Petőfi Népe, 2005. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-29 / 228. szám
2 PETŐFI NÉPE - 2005. SZEPTEMBER 29., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KORKÉP - VELEMENYEK [ej un Mikor lesz százezer forint a minimálbér? barta zsolt Pártjaink elkezdték a korteshadjáratot. ígérgetnek. Itt a nyakunkon a választási kampány. Azt még senki sem tudja, hogy mikor is kell voksolnunk, de a pártjaink elkezdték a korteshadjáratot. ígérgetnek. Legyen 2010-re 100 ezer forint a minimálbér - mondotta a Gyurcsány Ferenc a hétfői parlamenti ülésen. Tegyen rá még egy lapáttal a miniszterelnök! - emelte a tétet Áder János a nagyobb ellenzéki párt vezérszónoka. Dávid Ibolya azt javasolta, hogy a mindenkori átlagbér 60 százalékát érje el a minimálbér összege. Az ember azt gondolja, csak döntés kérdése az, hogy mennyi is legyen a legkevesebb fizetés. Félreértés ne essék. A mai minimálbér kevés. Ebből megélni, pláne családot eltartani nem lehet. Emelni kell, ez nem kétséges. De hogy mennyivel, pontosan nem lehet több évre előre prognosztizálni. Azt ugyanis senki sem tudja, hogy mi is történik 2010-ig. Ki gondolta volna például tavalyelőtt, hogy az olaj világpiaci ára pont háromszorosa lesz a 2003. évinek. Senki. Ki mert volna mérget venni arra 1985-ben, hogy öt év múlva polgári kormánya lesz Magyarországnak, meg hogy az oroszok kitakarodnak 45 év után Magyarországról? Nem sokan. 1998-ban az akkor választásokat vesztett baloldali kormány 20 százalékos nyugdíjemelésről fogadtatott el törvényt, a jobboldali kormány ezt megváltoztatta. Az idős felmenőim nem akarták elhinni, hogy egy jónak tartott létező törvényt számukra hátrányosan átírható. Az egyik idős rokonom, aki 10 év munkaviszonyt tudott felmutatni 25 százalékos emelést kapott. Dicsérte is az Orbán-kormányt. A másik, aki 40 évet húzott le fizikai munkásként a munkahelyén 10 százalékos emelést kapott. Ő meg pokolba kívánta a Fideszt. Felesleges reményeket kelteni a kiskeresetű emberekben. Mert senki sem tudja mi is lesz öt év múlva. Persze, a 100 ezer forintos tervről azért nem kell lemondani. Tegnap mondta nekem Gaál József kecskeméti cégtulajdonos, a kereskedelmi és iparkamara elnöke, hogy akár holnap reggeltől bevezethető az emelt szintű minimálbér a magánszektorban. A kormánynak csak a bérjellegű terheket kellene drasztikusan csökkentenie. Megváltozik a vasútpark? Jánoshalma Szabadidő- parkká szeretnék alakítani a vasútállomás melletti parkot. A város vezetése ezért pályázatot nyújtott be a Települési egészségtervek megvalósításának támogatása elnevezésű pályázatra. A képviselő-testület döntött arról is, hogy pályáznak az ING a Gyermekegészségügyért Alapítvány által gyermek-egészségügyi eszközök beszerzésére meghirdetett támogatásra, melynek révén jelentősen segíthetik a védőnői szolgálat tevékenységét. ■ PN- információ RENAULT AKTOKAT A.IKÖTUXK MOST HIDEGEN AJÁNLJUK! Klímás Clio Free már 2 369 OOO Ft-tól Az új Clio Free 1.2 6011-5 verzió alapfelszereltségéhez tartozik a klíma, a rádiómagnó és az elektromos ablakemelők élői. Mindez már 250 000 Ft árkedvezménnyel, 2 369 000 Ft-tól a Tiéd leheti Várunk márkakeres kedésünkben1 V H0M Z0KS. 0Í. SH-tál» ktoi« üttVIOS im *343; ÍMM matt» AM* íö,> »*«<«* «ft« UW# tftfetURK tagaSem. FORMONT AUTO KFT 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi út 53. Tel.: (76) 503 700 - Fax: (76) 503 709 Négyszemközt orvos és beteg Valószínűleg orvos és beteg körülményei egyaránt jobbak lesznek, ha elkészül a felújított rendelő. Ladánybene A több mint 1700 beneit egy helyen látják el. Az épületben rendel fogszakorvos, gyermek- és háziorvos egyaránt, illetve védőnői szolgálat is ott működik. Az évek nem múltak el nyomtalanul az épület fölött. Most jó másfél millió forintos költséggel - amihez a megyei területfejlesztési tanács és az önkormányzat mellett még dr. Rácz Imre Gábor háziorvos is hozzájárult anyagiakkal - valameny- nyi nyílászárót kicserélik. Kialakítanak egy olyan szobát, ahol a beteg az orvossal négy- szemközt beszélgethet. Korszerűbb lesz az öltöző is. A költségtakarékosán megvalósuló beruházásban sokat segítenek a közhasznú dolgozók. Eközben a 70 kisgyermek második otthonának számító óvoda melléképületét az ÁNTSZ elvárásainak megfelelően kell átalakítani. Az iskolában - ahová 159 diák jár - két tanterem burkolata szorult cserére, illetve a folyosón megszüntették a balesetveszélyes linóleumot. Erre több mint másfél millió forintot költött az önkormányzat - tájékoztatta lapunkat Rácz Sándor polgármester. ■ P. S. Nyári László és Kisjuhász Tibor az óvodai melléképület falának vakolatát simították. A figyelmeztető tábla már az ablakban volt: kerékpárt a falhoz támasztani tilos. Közbeszerzési pályázat orvosi ügyeletre? bajai kistérség Átalakulhat az orvosi ügyeleti rendszer a jövő évtől a Baja környéki falvakban. Pályázatot ír ki a hétközi és hétvégi ügyeletre a kistérség.- Nem kockázatmentes a pályázat kiírása, de az országban már vannak rá példák. FIárom éve szenvedünk ezzel a témával, végre dönteni kellene. Anyagi és munkajogi kérdésekben is tisztább helyzet jöhet létre - érvelt SzéU Péter, a települések vezetőiből álló társulási tanács elnöki tisztét betöltő bajai polgár- mester. Előtte dr. Müller Ágnes, a kistérség intézményének vezetője indítványozta, hogy a közbeszerzés indítását fél évvel halasszák el. Mint mondta: ez megkönnyítené a működtetés és pályázat elbírálás feltételeinek meghatározását. Vannak, akik attól tartanak, hogy Baja, illetve a városi kórház „lenyúlja” az ügyeletet az érte járó pénzzel. Ezzel szemben a bajai polgármester kijeA központi orvosi ügyelet pénteken délután 4-től hétfőn 8 óráig lálja el a településeket. Hétközben csak Baján van ügyelet, a falvakban a háziorvosok maguk kötelesek gondoskodni betegeikről Ameny- nyiben sikeresen zárul a pályázat, akkor a jövő évtől a rendelési időn túl- a hét minden napján - a központi ügyelet látja el a betegeket. Azokkal az orvokkal, akik vállalkoznak erre a feladatra és olyan anyagi feltételekkel, amelyekben megegyeznek. lentette, hogy a város nem ragaszkodik ehhez a feladathoz. Abban viszont mindenki egyetértett: szolgáltatás színvonala nem romolhat. Jelenleg a kórház a kistérséggel kötött szerződés alapján csupán pénzügyi bonyolítója a központi ügyeletnek. Dr. Sziegl Zsuzsanna, a kórház főigazgató főorvosa elmondta: évi 80 millió forint jut a központi ügyeletre, a biztosító nem betegforgalom, hanem lakosságszám alapján fizet. ■ K. T. Kapával állt bosszút a harapós kutyán kiskunhalas Kórházba kellett szállítani azt az 5 éves kisfiút, akit egy kutya csúnyán megharapott. A gyerek apja az eben bosszút állt, állatkínzás miatt eljárást indítottak ellene. Vasárnap déltájban a felsőöregszőlőkben biciklizett egy kisfiú, amikor a szomszédjukban lévő ingatlan nyitott kapuján kirohant egy kutya és megharapta. A kistestű keverék eb olyan súlyos sérülést okozott, hogy a gyerek kórházi kezelésre szorult. A kisfiú sérülései nyolc napon túl gyógyulnak. A fiú apja az esetet követően egy kapával ment át a szomszédba, ahol agyba-főbe verte a kutyát, melyhez állatorvost kellett hívni. Később kiderült, hogy a harapós kutyának nem volt oltási lapja, ezért megfigyelésre a halasi állatmenhelyre szállították. A rendőrség a kutya gazdája ellen súlyos testi sértés miatt, az apa ellen állatkínzás miatt indított eljárást ■ PN-információ KÖZÉLETI HÍR • Karsai Péter (Magyar Demokrata Fórum) országgyűlési képviselő fogadóórát tart lánoshalmán holnap 15 órakor az MDF-irodában (Dózsa Gy. u. 77.) Nagyobb forgalom kevesebb emberrel? nyárlőrinc Sokan félnek attól a kis településen, hogy el kell hagyniuk munkahelyüket. Negyvenfős leépítésről beszélnek. Valamennyien a Maspex Olympos Kft.-nél dolgoznak, amely gyümölcslé gyártással foglalkozik. Beszélik, hogy megszűnik a gyártás és csaK/aktái-bázis lesz Nyánőrincen. Ennek jártunk utána. MihaUk Róbert, a társaság ügyvezető igazgatója egyelőre nem mondott pontos számot, amikor az elbo- csátásokról kérdeztük.- Szezonális munkát végzünk a gyümölcsfeldolgozással. A nyári munkaerőigény mindig nagyobb, mint a téli. A tervezett leépítés elsősorban a szerződéses dolgozókat érinti, de lesznek olyanok is, akik az állandó létszámba tartoznak bele. Számokat azért nem akarok mondani, mert ha túl nagyot mondok, pánikot keltek, ha kicsit, később számon kérhetik rajtam. Az ügyvezető igazgató cáfolja, hogy a gyártást elvinnék Nyárlőrincről. A termelés növelése érdekében épületfelújításba fognak. Újabb, korszerűbb gépek érkeznek.- Tavaly az Olympos Top Kft. tulajdonrésze a görög befektetőtől egy lengyel szakmai befektetőhöz került. Ennek megfelelően a cég neve is megváltozott. A Maspex Olympos Gyümölcsfeldolgozó Kft. forgalma az előző évinek a másfélszeresére nőtt. Az elmúlt évben ó milliárd forint volt a forgalmunk, ebben az évben várhatóan 9-10 milliárd lesz - mondja Mihalik. Laktanyalátogatások: kampány vagy aggodalom? vita Felelőtlenség lenne további alakulatokat megszüntetni a honvédségnél - jelentette ki Nyitray András fideszes ország- gyűlési képviselő szerdán Szentesen. Az ellenzéki politikus elmondta, hogy a Fidesz honvédelmi munkacsoportjának tagjai végiglátogatják az országban a nagyobb laktanyákat, „a még egyelőre működő” nagy alakulatot, feltérképezik a pontos helyzetet és egy koncepciót készítenek, amelyet a reménybeli 2006-os választási győzelem után végre is szeretnének hajtani. Az Országgyűlés honvédelmi bizottságának szocialista párti alelnöke, Vári Gyula szerint a Fidesz az egyházak és az oktatási intézmények után már a honvédség laktanyáit is kampánycélokra használja fel, amit felháborítónak tart. Vári Gyula szerint a katonáktól ötletszerűen véleményt kérnek az ellenzéki politikusok. Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője nem érti, miért kerül napirendre ez a téma Szentesen, ahol a szaktárca komoly erőfeszítéseket tett arra, hogy az alakulat megfeleljen a NATO-kötelezettségekből és az ország védelméből fakadó követelményeknek. ■ MTI KÖZLEKEDÉS M5 Bontják a régi gyáli hidat, ezért a Kiskunfélegyháza felé vezető sávokat lezárták a 19. és a 23. kilométer között. A forgalom a Budapest felé vezető oldalon halad egy-egy sávon.