Petőfi Népe, 2005. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-14 / 215. szám

PETŐFI NEPE - 2005. SZEPTEMBER 14., SZERDA 9 AUTÓ & MOTOR Első ránézésre a Rodius kissé ijesztő, nem is könnyű eldönteni, hogy melyik osztályba soroljuk be. Távolról leginkább az R osztá lyú Mercedesre emlékeztet az egyterű. Kisteherautó nagycsaládosoknak rodius Mercedes motor hajtja a félelmetesen hosszú országúti cirkálót A SsangYong Rodius nem a világ legszebb autója, de azért meg lehet vele barátkozni. A külső furcsa, a motor remek. Bátraké a szerencse. Hegyi Áron Mármint, bátorság kell ahhoz, hogy valaki egyből úgy döntsön, neki ez az autó kell. Ugyanis el­ső ránézésre a Rodius meglehe­tősen ijesztő. Az ember nem is tudja pontosan, hogy milyen osz­tályba sorolja be. Szimpla sze­mélyautónak túlságosan nagy, kisbusznak meg kicsi, ezért egy percre megáll a tudomány, mindjárt az ismerkedés elején. Aztán persze oldódik a kínos fÁ szültség, és kezdünk megbarát­kozni a furcsa szerzettel. Első­sorban azt kell megszokni, hogy a Rodius félelmetesen hosszú, még egyterűnek is. Az 5,13 mé­teres kiterjedés ugyan párját rit­kítja, mégsem mindig elég. Ezt a hiányosságot majd később tag­laljuk, előbb nézzük meg alapo­san kívülről az autót. Nagyon messziről a SsangYong Rodius hasonlít az új, R osztályú Merce­desre, közelebbről természete­sen egyre inkább kopik ez az ér­zés. A hűtőrács is olyan, mint egy elnagyolt Merci első rész, összességében mégis tetszetős. Hátulról is őrzi az autó a német márka halovány jellegzetessé­gét, leszámítva a meglepően egyedi kialakítású, különleges hátsó szárnyat. A gépjármű európai változa­tában, dicséretes önfegyelem­mel, csak hét ülést helyeztek el, míg az ázsiai kiadásba nem átal­lották akár tizenegyet is bezsú­folni. Maradjunk annyiban, hogy hét személy kisebb kényel­metlenségek árán viszonylag kellemesen utazhat. A leghátsó sorban már nagyon szűkös a hely, legalábbis egy felnőttnek, és minden sorban egy kicsit ala­csonyán, várinak az ülések. Vi ’ Mercedes E 270 utánérzet. szont, ha pakolási kényszerünk van, akkor ezt az autót nekünk találták ki. A csomagtér még alaphelyzetben is hatalmas a maga 875 literes mivoltában. A hátsó üléssor eltüntetésével vi­szont egyenesen gigantikus mé­retűre növelhető. írd és mondd: 3146 liter űrtartalom áll a ren­Technikai adatok SsangYong Rodius XDi 270 4WD Lökettérfogat 2696 cnY Hengerek/szelepek 5/20 Max. teljesítmény 120 kW (163 LE) Max. nyomaték 342 Nm Meghajtás Összkerékhajtás Sebességváltó Ötfokozatú automata Csomagtér 875 liter Saját tömeg ' '2245 kg Végsebesség 174 km/h .it A csomagtér hihetetlenül tágas. delkezésünkre. Ide annyi bő­rönd befér, hogy azokban egy föld körüli útra elegendő holmit magunkkal vihetünk az egyhe­tes balatoni nyaralásra. A vezetőülésből nézve sem na­gyon érheti kritika az egyterűt. Igaz, sok a kapcsoló, de nem túl­ságosan vészes a helyzet. Éppen ezért nem érezzük magunkat egy űrrepülőgép fedélzetén, igaz, csak egy hajszál választ el tőle. A négyküllős kormány mö­gött csak egy LED-es kijelző ka­pott helyet, ahonnan a legfonto­sabb aktuális információkat tud­juk leolvasni. A hagyományos kijelzőket a középkonzol felett helyezték el. Négy van belőlük: sebesség- és fordulatszámmérő, üzemanyagsz!fiif-jélző és a hűtő­víz hőmérsékletéről tájékoztató Sok a kapcsoló, de nem vészesen. félkör. A középkonzolba épített navigációs egység pedig felár nélkül jár az autóhoz. A külső leírásnál csak pedze­gettük a Mercedes-kapcsolatot, a motortérbe pillantva azonban már kézzelfogható bizonyítékát kapjuk az együttműködésnek. A Rodiusban ugyanis azt a 2,7 li­teres CDI motort találjuk, amely remekül szolgálja például a csil­lagos márka E 270-es típusát. Azzal a különbséggel, hogy míg ott 177 lóerőt ad le, addig a SsanYongban csak 163-at, bár ez is egészen jól mozgatja a 2,2 ton­nás cirkálót. Az ötfokozatú auto­mata váltó pedig elegáns preci­zitással kapcsolja a fokozatokat. Egy pici kényelmetlenséget okozhat a túlzottan keményre hangolt futómű - persze lehet, hogy nem az átlagos magyar utakra lettek beállítva. Ennek köszönhetően az autó meglehe­tősen érzékeny a kisebb egye­netlenségekre. Az alacsonyan lé­vő ülések és a kemény rugózás hosszabb távon megviselheti az utasokat. Ami még megülheti a reménybeli vevők gyomrát, az a Rodius ára: az alapmodell 8,3, míg a Premium változat 8,9 és 9,5 millió forintért kapható - utóbbi automata váltóval. Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái KEDD EGÉSZSÉG ►SZERDA AUTÓ & MOTOR CSÜTÖRTÖK DIGITÁLIS VILÁG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & N EVELÉ5 IBM adatelemző az autóipar szereplőinek hozzáférhetővé tenné - Quality Insight nevű szoft­verével - az autógyártók számára az IBM a szerelők jegyzőkönyveiből, az inter­netes tesztekből, a vásárlói véleményekből, a szervizek és márkakereske­dők adatbázisaiból és javítá­si naplóiból nyert informá­ciókat. A gyártók így tovább emelhetik a termelés szín­vonalát, hogy a tulajdono­soknak ritkábban kelljen felkeresni a műhelyeket. Luxus, kifinomultság a Clio Sportban elkészült a Renault Clio-so- rozat harmadik generációja. A megalkuvást nem ismerő sportverzióban a kifinomult luxusbelső nagy teljesít­ménnyel és Forma-1-es technológiákkal párosul. A tanulmányautó már a szériagyártású modell előfutára, amely 2006 első fél évében kerül a márka- kereskedőkhöz. Témáinkról bővebben az Auto Bild Magyarországban olvashat. Új Suzukit Kunszentmiklősről! A legjobb ajánlatot biztosan tőlünk kapja! Nyári AKCIÓINK! «- Swift II. bevezető áron 2.050.000 Ft-tól »Alto 1.1 GLX 1.950.000 Ft helyett 1.84S.000 Ft » Wagon R+ típusok 10% engedménnyel! » Ignis már 2.005.000 R-tól * (egyes típusok 150-300 ezer forint engedménnyel!) » Liana típusok 150 ezer Ft engedménnyel! A fenti típusok 0% befizetéstől is elvihetőekll A részletekről érdeklődjön a márkakereskedésbenI- Használtautó-beszámítás- Hitellezárás, -átvállalás- Használtautó-értékesítés kedvező hitellel!- Gépkocsijavítás, zöldkártya, műszaki vizsga minden típusra SUZUKI Az Ön márkakereskedője: Suzuki Barna 6090 Kunszentmiklós, Vásártér 9. Tel./fax:76/550-001, 550-002 Tel.: 06-30/9552-258, 06-30/2062-579 www.suzuki-barna.hu e-m ail: suzuki. b arn a@ax elero. h u Nyitva tartás: H-Pt 8-17; Szó: 8-12 óráig SZŐLŐFELVÁSÁRLÁS, 2005 Kiss és Társai Kft. 6224 Tabdi, Nagy Mihály dűlő 12. Tel./fax: 06-78/310-313 Fehér Cserszegi Vörös Mustfok asztali borszőlő fűszeres szőlő borszőlő 15,1-16,0 30 Ft/kg 33 Ft/kg 36 Ft/kg 16,1-17,0 33 Ft/kg 36 Ft/kg 40 Ft/kg 17,1-18,0 36 Ft/kg 39 Ft/kg 43 Ft/kg 18,1 felett 39 Ft/kg 42 Ft/kg 46 Ft/kg Fizetés: KÉSZPÉNZBEN EGY ÖSSZEGBEN, az árak a kompenzációs felárat tartalmazzák. A szállítási költséghez a felvásárlási áron felül EGY FORINTTAL hozzájárulunk. Az árak egészséges szőlő esetén érvényesek. A beszállítást ütemeztetni kell 5 nappal a szüret előtt telefonon, a 06-30/496-76-39 telefonszámon, vagy személyesen a cég telephelyén. Pályázati felhívás Kunszentmiklós Városi Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot hirdet a Miklóssy János Sportközpont igazgatói állására 5 éves időtartamra, 2005. november 1-jétől. Pályázati feltételek: • Felsőfokú szakirányú végzettség: testnevelési főiskolán, testnevelési egyetemen szerzett diploma, vagy sportmenedzseri végzettség, illetve szakedzői végzettség • Magyar állampolgárság • Büntetlen előélet (három hónapnál nem régebbi eredeti erkölcsi bizonyítvány) • Vezetői gyakorlat előnyt jelent A pályázat benyújtásának határideje: a megjelenéstől számított 30 nap. A pályázat elbírálásának határideje a benyújtás határidejétől számított 8 nap. A pályázathoz mellékelni kell részletes szakmai önéletrajzot valamint az iskolai végzettséget igazoló dokumentumok hitelesített másolatát. Bérezés a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint a v onatkozó végrehajtás i utasitás alapján. A-pályázatokat a következő címre kérjük, küldeni; r­Bődi Szabolcs polgármester £ 6090 Kunszentmiklós, Kálvin tér 12. % IGN Rt. kecskeméti telephelyére KÖNYVELŐ munkatársat keres számviteli és pénzügyi feladatok elvégzésére Feltételek: • Mérlegképes könyvelői végzettség • Önálló munkavégzés • 4-5 éves szakmai gyakorlat Jelentkezés: a fényképes szakmai önéletrajzot 2005.09.20-éig a következő őímre.kérjük j eljuttatni e-mail: attila.nagy@ign.hu KÖZLEMÉNY Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a MÓL Rt. 2005. szeptember 15-én, 6:00 órától 22:00 óráig BUGAC, BUGACPUSZTAHÁZA, JAKABSZÁLLÁS és ORGOVÁNY településeket érintően az üzemeltetésében lévő föidgázszállitó rendszeren gázszolgáltatási tünettel járó karbantartási munkát végez. Ügyfeleinket, hogy a veszélyhelyzet a zavartalan visszakapcsolás érdekében zakban a gázmérő előtti főcsapot frva tartani és a gázvételezést züneteltetni szíveskedjenek. )LRt. és a DÉGÁZ Rt. munkatársai fent megtesznek annak érdekében, hogy a zavartalan gázellátást mielőbb helyreállítsák. Türelmüket és megértésüket köszönjük. Délalföldi Gázszolgáltató Részvénytársaság A Magyar Autóklub jéf&ű'rV Kecskeméti Állomására ’ e Business Budapest autószerelő'®*®^ Magas jövedelmi lehetőséggel munkakörbe az eBu eBusiness Budapest Rt. bővülő kecskeméti irodájába tanácsadói munkakörbe keres hatósági tevékenységek végzéséhez munkatársat keres Feltétel: szakirányú középfokú végzettség Előny: számítógép kezelői jártasság jól kommunikáló, tárgyalóképes munkatársakat teljes és díjmentes képzéssel, szakmai előmeijeteli lehetőséggel. Fényképpel ellátott pályázatát Személyes megbeszélésre jelentkezés: küldje a megvikataautoklub.hu Frey Zsóka: 30/515-77-00. 76/328-307 e-mail címre vagy a Magyar Autóklub treyzs® ebu2000. hu www.ebu2000. hu 098620 6701 Szeged. Pf. 523. postacímre! A Lelki Elsősegély Telefon szóig ála t (LET) ^ 06-80/50-55-11 * szerda, péntek, szombat este 6 órától másnap reggel 6 óráig hívható. ' * A MATÁV által támogatott ingyenesen hívható szám.

Next

/
Thumbnails
Contents