Petőfi Népe, 2005. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-22 / 222. szám
12 SPORT PETŐFI NÉPE - 2005. SZEPTEMBER 22., CSÜTÖRTÖK Fülöpházi hajtósiker a Homokhátsági Kupán FOGATHAJTÁS A fülöpházi Csap- lár Tibor (képünkön) nyert a Homokhátsági Kupát. Az elmúlt hét végén Kerekegyházán rendezték meg a Homokhátsági Kupa kettesfogat- hajtó-verseny negyedik, záró fordulóját. A mindent eldöntő' versenyen ifi. Gyulai Róbert (Hetényegyháza) végzett az élen, aki Gyulai Jánost (Hetényegyháza) és Csapiár Tibort (Fülöpháza) előzte meg. Csapiárnak az utolsó fordulóbeli harmadik helyezése elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy összetettben az élre kerüljön. így ő vihette haza a versenysorozat trófeáját. A Homokhátsági Kupa végeredménye: 1. Csáplár Tibor (Fülöpháza), 2. Vágó István (Soltvadkert), 3. Guti Béla (Hetényegyháza). Hosszú szerint jó lesz a Bácska kosárlabda Hosszú István (képünkön) bizakodó. A Bajai Bácska FKSE klubelnöke abban reménykedik, hogy a Sugovica- parti férfi kosárcsapat jól szerepel majd a hétvégén kezdődő NB I/B-s bajnokságban. Hosszúnak van is miért reménykednie, hiszen akire számítottak, az maradt, igazoltak a fővárosi MAFC-tól egy utánpótlás válogatott kosarast, mindemellett több visszatérő játékos is nagyot lendíthet majd a Bácska szekerén. A csapat a feltörekvő juniorokkal kiegészülve a Keleti csoportban szerepel az új idényben. MAGYAR KUPA LABDARÚGÁS A harmadosztályú Szentlőrinc és az NB ll-es Makó szolgáltatta a labdarúgó Magyar Kupa 3. fordulójának legnagyobb meglepetését miután előbbi a Diósgyőrt, míg utóbbi a Győri ETO-t győzte le büntetőkkel. Eredmények: Makó (NB ll)-Győr 0-0 - büntetőkkel 4-2, Szentlőrinc (NB lll)-Diősgyőr 2-2 (0-1, 1-1,2-2)- büntetőkkel 4-2, Jászapáti (NB Ilj-MTK 1-3 (00,1-1,1-2), Mosonmagyaróvár (NB ll)-Bp, Honvéd 2-3 (0-0, 2-2, 2-3), Felsőpakony (megyei l.)-REAC 1-3, Ajka (NB II}- Sopron 1-2, Balkány (NB II)- Kaposvár 0-5, Kazincbarcika (NB Ily Vasas 1-2, Nyíregyháza (NB ll)-BKV Előre (NB II) 1-2, Celldömölk (NB Ily Pápa 0-3, Gyirmót (NB ll)-Tatabánya 0- 4, Törökbálint (megyei l.)-ZTE 1-4, Haladás (NB IlyPécsi MFC 2-2 (ál, 1- 1,2-2) - büntetőkkel: 2-4. MAGYAR NB11. Diósgyőr-Debrecen 2 2. Kaposvár-Bp. Honvéd x, 1 3. MTK-Ferencváros 1 BUNDESUGAl 4. Bielefeld-Mönchengladbach 1 5. Bremen-Leverkusen x, 1 6. Duisburg-Nürnberg 1 7. Hamburg-Bayern München 2 8. Mainz-Dortmund 2, x 9. Schalke-Hannover 1 10. Wolfsbug-Frankfurt 1 11. FC Köln-Hertha x, 1 12. VfB Stuttgart-Kaiserslautern 1, x OLASZA 13. Cagliari-Roma 2 +1: Parma-Juventus 2- Jók leszünk! - mondta az egykori sokszoros válogatott kosárlabdázó, Hosszú István. - Szerencsére eljutottunk addig, hogy azt mondhatom: egy jól felépített utánpótlásbázissal rendelkezünk. Egyre több gyerek jön kosárlabdázni, minden évben indul új előkészítő csoportunk és valamennyi korosztályos bajnokságban van csapatunk. Tavaly például a gyermek országos bajnokság nyolcas döntőjében két bajai együttes is szerepelt.- Mindemellett a felnőtt csapat játékoskerete bizakodásra ad okot. A legnagyobb dolog Radnóti Miklós leigazolása volt. Radnóti saját nevelésű játékosunk, aki az utóbbi években Pécsett, az előző idényben pedig Dombóváron játszott. Most hazatért. Másik saját nevelésű kosarasunk, a tanulmányait Pécsett befejező Mészáros Endre is visszajött, Szabó Attila pedig ismét elkezdett edzeni. A kiváló hátvéd hosszú kihagyás után tért vissza. A tavaly T-licenccel nálunk játszó pécsi Molnár Miklós Debrecenbe igazolt, érkezett viszont a MAFC-ból egy nagyon tehetséges, U20-as válogatott kosaras, Tóth Norbert Hosszú Gergelyt felvették a Pécsi Tudományegyetem testnevelési szakára, de T-licenccel ebben az idényben is a Bácskában játszik majd. Akárcsak az ígéretes jövő előtt álló centerünk, ÁgfaM Bálint Az említetteken kívül az irányító Kancsár Zoltán és a center Kati Richárd alkotja a felnőtt keretet. Melléjük a feltörekvő juniorok kerülhetnek be a Bácska NB I/B-s csapatába. Gondolok itt elsősorban Szabó Bálintra, Kovács Péterre és Horváth Attilára. Abban reménykedünk - s ez egyben elvárás is! -, hogy hazai mérkőzéseinket megnyerjük és tetszetős játékunk miatt egyre többen jöjjenek ki a mérkőzéseinkre. Szeretnénk, ha itthoni találkozóink családi eseménnyé válnának a Sugo- vica-parti városban, s a hétvégi program része lenne a Bácska kosármeccsének megtekintése. Nagy vágyunk természetesen az, hogy jó csapatunk legyen, mely a másodosztály élmezőnyéhez tartozik, s ahová előbb-utóbb visszatérnek a Baján nevelkedett - de iskolai tanulmányaik miatt máshová igazolt - játékosok.- A Bajai Bácska FKSE vezetőedzője továbbra is Kajtár Zsolt, segítője pedig - akárcsak tavaly - Csányi Tamás. Élvezik az elnökség bizalmát, jól dolgoztak eddig, s reméljük, hogy a jövőben is hasonlóan végzik feladatukat. A 2005-2006-os bajnokságban a Keleti csoportban játszunk, az első bajnoki fordulóban - vasárnap - a Hódmezővásárhelyt fogadjuk hazai pályán, az MNÁMK Sportcsarnokban - zárta beszámolóját Hosszú István. ■ Lőrinczi Csaba [petőíi NépelSi Grátisz Keresd a PARjat! Figyelje, böngéssze a lapunkban megjelent hirdetéseket! Szombaton a Grátiszban megtalálhatja a párját. Játékunkon egy PLAZMA TV-t nyerhet! — ^ IMIM** 46 q, ifrJyytZ-*-------^9^6 PA VL0V1CS & TÁRSA KFT. Az exkluzív bőrgarnitúrák gyártója TeL: 76/506-072 Cím: Kecskemét, Mindszenti körút 31., Bristol 3-2-1 kézzel koptatott bőrrel 620.500Ft -10% 558.450 Megbízhatóságban az élen! A FordFocus minőségben és megbízhatóságban az élen halad. A TÜV műszaki vizsgaállomások* és a német ADAC 2004-es hibastatisztikája alapján a Ford Focus kategóriájában messze a legmegbízhatóbb autó. A Focus II. az NCAP töréstesztjén a legmagasabb 5 csillagos minősítést kapott. Legendás vezetési élménye pedig mindenkit levesz a lábáról! Jöjjön próbálja ki Ön is! Most nálunk magas alapfelszereltséggel + ajándék klímával 2.999.000 Ft-ért vagy akár 0 Ft kezdőbefizetéstől az Öné lehet! *2002-ben a német TÜV műszaki vizsgaállomáson 107 típus közül a Ford Focust találták a legmegbízhatóbb minőségnek. Minőség. Megbízhatóság. Új FordFocus FordHovány Szent Kristóf Autócentrum 6000 Kecskemét, Szt. László krt. 70. Tel.: 76/487-300. www.fordhovany.hu Vegyes átlagfogyasztás: 4,8-7,7 1/100 km, C02-kibocsátás: 106-254 g/km. THM: 5.39-10.66% Matthäus Szalonikibe tart? labdarúgás A görög élvonalbeli PAOK Szaloniki vezetői szerint a klub megállapodott Lothar Mattháusszeú, a magyar labdarúgó-válogatott német szövetségi kapitányával. „Mindenben megegyeztünk, hétfőn aláírja a kétéves szerződését” - jelentette be Jannlsz Gumenosz, a PAOK tulajdonosa, hozzátéVe: a 44 éves német szakember vasárnap, a helyszínen tekinti meg leendő együttese és az Egaleo bajnokiját. Az ügy anyagi háttere nem ismeretes, de a görög sajtó értesülései szerint az 1990-ben világbajnok játékos évi 550 ezer eurót (137,5 millió forintot) keres majd. Matthäust, mióta a magyar válogatottat irányítja, több külföldi csapattal hírbe hozták, így a skót Hearts vagy a török Be- siktas együttesével, míg hazájából a Hamburg, a Mönchen- gladbach, legutóbb pedig a Leverkusen jelezte érdeklődését. Ajánlkozott a német nemzeti tizenegy kapitányának is. A német szakvezető korábbi munkaadójánál, a Partizán Beograd- nál idény közben - 2003. december 13-án - mondott le, majd egy nappal később már alá is írta szerződését a Magyar Labdarúgó Szövetséggel. Az MLSZ elnöksége a Bulgária (október 8.) és Horvátország (október 12.) elleni vb-selejtezők után kíván dönteni a kapitány sorsáról. Matthäus, akinek szerződése az év végig szól, többször elmondta: folytatni kívánja a megkezdett munkát. • lekötés nélkül •t egész évben magas kamattal kamat az egymillió forint feletti megtakarítás betétszámla ^ K&H TeleCenter (06 1) 300 0000 www.khb.hu 4 gyors ügyek sávja hiteltanácsadás 4 befektetéstervezés biztosítások * BANKJA ** * Kamatajánlatunk 2005. szeptember 12-től október 23-ig a K&H megtakarítási betétszámlára érvényes, a kamatok ezen Időpontot kóvetóen változhatnak. EBKM-5,00% az egymillió forint alatti betátrészre, EBKM» 7,77% az egymillió forint lelett! betétrészre, a 2005. szeptember 12-1 Hirdetmény adatai szerint A kamatok az adott óstzegsávra érvényesek. Kettőnél több terhelési tranzakció (készpénzfelvétel, átvezetés, átutalás, betétlekötés) és a minimum egyenleg el nem érése esetén a K&H lakossági bankszámla látra szóló betét) kamatát flzetjOk. Jelen hirdetés nem mlnósDI ajánlattételnek. A Bank a kondíciók megváltoztatásának jogát fenntartja. A K&H megtakarítási betétszámla részletes feltételeit a vonatkozó szerződés, az Általános Szerződési Feltételek, a Bank Üzletszabályzata, valamint mindenkori Hirdetménye tartalmazzák.