Petőfi Népe, 2005. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-29 / 228. szám
2005. SZEPTEMBER 29., CSÜTÖRTÖK 5 PETŐFI NÉPE Kevesebb terhet a kis- és középvállalkozásokra! Élő ültetvényt kivágni természetellenes dolog interjú A kiskőrösi gazdasági konzultációt követően Orbán Viktor rövid interjút adott a Petőfi Népének. Először azt kérdeztük tőle, hogy mi a különbség a konzultációsorozat és a választási kampány között.- Elsősorban az, hogy nem agitálunk, hanem kérdezünk - válaszolt a Fidesz elnöke. - Megszólítunk különböző társadalmi csoportokat: mondják el, hogyan vélekednek jelenlegi helyzetükről, és miben látják annak jobbra fordulását. Szeretnénk, ha a készülő programunkban az emberek véleménye érvényesülne és nem a miénk.- Kiket akarnak még a vállalkozókon kívül megszólítani?- Egy magyar gazdaság van, ezért egy jó programot kell készítenünk. Ezeken a találkozókon reményeink szerint nem csak a gazdasági élet aktív szereplői vesznek részt, hanem a jövőjük iránt érdeklődő emberek is. Érdekeik több ponton is találkoznak: egyrészt mindenki dolgozni akar, biztos munkahelyen, jó fizetésért, másrészt a fejlődő vállalkozásnak több munkaerőre van szüksége, és tisztességesen meg tudja őket fizetni.- Megfelelőnek ítéli a résztvevők politikai aktivitását?- Tapasztaljuk, hogy lényegesen nagyobb az emberek érdeklődése, ha megszólítjuk őket. A jelenlegi helyzetből csak együtt, közös akarattal tudunk kilábalni. Ehhez azonban le kell zárni az elmúlt tizenöt esztendőt, és új alapokra helyezve, előre tekintve kell folytatni közös dolgainkat. Hiszem, hogy van még annyi akarat az emberekben, hogy megtaláljuk a helyes utat.- A konzultáción kevés szó esett a mezőgazdaságról A környékbeli termelők már csak az unió kivágási támogatására várnak, és megszabadulnak szőlőjüktől, gyümölcsösüktől Van-e a pártjának elképzelése arról bogy mi lesz velük, miből fognak megélni?- Mindenekelőtt leszögezném, hogy élő ültetvényt kivágni természetellenes dolog. Akár adnak rá támogatást, akár nem. Azt üzenem az elcsüggedt mezőgazdasági termelőknek, hogy várjanak még néhány hónapot, és meglátják: lesz értelme folytatni hagyományos tevékenységüket - mondta sejtelmes mosollyal a Fidesz elnöke. a kiskőrösi térség vállalkozóival találkozott kedden a gazdasági konzultáció keretében Orbán Viktor, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke. Mintegy ötszáz kis- és közép- vállalkozó fogadta el a meghívást. Felszólalásaikban terheik csökkentését sürgették. Kiskőröst választotta a Fidesz a gazdasági konzultációsorozat első állomásának, mert a lélek- számhoz viszonyítva ebben a térségben a legaktívabbak a kis- és középvállalkozások. Orbán Viktor szerint ennek feltehetően az az oka, hogy a gazdaság egyik területét sem uralják itt multinacionális cégek. A kis- és középvállalkozások foglalkoztatják a legtöbb embert, meghatározó a szerepük a térségben. Ami a gazdasági konzultáció célját illeti, a pártelnök hangsúlyozta: nem választási kampányfogásról van szó. A párt gazdasági programjának kidolgozásához javaslatokat kérnek azoktól, akiket a legközvetlenebbül érintenek a döntések. A konzultáció két hónapjának tapasztalatait szakemberek elemzik majd.- Kíváncsiak vagyunk arra is, hogy annak idején mit csinált jól és mit rosszul a polgári kormány. Annyi bizonyos: ha a választások után kormányzati pozícióba kerülünk, nehezebb dolgunk lesz, mint a korábbi ciklusban. Az ország állapota ugyanis rosszabbodott, és nehéz lesz rátalálni a kiútra vezető ösvényre - szögezte le Orbán. A konzultációsorozat szervezői négy alapvető gazdasági kérdésre keresik és várják az aktív résztvevők válaszát: Mit kell tennie az államnak, hogy minél több embernek tudjanak munkát adni a vállalkozások? Mi legyen az állam szerepe a gazdasági életben? Az adórendszer mely pontjait kell megváltoztatni? Miként lehetne elérni, hogy profitjukat ne éljék fel a vállalkozók, hanem fejlesztésekre fordítsák? A felszólalók elsősorban a rájuk nehezedő terhek könnyítését szorgalmazták. Mint elhangzott: az elviselhetetlen adóterhek miatt vált általánossá az a gyakorlat, hogy költségelszámolással kiveszik a pénzt a vállalkozásukból. így nem marad tőkéjük fejleszteni, amivel versenyképességüket javíthatnák. Sokan bírálták az állami szerep értelmezését az elmúlt másfél évtizedben. A hozzászólásokból kiderült: az sem jó, ha az állam rátelepszik a gazdaságra, de az sem, ha a lovak közé dobja a gyeplőt Példaként említették a minimálbér időnkénti emelését: szerintük ez elsősorban az államkasszát gazdagítja, mert a magasabb bér után több járulékot kell befizetnie a munkáltatónak. Bezsenyi László soltvadkerti vállalkozó a helyi ipartestület elnökeként szerzett szomorú tapasztalatairól beszélt. Arról, hogy egyre többen adják vissza iparengedélyüket, mert képtelenek fizetni a magas adókat és az alkalmazottak utáni járulékokat. De tevékenységükkel nem hagynak fel, és a szürke- gazdaság szereplőivé válnak. Érthető, átlátható törvényekre, az élethez igazodó szabályozókra, a bürokrácia csökkentésére, kiszámítható gazdaságpolitikára van szükség - fogalmazták meg a jelenlévők. Főként a kereskedelemben és az élelmiszeriparban érdekelt vállalkozók szorgalmazták az EU-s szabályok egységes értelmezését. Ismereteik szerint más tagországokban a kormányok szigorúan korlátozzák a multik tevékenységét, és védik a hazai vállalkozásokat. Magyarországon viszont korlátlanul terjeszkedhetnek a multicégek, és különböző kedvezményeket kapnak. A magyar hatóságok indokolatlan szigorral ellenőrzik az élelmezésügyi szabályok betartását, és kíméletlenül büntetik a legkisebb vétséget is, miközben az uniós országok legtöbbjében jóval nagyobb tűréshatárok közt kezelik az előírásokat. Orbán Viktor zárszavában reagált néhány felvetésre, majd arról beszélt, hogy a kormány rossz úton jár, és ez gátat szab a kis- és középvállalkozások fejlődésének. Véleménye szerint a költségvetés hiánya meghaladja a nyolc százalékot, aminek csak a felét ismeri el a kormányzat, vagyis csal a számokkal. A pártelnök a nemrégiben elfogadott adótörvényt sem tartja vállalkozásbarátnak. ■ Sinkovicz László Az új Hyundai Atost nagyobb teljesítménnyel és gazdagabb felszereltséggel változatlan áron vásárolhatja meg. Ismerje meg ezt a különleges kisautót és rendkívüli ajánlatainkat. Várjuk márkakereskedéseinkben! EGYES HYUNDAI MODELLEKRE AKAR 512 000 FORINT KEDVEZMÉNY C0?-kibocsátás változattól függően, vegyes használat mellett: 133-200 g/km • Üzemanyag-fogyasztás (változattól függően, vegyes használat mellett): 5,5-8.41/100 km A Hyundai Motor Hungary hivatalos márkakereskedője: Hyundai Kecskemét, Bihar u. 8. Tel.: 76/501-800 <fí> HYLH1DRI Drive your way 3 ÉV KM-KORLÁTOZÁS NÉLKÜLI GYÁRI GARANCIA www.hyundaimotor.hu HYunom Ollicial Partner NYÍLT HÉTVÉGÉ: OKTOBER 12 3193 000 FORINTTÓL Németország kedvelt eresz- csatornája - magyar árakon! RHEINZINK* ERESZCSATORNA - RENDSZER RHEINZINK® esávíznyerő elerntr^w RHEINZINK® ereszcsatorna rindszfr % Rozsda és fakulás kizárva! Akció: 2005. szeptember T 5-től október 31-ig www.rheinzink.hu rheinzink RHEINZINK márkakereskedés: Varga és Társa Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. CSENGŐD, Vörösmarty u. 5. - Tel./fax: 06-78/441-156 KECSKEMÉT, Vacsihegy 1. (Ceglédi út) Tel.: 06-76/497-732 Ügyvezető: Varga Lajos - Tel.: 06-20/99-13-348 Területi képviselőt keresünk Bács-Kiskun megye területére. Elvárás: raktárhelyiség, számlaképesség, saját gépkocsi előny Amit kínálunk: stabil munka, szerződéses értékesítési háttér, átlag feletti jövedelmi lehetőség, fix + jutalékos rendszer. Szükség esetén cégautót biztosítunk. Kérjük, rövid önéletrajzát az alábbi Taxszámra juttassa el: Fax: 96/571 212 Tel.: 30/956 1344 (kizárólag munkaidőben hívható) A Top Gum Kft. ALVÁLLALKOZÓKAT KERES piacvezető márkatermékeinek területi képviseletére, értékesítésére, Kalocsa és környéke területre. A jelentkezés személyi feltételei: • érettségi, • kereskedelmi gyskorlat, • jó kommunikációs készség. Egyéb feltételek: • megfelelő szállító gépjármű, • raktározási lehetőség. • internet-elérhetőség. A területi képviselő felédatéi: a tevékenységi területen található üzletekben a termékek értékesítése, optimális megjelenítése, a megfelelő készletek biztosítása, rendszeres kapcsolattartás az üzletekkel. Ajánlatunk versenyképes vállalkozási dijai és hosszú távú kereskedelmi kapcsolatot biztosít sikeres és piacvezető termékek képviseletében. A fényképes pályázatokat a topgum@freemail.hu címre kérjük megküldeni. Kérjük, a pályázat első sorában tüntesse fel a város nevét, ahová jelentkezik. A BGF PÉNZÜGYI > ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLA az alábbi kihelyezett, másoddiplomás szakokat indítja Kecskeméten: • Közgazdász szakmérnök • Európai uniós pénzügy ek Érdeklődni a szervezőknél: OKÉV nv.CIMIVMI 8000 Székesfehérvár, Móri út te. Tel.: 22/301-665 mn.: 9- 15-ig Kubinyi Gyuládé Tel.: CMi/30-239-6676 wwtv. m i nervaoo. hu Részletfizetés! Jiérje részletes tájékoztatónkat^ Máról holnapra • expressz apróhirdetések «■ Ha 14 óráig feladja hirdetését, a másnapi lapban az utolsó oldalon olvassák.