft-ig 500-1.200 Ft-ig Gyerekáru nagy választékban 200-1.200 Ft-ig (Dusnok), Cseke Péter Pálné Karches Margit (Baja), Gyalus Mihály- né Nagy Erzsébet (Baja), Ve- verka Ist- v á n n é Nagy Terézia Szi- d ó n i a (Baja), Szűcs-Szabó Lászlóné Rácz Aranka (Baja), Orsós Sándor (Baja), Ollósi Zoltán (Baja), Brandt József (Baja), Féth Attila (Csávoly), Horváth Józsefné Mátics Erzsébet (Bátmonostor), Ulián Istvánná Balog Ilona Már Bács-Kiskun megyében is feladhatja hirdetését, elektronikus megjelenésre kedvező áron. Kategóriák: r/> céges hirdetés > eladó ingatlanok > használt autók => apróhirdetések a honlap a www.tdkalmar.hu címen található. Hirdetésfelvevő irodák: Baja Hír Reklámügynökség Baja, Kossuth Lajos u. 14. T: 79/325-370 Bengő és Társa Bt. Kiskőrös, Árpád u. 2. 2 T.: 78/413-339, 06-30/9536-00/ sí efeMra»/tra hlrdetisl íjsig