Petőfi Népe, 2005. augusztus (60. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-26 / 199. szám
SZERKESZTETTE: GÁL ZITA TELEFONSZÁM: 06-76/518-226 E-MAIL: zita.gal@axelspringer.hu DIÁKVILÁG PETŐFI NÉPE - 2005. AUGUSZTUS 26., PÉNTEK méntelek Javában tart a ménteleki iskola felújítása, átalakítása. Betonozzák a főbejárat előtti utat, diákok és tanárok együtt cipelik egyik teremből a másikba az asztalokat, a székeket és a szemléltető eszközöket. Az augusztus 31-i tanévnyitóra már mindennek a helyén kell lennie.- Állandó helyhiánnyal küzdünk. Azokat a tárgyakat, amelyekre a napi munka során nincs szükség, felvisszük a padlásra - emel fel egy asztalt Hóka Zsuzsanna igazgatóhelyettes. - Az Iskola évek óta tartó felújítása most, az igazgatóváltással nagyobb lendülettel folytatódik. Kelemen György az oktatói munka színvonalának az emelése mellett kiemelt figyelmet fordít az épület és környékének a szépítésére. Arra, hogy a gyerekek reggel szívesen induljanak iskolába. - Eddig például nem volt nálunk büfé, most átalakítottunk erre a célra egy helyiséget. Stúdiónk is lesz, a műszaki berendezéseket a volt szertárba helyezzük el. A szülők segítségével az Iskola melletti területet megtisztítottuk az évek során felhalmozódott hulladéktól, 300 köbméter nem ide való dolgot hord- tunk el. Távolabbi céljaink közt szerepel a sportpálya bővítése, egy homokos foci- és röplabda- pálya kialakítása, valamint szeretnénk beépíteni a tetőteret. A fennmaradásunkért küzdünk, ugyanis a diákok létszáma nálunk is folyamatosan csökken. Szeptembertől például csak 14 elsősünk lesz. Családias kis iskola a miénk, név szerint ismerjük mind a 128 gyerekünket. Úgy érezzük, szeretnek ide járni. A ménteleki iskola tanári kara az egészen kicsikre is gondol: szeptember 24-én a kecskeméti ovisok részére megrendezik az első homokvárépítő napot. ■ Galambos Sándor Petőfi Népe _____A szavunkat adjuk M ME GKERDEZT PEUGEOT Partner Partner Dízel: 1.990.000 Ft-tól* / Igazi segítőtárs a munkában! " Klíma Plusz: 2.540.000 Ft-tól* Klímával és elektromos csomaggal! Partner Riviera: 3.190.000 Ft-tól 500.000 forintértékű extrákkal! * Áraink nettó értekben varw;>< fettCntrtve! Kecskemét, Ladánybenei út 1. Baja, Dr. Alföldi József tér 1. CarLlON autókereskedelem A Petőfi Népe GULYÁSFŐZŐ bajnoka 139 SMS-szavazattal: Molnár Gyula Kerekegyházáról. Nyereményéhez gratulálunk és sok sikert kívánunk a szombati GULYÁSFŐZŐ FESZTIVÁL versenyéhez. Cserkeszőlő Gyógy- és Strandßrdö Nyitva: 7-20 óráig; TeL/Fax: 56/568-465; www.cserkeszolo.hu Látogasson el a cserkeszőlői fürdőbe. Különlegességeink: Európa első kétpályás ponyvacsúszdája Csendes óceáni hullámokat gerjesztő hullámmedence Szuper gyógy centrum. Minden szombaton éjszakai fürdőzés 21 órától 02 óráig. Tervezed-e, BEDNÁRIK ANDREA Kecskemét- Szeptemberben kezdem a főiskolát Kaposváron, így még egy ideig biztosan Magyarországon maradok. Tehát egyelőre munkát nem keresek külföldön. Hollandia, Dánia, Svédország vonz. Főiskola után dolgozni is szándékozom ezen országok valamelyikében. A nyelv miatt és nem utolsósorban a sokkal jobb anyagi feltételek miatt. Jó tanács Angliába indulóknak ha még egyszer nekiindulnának, Norbert és János így csinálná: szükség lenne 3 hétre való pénzre. Szobát heti 40-70 fontból lehet bérelni, az étkezés 20-30 fontból megoldható. Nyitnának egy bankszámlát, és keresnének egy angol munkaközvetítő ügynökséget. Valószínűleg 1-2 hét alatt kapnának elfogadható fizetésű, középnehéz fizikai munkát. A tanévnyitóra Samu is új helyre kerül hogy külföldön vállalsz munkát? Külföldön, kiszolgáltatottan TÁLAS VIKTÓRIA Kecskemét- Néhány hónapon belül szeretnék kimenni Angliába tanulni és dolgozni, mindezt lehetőleg ösztöndíjjal Bébiszitter állást vállalnék. A fizetés is nagyon jó és nyelv szempontjából se lenne utolsó. Ebből a pénzből már tudnám támogatni a szüléimét és nekem is maradna. És persze nagyon jó bulik is vannak arrafelé. nyelvtanulás és pénzkeresés volt a célja annak a kecskeméti testvérpárnak, akik tavasszal Angliába utaztak. Norbert főiskolai államvizsgája előtt, szakmai gyakorlatnak is tekintette az utat. Ma már tudja: szakmai tapasztalat helyett élettapasztalatot szerzett.- Nem vaktában indultunk neki a világnak - meséli Norbert.- Ismerősöktől hallottunk egy pesti irodáról, akik saját cégüknek kerestek embereket. - Azt mondták, hogy a papírok elintézése 1-2 hétig tart - veszi át a szót testvére, János -, tehát annyi pénzt kellett magunkkal vinni, ami arra az időre elég. A fiúk március végén érkeztek Angliába. A második hét végén át költöztették őket egy Nort hampton melletti kisvárosba, és újabb másfél hónapig nem történt semmi. A pénzük elfogyott, így az irodától kaptak kölcsön fejenként heti 20 fontot (7 ezer forint). - Arra volt elég, hogy ne haljunk éhen - mondja Norbert. Végül az iroda „bérbeadott” bennünket, és egy raktárban kaptunk munkát. Az órabérünk megegyezett az angol alkalmazottak bérével, de a mi fizetésünk az ügynökség számlájára ment.- Öten laktunk egy lakásban, havi 1300 fontért (457 ezer forint) - mutatja a papírokat János. - Utánaérdeklődtünk: a tulajdonostól 500 fontért (176 ezer forint) is lehetett volna bérelni. Azonban a szerződésünk miatt nem tudtunk másik helyet keresni. Ráadásul náluk voltak a papírjaink, és a pénzünk sem lett volna elég egy másik lakás kauciójára. János és Norbert végül két hónapot húzott le a raktárban. Aztán amikor - állításuk szerint - szemtanúi voltak, hogy egyik társukat verőemberek pofozták meg, amiért szólni merészelt ki nem fizetett túlórapénze miatt, úgy döntöttek, hazajönnek. Bár szabályosan mondtak fel, a hónap hátralevő három hetének szállásdíját az ügynökség levonta bérükből. Ráadásul az iroda elfelejtette átutalni a kétheti fizetésüket.- Pár héttel ezelőtt kaptunk egy levelet. Eszerint még mi tartozunk nekik 62,70 fonttal, és szeretnék, ha ezt minél hamarabb lerónánk. Azt hittem, rosszul látok - teszi hozzá Norbert. ■ Rákász Judit SZABÓ KITTI- Felmerült már bennem, hogy később esetleg kimennék Németországba dolgozni. Ezért is tartom fontosnak a nyelvtanulást A pályaválasztás fogja igazán meghatározni, hogy lenne-e esélyem külföldön munkát vállalni. A baráti körömben sokszor emlegetik a többiek is, hogy szívesen kimennének Nyugat-Európába, esetleg Amerikába. SCHAUTEK BÁLINT- Egyelőre nem szerepel a terveim között, hogy külföldön helyezkedjek el. Ennek oka többek között az, hogy nem beszélek egy nyelvet sem olyan profin, hogy boldoguljak odakinn. Valamint őszintén szólva egyáltalán nincs is kedvem elhagyni Magyarországot. szeretettel várjuk vendégeinket újonnan megnyíló éttermünkben. Kecskeméten a Malom Központban! Látogasson el hozzánk 2005. augusztus 25-től jiMalnm KS?pm<1 (Kecxkemfl. Karima g. ?.) 3 emelrtín találhat» NdMalftitWrm KÖZLEMÉNY A Szarvas és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet (5540 Szarvas Szabadság u. 30.) 2005. szeptember 10-től a takarékbetétek kamatait az alábbiak szerint határozza meg: Kamatozó könyves betét:- látra szóló 0,50%-1 évre lekötött 3,50%- gyámhatósági betét 5,00% Takaréklevél betét:- 1 éven túl 4,25% Lakossági bankszámla:- lekötés nélkül 0,50%- lekötött betét 1 hónapra 5,20% 2 hónapra 5,40% 3 hónapra 5,50% 6 hónapra 5,60% 9 hónapra 5,60% 12 hónapra 5,70% 5 millió Ft feletti lekötés esetén egyedi megállapodás szerinti kamat.- kártyaszámla 0,50% Persely takarékszámla:-alapkamat 1,00%- kamatprémium 1 évre +4,50% (összesen: évi 5,50%)- kamatprémium 3 évre +5,00% (összesen: évi 6,00%) Lakáscélú betétek:- 5 éven túl 3,50% Takarékszövetkezeti Határidős Betét: * 1. hónapra 2,00% 2. hónapra 5,50% 3. hónapra 8,93% (átlagkamat: évi 5,50%) Méhecske kaptár-betétjegy: Sávos kamatozású 1. hónapra 0,80% 8.hónapra 5,80% 2. hónapra 1,30% 9.hónapra 6,80% 3. hónapra 2,80% lO.hónapra 7,80% 4. hónapra 3,30% 11.hónapra 8,80% ö.hónapra 3,80% 12.hónapra 10,80% 6. hónapra 4,30% 13.hónapra 13,80% 7. hónapra 5,30% (átlagkamat a futamidőre évi 5,80 %) Vállalkozói pénzforgalmi bankszámla:- lekötés nélkül 0,50 %- lekötött betét 1 hónapra 5,00% 2 hónapra 5,00 % 3 hónapra 5,10% 6 hónapra 5,20% 5 millió Ft feletti lekötés esetén egyedi megállapodás szerinti kamat.- kártyaszámla 0,50%- társasházköz. elkül. számla 3,00% EBKM = évi kamat % Lekötési idő előtt felvett betétek után járó kamat mértéke évi 0%. KECSKEMÉT, HOFFMANN J. Ü. 4. 76/506-888 __________ Ke cskeméti Élményfürdő és áp) Csúszdapark Kecskeméti I. Élményfürdő szépe augusztus 27., 20 óra A rendezvény ingyenes! augusztus 26-án 20.00 órától FÉNYPARTY a Red Cold Garden és a Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark közös szervezésében. 6000 Kecskemét, Csabay G. krt 2. Tel.: 76/481-724,76/417-407, Fax: 76/418-910 email: info@csuszdapark.hu • www.csuszdapark.hu JONATHERMAL Rt. Gyógy- és Élményfürdő Klskunmajsa, Kőkút 26. Tel.: 77/481-855; Fax.: 77/481-013 E-mail: jonathertrral@mail.datanet.hu http: www.jonathermal.hu Új hullámmedencével is várjuk vendégeinket! NYITVA TARTÁS: hétfő-vasárnap 9-19 óráig ÉJSZAKAI FÜRDŐ: . péntek, szombat 20-24 óráig