Petőfi Népe, 2005. augusztus (60. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-19 / 194. szám

4 PETŐFI NÉPE - 2005. AUGUSZTUS 19., PÉNTEK PETŐFI NÉPE Megyei megemlékezés Szent István ünnepén Vastaps kísérte a Porta Egyesület kitüntetését. Balra Bárkányl Ernő, az egyesület elnöke, Farkas P. József alapító és dr. Balogh László, a megyei közgyűlés elnöke. Bensőséges ünnepi üléssel, elismerések átadásával emlékezett meg államalapí­tásunk augusztus 20-ai évfordulójáról a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés. A kecskeméti Katona József Megyei Könyvtár adott otthont a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés ünnepi ülésének, a vendégeket Kecskeméti Ifjú­sági Fúvószenekar vidám játéka fogadta, majd az Ars Nova énekegyüttes nyitotta meg a műsort. Ezt követően dr. Balogh Lászlónak, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökének köszöntő szavait hallgathatták a meghívottak. Az elnök elmondta: másfél évtizedes hagyomány, hogy ünnepi köz­gyűlésen emlékeznek meg államalapító Szent Ist­vánról, és a megye kiemelkedő tevékenységet végző művészeiről, sportolóiról, közalkalmazotta- iról és köztisztviselőiről. Hangsúlyozta: mai szét­húzó, hazai közéletünk számára nagy kihívás Szent István maradandó alkotásának megfelelni, hiszen ebben az életműben nemcsak a bátorság, a szilárd alapokat jelentő jövő meglátása a nagy tett, hanem a józan mértéktartás, a nem hódítás­ra, hanem a békére, az ország határainak, lakosa­inak megvédésére való törekvés. Nem tudjuk pontosan, milyen volt-e táj 1000 éve, csupán any- nyit tudunk, hogy volt már erre néhány falu, templom, amelyekben folyt a térítés - tette hoz­zá. - Nem voltak könnyű évek, István királyt en­nek ellenére szentként kezdte el halála után tisz­telni e sokat szenvedett nép, nemzedékek ünnep­ük azóta is művét. Ma, e békéden, szétzilált kor­ban újra szükség lenne a bölcsességteremtő pár­beszédre, hiszen összefogás nélkül nem valósul­hat meg az emberek, a nemzet felemelkedése. Ehhez kormányzati ciklusokon átívelő stratégi­ákra van szükség - hangsúlyozta. - De nem csak a nemzet, szőkébb hazánk, Bács-Kiskun megye is csak összefogással fejlődhet, és mi ezen dolgo­zunk. Nem kizárólag mezőgazdaságban kell gon­dolkodni, el kell indulni más utakon is, ehhez azonban megfelelő utak és infrastruktúra szük­séges, meg kell tartani a Fiatalokat, hogy megél­hessenek itt. A megyestratégia alapvető eleme már a második ciklus óta az utak, hidak fejlesz­tése. Tovább épül a matricássá vált M5-ös autópá­lya, óriási beruházások zajlanak a kecskeméti megyei kórházban, de a kiskunfélegyházi, a ba­jai, a kalocsai kórház is folyamatosan fejlődik. Igyekszünk jó gazdái lenni a múltnak, a művé­szeteknek. Kecskemét egyik ékköve lett a felújí­tott Cifrapalota, falvaink virágos kertjeik szépsé­gével versenyeznek egymással, miközben mind­egyiküket elláttuk életmentő készülékekkel, hogy biztonságosabbá váljanak az ott élők hét­köznapjai. Legnagyobb szabású tervünk, a Ho­mokhátság vízpótlása jól halad, de még rengeteg munka és harc áll előttünk. Azt kérem önöktől: legyenek partnereink a XXI. századi Bács-Kis­kun megye megteremtésében, és adjanak minél több esélyt a tehetségek felülemelkedésének, hi­szen rajtuk múlik a jövőnk. Akik ma kitüntetés­re váró vendégeink, mind példamutatásukkal és tudásukkal vitték előbbre ezt a térséget. Tudom: hosszú évtizedes munkájuk és teljesítményük nincs összhangban ezzel az elismeréssel, hanem azt jelenti, hogy figyeljük és becsüljük az önök áldozatos tevékenységét. Életet, teremtő munkát kívánok mindannyiuk- nak a haza boldogulására! A megyei kitüntető díjak átadása egy rendha­gyó aktussal zárul, mert Balogh László Lampert Mónika belügyminiszter által adományozott, a Köz Szolgálatáért Érdemjel Bronz Fokozata ki­tüntetésben részesítette Bozóné Nemes Gizellát, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Hivatala Köz- gazdasági Főosztálya főosztályvezetőjét, a köz- igazgatásban hosszú időn keresztül végzett ki­magasló színvonalú szakmai munkája elismeré­seként Ezt követően a megyei művészeti díjas Fábri Géza, Ivancsics Tünde és barátai népzenei össze­állítással szórakoztatták a vendégeket, majd a ki­tüntetettek nevében Rapcsányi László nyugdíjas újságíró, a Magyar Rádió- és Televízió munkatár­sa viszonozta a dicsérő szavakat. Elmondta: szép nap ez a mai mindannyiuknak, főként azoknak, akik már annyira idősek, mint ő, aki még Bács- Bodrog megyében született. Hangsúlyozta: ebben a megyében mindig rangos szellemi élet folyt, itt tudományok születtek, nem is lehet elszakadni ettől a térségtől. Ma, mikor országunk egyre na­gyobb egységekbe tartozik, talán a legjobb dolog kimondani azt, hogy van egy hely, ahová haza­mehetünk. Egyszerűen csak meglátni azt az ut­cát, azt a házat, vagy fasort, és érezni, mekkora jelentősége van ma annak a szónak, hogy otthon. A kitüntetések átadása után a vendégek és a meghívottak fogadáson vettek részt, amelyen Al­földi Albert, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés al- elnöke mondott pohárköszöntőt. Elmondta: so­kan és sokféleképpen közelítik meg augusztus 20-át, miközben leghétköznapibb jelentőségéről, a kenyérről, egyre kevesebb szó esik, pedig gyer­mekkorában még szokás volt a frissen sült ke­nyér megcsókolása. Hozzátette: kívánja, hogy mindannyiunk számára kerüljön újra méltó és megbecsült helyére e szó, valamint a mindenna­pi kenyerünk. A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke megyecímeirel díszített arany karláncot adományozott A bensőséges hangulatról az Ars Nova énekegyüttes gondoskodott. Fábri Géza és barátai nagyszerű hangulatot teremtettek. Bozóné belügyminiszteri kitüntetést kapott A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke megyecímerrel díszített aranygyűrűt adományozott TÚRI ENDRE művészeti vezető, zománcművész, BKKM-I Önk. Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhelye, Kecskemét SZABÓ GÁBOR református esperes, Bács-kiskunságl Református Egyházmegye, Kecskemét Zsúfolásig megtelt a megyei könyvtár nagyterme. Szávai Ágnes. A teniszezőnő nagyon örült a díjnak.

Next

/
Thumbnails
Contents