Petőfi Népe, 2005. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-23 / 223. szám

REKLÁMKIADVÁNYOK - DOBOZOK - CÍMKÉK Kecskemét, Végvár u. 71. - TeL: 76/501-257 - E-mail: info@pri nt2000.hu - wiAiwprint2000.hu hírsáv Letartóztatták a vélt taxisgyilkost ELŐZETES LETARTÓZTATÁSBA helyezte a bíróság F. R.-t (22), miután alaposan gya­núsítható azzal, hogy szerda hajnalban meggyilkolt egy tatabányai taxist. A férfit véres ruhában találták meg a gyilkosság közelében, a Barom-állás nevű víkend- telkes városrészen. Ruháza­tában megtalálták az áldoza­tától elrabolt tízezer forintot és a mobiltelefont. A gyil­kosság gyanúsítottja állító­lag kóros játékszenvedélyé­re hivatkozott kihallgatása során. A meggyilkolt taxis cégtársa úgy tudja, hogy F. R. állandó utasa volt ál­dozatának. (szí) Vesztegetni akart a körözött román őrizetbe vették a román J. S.-t (36), mivel a súlyos testi sértés miatt körözött férfi egy XVI. kerületi mun­kásszállón az őt előállítani akaró rendőrjárőrt harminc­ezer forinttal akarta meg­vesztegetni. (szí) Le akarta fejezi a feleségét pszichiátriára vitték azt a daruszentmiklósi férfit, aki ököllel verte a feleségét, majd azzal fenyegette meg, hogy levágja a fejét, és el­rohant otthonról. A később hazatérő őrjöngő férfit a rendőrök fékezték meg. (szí) Három év után kapták el a szökevényt belefutott Hevesen a raz­ziába tegnapra virradóra az a helybéli férfi, aki há­rom éve eltávozásra ment a börtönből, de oda nem tért vissza. Azóta nyolc körözést adtak ki ellene vagyon elle­ni bűncselekmények és ga­rázdaság miatt, (szí) A gáztartály szerelése lett a veszte belehalt sérüléseibe az a 37 éves pécsi munkás, aki két hete életveszélyesen megégett a Kiskunságban, Mélykút-Öregmajornál, a benzinkútnál, a földben lévő gáztartály fedelének vágása közben, (szí) Vallott a túsztárgyaló vészhelyzet Véráldozat nélkül kell megoldani az éles helyzeteket Különleges hangulat len­gi körül Végh József túsz­tárgyalót. Feltűnő a végte­len nyugalma, amikor az éles bevetésekről beszél. Szemán László A karcagi ámokfutó rendőr kap­csán a túszhelyzetekről beszél­gettünk Végh Józseffel. A nyu­galmazott alezredes, pszicho- terapeuta 1976-tól 1992-ig a bün­tetés-végrehajtásnál dolgozott. Azóta a rendőrség terrorelhárító szolgálatának túsztárgyalója, a tévesen FBI-akadémiának mon­dott ILEA-akadémia oktatója.- Mi történt Karcagon?- A lövöldöző őrmester vala­hol a város szélén bujkált, egy asszonytól kerékpárt vett el, az­zal menekült. Tudtuk, van nála hasábrádió, így kapcsolatba lép­hettem vele. Akkor már tiszta volt a tudata. Mint ilyen esetben mindig, szerettem volna meg­tudni, hogy mi váltotta ki belőle az ámokfutását. Erre azonban nem kaptam választ tőle. Folya­matosan beszéltettem. Arra tö­rekedtem, hogy lehetőleg vér­áldozat nélkül, közösen oldjuk meg a helyzetet. Ehhez be kellett jönnie hozzánk a kapitányság­ra, mert ott a vétlenek kevésbé voltak veszélynek kitéve. Csak részben működött együtt velem, ugyanakkor tisztelt. Megbeszél­tük, hogy milyen lehetőségei vannak. Mondtam neki, úgy ér­zem, a fejében három gondolat cirkulál körbe. Az egyik, hogy bejön békésen a kapitányságra, a másik, hogy öngyilkos lesz, a harmadik, hogy tűzharcot pro­vokál ki. Közben beszélhetett az édesanyjával is. Sajnos végig benne volt a tudat alatti készte­tés, amire szerintem gyerekkora óta készült: tűzharcban kipró­bálja magát. Nem támadt ártat­lanokra, de nem is vállalta a jo­gi következményeket. Az akció­ban részt vevők szakszerűen és jogszerűen kezelték, kezeltük a helyzetet. Sajnálom a fiút, de a kevésbé rossz következett be.- Hogyan kezdődik egy túsz­helyzet megoldása?- Csapatmunkáról van szó. Minden beszerezhető informá­ciót megkapok a helyzet kiala­kulásáról, a célszemélyről, a Végh József: nekem mindig nyugodtnak kell maradnom! Kiképzésre készülve, avagy amikor az oktató dolgozik a taktikai szobában. helyszínről. Odaérkezésem után kifaggatok minden érintettet. Igyekszem megtudni, pontosan hogyan zajlott le a rendkívü­li esemény, mi volt az ok. Könnyebb a helyzet, ha ismer­jük azt, akivel tárgyalni kell. Egyfajta személyiségi profilt al­kothatunk róla, a tőle várható lépésekre is felkészülhetünk. A személyt beszéltetem, hogy minél többet megtudjak róla. Mindig barátságosan, megér­tőén indítom a meggyőzést, hi­szen egy elrontott kommuniká­ció következtében kerül az adott helyzetbe. A szóbeliség már nem elég számára. Nagyobb nyomaté- kot akar adni elvárásainak, köve­teléseinek. A tett időpontjában az indulat vezérli, beszűkül a tu­datállapota. Ezt kell elsőként megnyitni, hogy értelmileg ke­zelhetővé váljon. Ha ehhez indu­lat kell, akkor élethűen elját­szom az indulatot, de nekem mindig nyugodtnak kell marad­nom. Neki az a legfontosabb, hogy valaki megértse, hogy érez­ze, végre fontos valakinek. Enélkül nincs eredmény.- Pályafutása alatt milyen közismert túszhelyzet meg­oldásában vett részt?- Az iskolájában túszokat ejtő bajai gimnazista ügyében, vagy éppen az 1993-as balassagyar­mati börtöntúszhelyzetben is tárgyaltam. Az egyhuzamban leghosszabb, egynapos mun­kám a bajai volt. Megszakítások­kal a leghosszabb az 1996-os csecsenföldi túszhelyzet volt, amikor két magyar szeretetszol- gálati segélymunkást raboltak el. Ebben például telefonon, tol­mács segítségével tárgyaltunk a terroristák egyikével. Sikerrel. Öngyilkos lett K. Imre három igazságügyi orvos sza­kértő boncolta az ámokfutó rendőr holttestét. Egybehang­zóan megállapították, hogy ön­gyilkos lett. A jobbkezes K. Im­re jobb kezén és a jobb halánté­kán, a bemeneti nyílás körül lő­pornyomokat találtak. a lőcsatorna lejt, azaz a löve­dék fentről lefelé tartott, mint az általában az öngyilkossá­goknál történik. A halált okozó lövedék K. Imre szolgálati pisz­tolyából indult végzetes útjára. Lopott autókat bontottak szét Pest megyében Lopott autókat bontottak szét Csömörön abban az illegálisan működő autófényező üzemben, amit szerdán leplezett le a BRFK. A nyomozók a műhelyben őri­zetbe vették a kecskeméti Sz. Jenőt (32), aki az eddigi adatok szerint keddre virradóra ellopott egy Skoda Fabiát, és azt a csömö­ri üzembe vitte. Elfogták a csö­möri Cs. Andrást (28), a főváro­si F. Ferencet (21) és T. G. Csabát (21), akik a rajtaütéskor éppen szétszerelték a Skodát. Az üzem­ben megtalálták két, a XI1L, illet­ve a III. kerületből ellopott Seat Altea és Audi TT Coupe egyes al­katrészeit, illetve egyes iratait. A gyanú szerint Sz. Jenő több autót is lopott, amelyeket rész­ben Csömörön, részben Őr- bottyánban, egy másik illegális bontóban szétbontottak. Őr- bottyánban is több lopott autó és motor alkatrészeit találták meg. Őrizetbe vették a bontó tulajdo­nosát, N. Árpádot (68) is. Ugyan­csak elfogták a budapesti B. P. Boglárkát (31), aki a gyanú sze­rint a lopott autók alkatrészeit Ausztriában értékesítette. ■ Szemán L. Vallomást tett a gyöngyösi néni két támadója Még mindig kómában van az a 75 éves gyöngyösi asszony, akit szeptember 16-ra virradóra sa­ját házában brutálisan összever­tek és kiraboltak. A Heves me­gyei rendőrök kedden elfogtak két fiatalkorú fiút és egy felnőtt férfit, akik a néni közelében lak­nak, és alaposan gyanúsíthatok a brutális támadás elkövetésé­vel. A gyanú azért terelődött rá­juk, mert látványosan költekez­ni kezdtek. A két fiatalkorú el­számoltatása közben ellentmon­dásokba keveredett, majd mind­ketten beismerték tettüket. Elmondták, hogy szeptember 15- én este határozták el a néni ki­rablását. Előtte azonban alkoholt ittak és szipuztak is. Az asz- szony házába fejükön maszkkal mentek be, és nem nézték, hova ütnek. Az áldozatnak mindkét arc- és az orrcsontja eltört, vala­mint vérzéses agyzúzódást szen­vedett. A rendőrök indítvá­nyozták a gyanúsítottak letartóz­tatását. ■ Sz. L. Budapest Európa-bajnok a vendégéjszakák emelkedésében üzlet Egyes becslések szerint évente ötszázötvenmilliárd forintot költenek el a turisták a fővárosban Budapest sikeres turistaszezont könyvelhet el, idén nyáron min­den rekordot megdöntött az ide látogató külföldiek száma. A vendégéjszakák aránya tovább emelkedett, így tavalyhoz képest már tízszázalékos a növekedés. Az ötcsillagos szobákat tizenöt százalékkal, a négycsillagos szobákat tíz százalékkal vették ki többen, mint 2004-ben. A szállodák idei bevétele eléri a negyvenötmilliárd forintot.- Budapest Európa-bajnok, ami a vendégéjszakák növeke­dését illeti - mondta lapunknak Fekete László, a BTH Budapest Turisztikai Szolgáltató Kht. ügy­vezető igazgatója. A Nyári Ope­ra- és Balettfesztivál, valamint a Sziget Fesztivál idén is rengeteg látogatót vonzott. A Nyár a Lánc­hídon Fesztivál szintén sikeres volt, mintegy negyedmillió kül­földi kereste fel a hétvégenként lezárt átjárót. A hídon kérdőíve­ket is kitöltettünk, amelyekből kiderül, hogy a turisták elége­dettek voltak az ottani előadá­sokkal, eseményekkel. Ugyan­akkor nem csak a hagyományos rendezvények voltak népsze­rűek, a prágai Image Theatre előadásai is telt házakkal men­tek a Tháliában. Egy becslés szerint a turisták ötszáz-ötszázötvenmilliárd forin­tot költenek el évente Budapes­ten. Ez több, mint a főváros egész éves költségvetése. S 1 A turisták sok pénzt hagynak nálunk, ezért egy kis udvariasságot várnak.- A turizmus óriási üzlet, en­nek megfelelően már tavasszal megkezdtük a nyári rendezvé­nyek reklámozását - mondta Fekete László. Tizenkét európai repülőtéren helyeztünk el világí­tó plakátokat. Mindebben segít­ségünkre volt a Magyar Turiz­mus Rt., a Malév és a Budapest Airport. A BTH ősszel újabb reklám- kampányt indít. Ebben az inter­netre teszik a fő hangsúlyt, és a világhálón hívják fel Budapest látványosságaira a figyelmet. Ennek oka, hogy a turisták többsége fapados járatokkal ér­kezik a fővárosba, amelyekről az interneten szerzik be az infor­mációkat. ■ Kiss Gergely Panasz az ellenőrökre A külföldiek azért nem mindennek örültek. Panaszaik többsége a BKV Rt. ellenőreire irányult. Gorombának, agresszívnak tartják őket, akik még nyelveket sem beszélnek. A BTH ezekről a BKV Rt.-t is tájékoztatta. emiatt az ellenőrök hamaro­san felkészítő programokon vesznek majd részt. Ők később a turisztikai központok közelé­ben végzik majd munkájukat. A BKV szerint ugyanakkor a külßldiek nem eléggé tájé­kozódnak az utazás fel­tételeiről, ami konfliktust okoz az ellenőrzéseknél

Next

/
Thumbnails
Contents