Petőfi Népe, 2005. október (60. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-31 / 255. szám

2 PETŐFI NÉPE - 2005. OKTÓBER 31., HÉTFŐ MEGYEI KORKÉP - VELEMENYEK Reformáció 2005 Kiss János evangélikus lelkész Október végén évről évre megemlékezünk ar- ról az egyháztörténelmi és világtörténelmi fo- * lyamatról, ami 1517. október 31-én azzal in­dult, hogy Luther Márton kiszegezte a Wittenbergi vártemplom ajtajára 95 tételét. Ebben feltárta mindazt, ami kora egyházá­ban akadálya volt annak, hogy Isten igéje eljusson az ember­hez, s ez változást hozzon életében. Akkor ünnepelünk helyesen, ha ez a megállás nem csak főhaj­tás azok előtt, akiket Isten az adott korban kiválasztott erre a megújító feladatra, amit ebből a történelmi távlatból talán már helyesen tudunk megítélni mindannyian. Nem leporoljuk a féltve őrzöttet, a megbecsültét, hanem használjuk azt. Reformáció ma is önvizsgálatra késztet egyházat és minden embert. Nem csak a protestánsok ünnepi alkalma akar lenni, hanem az egész kereszténység számára teszi fel a megválaszo­landó kérdést: Tud-e kovász és só lenni ebben a korban és vi­lágban, ahol annyira szükség van a maradandó értékekre, ahol sokan várnak útmutatást, segítséget az élet értelmes megélésé­hez. Olyan értékeket kell felmutatnunk, amik hiányoznak, s amelyek nélkül nincs értelme a múltnak, tartalmatlanná válik a jelen és céltalanná a jövő! Valaki azt kérdezte tőlem, hogy lehet újat mondani reformáció­ról? Hiszem, nem kell újat mondani, mert az a „régi” üzenet, ma is friss és használható. Élni kell vele. Minden kornak és minden embernek magának kell felfedeznie az evangéliumot (örömhírt), amely arról szól, hogy Isten számára fontos az em­ber, szereti őt, és ajándékaival akarja elhalmozni. Tehát szem­besít önmagunkkal, helyzeteinkkel és kudarcainkkal is. Teszi azért, hogy kiutat mutasson. Nem elítélni akar, hanem meg­menteni. Az ünnep nem egy eseményt, nem is egy személyt, még csak nem is minket helyez a középpontba, hanem azt a Krisztust, aki a megtalált középpont, a mérték és helyes irány az egyház és a benne bízó ember számára. Ez az Ő ügye és munkája volt, s ma is az, ott ahol a reformáció nem fejeződött be. Változik a világ. Változik a hitünk is. Életünknek is változni kell! Ünnepi Istentiszteleteink kérdése ma is legyen ez: Mi az Isten akarata? Mit vár tőlünk? Alkalmazkodás és elszigetelődés helyett legyen megújulás, egy­házban, világban, életünkben. Október Áldott az ember, Aki kezébe vette az igét. S áldott az Ige! Embert formáló erő! Végy kézbe ma is bennünket! Várakozó szívvel hajiunk feléd. Reformált botladozó életünk! HG. Dr. Nagy András kapta a civil kitüntetést KECSKEMÉT DR. NAGY ANDRÁS, a megyei kórház kardiológiai osztályának ve­zető főorvosa kapta az Egész­séges Városért-díjat. Kecskemét főterén egy hó­napig állt a Porta Egyesület egészségsátra. Itt az érdeklő­dők ingyenes egészségügyi vizsgálaton vehettek részt, prevenciós előadásokat hall­gathattak, beszélgethettek a programot segítő orvosokkal. Az akciót mindvégig segítette a megyei kórház, a kardiológi­ai osztály és vezető főorvosa. Ezt köszönték meg most a Por­ta Egyesület és a Szenteste Alapítvány által létrehozott Egészséges Városért kitünte­téssel. Az oklevelet és az aján­dékot a napokban adta át dr. Nagy Andrásnak Szécsí Gábor polgármester. A főorvos elmondta: nagy fi­gyelmet fordítanak a kardioló­giai osztály fejlesztésére. Ha­marosan immár másodszorra pályáznak arra, hogy a megyei kórházban elindulhassanak a szívkatéteres eljárások, és lét­rejöjjön egy szívkatéteres labo­ratórium. Még csak napi szükségletre almaszezon Egyelőre nem gondolunk a télre, ládányi tételek nem jellemzők Az elmúlt évekhez képest jelentősen emelkedett a léalma felvásárlási ára. Míg 2004-ben mindössze 12 forintot adtak kilójá­ért, most 25 forintért ve­szik. Nyárlőrinc Talán elégedettek lehetnek a termelők, mert a tavalyinál sok­kal jobb áron veszik tőlük a léalmát. Huszonöt forintot fizet­nek kilójáért. Ehhez nem is kell messzebbre, csak a tábla végé­re kivinniük a termést. Ott megmérik, szállítószalagra ön- tik, ami egy teherautóra viszi a gyümölcsöt. Ezt követően már fel is vehetik a pénzt. Nyárlőrincen - bár sok alma­fát kivágtak - még mindig van­nak olyan termelők, akik bíz­nak abban, hogy az alma hoz valamit a konyhára. Legtöbbjük - a maga fél hektárján - idare- det, jonagoldot vagy jonagore- det termeszt. - Ebben az évben jó terméssel számolhatnak a gazdák - mondta munkatár­sunknak Molnár Mihátyné fel­vásárló. A felvásárlók tapasztalata szerint a gyümölcs nagyságával nincs probléma, de sok a hibás, ezért csak ipari almaként tud­ják eladni. Az étkezési alma ára viszont nincs arányban az ipa­riéval. Azt ugyanis 50-70 forin­tért kínálják a piacokon és az utak mellett a termelők, fajtától és nagyságtól függően. A leg­többen csak azonnali fogyasz­tásra vásárolnak. Kevesen van­nak olyanok, akik már a télre gondolnak és ládaszámra vi­A magyar étkezési alma kilójáért 50-70 forintot kémei nagyságtól, fajtától függően. szik haza a gyü­mölcsöt. SZABÓ János helyi ter­melő elégedett a 25 forintos ár­ral. Legfőkép­pen annak örül, hogy azonnal fizetnek, mert a fákat bizony egész évben gon­dozni kellett, ami pénzbe ke­rült. Annak persze jobban örül­ne, ha nem negyven százaléka lenne léalma, hanem kevesebb, és az étkezésit pedig jól tudná értékesíteni. ■ Szentirmay Tamás Hol az ígért húszezer munkahely? közgyűlés Politikai vita a Bács-Kiskun megyei munkanélküliségről Politikai vitába torkollott a Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ tájé­koztatója feletti vita pén­teken a megyegyűlésben. Kecskemét A közgyűlés előtt a „Bács-Kis­kun megye aktuális munka­erőpiaci helyzetéről, a munka- nélküliség átalakításának szer­kezeti trendjéről és a megoldás­ra váró foglalkoztatáspolitikai feladatokról” címet viselő doku­mentum feküdt. Kiderült belő­le, hogy a megyében a regiszt­rált munkanélküliek száma szeptember végén 23 ezer 376 volt, 7,9 százalékkal magasabb, mint tavaly ilyenkor. A KSH módszertana alapján számított munkanélküliségi ráta az év el­ső kilenc hónapjában átlagosan 8,0 százalék volt, szemben a ta­valyi 7,3 százalékkal. A munka­ügyi köz­pont számí­tása szerint a munka- nélküliség átlagos mértéke 10,5 százalék volt ed­dig az idén, míg tavaly csak 9,9 százalék. A Fidesz-MPP soraiból töb­ben elismerték ugyan a munka­ügyi központ tájékoztatójának Munkanélküliség mértéke: 10,5% BAGÓ ZOLTÁN rVANICS ISTVÁN KARSAI PÉTER SZÉLL PÉTER szakmai megalapozottságát, ugyanakkor politikai síkra te­relték a vitát. Bagó Zoltán és Ivanics István szóvá tették, hogy kár, miszerint dr. Balogh László (MSZP) elnök eltávozott az ülésről (temetésre ment), mert kérdő­re vonták volna: hol van a me­gyében az a 20 ezer új munkahely, amit a ciklus elején megígért. Karsai Péter (MDF) megütközött azon a számada­ton, miszerint a legjobb és leg­kedvezőtlenebb helyzetű kistér­ségek között a munkanélküli­ség mértékében egy év alatt 6,9-ről 11,9 százalékra nőtt a különbség (a bácsalmási kistér­ségben most 18 százalék feletti, a kiskunfélegyháziban 7 száza­lék alatti a munkanélküliség). A megyén belül tehát folytató­dik az a szétszakadás, amit ­VW Polo ABS, 4 légzsák, CD-rádió 1.990.000 Ft-tól Nagy András 30/9985-838 VW Golf ABS, ASR, 10 légzsák, központi zár, 4 elektromos ablak elekromos, fűthető tükrök klímaberendezés, CD-rádió 3.299.000 Ft-tól Csűri Nikoletta 76/503-028 új VW Jetta ABS, ASR, 10 légzsák, központi zár, 4 elektromos ablak elekromos, fűthető tükrök klímaberendezés, CD-rádió Bevezető akciós ár: 3.998.000 Ft-tól Kapás Ferenc 20/444-26-53 VW Touran ABS, 10 légzsák, központi zár, 2 elektromos ablak elektomos, fűthető tükrök CD-s rádió 4.284.000 Ft-tól Földvári Sándor 30/9781-729 VW Passat ESP, 10 légzsák központi zár, elektromos ablakok, tükrök és kézifék klímaberendezés, CD-rádió 5.199.0Q0 Ft-tól Páldi Róbert 30/9035-784 Brill Kft. 6000 Kecskemét, Halasi út 32. E-mail: vwertekesites@brillkft.hu Web: www.brillkft.hu A Volkswagen modellek motorizáltságtól függő kombinált átlagfogyasztása: 4,4-11,51/100 km, C02 kibocsátása: 119-202 g/km. Ivanics István szerint - az úgy­nevezett területi kiegyenlítő alap is mérsékelni volna hiva­tott. Ebből a Fidesz-MPP azt a következtetést vonta le, hogy a megyei vezetés politikája cső­döt mondott. Az MSZP oldaláról tévedés­nek minősítették Ivanics István állítását. Széli Péten a területi kiegyenlítő alap nem a gazda­ság szereplői között, hanem az önkormányzatok között osztha­tó szét. Az MSZP soraiból arra mutattak rá, hogy a megyei ön- kormányzatnak nemigen van eszköze a gazdasági jelenségek befolyásolására, mert az erre szolgáló pénzalapokat másutt kezelik. Ugyanakkor igyekez­tek lezárni a vitát, aminek kom­mentálásától dr. Feleky Pál, a munkaügyi központ igazgatója köztisztviselő voltára hivatkoz­va el is zárkózott. A tájékoztatót végül az MSZP szavazataival el­fogadták. ■ Bálái F. István KÖZÉLETI HÍR • A Nemzeti Fórum Egyesület Bács-Kiskun Megyei Szervezete október 28-án, múlt héten pén­teken Kiskőrösön közgyűlést tartott. Az egyesület választott tisztségviselői: elnök: dr. Sztach&Pekáry István, Kecske­mét; alelnökök: Blahó József, Felsőszentiván és dr. Farkas La­jos, Kalocsa; felügyelő biztos: Lévai Jánosné, Kecskemét. A Nemzeti Fórum Egyesület Bács-Kiskun Megyei Szervezete a Fidesz Polgári Szövetség szö­vetségese.

Next

/
Thumbnails
Contents