Petőfi Népe, 2005. augusztus (60. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-29 / 201. szám
Most nem találkozott Karcsikéval gyermekelhelyezés Szombaton tíz órát tölthet együtt az anya fiával Törökországban Sem az apa, sem Mehmet Karcsika nem volt jelen a bíróságon, amikor első fokon az anya javára döntött az isztambuli bíróság. A tárgyaló- termen kívül viszont az apa egyezkedni akar. Nagy Eszter Dóra- Egy héttel a tárgyalás előtt kezdődtek meg az egyeztetések, hogy találkozhassak a fiammal - kezdte mesélni hazatérte után az Isztambulban történteket Bogosné Pap Edina (28). Az asz- szony már 13 hónapja nem látta gyermekét. Mehmet Karcsikát ugyanis tavaly júliusban az apa •= láthatásról elvitte, és hamis útié- 5 véllel Törökországba juttatta. J Edina azóta harcol azért, hogy £ gyermekét visszakapja. Az anya múlt hét kedden utazott el Isztambulba, mivel a hágai egyezmény szerinti, a gyermek jogellenes elvitelének ügyében döntő bírósági tárgyalást szerdán tartották a törökországi nagyvárosban.- Amikor megérkeztem, öt órán keresztül ment a huzavona, hogy létrejöjjön a találkozó a fiammal - mondta Edina. Az apa ugyanis ragaszkodott a média jelenlétéhez, az asszony viszont négyszemközt akart találkozni Karcsikával. Végül abban állapodtak meg a felek, hogy a szerdai tárgyalásra a férfi elviszi a gyermeket. Nem így Edina néhány nap múlva ismét repülőre száll, hogy Isztambulban több mint egy év eltelte után végre láthassa kisfiát. Ez a múlt héten nem jött össze, de most bíróság döntött a láthatásról. történt. Senj ő, sem a fiú nem jelent meg a tárgyalóteremben. A mintegy negyven percig tartó perben első fokon arról döntöttek, hogy vissza kell adni az anyának Karcsikát. A határozat azonban nem jogerős, és egyelőre nem lehet tudni, pontosan mikor lesz a másodfokú tárgyalás.- Csak a magyarországi gyakorlathoz tudunk viszonyítani, így azzal számolunk, hogy fél év múlva megszülethet a jogerős döntés - fogalmazott Edina. Az asszony még azt sem tudja, pontosan mi is áll a határozatban, mert azt még most fordítják le neki magyarra. Arra a kérdésre, hogy nem tart-e attól, hogy a férfi eltünteti a kisfiút, csak annyit mondott: ez az apán múlik. Az apa ugyan nem ment el a tárgyalásra, másnap azonban a szállodájában egyedül kereste fel Edinát. Az asszony megígérte neki, hogy nem beszél kettejük találkozójáról, ám annyit elárult: megpróbálnak közös nevezőre jutni a gyermek elhelyezése ügyében. Edina szerint Karcsikát azért nem vitte el a férfi a tárgyalásra, mert attól tarthatott, az asszony hazalopja a fiút Magyarországra. Edina azt is elmesélte, hogy a férfi átadta neki a telefont, és pár percet beszélhetett Karcsikával.- Magyarul szóltam a fiamhoz, aki kijelentette, nem beszél magyarul. Mondtam neki, hogy nem baj, akkor beszélünk törökül - így az asszony, aki csak alapszinten ismeri a török nyelvet. Edina szerint fia jó hangulatban volt. Amikor megemlítette neki, hogy hamarosan találkoznak, a fiú azt válaszolta: jó. A láthatásról a bíróság határozott. Minden hónap első és harmadik szombatján Karcsika és anyukája tíz-tíz órát tölthetnek együtt. Az első ilyen találkozó ezen a héten lesz. Edina lapunknak azt is elmondta, hogyha az apa nem adja át neki Karcsikát, végrehajtást fognak kérni, és ha ez sem jár sikerrel, feljelentést tesz ellene. Ez azt jelentené, hogy Törökországban, a nemzetközi körözés mellett, a török hatóságok is eltűntként keresnék a kisfiút. Egymillió forintba kerül a török ügyvédnő AZ EGYMÁSÉRT egy-másért Kiemelkedően Közhasznú Alapítvány továbbra is fizeti Edina költségeit. Földesi-Szabó László lapunknak úgy fogalmazott: a jogerős döntés meghozataláig a láthatásokhoz szükséges repülőjegyek árát is állják. Ez az asszonynak, akinek saját bevallása szerint jelenleg a jövedelme csak a 24 ezerforintos gyesből áll, nagy segítség. A szervezet az ügyvédi költségeket is fizeti, a török jogásznő egymillió forintot kért. Ebben benne vann a fordítások és, az esetleges végrehajtások ára is. Utóbbiért ugyanis Törökországban külön fizetnie kell a végrehajtást kérő félnek. A szakértő szerint mindent elárul a gyermekrajz A BÍRÓSÁG! TÁRGYALÁSON előkerülő pszichológusi szakvélemény alátámaszotta Edina gyanúját. Az asszony megfogalmazása szerint a dokumentumban a szakértő igazolta, hogy az elmúlt egy év alatt az apa folyamatosan „mosta a fia agyát, és folyamatosan hazugságokkal traktálta a gyermeket”. Karcsikát arra kérték, rajzolja le a családját. A képen a kisfiú középre rajzolta magát, kétoldalt pedig, saját maga mellé, egyenrangúan ábrázolta a szüleit. Ez a gyermekrajz a pszichológus szerint arra utal, hogy Karcsika az elmúlt hónapok hatásai ellenére sem elutasító az anyukájával szemben. OKTATÁS KŐMŰVES és ácsmunkák, felújítások, átalakítások, bővítések: 30/42-33-955; 76/701KERESKEDÖ-VÁLLALKOZÓ, vendéglátó-vállalkozó, ABC-, hús-hentesáru eladó tanfolyamok Kecskeméten. Tandíj: 30 E Ft+vdíj Jelentkezés: Tóth L. Ált. Isk. Czollner tér 1. Hétfő, szerda, péntek: 4-6 óra között. Telefon: 76/417- 388; 30/315-51-48-----------,------------------------------------------------------------*664588* LÓ TENYÉSZTŐ OKJ-s szakképzés indul Budapesten szeptembertől. Jelentkezni: 34/343- 007; 30/650-13-23.----‘---------------------------------•669013OK J-S gyógy- és fürdősmasszőr-képzés indul Kecskeméten, elméleti és gyakorlati oktatással. A képzés akkreditált (30% adókedvezmény). Érdeklődni lehet a MALAWI Bt.-Kovacsics Masz- szörképző Iskola telefonszámain: 96/518-272, 518-273. Nyt. sz.: 08-0043-05- -*661962* PÉNZPIAC AUTÓT vesz? Magánszemélytől vagy cégtől? Mi közvetlenül megflnanszfrozzukl CC Credit Rt Kecskeméti Rék Kisfaludy-ház, Kisfaludy u. 5. Lem. 106. Tel.: 06-76/507-892---------------------------------------*659586* HITELKÖZVETÍTÉS a bankok legjobb ajánlataiból! 20/559-1172; 20/371-9506.---------,-----------------------------*669012HI TELKÖZVETÍTÉS BAR-listásoknak, minimálbérrel rendelkezőknek. 20/440-1059.--------------------------'------------*669012* SZ EMÉLYI kölcsön a CC Credit Rt. kecskeméti fiókjában. Kisfaludy-ház, Kisfaludy u. 5.1. em. 106. Tel.: 06-76/507-892--------------------------------------*659583* RÉ GISÉG KÖNYVEKET, régiséget hagyatékot veszek. 06- 20/53-912-53.-------------------------------- *659354RÉ GI pénzt, régi képeslapokat (gyűjteményt is) vásárolunk. Kmét, Ceglédi út 74. Tel.: 76/415- 754,8-16 óráig SZOLGÁLTATÁS A KÖZPONTI Antikvárium könyveket vásárol. Házhoz megyünk. 76/412-955, 30/6620- 903 •668402’ BURKOLÁST és lakásfelújítást vállalunk. 20/57-19-583; 76/495-344.---------------------------------------‘668870EGYEDI méretű zuhanykabinok, kádkabinok, ipari WC-válaszfalak, térelválasztók gyártása. Ingyenes felmérés. 20/454-4552.--------*595798* FOTÓZÁST VÁLLALOK: esküvők, keresztelők, születésnapok, baráti, családi rendezvények: 70/3141-896! •66000* 946---------------------------------------*668648KÚ TFÚRÁS 5 évvel ezelőtti áron! Kis Károly kútfúró mester, Kiskunhalas. 30/9384-789.-----------------------------—---------669059RE DŐNYAKCIÓ 75%-os áron. Gyártás, szerelés garanciával. Tel: 70/519-1419-----------------------------------------------------------------------664133RE DŐNY, szúnyogháló, napellenző, reluxa 80%-os áron. Hívjon! 76/475-485,30/4825- 755 Szállítást vállalok MAN 12224 össztömegű ponyvás tgk.-val szept. 15-étől állandóra. Kméti vagyok. 90 Ft/km+áfa. 20/94613-08. *668924SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS! (20 fő). 70/453-31-70. *667098* TŰZIFA eladó szállítással. 30/403-46-31.----------------------------------------668898TÁ RSKERESÉS ORSZÁGOS, fényképes társkeresés: CRONOS! Kmét 30/259-4334; Ksztmiklós 70/576- 7800.----------------------■------------------65989825 ÉVES lány Kecskeméten ismerkedne. 30/356-80-77. *668788* _____VÁLLALKOZÁS_____ KA POSVÁRON, a sétálóutca frekventált sarkán angol hangulatú bejáratott, elegáns étterem bérleti joga teljes berendezéssel eladó. Tel.: 30/378-68-33: *66060ADÓSSÁGGAL terhelt vállalkozását korrektül átvesszük. 06-30/608-03-54.----------------------------------------668789ME ZŐGAZDASÁG Piros szájbekötös magyar RASCHELZSÁK 16,8 Ft+áfa (21 Ft) s Agroker Mezőgazdasági Áruház ° Kecskemét, Halasi út 29. 76/616-161 MARHATRÁGYA, 96-os Tornádó silózó (3 szezont használt) eladó. 30/504-64-34.--------------------------------1--------667277MŰ TRÁGYÁK: nitrogén, kálium, NPK (kevert műtrágyák) eladók. Érdeklődni lehet: 06- 30/9531-459----------------------------------------664067VÖ RÖS köles eladó Kméten. 20/9415-540.---------------------------------------*668670* Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark (g| 'W' Szeretettel várja vendégeit Nyitva tartás: minden nap 9.00-19.00 óráig. 6000 Kecskemét, Csabay G. krt. 2. Tel.: 76/481-724,76/417-407, Fa* 76/418-910 email: info@csuszdapark.hu • www.csuszdapark.hu Strand és Termálfürdő Napfény Camping Csipke Gyógyvízzel, mozgássérült lifttel gyermek élménymedencével és játszótérrel. KISKUNHALASON Nagy Sz. István u. 1. Tel.: 77/422-590. Tel/fax:77/427-700 E-mail: halasthermal@emitelnet.hu Nudista napozó terasz! NAPONTA: 7.30-TÓL 19.30-IG PÉNTEKEN ÉS SZOMBATON ÉJSZAKAI FÜRDŐZÉSI LEHETŐSÉG ______19.45-TŐL 22.30TG.______ GY ÓGYVIZŰ STRAND Kiskunfélegyházán Blaha Lujza tér 1. sz. Tel.: 76/463-201 (Korház mellett) Mozgásszervi betegségeit megelőzheti, gyógyíthatja a strandon! NYTTVA TARTÁS: Hétfő-Péntek 6.00-19.00-ig, Szombat-Vasárnap 8.00 19.00 óráig Éjszakai fürdő, jótékony félhomály: Pénteken és Szombaton 19.00-23.00 óráig MŰSOR KECSKEMÉT 2005. augusztus 29., hétfő: Otthon mozi: Este 7 órakor: ÉDES ÁLMOK. KJ O O CD ű c lű c o [ M «i fi r»« nj i bä ívfin IGN Rt. kecskeméti telephelyére KONTROLLER munkatársat keres Feltételek: • 5 éves szakmai gyakorlat • angolnyelv-tudás Előny: • mérlegképes könyvelői vagy számviteli gyakorlat Jelentkezés: a fényképes szakmai önéletrajzot 2005.09.08-áig a következő cimre kérjük eljuttatni: IGN Rt. 6000 Kecskemét, István király krt. 24. e-mail: attila.nagy@ign.hu A Lelki Elsősegély Telef onszolsálat (LET) 06-80/50-55-11* szerda, péntek, szombat este 6 órától másnap reggel 6 óráig hívható. * A MATÁV által támogatott ingyenesen hívható szám PHOENIX MECANO A Phoenix Mecano Company A Phoenix Mecano Kecskemét Kft. Rose+Krieger profitcentere általános forgácsoló pozícióba keres új kollégát Feladatkör:- hagyományos forgácsológépeken (eszterga, marógép) végzendő munkák- három műszakos munkavégzés Elvárás:- hagyományos eszterga- és marógépeken végzett forgácsolási ismeretek- pontosság, megbízhatóság Szakmai tapasztalat és CNC-gépen szerzett tapasztalat előnyt jelent! Érdeklődni lehet Baráth Mihálynál, a 76/515-671 telefonszámon. ____________________________________________________________________________________________692189 Kecskeméti székhelyű gépkereskedő cég MŰSZAKI VEZETŐT Ke rés Feladat: a műszaki háttér teljes körű biztosításának szervezése, műszaki problémák megoldása. kiválások: gépész vagy elektromos felsőfokú végzettség, min. 5 év vezetői tapasztalat, német nyelv alapfokú ismerete, kimagaslóan jó problémamegoldó és szervezőkészség. Előnv: faipari gépek és technológiák ismerete, német nyelv kommunikációs szintű ismerete. CC Jelentkezés: német és magyar nyelvű S önéletrajzzal: pelikan78@axeIero.hu g A ZKI Zöldségtermesztési Kutató Intézet Rt. inemesítési csoportjába termékfejlesztő kertész technikust keres Feltételek: szakirányú végzettség Előny: zöldségtermesztési képesítés, növényvédelmi és mg.-i gépkezelői ismeretek és gyakorlat, felhasználói szintű számítógépismeret. Pályázatokat a ZKI Rt. 6004 Kecskemét, Pf. 116 cimre várjuk.