Petőfi Népe, 2005. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-07 / 209. szám
FOTÓ: D. K. PETŐFI N ÉPE - 2005. SZEPTEMBER 7., SZERDA SPORT 11 Ti így szurkoltok? Vb-selejtezők Európa-szerte A kézilabda nem kisasszonysport. A halasiak játékosa, Kocsik Viktória (középen) ütközik két vásárhelyi védővel az NB I. nyitómeccsén. kézilabda Hidegzuhanyként érte a halasi drukkereket, hogy a női kézilabda élvonal nyitómeccsén sima vereséget szenvedtek kedvenceik (23-30). A hódmezővásárhelyiek győzelme - akiknek kispadján első ízben ült női bajnoki meccsen a volt sokszoros válogatott Buday Ferenc teljesen megérdemelt volt. A vásárhelyi kék-sárgákat szép számmal kísérték el drukkereik is, akik hangerőben felülmúlták a halasi „ultrákat”. Ebben nincs semmi kivetnivaló is voltak a vendégek hangosan szurkolói,ró adásul az «tedmény is úgy alakult, hogy már az első félidőben eldőlt, melyik csapaté lesz a két pont. A vásárhelyi szurkoló fiúk azonban nem elégedtek meg csapatuk biztatásával. Egy-egy játékvezetői ítéletnél, illetve általuk másként látott esetnél, igencsak messze álltak rigmusaikkal a fair play- díjtól. Sőt, a rasszista üvöltözések - „Cigányok, cigányok!”, ....büdös román”, vagy épp a Du ce éltetése - sem hiányoztak repertoárjukból, habár kapott hideget-meleget a korábbi vásárhelyi edző, Pánczél Barnabás is. A sörgőzös „bátrak” még attól sem riadtak vissza, hogy megpróbálják leköpdösni a parkett törlésével megbízott ifista leányokat A „jellembajnokok” vélhetően mindezt a „testvéri ■ szeretek jegyében tették, hiszen Halas és Hódmezővásárhely testvérvárosok... ■ T. K. Nyolc magyar Kairóban Az utolsó pillanatban térdsérülés miatt kidőlt Bor Barna, távollétében öt férfi és három női csel- gáncsozó képviseli a magyar színeket a csütörtökön kezdődő 24. világbajnokságon, Kairóban. Cselgáncs-vb Az előzmények ismeretében Nagysolymosi Sándor férfi szak- ágvezető (egyben a Kecskeméti IC edzője) érthető csalódottsággal fogalmazta meg elvárásait az egyiptomi túra előtt:- Bor Barna és a combizom- szakadást szenvedett Rajcsányi Gergő nélkül csak öt súlycsoportban leszünk érdekeltek. Keményen végigdolgoztuk a nyarat, a fiúk a felkészítő versenyeken sokat fejlődtek, ezért talán csökkentett létszámmal is hozhatjuk az eredetileg eltervezett két bronzérmet. A tapasztaltabbak közül két Európa-baj- nokunkat, Ungvári Miklóst (KJC) és Braun Ákost, illetve a legutóbbi Hungária Kupát megnyerő Hadfi Dánielt egyértelműen az első ötbe várom. Burján László és fiam, ifj. Nagysolymosi Sándor (KJC) is odaérhet a nyolc közé. A nőknél Németh Ferenc kapitány ugyanazt a triót küldi harcba, amelyik a májusi Euró- pa-bajnokságon is tatamira lépett Rotterdamban.- Az elmúlt időszakban Párizsban, Braunschweigben, Berlinben edzőtáboroztunk, és biztató formát tapasztaltam a lányoknál. A 20 éves Szabó Brigitta kezd beleerősödni a 63 kg- ba, és ha Csernoviczki Évának, illetve Mészáros Anettnek kijön a lépés, fiatal koruk ellenére bármire képesek lehetnek. Ők mindhárman nagy áttörés előtt állnak, amely remélhetőleg már a héten bekövetkezik - nyilatkozta. A küldöttség tegnap utazott el Kairóba, és a vasárnapig tartó vb után két nappal, ugyancsak kedden érkezik vissza. MAI SPORTMŰSOR labdarúgás Magyar Kupa országos 2. forduló: Harta-Jász- apáü, Izsák-Makó, 16 órakor. Variens Magyar Kupa megyei második forduló: Bácsborsód- Bácsalmás, Katymár-Kunbaja, Felsőszentiván-Bajaszentist- ván, Gara-Nagybaracska, Orgo- vány-Pálmonostora, Helvéciái Váll.-Helvéciai SE, Szakmár- Kalocsa, Lakitelek-Tiszakécske, Kiskunmajsa-Kiskunfélegy- háza, Harkakötöny-Csólyospá- los, Érsekcsanád-Vaskút, Bu- gac-Kunszállás, Kecel-Hajós, Miske-Császártöltés, Ladány- bene-SzabadszálIás, Soltszent- imre-Soltvadkert, Uszód- Akasztó, Dunatetétlen-Kiskő- rös, Ordas-Solt, Ballószögi Vállalk.-Tabdi, Kunbaracs- Kecskeméti LC, 16.30-kor. Ma este szinte minden európai válogatottnak jelenése lesz a vb-selejtezősorozat újabb fordulójában, miután a 8 csoportban összesen 24 mérkőzést rendeznek. Labdarúgás A hétvégi fordulóval ellentétben - ahol Ukrajna bebiztosította csoportelsőségét - a mai játéknap után biztosan nem lesz újabb vb-résztvevő, ám tisztulhat a kép. A 2. csoportban - Ukrajna mögött - a második helyért Törökország, Görögország és Dánia harcol. A legnehezebb dolguk a Kijevben pályára lépő törököknek lesz, akik pontelőnyben vannak ugyan riválisaikkal szemben, egy mérkőzéssel többet játszottak. A görögöknek Kazahsztánban kötelező a győzelem, csakúgy, mint a dánoknak otthon Grúzia legjobbjai ellen. A 3. csoportban Portugália első helye nem forog veszélyben, ám az oroszokat fűti a visszavágás vágya a tavaly októberi 7-1-es vereségért. Érdekes a 4. csoport, ahol az egyformán 13 pontos Svájc, Írország és Franciaország eddig mindannyiszor döntetlent játszott egymással. A franciák ezúttal Dublinba látogatnak. „Ha kikapunk, akkor elment a vonat. De ez nem történhet meg” - vélekedett Zidane az írországi fellépés előtt. A 7. csoportban az éllovas Szerbia fogadja a két pont hátránnyal 2. spanyolokat. A hazaiak még nem kaptak gólt, míg a vendégek gólmérlege Luis Ara- gones szövetségi kapitány vezetésével a legrosszabb 1980 óta. „Nem fér a fejembe, hogy egy olyan válogatottnak, amely a világ egyik legerősebb bajnokságával büszkélkedhet, szenvednie kell a vb-részvételért” - kesergett a kapus Iker Casillas. A 8. csoporban Magyarország 20.45-kor Svédországot fogadja a Puskás Ferenc Stadionban. A két csapat eddig 39-szer találkozott egymással. A mérleg: 10 döntetlen, 17 magyar és 12 svéd győzelem. Legutóbb tavaly októberben játszott a két gárda, akkor Stockholmban 3-0- ás hazai siker. Bravúr lenne, a Mattháus-csapattól, ha nyerne, már csak azért is, mert a magyar válogatott utoljára tíz éve- diadalmaskodott a svédek felett. Azóta kétszer kikapott, egyszer pedig döntetlent ért el. Lars Lagerbäck, a svédek szövetségi kapitánya mindenképpen azt szeretné, hogy csapata három ponttal távozzon Budapestről. „A végső elszámolásnál mi csak a csoportelsőséggel lennénk elégedettek, ehhez pedig győznünk kell a magyarok ellen ” - nyilatkozta a svéd szakember. A 8. csoport további mérkőzései: Bulgária-Izland, 18 óra. Málta-Horvátország, 18.45., A csoport állása: 1. Horvátország 19 pon(/7 mérkőzés, 2. Svédország 18/7, 3. Magyarország 13/7,4. Bulgária 8/7, 5. Iz- land 4/8, ó. Málta 1/8. Az atlétikától a labdarúgásig női játékvezető A megyei serdülő bajnokság Déli csoportjában szombaton lejátszott Bácsal- más-Szeremle fiúmérkó'zésen a vendégegyüttesben pályára lépett egy leány, Tóth Nikolett. Szó se róla, a szabályok lehetővé teszik. Ezt követően a Bácsalmás-Akasztó megyei I. osztályú ifjúsági mérkőzésen egy másik hölgy, Narancsik Beáta játékvezetőkén működött közre, míg a felnőttek összecsapásán ő volt az első számú asszisztens. így van ez kérem, ha egy bolt beindul... Úgy tűnik, a nők a labdarúgás minden területén részt kérnek. A csinos sporttársnővel, Narancsik Beátával a 2-1-es hazai győzelemmel végződött Bácsalmás-Akasztó mérkőzés után beszélgettünk.- Megtudhatjuk az anyakönyvi adatait?- Kiskunhalason születtem 1986 márciusában.- Milyen sportolói múlt vezetett a labdarúgáshoz, a játékvezetéshez?- Nyolc évig atlétizáltam, de soha nem rúgtam labdába. Édesapám viszont labdarúgó játékvezető volt, aki bevezetett a futball és a játék- vezetés rejtelmeibe. Nagyon megszerettem ezt a tevékenységet. Négy éve vezetek, jelenleg a megyei első osztályban ifjúsági mérkőzéseket, a felnőtteknél pedig asszisztensként működöm közre.- Egy labdarúgó, ha csukát húz a lábára, minimum válogatott szeretne lenni. Önnek játékvezető ként milyen céljai vannak?- Jövőre szeretnék felkerülni az országos keretbe, távolabbi célként pedig női Európa-bajnoksá- gon, világbajnokságon is részt venni.- Milyennek látta a Bácsalmás-Akasztó ifjúsági mérkőzést játékvezetői szemmel?- Hajtós, jó iramú találkozó volt. Nekem a második félidő tetszett jobban. Akkor a játékkal is többet törődtek a csapatok tagjai, azaz a labda lett a főszereplő. ■ P. K. UIAil Súlyemelés Ötödik alkalommal rendezik meg Kecskeméten a Messzi István súlyemelő emlék- verseny. A városi sportcsarnokban szeptember 9-én sorra kerülő eseményen a hagyományoknak megfelelően indul a junior és felnőtt válogatott keret. A nők 13, a férfiak 15 órától versenyeznek. A belépés díjtalan. Kosárlabda Viharsarki néven nagyszabású kosárlabdatorna lesz szeptember 10-11-én Békésen. A versenyen indul a Kiskunfélegyházi KC NB ll-es női és férfi csapata is. Kézilabda Még a bajnoki rajt előtt rendkívüli közgyűlést tartott az NB l-ben szereplő Kiskunhalasi NKSE elnöksége. Az összejövetel után kiadott közleményből kiderül, hogy mindössze egyetlen téma volt napirenden: az egyesület új elnökének megválasztása. Juhász Tibor elnök ugyanis munkahelyi elfoglaltságára hivatkozva, lemondott tisztéről. Az új elnök - a korábban is már elnöki szerepkört betöltött - Sipos János lett, aki átmeneti időre vállalta a tisztséget. Úszás A Bácsvíz-KVSC csoportos úszásoktatás szervez 1998-as születésű és fiatalabb (óvódás) gyerekek részére a kecskeméti fedett uszodában. Érdeklődni a 30/906-5392-es, jelentkezni pedig a 76/416-644-es telefonszámon lehet. Ulti Szeptember 10-én nyílt országos egyéni és csapat ultiversenyt rendeznek Kunszentmiklóson, a Szentmiklós Fogadóban. Nevezni 10 órakor lehet a helyszínen. Autósport Az idén Fernando Alonso, a Forma-1-es vb pontversenyében élen álló pilóta kapta a sportkategóriában a legtekintélyesebb spanyol kitüntetést, az Asztúria Hercege-díjat. A spanyol Nobel-díjnak is nevezett elismerést Alonso október 21-én veheti át szülővárosában, Oviedóban. Dánffy-kosarastorna Kiskunfélegyházán KOSÁRLABDA A hét végén került sor Kiskunfélegyházán a hagyományos Dánöy Antal-emléktomára, melyen 4-4 férfi és női csapat indult. A résztvevők a két nap során körmérkőzést játszottak. A hazai csapat eredményei, nők: Kiskunfélegyházi KC-Hódmezővásárhely 52-34, KKC-Békés 59-34, Mezőberény- KKC 51-26. Végeredmény: 1. Mezőberény, 2. Kiskunfélegyháza, 3. Hódmezővásárhely, 4. Békés. Férfiak: Kiskunfélegyházi KC-Budapest Student 79-54, KKC-Békés 56-46, Gyula-KKC 53-44. Végeredmény: 1. Gyula, 2. KKC, 3. Bp. Student, 4. Békés. A férfitorna legjobb játékosának Baukó Ferencet (KKC) válaszották. A résztvevők díszes serlegeket és ajándéktárgyakat kaptak. A torna jó hangulató bankettel zárult. CSELGÁNCS Balaton Kupa nemzetközi tornát rendeztek Siófokon, ahol az ifjúságiak +70 kg-os súlycsoportjában Halász Tímea (Uni- ver-Hírös JSE) a második helyen végzett. 5. Tenkes Kupa nemzetközi verseny: Siklós. Az Univer- Hírös JSE eredményei, diák C kres., 30 kg: 1. Lépés Imre. Női ifjúsági kres., +70 kg: 1. Halász Tímea. LABDARÚGÁS Megyei ül. osztály, Déli csoport, 3. forduló: Dávod-Rém 0-3, Dunafalva-Kisszállás 4-2, Já- noshalma-Csávoly 1-4, Borota- Mélykút 2-0, Rémi Öregfiúk- Felsőszentiván 2-8. Az állás: 1. Csávoly 9 pont, 2. Borota 6, 3. Dunafalva 5, 4. Felsőszentiván (4-1)4, 5. Rém (5-4) 4, 6. Jánoshalma (5-7) 3,7. Kisszállás (6-8) 3, 8. Mélykút (0-4) 0, 9. Dávod (0-3) 0, 10. Rémi öf. (4-13) 0. Országos kiemelt bajnokság, U13: KTE-Nyíregyháza 4-4 (1-2). ÖKÖLVÍVÁS Kiskun Honvéd Kupa, nemzetközi amatőr verseny. Kiskunfélegyháza. A tornán a magyarok mellett szlovák, román és szerb versenyzők indultak. Eredmények, serdülő kcs„ 35.5 kg: 1. Domokos Dániel (szerb), 2. Horváth Gábor (Kiskunfélegyházi Honvéd). 41.5 kg: 1. Oláh János (Kkfháza), 2. Rajkó Rene (szlovák). 43 kg: 1. David Klima (szlovák), 2. Lakatos Róbert (Kkfháza). 48 kg: 1. Golsin Dejan (szerb). 50 kg: 1. Provics László (Kkfháza), 2. Petki Mil- sard (szerb). Kadett kcs. 62 kg: 1. Tóth Barna József (Kkfháza), 2. Makula István (KSC). 52 kg: 1. Mihály János (Kkfháza), 2. Holiatoc Daniel (román), óó kg: 1. Gondi Tamás (Kkfháza), 2. Eric Coka (szlovák). A verseny két legszínvonalasabb meccsét Mihály és Gondi vívta. 70 kg: 1. Darmos Ádám (Kkfháza), 2. Varga Dávid (szlovák). Junior kcs., 60 kg: 1. Nyádi Gregorian (román). Felnőtt kcs., 60 kg: 1. Hajnal Ferenc (szerb). Ramocsa Sándor, a kiskunfél- egyháziak vezetőedzője: Örülök, hogy ökölvívóim több első helyet szereztek és a csapatversenyt is megnyerték. Mindez azt mutatja, hogy a szakmai munka jó irányba halad, amelyhez a vezetés is megad minden támogatást. TEKE NB n-es férfimérkőzés: Hód- mezővásárhely-Szanki Olajbányász 6:2 (3080-3000 fa). Pontszerzők: Kormányos Lajos 513 fa, Sipos József 509 fa. NB Iü-as férfimérkőzés: Kis- zombor-Köbál Kecskemét 6:2. LOVASSPORT A Magyar Póni Klub Szövetség hivatalos versenysorozata keretében rendezték meg a hét végén a KLP-Kupa gyermek póniverseny 3. fordulóját a kecskeméti Csinos Farmon. Győztesek, futószár, kezdő, 5-11 évesek: Laczkó Zita (Flipper PK); 11-14 é.: Kis Viktória (Csinos Farm PK). Haladó, 6-11 é.: Takács Nikolett (Csinos); 12-18 é.: Pál Máté. Szuperhaladó: Fü- löp Eszter. Győztesek, díjlovaglás, kezdő, gyerek, póni: Berki Dorina; nagy ló kát.: Pál Fanni (mind Flipper); nagy ló kategóra, ifj.: Kisjuhász Anita (Csinos). Haladó, póni: Farkas Anita (Medinp PK); nagy ló: Kisjuhász Anita. Nyílt kategória: Fülöp Dorka (Flipper). Stílusverseny: Fülöp Dorka. Póni csapatjáték: Zsófi csapat. (Csinos LK). Az országos versenysorozat döntője szeptember 24-25-én lesz Sós- kúton, melyre a fenti klubokon kívül az Antal Tanya PK és a kiskőrösi Colonado LK versenyzői harcolták ki a részvételt. Fülöp Dorka, a Flipper PK lovasa két számban is győzött.