Petőfi Népe, 2005. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-22 / 222. szám
A Homokhátság sem marad ki a tervből a DUNA-TiszA közi Homokhátság problémájának megoldása várhatóan az egyik fontos eleme lesz a II. Nemzeti Fejlesztési Tervnek. Egyebek közt ez is kiderült azon a fórumon, amit a Petőfi Népe és a Nemzeti Fejlesztési Hivatal rendezett tegnap délután Kecskeméten. Az összejövetelen Baráth Etele, az európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter tartott bevezető előadást, majd dr. Balogh László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke vázolta, hogy a megye mit várhat az említett fejlesztési tervtől. Dr. Szécsi Gábor, Kecskemét polgármestere ugyanezt a megyei jogú város szemszögéből járta körül. A területpolitika és a gazdasági élet meghívott Bács-Kiskun megyei szakemberei szinBaráth Etele tartotta a bevezető előadást; jobbján dr. Balogh László és dr. Szécsi Gábor. tén kifejthették nézeteiket a témában. Az országgyűlés által majdan elfogadandó elképzelések az Európai Unió fejlesztési pénzforrásaiból valósulhatnak meg 2007 és 2013 között. A fórumról holnap részletesen is beszámolunk. ■ B. F. I. A Duna - Tisza köze napilapja 2005. szeptember 22., csütörtök • Ára: 79 Ft, előfizetve: 66 Ft • LX., 222. szám Bács-Kiskun és Dél-Pest megyei kiadás Kényelmesebb gyógyszerek kellenének Évről évre több asztmással találkoznak a tüdőgondozók. A betegeknek pedig egyre inkább az az igénye, hogy minél egyszerűbb legyen a kezelés. A pulmonológia, azaz a tüdőgyógyászat igyekszik eleget tenni ennek az elvárásnak. 2. OLDAL A szennyvízbe hajította a hamvakat Hová tetted az édesanyám hamvait? Mondd meg, hogy hová...? - zokogott Tóthné Erzsiké a bíróságon a félegyházi fiatalembernek. Pedig már napok óta tudta a megdöbbentő választ: a kanálisba szórta a 24 éves férfi. 3. OLDAL IDŐJÁRÁS Folytatódik az enyhülés, délután 19 fok. 16. OLDAL E LAPSZÁMUNK VEZETŐ SZERKESZTŐJE Kosa György. A Petőfi Népe honlapja: www.petofinepe.hu Keresztül is nézhetünk rajtuk kecskémét Hogy az ember olyan kényes, törékeny anyaggal is csodákat képes művelni, mint az üveg, arról ismét megbizonyosodhattunk tegnap a Nemzetközi Kerámia Stúdióban, a Magyar Üvegművészeti Társaság által rendezett szimpóziumon. Csak alkotói fantázia, ihlet, kézügyesség, anyag- és technológiai ismeret kérdése, hogy megszülessenek a varázslatos üvegalkotások, amiket aztán műértő szemekkel vizslathatunk. Akár keresztül is nézhetünk rajtuk - nem veszik rossz néven sem ők, sem létrehozóik. Jönnek a lányok kintről táncolni maffiaper Mégsem tizenegy ártatlan ember ül a vádlottak padján? Saját állításaikba gabalyod- nak bele a vádlottak a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. Azok meg, akik eddig megtagadták a vallomást, most mégis előrukkolnak a saját verziójukkal. Kecskemét Ahhoz képest, hogy néhány hete a kecskeméti maffiaper szinte összes vádlottja még ahhoz ragaszkodott, hogy tizenegy ártatlan ember ül a vádlottak padján, mára jócskán megváltozott a helyzet. Kedden például az ötödrendű vádlott is beismerte a vádak egy részét. M. Richárd - aki egyebek közt táncoslányokat közvetít(ett) olaszországi klubokba - is azt tette, amit előtte már többen: a lehallgatott telefonbeszélgetéseket az ügyészséggel ellenkező szemszögből világította meg. A vádirat szerint ezek a beszélgetések egyértelműen a fegyver- csempészetet és a bűnszervezet fennállását igazolják - méghozzá virágnyelven, amit a részleges beismerő vallomást tevő M. Richárd is elismert. Amikor ugyanis az hangzik el egymás között, hogy ,Jönnek megint a lányok kintről táncolni”, az valójában azt jelenti: fegyvereket hoznak Slobodanék valahonnan Tompa mellől. M. Richárd ugyanakkor kínosan ügyelt a vallomásában arra, hogy egyedül, illetve a legkisebb „vérveszteséggel” vigye el a balhét. Elismerte például, hogy tudott a fegyvercsempészetről. Állítása szerint a fegyvereket az ő testőre tudtával csempészte Magyarországra a per koronatanúja, Slobodan Sto- janovió. Majd őt kérték meg arra, hogy segítsen az elrejtésükben. Szavaiból kiderült, hogy a tagadásban lévő másodrendű vádlott is értesült a fegyverszállítmányról, illetve arról, hogy lefoglalták Kecskeméten a táncoslányokat. Mindemellett kedden ismét szóba került a bíróságon Boros Tamás 1997-es vallomása, amit immár a vádlottak és védőik is olvasgathatnak a büntetőirodán. Hogy bekerül-e végül az irat a bizonyítékok sorába, arról továbbra sem döntött dr. Fodor Endre bíró. A maffiaper ma folytatódik. ■ Noszlopy Jól fizetik a magyar politikai elitet Megéri tárcát vállalni a Gyur- csány-kormányban: a miniszterek fizetése jócskán meghaladja a havi egymillió forintot. Az állami cégek vezetői ennek a többszörösét is kapják. 10. OLDAL Nem szegtek üzemeltetési szabályt MiG-BALESET Oroszországi vizsgálatok kiderítették: nem légi vagy földi üzemeltetési szabálytalanság miatt zuhant le tavasszal Kecskeméten az a MiG-29-es, amit Szabó Zoltán (Topi) vezetett. Vagyis megerősítették, hogy az ok a hajtómű meghibásodása. Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője tegnap elmondta: a MiG-29-esek hajtóműveinek nagyjavítását végző orosz cégnél megkezdték a szakemberek a lezuhant repülőgép hajtóművének szétbontását és vizsgálatát. Jegyzőkönyvben rögzítették, hogy nem találtak olyan jeleket, amik a gyártó által előírt üzemeltetési utasítás megszegésére utalnának. A vizsgálat megkezdésénél jelen voltak a Katonai Légügyi Hivatal és a honvédség repülőműszaki szolgálatának szakemberei. Előbbi ennek a jegyzőkönyvnek a birtokában lezárhatja vizsgálatát. Bocskai közölte: a szaktárca érvényben tartja garanciális igényét, és kezdeményezi annak minél előbbi tárgyalását. Az MTI szerint a tárgyalás alapja lehet például egy, a hadrendből már kivont MiG-29- es teljes felújítása is. A vadászgép május 11-én zuhant le, a pilóta sikeresen katapultált. Lótogasson el márkakereskedésünkbe és próbálja ki ön is az áj Mozdoó-ot, a vadonatúj Mazda5-öt vogy bármelyik kedvenc új Mazda modelljét! Mazdo3 automato klímo elektromos oblokemelő elöl bó'rk ormány bó'rborítósú sebességváltó kormányról vezérelhető audio függönylégisák hátsó kartőmosz sportos belső' tér BBS, E80 vezető- és utasoldalt légzsákok, oldallégzsákok, elektromos ablakemelő elöl elektromoson állítható és fűthető külső tükrök moduláris audio rendszer CD lejátszóval, manuális légkondicionáló távirányítású központi zár A hatcsillagos élmény! Hovány Autoplanet Kecskemét, Szent László krt. 68. Tel.: 76/502-800 NÁLUNK AZ ÁRAK A FÖLDÖN JÁRNAK Kaiser májas, 200 g: 155 R Venezia cappucino, 130 g, többféle íz: 89 Ft lAüchan I KECSKEMÉT MA: DIGITALIS VILÁG ■■■