Petőfi Népe, 2005. október (60. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-12 / 239. szám
REKLÁMKIADVÁNYOK - DOBOZOK - CÍMKÉK Kecskemét, Végvár u. 71. - Tel.: 76/501-257 - E-mail: info@print2000.hu - wuuuu.print2000.hu Miniszterek bíróság előtt bácskai-per Lamperth Mónika, Kiss Péter, Tóth András is tanúskodik A brókerbotrány miatt szintén vád alá helyezett Molnár Csaba alezredes (balra) is tanúskodott legutóbb Szegeden, a katonai bíróságon. A brókerbotrány mellék- szálának számító perben ma miniszterek és a titkosszolgálatokért felelős államtitkár is a bíróság elé áll Szegeden. Bácskai János beszámolt nekik a Kulcsár Attilával való találkozóiról. Szemán László Ma a kormány három tagja is ta** miként szerepel a Csongrád Megyei Katonai Bíróságon Bácskai János, a maffiaellenes központ volt vezetője perében. Szegeden június 7-én kezdték újra tárgyalni első fokon a pert. Bácskait először bűnpártolással és államtitoksértéssel vádolták. 2004. február 27-én a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa a bűnpártolást hivatali visszaéléssé minősítette át, és büntetésképpen honvéddá fokozták le a dandártábornokot. 2004. november 10-én a Fővárosi ítélőtábla hatályon kívül helyezte az ítéletet, és új elsőfokú eljárást rendelt el. Bácskai János az újrakezdett tárgyaláson is tagadta a vádbeli bűncselekmények elkövetését. Az ügyészség szerint 2003 nyarán azért lépett kapcsolatba a K&H Equitiesnél történt több- milliárdos bűncselekmény fő gyanúsítottjával, Kulcsár Attilával, hogy a brókerbotrány egyes iratait megszerezze tőle. A vád szerint ezzel Kulcsárt szerette volna kimenteni az ügyből. Bácskai mindezt tagadta és hozzátette: soha semmilyen formában nem állt szándékában, hogy bármilyen segítséget is nyújtson Kulcsárnak. A dandártábornok azt is elmondta: a Kulcsárral való találkozóiról beszámolt feletteseinek, Lamperth Mónikának, Kiss Péternek és Tóth Andrásnak is. Elmondása szerint 2003. június 25-én ismét találkozott Kulcsárral, és a férfi hatalmas pénzügyi botrány kibontakozásáról beszélt neki. Ez volt a Pannonplast- és a brókerügy. Az utóbbiról Kulcsár efhfbndta neki, hogy „valószínűleg nem tudok kibújni a sikkasztás vádja alól”. Bácskai vallomása szerint a találkozás után ő azonnal bejelentkezett a belügyminiszterhez és a polgári titkosszolgálatokat irányító államtitkárhoz. Tóth Andrással másnap, Lamperth Mónikával pedig június 27-én találkozott. Bácskai szerint Tóth nem igazán érdeklődött a történtek iránt, így bejelentkezett Kiss Péter kancelláriaminiszterhez is. A dandártábornok szerint Kiss Péter tudtával, információszerzés céljából találkozott aztán háromszor is az időközben Bécsbe szökött Kulcsárral. Lamperth Mónika a korábbi elsőfokú tárgyaláson tanúként azt mondta: Bácskai valóban járt nála meghallgatáson, amikor is rövid jelentést tett a Kulcsárral való kapcsolattartásáról. A belügyminiszter szerint ő arra kérte Bácskait, mint a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) tábornokát, hogy hatáskörének megfelelően járjon el az ügyben. Kiss Péter kancelláriaminiszter tanúként elismerte, hogy Bácskaival háromszor, néhány percre találkozott az ügyben. Bácskai a Pannonplast-ügyről osztott meg vele némi információt. Kiss Péter cáfolta Bácskai azon állítását, hogy az ő jóváhagyásával találkozott Bécsben Kulcsárral. Mint azt a miniszter elmondta: nem volt felettese a tábornoknak, így nem is adhatott jóváhagyást nemzet- biztonsági operatív munka elvégzéséhez. Az új eljárásban eddig Kodela Lászlót, a Miniszterelnöki Hivatal volt helyettes államtitkárát, a brókerügy egyik vádlottját, két rendőrtisztet és Zsohár Istvánt, az NBH volt főigazgatóját hallgatták ki tanúként. Rendőrtisztek a tanú szerepében A LEGUTÓBBI tárgyalási napon Molnár Csaba, az ORFK pénzmosás elleni osztályának volt vezetője és Papp Csaba, Molnár egykori felettese is arról beszélt, hogy Bácskai azért javasolta a PANNONPLAST-ÜGY iratainak mielőbbi begyűjtését, mivel szerinte tartani kellett attól, hogy fontos iratok tűnhetnek el a rendőrség látóköréből. A vádirat szerint Bácskai Jánosnak köszönhetően az iratok a rendőrségen és nem a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél landoltak. JONATHERMÁL Rt. Gyógy- és Élményfürdő Kiskunmajsa, Kőkút 26. Tel.: 77/481-855; Fax.: 77/481-013 E-mail: jonathermal@mail.datanet.hu http: www.jonathermal.hu Szeptember 1-től ismét a tavaszi árakkal várjuk vendégeinket! NYITVA TARTÁS: hétfő-vasárnap 9-18 óráig ÉJSZAKAI FÜRDŐ: péntek, szombat 19-23 óráig Strand és Termálfürdő Napfény Camping Csipke Gyógyvízzel, mozgássérült lifttel gyermek élménymedencével és játszótérrel. KISKUNHALASON Nagy Sz. István u. 1. Tel.: 77/422-590. Tel/fax:77/427-700 E-mail: halasthermal@emitelnet.hu HÉTFŐN: 7-TŐL 13 ÓRÁIG, KEDDTŐL VASARNAPIC 7-TŐL 19 ÓRÁIG PÉNTEKEN ÉS SZOMBATON ÉJSZAKAI FÜRDŐZÉSI LEHETŐSÉG 19.15-TŐL 22 ÓRÁIG. TISZA-PARTI TERMÁLFÜRDŐ CAMPING TISZAKÉCSKE GYÓGYVÍZ USZODA JACUZZI SZAUNA INFRASZAUNA Telefon: 76/441-363 www.thermaltlszapart.hu Nyitva mindennap 9-20 óráig! Október 15-től 6-22 óráig! Egészségpénztári kártyák elfogadása! AKKOR HÁT ISMtT SZÜRET! Szedi magad aktié a Kubat-Vincz Kft.-nél! Október 1-jétől minden Swifthez és Ignishez felnire szerelt téli gumit adunk ajándékbal Új autók 0 Ft indulóval, már havi 19.537 Ft-tól* Végre megérkezett a nagyon várt Dízel Swift!!! Használtautó-beszámítás. THM: 4,2% * Ez az összeg az Alto esetében és/vagy csereautá beszámításával érvényes október végéig. 4^ 171IKI Kecskemét. Tatfája 8/a. V (A IESCO Áruháztól 300 méterre, Budaoesl leié) KUBAT-VINCZ Telefon: (76) 5B7-944 www suzukikubatvinc2.hu E-mall: kecsNemet(H>suzuklkubatvlncz.tiu Hirdetmény települési szilárd hulladék begyűjtésére és elszállítására irányuló közszolgáltatás végzésére Jakabszállás Község Önkormányzata az egyes közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 1995. évi XLII. Törvény 1. (3) bekezdése alapján nyilvános pályázatot hirdet az alábbiak szerint: Pályázati feltétel: olyan egyéni vállalkozó, jogi személyiséggel rendelkező, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező társaság pályázhat, amely a települési szilárd hulladék begyűjtésére és elszállítására engedéllyel rendelkezik. A tevékenység lakabszáilás község közigazgatási területére terjed ki: A szilárd hulladék elhelyezésére kijelölt telephely: Kecskeméti Regionális Hulladéklerakó (2006. december 31-ig). Részletes pályázati felhívás Szabó Mihály (Jakabszállás Petőfi S. u. 14.) polgármestertől kérhető. A pályázattal kapcsolatos bármilyen részletes felvilágosítás ugyanitt kérhető személyesen, illetve telefonon a 76/581- 800 telefonszámon. A pályázatokat írásban a pályázó megnevezésével, beazonosítható módon Jakabszállás Község Polgármesteri Hivatalában 6078 Jakabszállás, Petőfi S. u. 14. kell benyújtani. A pályázat benyújtásának határideje: 2005. november 10.15 óra. A nyertes pályázóval az önkormányzat a települési szilárd hulladék begyűjtésére és elszállítására, mint közszolgáltatásra szerződést köt. ____________SÍSJA NAGY PALACSINTABULI Ke ressük a legfinomabb palacsinta készítőjét! 50.000 Ft értékű vásárlási utalványt nyerhet! Várjuk Kedves Előfizetőink jelentkezését a 2005. október 29-ei NAGY PALACSINTABULIN tartandó PALACSINTAiZ-VERSENYRE. Előfizetőink közül a legfinomabb palacsinta készítőjét a PALACSINTAMESTER címmel tüntetjük ki. A PALACSINTAMESTER (a verseny győztesének) ajándéka egy 50.000 Ft értékű vásárlási utalvány. NEVEZESI FELTÉTELEK: Töltse ki adataival és ollózza ki a mellékelt jelentkezési szelvényt. 2005. október 20-áig küldje el címünkre: Petőfi Népe PALACSINTAÍZ-VERSENY, Kecskémét, Szabadság tár 1/A, vagy adja le ügyfélszolgálati irodáinkban. A jelentkezési szelvény beérkezése után munkatársunk telefonon felhívja ÖNT. Nevezni lehet; bármilyen Ízesítésű és bármilyen formájú minimum 25 darab palacsintával. A kész palacsintákat 2005. október 29-én (szombaton), negyed 10-ig keli elhozni a verseny helyszínére: a kecskeméti Juniperus Panzió (Kecskemét, Kisfái 285.) konferenciatermébe. A beérkezett palacsinták közül a PALACSINTABULIN részt vevő olvasóink fogják eldönteni, hogy melyik a legfinomabb. A győztes lesz a PALACSINTAMESTER cím birtokosa, és díja az 50.000 Ft értékű vásárlási utalvány! EIÓ A SERPENYŐT, SÜTÉSRE FELI JELENTKEZÉS! SZELVÉNY A PALACSINTAÍZ-VERSENYRE IGEN, szeretnék jelentkezni a NAGY PALACSINTABULIJÁN (2005. október 29-én, szombaton, a keckeméti JUNIPERUS Panzióban) megrendezésre kerülő PALACSINTAÍZ-VERSENYRE! Név: Cím: tüj Értesítési telefon: Petőfi Népe előfizetői kódszám: 0VVÁLT FELNŐTTKÉPZÉSI INT/. úfFÜREDIN í AUTÓSISKOLA Az apróhirdetési szaklap