Petőfi Népe, 2005. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-12 / 213. szám
PETŐFI NÉPE - 2005. SZEPTEMBER 12., HÉTFŐ 3 MEGYEI KÖRKÉP A DUNA-TISZA KÖZE A-TOL Z-IG MáríakÖnnye (Vodica) Kegyes volt az ég azokhoz a zarándokokhoz, akik tegnap részt vettek a Bajához közeli Vodicán a Mária-napi búcsún. A kellemes kora őszi időben ezrek voltak a szentmisén és járultak áldozáshoz. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek szentbeszédében rámutatott: a mai ember sokszor nem tudja, miért él, mi az életének értelme. A keresztény ember életcélja Jézus Krisztushoz hasonlítani. A keresztény úgy él ma is, hogy megtalálja az élet értelmét, meglelje a szeretet apró mindennapos cselekedeteit. Baja Egy 20 év körüli férfit keresnek a rendőrök, akit azzal gyanúsítanak, hogy szombatra virradó éjjel kirabolt egy nőt a lakótelepen. A sértett egyedül tartott hazafelé a Bajcsy-Zsilinszky úton hajnali fél négy előtt, amikor leütötte az is- merato»,awtt«^őQ-Wirtprintját és ketmobHtelefenját. Á nő, akinek íllfcft sf ailkapc»j.nem emlékszik a részletekre, mert a támadás után elveszítette az eszméié\ tét. Egy szemtanú látott egy fiatalembert kezében egy női táskával futni a telepen. A táskát meg is találták, a férfit még nem. Kecel Kiraboltak egy 82 éves férfit szombatra virradó éjszaka Szabadság téri lakásában. Nem sokkal éjfél után tört rá egy ismeretlen, és pénzt követelt tőle. Mivel nem teljesítette, a kérését az idős ember, a tettes a földre terítette és kiforgatta a zsebeit. Talált is a farzsebében százezer forintot, azt magával vitte. A rablás ügyében a kiskőrösi kapitányság nyomoz. Kecskemét Hetvenéves a Kecskeméti Városi Bélyeggyűjtő Kör. Holnap délután fél ötkor jubileumi bélyegkiállítás nyílik az Erdei Ferenc Művelődési Központban ez alka• lomból. A tárlatot dr. Somogyi Ta- '■ más, a Magyar Filatéliai Tudomá- : nyos Társaság alelnöke nyitja : meg. Ezen a napon alkalmi posta■ bélyegzés is lesz a helyszínen. A : rendezvényen 17 órakor dr. Soóky : Dezső szakíró Hungarika - ma- ;Agyar vonatkozású külföldi postai ■ kiadványok címmeftart előadást. trfBTSrlat csütörtüfcmtig, naponta : 10 és 18 óra közt látogatható. | Kerekegyháza Agrárfórum lesz : mához egy hétre, szeptember 19- : én, hétfőn délután öt órától a Ka- ; tona József Művelődési Házban. A I jelenlévők megismerhetik a kor- : mány hét olyan döntését, ami az : agráriumban megélhetést keresők • nehéz helyzetén hivatott segíteni. : Ezen kívül a falugazdász tájékoz: tatást ad a gazdálkodási napló ve- : zetéséről. Ez mindazoknak kötele■ ző, akik agrárkörnyezet-gazdálko- i dási pályázatot nyújtottak be. : Tiszakécske Halálra gázoltak egy | nőt pénteken este fél nyolckor a : Szabolcska úton. A 64 éves asz-. : szony hazafelé kerékpározott, ami- ; kor elütötte egy Renault, aminek a ; volánjánál egy 58 éves helybéli nő : ült. A biciklis a helyszínen életét : vesztette. Lajosmizse Látványos szüreti felvonulást tartottak a hétvégén a városban. Egri Péter fogatán büszkén fogta az istrángot ifi. Drabant Zoltán, hiszen mögötte Sápi Tibor hegybíró ült. Kabátcsempész, cigarettacsempész FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL. Az osztrák sofőr által benyújtott okmányok alapján 23 500 kilogram ötvözetlen cinket szállított Szerbiából Ausztriába az a teherautó, ami pénteken akadt fenn a tompái vámellenőrzésen. A pénzügyőrök ugyanis tételes vámvizsgálat alá vonták a járművet, és a pótkocsi gyárilag kialakított kábelszállító csatornájában 1500 karton Memphis Blue és Memphis Blue Light márkájú cigarettát találtak. Az elrejtett dohányárun természetesen nem volt adójegy. A vámhivatal lefoglalta a megközelítőleg 2,5 millió forintot érő cigarettát, és csempészet miatt feljelentette a sofőrt a Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Nyomozóhivatalánál. ■ OH / MTI Tóparti vadászparti Vadkerten bács-kiskun Tizenharmadik alkalommal találkoztak a megye vadászai védőszentjük, Szent Hubertus napján, A hagyományos ünnepen idén ötven vadásztársaság tagjai vettek részt. A vadászat ma már nem csak a zsákmány elejtéséről szól: egyre nagyobb hangsúlyt kap a társaságok működésében az eredményes vadgazdálkodás és a környezetvédelem is - mondta dr. Ferenczi István főjegyző, aki a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés nevében köszöntötte a vadászokat és családtagjaikat. A megyei Hubertus-napi ünnepek történetében idén először három, aranyérmes trófeá- jú szarvasbika is ravatalra került. A gyönyörű gímeket Buga- con, Dunafatván és Pirtón kapták puskavégre. A vadásztalálkozó valamennyi résztvevője felállva tisztelgett a tölgyfaágakkal díszített ravatalon fekvő zsákmány előtt. Majd Fehérvári László, a Bács-Kiskun Megyei Vadászkamara elnöke kitüntetéseket adott át. Horváth Zoltán nyugalmazott megyei vadászati felügyelő például Magyar Vadászatért emlékérmet vehetett át, Pápai István, a vadászkamara vezetőségi tagja pedig kamarai aranyérmet kapott. Gróf Nádasdy Ferenc Emlékplakettel jutalmazták a solt- vadkerti vadásztársaságot, ami kiváló eredményei mellett az idei találkozó remek házigazdájának bizonyult. ■ S. L. Megadták a tiszteletet az elejtett vadnak - ahogy azt a vadásztisztesség és a hagyomány kívánja. Éjjeli rablóbanda KiSKUNMAJSA Kiraboltak egy 15 éves fiút tegnapra virradó éjszaka, egy óra tájban a főutcán. Egy négytagú társaság támadta meg a fiatalt, és elvette tőle a mobilját, a karkötőjét és a gyűrűjét. A rablással gyanúsítható bandát azonban néhány órával később elfogták a rendőrök. A társaság legfiatalabb tagja 14, a legidősebb 28 esztendős. ■ OH NYERTESEK A Petőfi Népe Heti rejtvényének nyertesei (szeptember 3-ig): Barkóczi Borbála, Helvécia; Ladányi Miklósné, Kecskemét; Bíbok Ferencné, Kunszállás; Vén Lászlóné, Városföld; Törteli Flórián, Kecskemét; PappSándorné, Pálmonostora. A Gyerekrejtvényt helyesen megfejtők közül a következőknek kedvezett a szerencse (szeptember 3-ig): Néző Barbara, Kiskőrös; Subicz Judit, Kecskemét; Mihálovics Kitti, Kunszállás; Saraceno Gréta, Csávoly; Vlasies Gábor, Kiskunhalas; Lenkei Laura, Tiszaalpár. SZŐLŐFELVÁSÁRLÁS, 2005 Kiss és Társai Kft. 6224 Tabdi, Nagy Mihály dűlő 12. Tel./fax: 06-78/310-313 Mustfok 15.1- 16,0 16.1- 17,0 17,1 felett Fehér asztali borszőlő 30 Ft/kg 33 Ft/kg 36 Ft/kg Cserszegi fűszeres szőlő 33 Ft/kg 36 Ft/kg 39 Ft/kg Vörös borszőlő 36 Ft/kg 43 Ft/kg 46 Ft/kg Fizetési feltételek: 50% a beszállításkor, 50% 2005. december. Az árak a kompenzációs felárat tartalmazzák. Az árak egészséges szőlő esetén érvényesek, amit műanyag, saválló acél vagy frissen festett szállítóeszközzel szállítanak le. A beszállítást ütemeztetni kell 5 nappal a szüret előtt telefonon, a 06-30/496-76-39 számon, vagy személyesen a cég telephelyén. 69fó40 Perfekt Gazdasági Tanácsadó Oktató és Kiadó Rt 2005 őszén induló képzéseiről Akkreditációs lajstremszám; 0036 FMKnysz.: 1-0507-042005 I. sz. hírlevél Cégünk elsősorban pénzügyi-számviteli területen szervez képzéseket. Mai nappal kezdődően egymást követő 3 napon át hírleveleinkben néhány képzésről szeretnénk bővebb információt nyújtani, ezzel is segítve a tanulni vágyókat a tanfolyam kiválasztásában. Pénzügyi-számviteli ügyintéző A képzés előfeltétele érettségi bizonyítvány, időtartama egyéves. A hallgatók vállalkozásgazdaságtant, pénzügyeket, könyvvezetés-beszámolókészítést, informatikát tanulnak. A sikeres írásbeli-gyakorlati és szóbeli vizsga után államilag elismert, középfokú szakmai szakképesítést igazoló bizonyítványt kapnak a hallgatók. E szakképesítés előfeltétele a mérlegképes könyvelő képzésnek. Mérlegképes könyvelő (vállalkozási szak) A képzés előfeltétele középfokú szakmai előképzettség (pl. pénzügyi-számviteli ügyintéző), valamint két év pénzügy vagy számvitel területen eltöltött szakmai gyakorlat igazolása. Bármilyen egyetemi vagy főiskolai diplomával rendelkező jelentkező mentesül a szakmai gyakorlat igazolása alól. A képzés kétéves, melynek során a hallgatók vállalkozás-gazdaságtant, jogi ismereteket, pénzügyi ismereteket, számvitelelemzést, szervezési ismereteket és ellenőrzést tanulnak. A vizsgákat modul jelleggel szervezzük, egyes tantárgyak leadása után írásbeli+szóbeli vizsgát kell tenni. Sikeres vizsgák megszerzése után a hallgatók emelt szintű szakmai szakképesítést igazoló bi zony ítványt kapnak. Mérlegképes könyvelő (államháztartási szak) Erre a képzésre azok jelentkezhetnek, akik rendelkeznek vállalkozási szakos mérlegképes végzettséggel. Az egyéves időtartamú tanfolyamon a hallgatók államháztartási ismereteket, számvitelelemzést és -ellenőrzést tanulnak, a képzésen sikeres írásbeli és szóbeli vizsgát kell tenniük azoklevél m egszerzéséhez. Pénzügy i-számiviteli szakellenőr (vállalkozási és államháztartási sza kon) A képzés előfeltétele mérlegképes könyvelői végzettség (vagy pénzügy i tanácsadó) + 4 év ellenőrzési, pénzügyi, számviteli területen eltöltött gyakorlat igazolása vagy szakirányú egyetemi, főiskolai végzettség 2 év szakmai gyakorlat igazolásával. Az egyéves időtartamú képzésen ellenőrzés általános módszertana, szakellenőrzés, hazai ellenőrzési rendszerek tárgyakból tartunk oktatást. A képzés írásbeli és szóbeli vizsgákkal zárul, melynek sikeres letétele után emelt szintű szakképesítést igazoló oklevelet kapnak a hallgatók. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK: • Aképzések kezdete: október vége, november eleje • Ha szeptember 30-áigj elentkezík, mentesül a 3.000 Ft j elentkezési díj befizetésétől • Kecskeméten kívül (megfelelő létszám esetén) Baján, Kiskunhalason és Kiskőrösön is tanulhat MIÉRT ÉRDEMES A PERFEKTET VÁLASZTANI? ♦A befizetett tandíj és az első vizsgád! j 30°o-át (maximum 60.000 Ft)azszja-bó! viss zaigény elhetö. * Egyénileg fizető hallgatóknak havi (kam átmentés)részletfizetés • A képzések a szakképzési alaból ISfíMnsáÉ'ŐZhaí^k! Holnapi hírlevelünkben a Közbeszerzési referens, a Biztosításközvetítő, a Személyügyi ügyintéző, a Társadalombiztosítási ügyintéző képzéseinkről adunk részletes tájékoztatást Perfekt Rt. Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság 6000 Kecskemét, Csányi J. krt. 14. Tel.: 76/484-806 e-mail: kecskemetf^perfekt.hu _______<#0502