Petőfi Népe, 2005. augusztus (60. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-18 / 193. szám
FOTÓ: AS-ARCHfV PE TŐFI NÉPE - 2005. AUGUSZTUS 18., CSÜTÖRTÖK 9 DIGITÁLIS VILÁG tért, mint másfél millióért. Érdemes hát eldönteni, mit akarunk a pénzünkért. A projekto- rok gyártói - és így a vásárlók is - többféle vetítési technológia között válogathatnak. A legrégebbi, CRT névre hallgató megoldás jó képminőséget eredményez, ám nagyon helyigényes: az élvezhető képeket produkáló masinák nem igazán tartoznak a mobil kategóriába. Az LCD, azaz folyadékkristályos kivetítők mérete jóval felhasználóbarátabb - bár a fényerő növelésével határozottan romlik a kontraszt. A közeljövő azonban várhatóan a mikrométernyi tükrökkel dolgozó technológiáé: itt a fényerő és a kép kontrasztossága nem problémás. Érdemes ugyanakkor leszögezni: otthoni filmnézésre bőnyújtják a moziélményhez fontos 16:9-es képformátumot. A képélesség elsősorban az irodai felhasználáskor nyom sokat a latban. A szövegek és vonalas ábrák megjelenítésekor fontos, hogy a kép ne csak középen, hanem a szélek mentén is tisztán kivehető legyen. Mozgóképek megjelenítésekor ez a szempont nem perdöntő, hiszen az éles és homályos részek játéka itt eleve a történet része. Annál fontosabb a színárnyalatok és színátmenetek minősége. Az irodai munkát ugyanakkor nem különösebben zavarja a folyamatos színárnyalatok hiánya. Jóllehet a különböző projektorok számos sajátos szolgáltatással kecsegtetnek, alapvetően az élesség és a színminőség határozza meg használhatóságukat. Miközben a kivetítők ára látványosan csökken, az igazi áttörésre még mindig várni kell. Talán mert nem sok embernek van négy méterszer ötméteres csupasz falfelület a lakásában. Fülöp Zoltán A projektorok feltámadásában komoly szerepet játszik a házi- moziláz. Az ehhez szükséges, elsősorban DVD-lejátszóval és számos hangfallal felszerelt rendszer az elmúlt idők egyik legnépszerűbb szórakoztatástechnikai terméke volt, köszönhetően az alapmodellek drasztikusan lecsökkent árának. És ha a hangra, az adathordozó minőségére sokat adunk, miért ne élveznénk a látványt is a lehető legjobb minőségben? Az átlagos televíziók mérete bőven alatta marad a kivetítők által vetített, akár 5-7 méter átlójú képeknek, ráadásul a plazmatévék ára hiába zuhan, a termék nem mostanában fogja elérni a tömegeladást. Persze a 400 ezer forint körül induló készülékek Ki ne szeretne odahaza valódi moziélményt magának - a zaklató mögöttünk ülők, a nyakunkba dőlő pattogatott kukorica, és a szürcsölt üdítő nélkül? Nyitva tartás: H.-V.: 07.00-20.00 még mindig nehezen férnek bele egy átlagos család költségvetésébe, de a tavalyi árakat és a piaci trendet figyelve, néhány éven belül feltehetően a kivetítők is a karácsonyi kedvencek közé kerülnek. A többi számítástechnikai termékhez hasonlóan terméiau«*u« GÁLFI ISTVÁN, I • A QWERTY COMf w ggf f PUTER ÜGYVEZE- TŐ IGAZGATÓJA: a fényerő. Egy korszerű belépő szintű készülék már 1400 ANSI Lumen fényerővel rendelkezik. Vigyázat, mert egyes típusok forgó tükörrel oldják meg a három alapszínű kép egyesítését, azonújdonság A Siemens Madridban mutatta be két leg újabb, a kényelmes kezelhetőséget előtérbe helyező középkategóriás mobil telefonját. hogy a gyártók a mobilokat egyre bonyolultabb szolgáltatásokkal vértezik fel. Sokszor éppen a legkisebb dolgok a legszemrevalóbbak - ugyanez mondható el a Siemens CF110 szétcsúsztatható mobiltelefonról. A hanyag eleganciát sugalló, fényes felületű készülék igazán feltűnő jelenség, és akár öltözékünk kiegészítője is lehet. Az ezüstszínű, 18 mm vastag készülék technikai szempontból lényegretörő, ugyanakkor megvan benne minden, ami a mobilkommunikációhoz szükséges. A CF110- ben található játékokkal sohasem fogunk unatkozni, a fontos találkozók időpontjait és a nélkülözhetetlen telefonszámokat pedig személyi számítógépünkre is lementhetjük USB-kábelen keresztül. A gyors adattovábbításhoz a készülék GPRS-funkciója is rendelkezésünkre áll. A készülékek várhatóan 2005 végétől vásárolhatók meg a hazai üzletekben. ■ Fülöp Z. Balaton- boglári Pinot Neir • Minőségi, száraz vörösbor H 0,751 Sunny Glade Margarin, 25% >• 500g Danone Könnyű és finom • Natúr joghurt, 150g Chira mogyoró iztt kakaós króm • 400g Atotúr Modern design és első osztályú minőség, továbbá egyszerű kezelhetőség jellemzi a Siemens legújabb, CC75-ÖS mobiltelefonját, amely a telefonálás alapvető funkcióira összpontosít. A menüvezérlésnek, valamint a jó minőségű anyagok és az ergoMaxell audió kazetta • 90 perces, 3db IQ Tisztasági betét • Normál, » 20db eien’"’~— Bőrápoló króm • E-vitaminnol és Jojoba olajjal * 250ml Narancs/ Paprikás málna izű kolbász szörp • 250g Tavaszi virághagyma • Különféle virághagymák többfajta kiszerelésben |MB A telefon tökéletesen passzol az elegáns tollhoz és a határidőnaplóhoz nomikus design kombinációjának köszönhetően a készülék praktikusan használható. A Siemens ezzel a termékével új irányzatot teremtett a mobiltelefonálásban: a CC75 szándékosan ellentmond annak a mostanában népszerű tendenciának, Heti akció - érvényes: 08.18-08.24-ig kizárólag jelen újság terjesztési területén, alocsa Pataji út lVM=maximálisan vásárolható mennyiség Az akciós termék esetében előfordulhat, hogy a bőséges készlet z első akciós napon ejfogy üzletünkből. Kérjük megértését. Nyomtatási hibákért, beleértve az árral kapcsolatos tévec általunk felelősseget. Araink tartalmazzák az áfát es forintban értendők. A termékek más kiszerelésben is előfordulho dekorációt nem tartalmazzák. Kártyás fizetés áruházainkban nem lehetséges. Kiszolgálás csak háztartásban szokás Lidi Magyarország Kereskedelmi Bt. 1027 Budapest gyfa u. 1-3. (székhe Tel.: (1)3400510 Alaszkai tökehalfilé • Natúr • Egyedileg gyorsfagyasztott • 500g r4" s Mikado Ecetes torma • 200g j V/oAgjfe = «^P Q9J Mozi jegyvásárlás nélkül kivetítők Az árzuhanás miatt átalakulhat az otthoni szórakozás is szetesen a projektorok ára is határozottan csökken, igaz, nem szédítő ütemben. Ráadásul páratlanul nagy eltérések vannak anyagi téren e készülékek között. Éppen úgy kaphatunk kivetítőt 250 ezer forinven elegendő az alsó kategóriás kivetítők által biztosított 800* 600 pixel körüli felbontás. Arról nem is beszélve, hogy a kimondott házimozi-projektorok nem is igyekszenek ezt az értéket túlszárnyalni - annál inkább Kényelmes kezelés és könnyed elegancia A valóban jó képhez egy igazán jó vetítővászon is kell ban ezek a megoldások csak első látásra adnak jó képet. A figyelmesebb szemlélő láthatja az erős vibrálást a kontrasz- tos színátmeneteknél. Nagyon jó teszi,’ ha égy fetírütot nézünk meg, ott ugyanis jobban kijönnek ezek a hibák. Ne feledjük, hogy jó képet csak jó vetítővásznon lehet kapni, így ennek több tízezer forintos árát is be kell kalkulálnia annak, aki igazi moziélményt akar otthon.