Petőfi Népe, 2005. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-03 / 206. szám

SZERKESZTETTE: MIHÁLYKA GYULA TELEFONSZÁM: 06-76/518-227 E-MAIL: gyula.mihalyka@petofinepe.hu KECSKE MÉT ÉS KÖRNYÉKE PETŐFI NÉPE - 2005. SZEPTEMBER 3., SZOMBAT Eles pengeváltás a csatornázásról kecskémét Dr. Szécsi Gábor polgármester a héten beje­lentette: a csatornázási programban a lakosságot ter­helő önrész 90 ezer forint lesz. A városházi ellenzék szerint azonban ezzel nem jutott nyugvópontra az ügy. A tegnap tartott sajtótájékozta­tón Szemereyné Pataki Klaudia, a Fidesz városi elnökségének tagja úgy vélte: lüffi a VG Kft. ügye után a polgár- mester másodszor is meghát­rált. Hangsúlyozta, hogy a Fi­desz támogatja a csatornázási programot, azonban az embe­rek érdekeit figyelembe kell venni, nem szabad őket kiszol­gáltatni Szécsi Gábor „mosoly­politikájának”. Méltánytalanság Nyitray András (Fidesz) ország- gyűlési képvise­lő szerint a 110 ezer forintról 90 ezer forintra csökkent önrész is sok. Egyfelől azért, mert a 10 százalékos ön­részt tartalmazza az önkor­mányzat idei költségvetése. Másrészt a négy települést (Kecskemét, Ballószög, Helvé­cia, Kerekegyháza) érintő 10 milliárdos ISPA-programban 2- 3 milliárdért benne van az új komposztáló megépítése, a szennyvíztisztító telep bővítése, átemelők és szennyvíz-távveze­tékek létesítése. A honatya sze­rint ezek költségeinek 10 száza­lékát méltánytalan ráterhelni a lakosságra, hiszenu például a komposztáló nem csak a csator­nahálózatra most rácsatlakozók érdekét szolgálja, hanem az egész városét. A képviselő azt is igazságtalannak tartja, hogy egy szoba-konyhás lakás bekö­tésénél ugyanannyi az önrész, mint egy ipari üzemnél vagy egy nagy intézménynél. Hetényi István (MIÉP) önkor­mányzati képviselő arról szá­molt be, hogy javaslataikat in­dítványban terjesztik be a jövő szerdai képviselő-testületi ülésre. Ebben javasolják azt is, hogy a testület vonja vissza a június 29-ei döntését az ön­részről, amely magasabb volt, mint a Szécsi Gábor által tett e heti bejelentés. Indítványozzák azt is, hogy az előkészítés 500 milliós költsége ne a lakosságot terhelje. Hasra ütés Azt is szeretnék elérni, hogy az önrész kiszámításánál a fővíz- mérő-órákkal kalkuláljanak, hiszen ezek száma több mint az úgynevezett lekötéseké. Ko­rábban 7 ezer fogyasztóval szá­molták ki az önrészt, ami állító­lag már 7 ezer 600, s ez önma­gában is majdnem 10 százalék­kal csökkenti a lakossági terhe­ket. (Nyitray András megje­gyezte: hitelesnek tekinthető forrásból tudja, hogy a 7 ezres lakásszám csak „hasra ütésre” született.) Hetényi István arra is felhív­ta a figyelmet, hogy a víziköz- mű-társulat 30 százalék állami támogatást visszaigényelhet, s ezt szintén figyelembe kell ven­ni az önrész megállapításánál. A képviselő úgy véli, hogy a programban a lakossági ön­részt meghitelező pénzintézet kiválasztására pályázatot kell kiírni. Arra is indítványt tesz a városházi ellenzék, hogy az út­építéssel kapcsolatos társulati szervezést a közgyűlés füg­gessze fel. A csatornázást köve­tő lakossági útépítések a helyi adottságok, igények részletes felmérése után utcánként le­gyenek megszervezve. ■ M. Gy. '■ A felvetésekről : megkérdeztük : dr. Szécsi Gá- \ bor polgármes- \ tért, aki a kö- : vetkezőképpen : reagált: [ - A városvezetés által ismerte- '■ tett adatok nem új keletűek. : Aki valóban tájékozódott eb- : ben a kérdésben, pontosan \ tudhatta, hogy az 1SPA folyé- \ kony hulladékkezelési prog : ram lakosságot terhelő önré- : sze 90 ezer forint, s hogy azok '■ a lakóközösségek, amelyek a '■ csatornázási és úthelyreál- : lítási munkálatokat követően : további, az utak minőségét ja- \ vító beruházásokat szeretné- : nek lakóhelyükön egyfelől 20 : ezer forintos áttervezési, más- : felől 90 ezerforintos útstabili- i zálási hozzájárulással kell, '■ hogy számoljanak. Ez utóbbi : 110 ezerforintos lakossági ön- : erő tehát nem épül rá automa- \ tikusan az ISPA önerőre, teljes ■ mértékig a lakók döntésének : függvénye, ami annyit jelent, : hogy az útstabilizálási lakos­■ sági önerős projektek megvaló­• sítására kizárólag a lakossági : igények részletes felmérését kő : vetően kerülhet sor. Azaz az • útstabilizálási és a majdani '■ útépítési projektek minden te- : kintetben különválasztandóak : az ISPA-programtól • Tájékozatlanság : Aki ezt a kezdettől fogva hang '■ súlyozott álláspontot „meghát- : rálásnak” tekinti, elképesztő : tájékozatlanságról tesz tanúbi- \ zonyságot Miképpen az is, aki • úgy gondolja, hogyazönkar- : mányzat az a program-előké­: szltéssel kapcsolatos 507 mii- \ lió forintos költségét ráterhelné : a lakosságra. Szó sincs erről : Az önkormányzat az erre vo- : natkozó előirányzatokat beépí- : tette költségvetésébe, teljesítő • sük kapcsán semminemű la­kossági tehervállalásról nem rendelkezett Amiről viszont rendelkezni fog az azoknak a : támogatásoknak, kedvezmé­nyeknek a rendszere, amellyel '■ a rászorultakat fogjuk segíteni : az önerő megteremtésében. Ez : utóbbi témakörben a közgyű­lés külön rendeleti szabályo­zást hagy majd jóvá. Demagógia Szécsi Gábor hangsúlyozta: - : Ugyancsak képtelenségnek tartom az ISPA beruházási program egyes elemeit az ön- : erő oldaláról élesen szétvá­lasztani, hiszen például a csa- \ tornázási munkálatok és a szennyvíztelep rekonstrukciója : egymással teljes mértékig ősz- : szefüggő beruházások. Az ISPA önerő mértéke egyébként ' is jóval kisebb egy hagyomá­nyos lakossági önerős közmű : hozzájárulásnál Ha a lakók hasonlóan más, az ISPA-pm- gramot megelőzően csatorná- : zási projektekhez hozzájáruló : lakóközösségekhez, hagyomá- \ nyos önerős formában akar­nák megvalósítani a közmű- fejlesztést, háromszor ekkora : hozzájárulást kellene bejizet- \ niük. Felelőtlen, demagóg, a város költségvetési mozgásié- : rét nem ismerő politikus az, aki a fentiek ismeretében a város eddig vállalt félmilliár­dos előirányzat csomagját to- : vábbi súlyos tételekkel akarja : növelni. Az ISPA-progmm ke- ■ rétében megvalósuló csatorna- \ bekötések egyébként a Bácsvíz : Rt. jelmérése szerint 7 ezer 617 lakást érintenek. Ez és még sok más adat időben és áttekinthető formában eljut majd minden érintetthez an­nak a kommunikációs pro­jektnek az eredményeként, amelyet az ISPAprogram ré­szeként, az erre vonatkozó nemzetközi tendert követően kívánunk megvalósítani. .............. .............. ...................................................... Er demkeresztet kapott az igazgatói életműért kitüntetés A kecskeméti Kandó Kálmán-szakközépiskola nyugal­mazott igazgatóját, Tóth Lászlót (jobbról) augusztus 20-án a Ma­gyar Köztársaság Érdemkereszt Ezüst fokozatával tüntették ki. Az igazgatót ebből az alkalomból csütörtökön köszöntötte dr. Sárközy István alpolgármester és az iskola vezetősége. Kutyák seregszemléje a szabadidőközpontban KECSKEMÉT Szeptember 10-11- én, azaz jövő szombaton és va­sárnap ismét kutyaparádét cso­dálhatunk meg a kecskeméti szabadidőközpontban. Immár tizenkettedik alkalommal érte az a megtiszteltetés a hírős vá­rost, hogy az FCI, vagyis a ku­tyások világszövetsége hozzájá­rulásával Nemzetközi CACIB Kutyakiállításnak adjon ott­hont. A nagyszabású rendez­vény mellé állt Kecskemét pol­gármestere, dr. Szécsi Gábor, aki a rendezvény fővédnöke. A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete rendezvényére ti­zennyolc országból 2 ezer 500 kutya érkezik. Ugyancsak sok neves bíró jön külföldről, példá­ul Norvégiából, Dél-Afrikából, Svédországból, Angliából. Mindkét napon reggel 9 órakor kezdődnek a programok. Lesz­nek kutyabemutatók, agility versenyek is. Körözik a Bajnok utcáról ellopott piros Nissant Új oktatóépület a Gáspárban Ki képviseli a futók érdekeit? oktatás Csütörtök reggel új oktatóépületet avat­tak a Gáspár András • Szakképző Iskola taná­rai és diákjai Kecske­méten. A felújítás tíz­milliós költségét az in­tézmény viselte, a mun­kák nagy részét pedig tanulók végezték. Ünnepélyesen felavatták a Gáspár András-iskola Plat­ter János utcai új oktatóépü­letét. A száznyolcvan négy­zetméteres ingatlan négy tantermében huszonnégy tanuló kezdi meg a tanévet. Az iskola igazgatója, Le- viczky Cirill az épület ren­deltetéséről elmondta: - Új A felújítási munkálatokban legtöbbet segítő diákok könyvjutalmat kaptak. A Gáspár András Szakképző Iskola központi épületében a jövőre induló Térségi Integrált Szakképző Központ (TISZK) ré­szére tíz tantermet már át kel­lett adni. Ezekben 2006. végéig csúcstechnológiával felszerelt központi tanműhely kezdi meg működését. A szakképző inté­zetnek tehát jól jött a bővítés. oktatási formának ad otthon ez a ház. Jól bevált nyugat-eu­rópai minták alapján olyan fi­atalokat fogadunk, akik a nyolcadik osztály elvégzése előtt valamiért kiestek az is­kolarendszerből. A tizenhat évnél idősebb fiatalok az el­végzett osztályok számától függetlenül egységesen egy egyéves felzárkóztatáson vesznek részt, ami után meg­kezdhetik majd a kiválasztott szakma tanulását - mondta az igazgató. A felújított ingatlan egyébként eddig a kőművesta­nulók gyakorlóépületeként működött. bek és egészségesebbek let­tünk.- A férjemmel végigjártuk az állomásparkot - me­séli Kondász Gabi, és príma futópályát lehetne, minimális költséggel kialakíta­ni. A múzeum körü­li rész nagyon jó adottságokkal rendelkezik, ami most kihasz­nálatlan. Ha nem lesz másik pá­lya, akkor abbahagyom a futást. Az arborétum messze van, az utcán pedig nem lehet futni: pár héttel ezelőtt a kisebbik fiamat a Szarvas utcán harapta meg egy kutya. A KTE-pálya azért is volt jó hely, mert a gyerekek a füves pályán focizhattak, amíg a férjemmel felváltva lefutottuk a 4 kilométert. Dr. Kasza Beáta és Berecz Zoltánná szintén gyermekeikkel érkeznek. Hetente ötször futnak 20 kört, azaz 8 kilométert. - Ez­után sem fogjuk abbahagyni a mozgást Kijárunk az Arboré­tumba, mint régen. Igaz, a KTE- pályát jobban szeretjük, mert eső után is lehet futni, ráadásul mérni tudjuk, hogy mennyit fu­tottunk, és a gyerekek is jól ér­zik magukat. ■ Rákász Judit kecskémét Az önkormányzat rendelkezésére bocsátotta a KTE-pálya vételárát a budapesti székhelyű Magnum Hungária Eta Kft. A hétéves huzavona tehát lezárulni látszik: hamarosan munkagépek lepik el a területet, hogy bevásárlóközpontot építsenek azon a sportpá­lyán, ahol még tegnap este is sok futó rótta a köröket. A képviselő-testületi ülésen többször elhangzott: a vá­ros saját költségén alakít ki számukra új futópályát a vasútparkban. Remélem, de őszintén szólva nem hiszem, hogy a vá­ros betartja ígéretét - mondja Nemes Ka­talin, aki nap mint nap kijár a pályára, hogy lefus­sa 6 kilométeres adagját. - Sze1 rintem a képviselők nincsenek tisztában vele, hogy milyen élet van a KTE-pályán. Több száz olyan ember sportol itt rendsze­resen, akik fontosnak tartják, hogy tegyenek az egészségü­kért, még akkor is, ha nem pro­fi sportolók és elmúltak már 20 évesek. Nekem egész nap az ad erőt, hogy tudom: este kijöhetek a pályára, és lefuthatom a 15 kö­römet. Kiizzadhatom a negatív gondolataimat, kiereszthetem magamból az egész napi stresszt, és testben-lélekben fel­frissülve folytathatom a munká­mat, viselhetem a családom gondját. De sajnos nem hiszem, hogy a futók érdekeit képviselni fogják olyan emberek, akiknek a sportról legfeljebb a tévéköz­vetítés jut eszükbe. Kapusi Ferencnek munkája és hobbija is a mozgás, hiszen edzőként dolgozik. Esténként azonban kijár a KTE-pályára fut­ni. Most éppen a Nike-Budapest félmaratoni versenyre készül. - Annak örülnék a legjobban, ha megmaradna a pálya. 1996 óta járok ki, 6-8 kilométereket futok rendszeresen. Ha elkezdődik az építkezés, akkor a friss levegő helyett marad az edzőterem és a futópadok. Persze lehet, hogy már an­nak is örülnünk ké­ne, hogy eddig elhú­zódott az ügy, mert mi ezalatt erőseb­ról a benne hagyott forgalmi en­gedéllyel, törzskönywel, ezüst nyaklánccal, vízvezeték-szere­lői anyagokkal, szerszámokkal és két hangfallal együtt. bűnügy A rendőrök körözik az EKY-865 rendszámú piros Nis­san Cherry személygépkocsit. Az autót valaki hétfőn éjjel lop­ta el a kecskeméti Bajnok utcá-

Next

/
Thumbnails
Contents