Petőfi Népe, 2005. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-22 / 222. szám
PETŐFI NÉPE - 2005. SZEPTEMBER 22., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI KORKÉP A DUNA-TISZA KÖZE A-TOL Z-IG Baja Szombaton 14 órakor különleges szíwizsgáló műszert ad át a Szívbetegekért Alapítvány nevében Marton Imre alapítványtevő a bajai kórháznak. A 11 millió forintba kerülő, csúcsteljesítményű készüléket amerikai tudósok fejlesztették ki, régiónkban csak a szegedi és a kecskeméti kórház rendelkezik hasonlóval. A műszer alkalmas a szívműködés teljes feltárására. Izsák-Kisizsák A nagy társadalmi összefogással megvalósult Szent Kereszt-kápolnában a második to- ronypróbaünnepet rendezik meg holnap. A Porta Egyesület, a Kis- izsáki Kápolnáért Alapítvány elnöksége és a Sárfehér Napok szervezőbizottságának közös programja 18 órakor kezdődik. Ekkor nyitják meg a Marosi Izidor püspök emlékére rendezett kiállítást, valamint a templomszentelés utáni eseményeket - első keresztelés, esküvő - bemutató fotók tárlatát. Ezután Kuna Lajos vezetésével hangverseny lesz a Fourtissimo Classic fúvósegyüttes közreműködésével. Jánoshalma A város képviselő-tes- tülete 1,5 millió forint saját forrást biztosít a felsőfokú tanulmányokat folytató fiatalok támogatására, mely a Bursa Flungarica ösztöndíj- pályázat keretében történik. A támogatásra október 31-ig nyújthatják be pályázatukat a felsőfokú intézményekben tanuló, illetve az ottani tanulmányaikat kezdő jánoshalmi diákok. Jászszentlászló Országos ökoturisztikai konferenciát rendeznek szombaton a jászszentlászlói Kézművesek tanyáján. A tanácskozást a Kiskunsági Hétszínvirág Fejlesztési Társaság és a Jóléti Szolgálat Jászszentlászló és Móricgát Alapítvány közösen szervezi. Az előadások többek között arra keresnek majd választ, hogyan őriz- hetők meg természeti és kulturális értékeink, és hogyan illeszthetők be az európai kultúrába, illetve a honi térségfejlesztő munkába. Kalocsa Vasárnap országos kirakodóvásár lesz a már megszokott helyen, a Petőfi Sándor utca végében lévő vásártéren. Regényi Gábortól, a városi kommunális intézmény igazgatójától megtudtuk: élő állat ezen a vásáron sem cserélhet gazdát. Ugyanis nincsenek meg az EU-s előírásoknak megfelelő feltételek. így csak a szokásos vásári portéka kerül a standokra. Kecskemét Nem kizárt, hogy gyújtogatás miatt égett le egy faépület keddre virradó éjjel Kecskeméten. A tűz a volt minigolfpálya területén ütött ki. A Sport utcán egy 150 négyzetméter alapterületű, használaton kívüli faház égett le. A tűz okozta kárt mintegy 7-8 millió forintra becsülik. Senki sem sérült meg a tűzeset következtében. Kiskunfélegyháza Érdekességek nemzeti gasztronómiánk kialakulásának történetéből címmel Ács Imre, a kecskeméti Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola tanára tart előadást ma este 6 órakor a kiskunfélegyházi Hattyúházban. Az előadás a III. gasztronómiai fesztivál része. Kiskunfélegyháza Kóstolóval egybekötött sütő-, tej-, cukrász-, hús- és élelmiszer-ipari, valamint mező- gazdasági kiállítás nyílik szeptember 24-én, szombaton délelőtt 10 órakor a kiskunfélegyházi volt Kunság vendéglőben. A III. gasztronómiai fesztivál részét képező kiállítás főtámogatója a P & P Pékáru Kft. Kiskunhalas József Attila születésének századik évfordulójára készült plakátokból nyílik kiállítás holnap a Közösségek Házában. Az este 6 órakor megnyíló tárlaton dr. Bognár Zoltán mond beszédet, közreműködik a Lyra együttes és a Bibó-gimnázium diákjai. A kiállítás október 6-ig tekinthető meg. Szeremie a Bácskai Hagyomány- őrző Egyesület ma a művelődési házban tartja vezetőségi ülését. Értékeli az elmúlt időszak egyesületi tevékenységét, megtárgyalja a november 12-ei, hercegszántói közös műsor programját. A Bácskai Kulturális Alapítványtól pályázaton elnyert 50 ezer forint fel- használásáról is szó esik. A gazdasági helyzetet és a tagdíjbefizetést Varga Istvánné pénztáros ismerteti. Kiss Dénes, a szeremlei művelődési ház igazgatója tájékoztatja a tagságot a helyi közművelődési tevékenységről és az amatőr mozgalom helyzetéről. Táborfalva Megújult a Jókai Mór Művelődési Ház. Az intézmény költségvetéséből megszépült a homlokzat. A helyi önkormányzat pedig pályázati pénzből és önerőből megoldotta a mozgássérültek épületen kívüli és belüli közlekedését is. Tiszaalpár Negyedik alkalommal veszi kezdetét pénteken a Bársony Mihály tekerőlantos-találkozót. Szombaton 17 órától Gryllus Dániel Kossuth-díjas előadóművész koncertezik a katolikus templomban. A Kádár Lajos Közösségi Ház színpadán 19 órakor emlékeznek meg a 90 éve született Bársony Mihályról. Baja Szombaton az Újvárosi lakótelepen utcai kosárlabda-mérkőzésekkel és kézműves-foglalkozásokkal népszerűsítették a kormány panelfelújítási programját. A városatyák által meghirdetett programokra délelőtt meghívták a Bara, a Wimpi és az Újváros csapatait. András István városi rendőrkapitány lakossági fórumot tartott a lakótelepi rendőrség működéséről, majd Fritz Péter, az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal pénzügyi tanácsadója ismertette a panelházak felújítására felvehető hitelkonstrukciókat. A szennyvízbe hajította a hamvakat kegyeletsértés A város lakói szerint olcsón megúszta a fiatalember Hová tetted az édesanyám hamvait? Mondd meg, hogy hová...? - zokogott Tóthné Erzsiké a bíróságon a félegyházi fiatalembernek. Pedig már napok óta tudta a megdöbbentő választ: a kanálisba szórta a 24 éves férfi. Kiskunfélegyháza Részeg fiatalok randalíroztak a felsővárosi temetőben szeptember 10-re virradó éjszaka. Miután a közeli Petőfi-lakótelepről - állítólag - elzavarták őket a polgárőrök, úgy döntöttek, hogy a temetőben isszák le magukat kannás borral. Éjfélig mulattak ott, aztán hazamentek. Csak B. Gábor maradt.- Mindennap meglátogattam a szüléimét a kolumbáriumnál - törölgette a könnyeit Tóth Ferencné. - Aput 1999-ben, édesanyámat 2003-ban vesztettem el. Egy fekete és egy fehér urnában voltak a hamvaik. Azon a szombaton felfeszítve találtam a fülkén a márvány fedőlapot, és hiányzott a fehér urna: abban volt az édesanyám. A kiskunfélegyházi rendőröket egy, a közelben talált középiskolai dokumentum vezette nyomra: a 10/b-s H. K. elégtelen történelemdolgozata. A fiú is ott volt szeptember 9-én este a temetőben, és kiesett a zsebéből a papír. Együtt ivott az urnafal tövében B. Gáborral, akit már jól ismernek a rendőrök. Méteres priusza gyűlt össze az elmúlt hat évben: állt már bíróság előtt rongálásért, lopásért, garázdaságért és szipuzásért is.- A vádlott, aki még csak nem is ismerte a sértett csalánt mulattak a fiatalok, miután - állítólag - elzavarták őket a lakótelepről. dot, állítólag kíváncsiságból törte fel a márványlapot - nyilatkozta tudósítónknak Szabó- né dr. Tabajdi Katalin ügyész. - Magához vette a fehér urnát, és a Petőfi-lakótelep felé tartott. Egy kanálishoz érve kivette a porcelánurnából a belső műanyag dobozt, és beledobta. Tóth Ferencné édesanyjának hamvait elnyelte a derékig érő szennyvíz.- Kétszer vesztettem el anyut. Egyszer 2003 most pedig örökre. Bármit lehet pótolni, de a hamvakat már sosem! - zokogta végig a gyorsított bírósági tárgyalást a 63 éves asszony. B. Gábor halmazati büntetésként öt hónapot kapott - felfügTóthné Erzsiké most otthon őrzi édesapja hamvait, mert fél, hogy azokat is elveszi tőle valaki. gesztve A rendőröket egy elégtelen történelemdolgozat vezette nyomra. januárjában, kegyeletsértésért, rongálásért és lopásért. A kiskunfélegyházi közvélemény szerint enyhe volt az ítélet, dehát ilyen a törvény, ennyit le- ncicLi auni a bűncselekményért. Tóthné Erzsiké pedig egyelőre otthon őrzi édesapja hamvait, mert - mint mondja - retteg, hogy őt is elveszi tőle egy részeg vagy drogos fiatal valamelyik éjjel. ■ Tudósítónktól Tovább vallatnák a földet szentkirály Gazdagnak bizonyult az a lelőhely, amit a nyár végén tártak fel a település határában. Befejezték a munkát a régészek a református templom és a temető között. Több középkori lakó- és gazdasági épület maradványait találták meg. Rábukkantak egy Árpád-kori lakóház nyomaira is, és feltárták teljes szélességében a késő középkori Szentkirály főutcáját. A tárgyi emlékek közt a legértékesebb egy II. Mátyás-korabeli ezüst pénzérme, rajta az 1615-ös évszám és a Patrona Hungáriáé felirat. Számos kora középkori cserépedény, fazék maradványai is előkerültek. A régészeti feltárásba a temető bővítése miatt vágtak bele. Az 1500 négyzetméter kijelölt területből azonban csak 700 tekinthető visszatemethetőnek, ami nem a temetőkerítés vonalába esik. így a bővítésre még várni kell. A kutatást jövőre is szeretnék folytatni, de ez csak pályázati támogatással lehetséges. Ebben az évben a Nemzeti Kulturális Alapprogram keretén belül sikerült pénzt keríteni rá. ■ Sz. T. RENAULT AUTÓKAT ALKOTUNK MAGÁVAL RAGAD! Mégane Limousine már 2 999 000 Ft-tól és akár 29 900 Ft-os törlesztőrészlettel A Renault Mégane Premiere limitált széria ABS-szel, fedélzeti számítógéppel, szervokormánnyal és 6 légzsákkal, már 2 999 000 Ft-tól és akár 29 900 Ft-os havi törlesztőrészlettel az Öné lehet! Várjuk márkakereskedésünkben! www.renmlt.hu T Az ajánlat 2005.06. Ököl a késztet erejéig érvényes. Az ár a regisztrációs adót tartalmazza. A finanszírozási ajánlat svájcifrank-alapú, és a CHf-alapkamat változatlansága mellett érvényes. Az árfolyam 162 CHF/HUF (THM: $,995s). Fogyasztás liier/100 km; vegyes: 4.S-7.0; városi: S.S-9.J; országúti: 3.9-6,5; CO^-kibocsátás g/km: 117-I6S (változattól függően). FORMONT AUTO KFT 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi út 53. Tel.: (76) 503 700 - Fax: (76) 503 709 Bozsó-kiállítás a játékkaszinóban Nem először ad otthont képző- művészeti kiállításnak a kecskeméti Aranyhomok szállodában található játékkaszinó. Holnap 17 órakor a néhány éve elhunyt kecskeméti festőművész, Bozsó János alkotásaiból nyílik tárlat. A nagyközönségnek dr. Szécsi Gábor, Kecskemét polgár- mestere mutatja be a festményeket. A megnyitó után állófogadást rendez a Casino Kecskemét Kft. Az alkotásokat szeptember 23. és november 27. között tekinthetik meg a látogatók, minden nap 16-04 óráig. a CASINO KECSKEMÉT