Petőfi Népe, 2005. november (60. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-11 / 264. szám

PETŐFI NÉPE - 2005. NOVEMBER 11., PÉNTEK SPORT 9 Éremesélyes versenyzők a jánoshalmi ob-n Kick-box felnőtt magyar bajnoki cím Szegeden rendezte a Magyar Kick-box Szövetség a 2005. évi felnőtt full-contact országos bajnokság döntőjét. Ezen Ko­vács Marianna, a kecskeméti Sankudo SE sportolója arany­érmet szerzett. A versenyző az év közi se­lejtezők ered­ményei alap­ján magabizto­san jutott be a full-contact szabályrend- kovácsmariann szer 55 kg-os súlycsoportjának döntőjébe. Ott egy rutinos pécsi verseny­ző, Buchberger Petra várt rá. Láthatóan jól felkészültek egy­másból, taktikus, szoros mécs­esét vívtak, amiből a korábbi­akhoz hasonlóan, ezúttal is Marianna jött ki győztesen. Egyhanú pontozással nyert, és szerezte meg élete első felnőtt bajnoki címét. FEKVENYOMÁS E hét végén Já­noshalmán rendezik a 16. női és férfi fekvenyomó magyar bajnokságot. A városi sport- csarnokban sorra kerülő ver­seny szombaton és vasárnap is 10 órakor kezdődik. Az első nap délelőttjén a női fekvenyomók mérik össze ere­jüket a -48 kg-tól a +90 kg-os súlycsoportig. Szombat dél­után a férfiak versenyeznek -52 kg-tól a 90 kg-ig. A -100 kg és az ennél nehezebb súlycso­portú férfiak versenyét vasár­nap délelőtt rendezik. Az egyéni bajnoksággal egy időben fejeződik be az ötfordu­lós Magyar Köztársasági Ku­pa-versenysorozat is, amely­nek eredményhirdetése a baj­nokságéval együtt vasárnap lesz Jánoshalmán.- Az országos bajnokságra minden eddiginél több, össze­sen 153 versenyző nevezett - mondta Haász László, a baj­nokság helyi szervezője. - Ér­dekesség, hogy a verseny két napjára Jánoshalmára települ egy doppinglabor, ahol folya­matosan vizsgálják majd a fek- venyomókat. A közelgő világ- bajnokságra utazó válogatot­tak közül részt vesz az ob-n a jánoshalmi színekben verseny­ző Bene Ármin, aki új magyar csúcs felállítására készül, to­vábbá a budapesti Piszák Péter és az ásotthalmi Sánta László. A nőknél szinte minden vb-re utazó válogatott nevezett, így kiemelkedő eredmények vár­hatók. A Bács-Kiskun megyei ver­senyzők különösen jó eséllyel indulnak. A jánoshalmiak kö­zül jó eredmény várható Bene Ármintól, Farkas Gábortól, Sauer Kornéltól, Fábrik Andre­ától és Bolvári Anitától. Érem­esélyes a kiskunmajsai Barta- los Tamás és a kiskőrösi Palá- nyi Dávid is. Kiütéses Delfin-győzelem kézilabda Rekord nagyságú gólkülönbség NB l/Bs férfimérkőzés: Delfin KC- Salgótarján Háromkő KC 43-23 (16-11). Kecskemét, 300 néző. Delfin KC: Kovács - Zapletán 9/1, Vujasin 3, Molnár 1, Pál 7, Majoros 1, Takács 7. Csere: Vörös (k), Tamá­si 5, Drabant 3, Szabó 2, Gábos 1, Urbán. Edző: Kun István. Hétméte­res: 2/1, illetve 2/0. Kiállítások: 6, illetve 4 perc. Folytatta remek szereplését a Delfin KC, miután szerda este a bajnokság 10. fordulójából előrehozott mérkőzésen nagy különbségű győzelmet aratott a Háromkő ellen. Pedig nem kezdett túl jól a kecskeméti csapat, rengeteg ziccert hagy­tak ki, és a védekezésben is akadtak hiányosságok. A sal­gótarjániak hat ifjúsági és négy felnőtt játékossal érkez­tek, ennek ellenére az első fél­idő közepéig jól tartották ma­gukat (7-6). Ezután Pál lendü­letet adott a csapatnak, fontos gólokat szerzett, ugyankkor a csereként beálló Vörös is re­mekelt a kapuban. A vendégek az esélytelenek nyugalmával játszottak, rendszerint a góllö­vőlistán előkelő helyen álló Mi­losevic szerezte góljaikat (ösz- szesen tízet). A Delfin azonban fokozatosan elhúzott, és a 24. KUN ISTVÁN edzőnek nincs oka aggodalomra, újonc csapata szárnyal a bajnokságban. percre szerzett ötgólos előnyét szünetig megtartotta. A második játékrész elején állva hagyta ellenfelét a Kecs­kemét: rendszeresen leindítot­ta a vendégeket, zsinórban hat gólt szerzett. Különösen a két szélső, Zapletán és Takács volt elemében. A Salgótarján a második félidő 8. percében tudott először betalálni, de ekkor már 10 góllal vezettek a hazaiak. Vörös továbbra is remekül védett, a vendégcsa­pat pedig egyre jobban elfá­radt, így a különbség is csak növekedett. Kun István edző ekkor már cserejátékosait is a pályára küldte, akik éltek is a bizalom­mal. A csapat különböző takti­kai variációkat próbált ki. Kü­lönösen Tamási és Drabant vil­logott, de biztatóan mozgott az ifjúsági csapatban szereplő Szabó Gábor is, aki két gólig jutott. A mérkőzés utolsó har­madában már szenzációs meg­oldásokat láthatott a lelkes publikum. Igaz, a védekezésre nem fordítottak akkora energi­át a játékosok. A húszgólos kü­lönbségű győzelem rekordnak számít az idei szezonban. Kun István: - A kötelező győzelem mindig nehéz, ezút­tal sem volt másképp. A gól- különbséggel elégedett va­gyok, koncentrációban azon­ban néha voltak néha üresjá­ratok. Remélem, hogy a len­dület kitart a hátralévő három fordulóra. VOLVO S40 MÁR 5 155 000* FT-TÓL. VOLVO S60 MAR 7 385 000* FT-TÓL. ELSŐ LÉPÉS: JÖJJÖN EL VOLVO MARKAKERESKEDESÜNKSE. MÁSODIK LÉPÉS: HOZZON EGY AJANLAST EGY MAR VOLVO TUI AJQONOS ISMERŐSÉTŐL ÍGY A NOVEMBER 30-IG TARTÓ PÁRATLAN ŐSZI AJÁNLATUNK KERETEBEN RENDKÍVÜL KEDVEZŐ ÁRON" JUTHAT BÁRMELYIK VOLVO MODELLHEZ ** A VOLVÓT AJÁNLÓ ISMERŐSÉT PEDIG EGY ÉRTÉKES AJÁNDÉKKAL LEPJÜK MEG. A RÉSZLETEKRŐL ÉRDEKLŐDJÖN A VOLVO MARKAKERESKEDESUNKBEN, ILLETVE A BUDAPESTI AUTÓSZALON A' PAVILON 301-ES VOLVO STANDJÁN. VEGYES FOGYASZTÁS 4.9-13£ L'lOO KM CO- KIBOCSÁTÁS 129-317 G/KM * EGYÉB AKCIÓVAL NEM ÖSSZEVONHATÓ A KÉPÉN LATHATO AUTÓ iLLUSZTOAOO ** KIVÉVE A VADONATÚJ C70 JANS1K AUTÓHÁZ KFT. 6000 KECSKEMÉT, SZEGEDI ÜT 90.KM. TEL: 76/506 480 FAX: 76/498 554 JANSIK@JANSIK.HU JANS1K AUTÓHÁZ KFT. 2700 CEGLÉD, KÜLSŐ JÁSZBERÉNYI ÚT TEL: 53/316 495 FAX: 53/314 005 JANSIK@JANSIK.HU • TŰM KÉT LÉPÉSRE EGY V0LV0T0L www.voivocars.hu VOLVO HHB torRfe Az ötszázadik sikeres meccs wta-vb A francia teniszsztár óriási formában Los Angelesben zajlik az év utolsó legrangosabb te­nisz versenye, a női WTA-világbajnokság. A hárommillió dollár össz­díjazású vb-n nemcsak az aranyérem, hanem a vi­lágelsőség is tét. A francia Mary Pierce pályafutása 500. sikerét aratta. zelmét gyűjtötte be. Az aktív női teniszezők közül mindössze ketten büszkélkedhetnek azzal, hogy átlépték a bűvös félezres határt: a spanyol Cönchita Mar­tinez 739-szer, míg Lindsay Da­venport 694-szer diadalmasko­dott. A Zöld csoport állása: 1. Davenport 4 pont/2 mérkőzés, 2. Sarapova (orosz) 2/1, 3. Petrova 0/1 (orosz) (0-2), 4. Schnyder 0/2 (1-4). A Fekete csoport állása: 1. Pierce 4 ponl/2 mérkőzés, 2. Mauresmo 2/1, 3. Gyementyjeva 0/1 (0-2), 4. Clijsters 0/2 (1-4). A nyolc klasszist két csoportba sorolták, ahol csoporton belül mindenki három meccset ját­szik. A csoport első két-két he­lyezettje kerül az elődöntőbe, ezeknek a győztesei játsszák a szombati finálét. A vb első meccse a címvédő Marija Sarapova és Mary Pierce sikerét hozta. A Zöld csoportba sorsolt orosz klasszis három szettben győzte le az utóbbi idő­ben remek formában lévő sváj­ci Patty Schnydert. A másik kvartettben a francia sztár nagy csatában visszavágott Kim Clijstersnek a US Open döntőjé­ben elszenvedett vereségért. Ez­után a hazai közönség előtt sze­replő, világelső Lindsay Da­venport két szettben nyert az orosz Nagyja Petrova ellen. Közben a nagy esélyes belga Clijsters elszenvedte második vereségét, ezúttal a francia Amélie Mauresmóval szemben maradt alul. A francia Mary Pierce tegnap aztán második összecsapását is megnyerte. A 30 éves játékos - aki nem titkoltan a világelső­ségre tör - ezúttal az orosz Je- lena Gyementyjevánál bizo­nyult jobbnak két szettben, ez­zel profi pályafutása 500. győ­AJÁNDÉK 11 f, J Tesco vásárlás után! rl£SCO Akciónk a benzinkút nyitásától számított 30 napig érvényes. A blokk beváltása a vásárlástól számított 30 napon belül lehetséges. Részletek az áruházban és a benzinkúton. nyitva Ä m 0-2* ünnepnapokon is Hipermarket árak a shopban! KALOCSA TESCO BENZINKÚT

Next

/
Thumbnails
Contents